Péter egyszerű, konkrét ember, aki hozzászokott a tenger illatához: érti, hogyan változik az időjárás. Kérges és érdes kezével mosogatja hálókat az igencsak igénybe vett családi bárkában. Figyel, és legbelül mosolyog. Ezek a szokásos történetek a jámbor rabbiktól és rajongó hívőktől, szép és haszontalan szavak, csupán szóvirágok a hétköznapi élet rabláncain. Szokásos szentbeszéd, amit magába kell, hogy szívjon, nehogy mások vadállatnak tartsák. Csak zavaró, szemet csípő füst egész.

Aztán mégis valami váratlan történik: Jézus azt kéri, hogy térjen vissza a tóra halászni. Ha fenntartással is, de belemegy, hogy ez az ács megtudja: a halak ma már vakációznak.

Isten mindig egy sikertelen nap végén ér el hozzánk, a legkevésbé sem misztikus pillanatban, amit el tudunk képzelni. Éjszakáink és rémálmaink végén jut el hozzánk, amikor fáradtak és kimerültek vagyunk. A bizalmunk gesztusát kéri tőlünk, nyilvánvalóan haszontalan dolgot, hogy a hálónkat életük gyenge oldalán dobjuk be, ne a saját erőnkre és képességeire hagyatkozzunk, hanem bízzunk benne. Péter ezt teszi és valami hallatlan történik: a háló megtelik hallal, a hajó szinte elsüllyed.

Paolo Curtaz