Azokat, akik nem látták, amit az első tanúk szemléltek, a záró versben Jézus boldogoknak mondja. A Feltámadottnak ezt a mondását elsősorban János egyháza vonatkoztathatta magára, hiszen tagjai már nem láttak, mégis hittek. Ezért a Tamásról szóló elbeszélés rendkívül időszerű lehetett számukra. Felfedezhették benne élethelyzetüket, kérdéseiket és kétkedésüket, úgyszintén az őket felváltó nemzedékek. A kétkedő Tamásban életünk során nemegyszer magunkra ismerhetünk, ugyanakkor az evangélistával együtt remélhetjük: a boldogmondás bennünk is beteljesedik, mivel – akárcsak Tamás – hittel akarjuk vallani: „Én Uram, én Istenem!”

(Sulyok Elemér OSB)