Jézus mindig csöndben várakozik ránk. Csöndben hallgat minket és beszél a lelkünkhöz. Akkor halljuk szavát. A belső csöndet nehéz megteremteni, de meg kell próbálnunk imádkozni. Ebben a csöndben erőt és valódi egységet lelünk. Isten ereje belénk száll, és segítségével jól végezzük dolgainkat. Gondolataink egyesülnek az ő gondolataival, imáink az ő imáival, cselekedeteink az ő cselekedeteivel, életünk az ő életével.
Vajon meg vagyunk-e győződve Krisztus ránk irányuló szeretetéről és a mi iránta érzett szeretetünkről? Ez a meggyőződés olyan, mint a nap éltető sugara, melytől megered az élet nedve és kinyílik az életszentség virága. Ez a meggyőződés az a szikla, amelyre az életszentség épül, azáltal, hogy Krisztus szegényeit szolgáljuk olyan bőkezűen, ahogy Krisztust magát szeretnénk.
Ha ezt az utat követjük, hitünk nőni fog, meggyőződésünk megerősödik és életszentségre törekvésünk mindennapi tevékenységgé válik. Isten szereti azokat, akiknek a legtöbbet adhatja, akik a legtöbbet remélik tőle, akik a legnyitottabbak felé, akiknek a legnagyobb szükségük van rá, és akik mindenben őrá támaszkodnak.
Jézus, segíts, hogy közelebb kerüljek Hozzád ebben az adventi időben.
Ma a következőket fogom tenni…
Last Updated: 2023-12-12 by Plébános Leave a Comment
P. Kiss Szaléz ofm (Szeged, 1904. július 27. – Sopronkőhida, 1946. december 10.)
Read More
Posted: 2023-12-11 by Plébános Leave a Comment
Zsolozsma a templomban: minden vasárnap 17.30-kor!
Posted: 2023-12-10 by Plébános Leave a Comment
Advent 2. vasárnapja (B év)
Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
(Mk 1,1–8)
A nehéz pillanatokban, amikor segítséget várunk és reménykedünk, hogy valamiképpen eljön, mindig van valaki, aki elsőként látja meg a szabadulás útját.
Valaki, aki tökéletesítette szívének látását, aki messziről érkező, és éppen ezért egy új szakaszt megvilágítani képes szavakból merített.
Pontosan meghatározott, alapvető feladata van: mindenkit figyelmeztetnie kell arra, ami történik, hogy az is, aki még nem lát, felfoghassa, felnyissa a szemét, felébredjen tompultságából. Képes legyen újra felébreszteni a benne élő várakozást.
Read More
Last Updated: 2023-12-03 by Plébános Leave a Comment
Teréz Anya – The Love of Christ
Jézus mindig csöndben várakozik ránk. Csöndben hallgat minket és beszél a lelkünkhöz. Akkor halljuk szavát. A belső csöndet nehéz megteremteni, de meg kell próbálnunk imádkozni. Ebben a csöndben erőt és valódi egységet lelünk. Isten ereje belénk száll, és segítségével jól végezzük dolgainkat. Gondolataink egyesülnek az ő gondolataival, imáink az ő imáival, cselekedeteink az ő cselekedeteivel, életünk az ő életével.
Vajon meg vagyunk-e győződve Krisztus ránk irányuló szeretetéről és a mi iránta érzett szeretetünkről? Ez a meggyőződés olyan, mint a nap éltető sugara, melytől megered az élet nedve és kinyílik az életszentség virága. Ez a meggyőződés az a szikla, amelyre az életszentség épül, azáltal, hogy Krisztus szegényeit szolgáljuk olyan bőkezűen, ahogy Krisztust magát szeretnénk.
Ha ezt az utat követjük, hitünk nőni fog, meggyőződésünk megerősödik és életszentségre törekvésünk mindennapi tevékenységgé válik. Isten szereti azokat, akiknek a legtöbbet adhatja, akik a legtöbbet remélik tőle, akik a legnyitottabbak felé, akiknek a legnagyobb szükségük van rá, és akik mindenben őrá támaszkodnak.
Jézus, segíts, hogy közelebb kerüljek Hozzád ebben az adventi időben.
Ma a következőket fogom tenni…
Posted: 2023-12-08 by Plébános Leave a Comment
Chrasson, Henriette: Rózsafüzérrel a földalattin – Gáldi László fordítása
A késő délutánokon, mikor a munka és a gond
A hazatérő emberek arcára lomha kormot ont,
Mikor a tömeg úgy szorong, mint szőlőszemek lenn a présben,
És földalatti vonatok futnak testek fülledt hevében,
Szeretném akkor megtalálni szemen, szájon, homlokon
Azt az isteni fénysugarat, mely a jó latorra hullt egykoron.
Drága lelkek, hát senki sem látja, hogy eljön az óra?.. .
Sancta Maria, Mater Dei, ora pro nobis, ora!
Read More
Posted: 2023-12-08 by Plébános Leave a Comment
Angelus Silesius: Máriát dicsérő ének
Mária dicsérlek téged;
Szívvel szolgállak, míg élek,
Legtündöklőbb Hajnalcsillag!
Téged zenglek tegnap-holnap,
Általad mert Mennyek Atyja
Ég-föld Urát: Jézust adta!
Read More
Posted: 2023-12-08 by Plébános Leave a Comment
Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe
2023. december 8., Ádvent 1. hete, péntek
Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe
Ter 3,9–15.20; Zsolt 97; Ef 1,3–6.11–12; Lk 1,26–38.
A szeplőtelen fogantatás ünnepe Máriát állítja elénk: Őt, a hívek között az elsőt árasztotta el elsőként Isten irgalma. Nem érdemeiért, hanem kegyelemből, irgalomból.
Lukács evangéliuma Názáretben láttatja őt, a birodalom legkülső peremvidékén. Rajta nyugodott meg Isten tekintete, egészen fogantatásától kezdve. Ma ennek a titoknak a szemlélésére és ünneplésére hív az egyház: Mária eredendő bűn nélkül fogantatott, vagyis nem érintette az Istentől való eltávolodás tragédiája, amely minden emberre rányomja bélyegét.
Nem sebezhette meg az eredeti bűn azt, aki Isten Fiának az anyja lesz majd.
Read More
Posted: 2023-12-07 by Plébános Leave a Comment
KÉSZ Meghívó
Posted: 2023-12-07 by Plébános Leave a Comment
KÉSZ. 4 arc, 4 vallomás
Last Updated: 2023-12-07 by Plébános Leave a Comment
KÉSZ Fórumbeszélgetések ajánlása
Read More
Legutóbbi bejegyzések
Kapcsolataink
Ferencesek
Szerzetesek
Egri Főegyházmegye
Gyöngyösi Ferences Könyvtár
A plébánia régi honlapja