231 Front Street, Lahaina, HI 96761 info@givingpress.com 808.123.4567

Istenben átalakult élet

Urunk színeváltozása (Mt 17,1–9)

Ma megszakad az évközi idő vasárnapjainak sorozata, hogy helyet adjon az Úr egyik fontos ünnepének: a színeváltozásnak.

Jézusnak, akinek nagy vonalakban normális élete és halála volt, földi útjának ez a konkrét eseménye harmonikusan illeszkedik bármelyikünk emberi tapasztalatához. A rendkívüli eseményekből (mint például a csodákból) nem volt annyira sok, nem is voltak döntőek. Nem ez tette rendkívülivé Jézus életét.

A rendkívüli az volt, hogy a normális emberi élet mögött és abban teljes egészében feltárulkozott Isten misztériuma. A normális emberi életben valójában Isten élete volt.

Egy rendkívül megszokott, normális élet, apró-cseprő dolgokkal.

Jézus életének volt egy olyan aspektusa, amelyet mindenki látott, és egy másik is, amelyet csak az ragadhatott meg, aki a hit szemével nézett rá, aki a normális élet mögött megsejtett valami többet, valamit, ami távolabb mutat.

Ennek a misztériumnak a visszhangját találjuk abban a számtalan rá vonatkozó kérdésben, ami az evangéliumban előkerül: Ki ez az ember? Honnan jön? Ha tényleg „csak” az ács fia, hogyan művelhet ilyen csodákat?

A mai ünnep fellebbenti a fátylat erről a mindennapi emberről, és feltárja az Atya Fiának, isteni lényének mélységét, szépségét és ragyogását.

Ma minden látható és elérhető lesz: az, amit általában észrevettek (a teste, a tekintete, a szavai…), de az is, amit általában nem láttak: a dicsősége.

Olyan ez, mintha egy pillanatra a teste nem tudta volna elrejteni a teljes igazságát, az Atyával állandóan párbeszédben álló lényét, azt, hogy az Atyától jött, és Hozzá tér majd vissza.

És így egy pillanatra a maga teljességében szemléljük az Ő misztériumát, látjuk az ő lényét az időn túl, párbeszédben népének atyáival és prófétáival.

És így egy pillanatra önmagunk misztériumának a teljességét is szemléljük, mert bennünk is van valami azonnal látható, de olyan is, ami túl van, jóval túl van ezen: van bennünk egy isteni mag, amely általában rejtve van az élet leple alatt.

Mikor derül ez ki?

Jézusban ez a misztérium teljességgel Húsvétkor bontakozik ki: a mai evangéliumi szakaszt erős szál fűzi a húsvéti eseményhez, és nem véletlen, hogy a szövegkörnyezet, amelybe az evangélisták elhelyezték a színeváltozás epizódját, éppen az, amikor Jézus elkezdi hírül adni, milyen szörnyű szenvedés vár rá.

Ennek kettős jelentése lehet: egyrészt meghívás az Úrtól, hogy ne féljünk a szenvedés és a halál napjaitól, és kapcsoljuk össze a kereszt misztériumát a dicsőség misztériumával. De talán azt is jelenti, hogy éppen és kizárólag a kereszthalál, a szeretetből való önátadás misztériumában lehetséges a színeváltozás, mert ott tárul fel Isten bensőséges szíve, az ő igazi énje.

Ez egy paradoxon, csak a hívő tekintetnek lehetséges önfeltárás.

De hogyan alakít bennünket ez a tekintet?

A választ az Atya mondja ki: „Hallgassatok Rá!” (Mt 17,5). Csak az Írások hallgatása az, amely képessé tesz bennünket, hogy a felszínen túl meglássuk az igazságot és a mélységet. Csak az Írások hallgatása által leszünk képesek egyszerre látni az emberséget és az istenséget, az örökkévalóságot és a hétköznapiságot.

Az ember egyedül nem tudja ezt, ő csak megosztaná ezt a két teret, és félne.

Aki hallgat és párbeszédbe lép, az meglátja minden dolgok végső igazságát, amely az a szeretet, amellyel az Atya szereti a Fiút: „Ez az én Fiam, a Szeretett!” (Mt 17,5). Aki pedig hallgat, azt is meglátja, hogy Benne vagyunk mindannyian szeretett gyermekek.

✝ Pierbattista Pizzaballa OFM
Ⓒ Jeruzsálem, Latin Patriarchátus
fordította: Szabó Xavér OFM