231 Front Street, Lahaina, HI 96761 info@givingpress.com 808.123.4567

Megsértettek. Hogy tegyem jóvá?

Évközi 23. vasárnap

Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
(Mt 18,15–20)

Máté evangéliumában az evangélista Jézus öt beszédét közli. A 18. fejezet tartalmazza a negyediket, amelyet „egyházi beszédnek” is szoktak nevezni, és amely az Úr húsvétjából született új közösség tagjai közötti kapcsolatok témáját érinti.

A kapcsolatokról beszélve nem lehet eltekinteni attól, hogy reflektáljunk a rosszra, a bűnre, az együttélés és a találkozások nehézségére. Az egyik kérdés, amelyre vallásos választ kell adnunk, éppen az, hogy hogyan fogadjuk az emberi tapasztalat mélyén jelenlévő rosszat. A rossz létezik, ezt nap mint nap megtapasztaljuk.

A mai evangéliumi szakaszban Jézus azt mondja, hogy ezzel a problémával szembenézni hosszú és fáradtságos munkát kíván, nem lehet megoldani egy perc alatt.

Ha egy testvérem vétkezik ellenem, ez a munka paradox módon rám vár, és nem rá. Emberi logika szerint annak kellene megtenni az első lépést, aki hibázott. Jézus számára nem így van: aki elszenvedte a rosszat, annak kell sok mindent megtennie, mert a veszélyben lévő testvér az, aki a rosszat tette, nem pedig az, aki a rosszat elszenvedi. Akit bántanak, nincs másra joga, mint hogy segítsen bántójának.

Tehát aki elszenvedi a rosszat, annak kell „mennie”, hogy négyszemközt találkozhasson a másikkal azért, hogy „figyelmeztesse őt” (Mt 18,15). Fel kell adnia azt a pozícióját, hogy ő a sértett fél. Aki megsebezve a másik bocsánatkérésére vár, annak ki kell lépnie a „nekem van igazam” biztonságából, lépéseket kell tennie, hogy a másikkal találkozzon. Fizikai értelemben is meg kell tennie az utat, de azt megelőzi az érzelmi és a lelki út. Ha ez nem bizonyul elegendőnek, akkor meg kell tennie az utat más testvérek társasaságában és végül, harmadszor az egész közösséggel együtt (Mt 18,16–17).

Van tehát egy folyamatos mozgás: felkeresni a testvért és visszatérni tőle, egy törekvés, amely nem hagyja őt egyedül a maga gonoszságában. A megbocsátás szüntelen megújuló, fáradhatatlan felkeresése a másiknak.

Minél mélyebb az ő gonoszsága, annál mélyebb az a magány, amibe zuhanhat és annál inkább szüksége van testvérek jelenlétére: amitől el kell szigetelődni, az a rossz, nem pedig a testvér, aki azt elkövette.

Nem azért megyünk egy bűnt elkövető testvérhez, hogy egyszerűen szemrehányást tegyünk neki, nem is azért, hogy megbüntessük, hanem, hogy intsük őt: azért megyünk tehát, hogy visszaszerezzük őt, ahogyan a pásztor visszaszerzi az elveszett bárányt abban a példázatban, amelyik közvetlenül megelőzi szövegünket (Mt 18,12–14). Nem csak az van távol, aki eltávolodik a közösségtől, hanem az is, aki másoktól elkülönülve bezárkózik saját bűnébe.

A kifejezés, amelyet Máté használ a feddésre, valójában meggyőzést, tanúsítást jelent: János evangéliumában ez a Szentlélek műve, aki eljön, hogy „meggyőzze a világot a bűnről” (Jn 16,8).

Elsősorban a módot kell megtalálni, hogy hogyan ismertessük fel a testvérrel hibáját: az újra meg újra felkeresésnek pontosan ez a célja, hogy tudatára ébredjen a benne élő rossz valóságának, mert ez az első lépcsőfok bármely lehetséges kiengesztelődéshez, az egység újra megtalálásához. Miközben a rossz rejtve akar maradni, a Lélek testvérekben megvalósuló működése mindenképpen le akarja rántani a leplet a rosszról.

Ez csak közös törekvés lehet, olyan munka, amelyben mindannyian résztveszünk, amely mindannyiunkat érint. Az igazság művének nekifeszülni, sebezhetővé tesz mindenkit. Lépéseket tenni a testvér felé kockázatos.

De miért vállaljuk ezt a fáradságos munkát? Az evangélium szerint ennek két alapvető oka van.

Az első, hogy így megnyerd testvéredet (Mt 18,16): ha az igazi gazdagságot azok a kapcsolatot jelentik, amelyekben részünk van, akkor minden testvér felbecsülhetetlen, helyettesíthetetlen érték számunkra, amellyel törődni kell. Nem veszíthetjük el könnyelműen.

A második érvet a záróvers fogalmazza meg (Mt 18,20): amikor ez a munka eredményes, amikor újra felfedezzük a barátságot, akkor és ott biztosak lehetünk a Feltámadt Úr jelenlétében.

Ez a fáradtságos munka akár kudacba is torkollhat: semmi garancia nincs arra, hogy „sikerül” (Mt 18,17). A testvér így olyan lesz, mint „a pogány és a bűnös”, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy elhagyta a közösséget. Ez csak azt jelenti, hogy megmarad a távolság, ami pedig szenvedést okoz.

Ezt az űrt az imádság töltheti be: „ha közületek a földön ketten egyetértésben kérnek valamit, Atyám, aki a mennyekben van, megadja nekik” (Mt 18,19).

A Húsvétból újjászületettek közössége szegények közössége, amely minden nap megtapasztalja az együttélés nehézségét és a fáradságos munkával elérhető kiengesztelődés lehetőségét.

A közösség pedig, miután egyszer már újra rátalált a békére, egész szívvel imádkozik a még távol lévő testvérekért, hogy a Feltámadott új életének ajándéka őket is elérje és senki el ne vesszen (Mt 18,14).

✝ Pierbattista Pizzaballa OFM (Jeruzsálem)