231 Front Street, Lahaina, HI 96761 info@givingpress.com 808.123.4567

Évközi 20. vasárnap

 

“Az egyház az eucharisztiából él. Ez az igazság nemcsak a hit mindennapos tapasztalata, hanem összefoglalóan tartalmazza az egyház misztériumának lényegét. Az egyház örömmel tapasztalja az ígéret sokféle és állandó megvalósulását: „Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig” (Mt 28,2); de az eucharisztiában – azáltal, hogy a kenyér és a bor az Úr testévé és vérévé változik – páratlan intenzitással örvendhet e jelenlétnek. Pünkösdtől kezdve, amikor az egyház, az újszövetség népe elindult zarándokútján a mennyei haza felé, az isteni szentség folyamatosan elrendezi és bizakodó reménnyel tölti el napjait.”

(Szent II. János Pál pápa)

 

Évközi 19. vasárnap

„Mindannyian tudjuk, micsoda különbség van egy átimádkozott templom és egy olyan között, amely múzeummá lett. Ma abban a veszélyben élünk, hogy templomaink múzeumokká válnak, s úgy is bánunk velük, mint a múzeumokkal: ha nincsenek zárva, kirabolják őket. Nem élnek többé. A templom elevenségének és belső nyitottságának mértéke abban mutatkozik meg, hogy ajtói nyitva maradhatnak, mivel az egy átimádkozott templom. Ezért teljes szívemből arra kérem önöket, hogy vegyünk új lendületet. Emlékezzünk újra arra, hogy a templom mindig él, hogy benne az Úr szakadatlanul közel jön hozzánk.”

XVI. Benedek pápa az Eucharisztiában rejtőző Isten közelségének titkáról

Évközi 18. vasárnap

„Amikor manipuláljuk Jézust, akkor ő elmenekül a mi kisstílűségünk elől és eltűnik. A tömeg azonban, amelyet az Úr elbűvölt, utoléri. Talán gratulálnak neki, vagy arra akarják kérni, hogy fogadja el a királyi címet? Jézus hozzájuk fordul és szembesíti őket kemény, de igaz ítéletével: nem engem kerestek, nem is a szavaimat, hanem mert teli a hasatok. Gyakran abban a reményben keressük Istent, hogy majd megoldja a mi problémáinkat anélkül, hogy mi is bevetnénk magunkat. De Jézus kemény: Isten nem mindig cirógat, néha úgy fejezi ki szeretetét, hogy élesen és váratlanul rámutat az igazságra. Jézus túllép a csalódottságán és azt mondja: azt az igazi kenyeret keressétek, amely jóllakat és kielégíti éhségeteket! Való igaz: a siker, a pénz, az elismerés és a jutalom utáni éhségünk gyakran kielégületlenül hagy bennünket. Jobb tehát, ha a belső éhségünket követjük: például az igazság utáni vágyunkat, amit csak Isten tud megadni. Jézus hozzáfűzi: én csak azt a kenyeret tudom nektek adni, amitől jóllaktok. Hiszünk neki?”

Paolo Curtaz

Évközi 17. vasárnap

„A kenyérszaporítás csodáját jobban szeretem a megosztás csodájának nevezni. Az egyik részlet különösen szívet melengető számomra: van itt egy fiú, aki felajánlja Jézusnak az uzsonnáját, hogy kiprovokálja a csodát. Egy nagylelkű kamasz meghallja Jézus tanítványokhoz intézett kérését és meghúzza a legközelebb álló tunikáját, Andrásét, és megmutatja neki, amit előrelátó anyja tett a táskájába. Néhány árpakenyeret. A legszegényebbek kenyerét. Egy uzsonna, amit meg akar osztani a hatalmas és éhes tömeggel. Az éhes tömeg előtt ez a fiú kínálja a legalkalmatlanabb és legnaívabb megoldást. Jézus mosolyog: mikor fogjuk megérteni, mi, felnőttek, hogy Istennek szüksége van a serdülők boldog öntudatlanságára? Dávid vajon nem akkor kenték királlyá, amikor még pásztorfiúcska volt? Mária vajon nem akkor hívatott édesanyának, amikor jegyes volt, tizenhárom-tizennégy éves korában? A probléma velünk, felnőttekkel az, hogy elveszítjük az álmainkat, olyannyira realisták leszünk, hogy szinte elsorvadunk. Isten az örök serdülő, kedveli a fiú naív és rendkívüli gesztusát. És táplálja a tömeget.”

Paolo Curtaz

Évközi 16. vasárnap

„A tanítványok kiküldésük után újból Mesterükhöz térnek vissza. Újból a középpontot keresik, ahonnan elindultak. Itt Jézus a középpontnak a jelképe; annak, hogy az emberek összegyűlnek a középpont körül. Ezzel kezdődik az a történet, amely a gyógyuláshoz vezet. A kifelé fordulás után a befelé fordulás következik.”

Rolf Kaufmann

Évközi 15. vasárnap

Az új évszázad kezdetén élénken rá kell térnünk a világ új útjaira. Különféle utakon haladunk mi valamennyien és különféle utakon halad valamennyi Egyház is, azok között azonban nincs távolság, akik eggyé forrtak az egyetlen közösségben – abban a közösségben, mely mindennap az eucharisztikus Kenyérnek és az Élet Igéjének asztaláról táplálkozik. Minden vasárnap olyan, mint az Utolsó Vacsora termében tartott találkozó, ahol a feltámadt Krisztus újra nekünk adja magát, mint amikor „a hét első napjának” (Jn 20,19) estéjén megjelent övéi előtt, rájuk „lehelte” a Lélek éltető ajándékát és elindította őket az evangelizáció nagy kalandjára.
(Szent II. János Pál pápa az új evangelizációról)

Évközi 14. vasárnap

“El kell gondolkodnunk a názáreti emberek magatartása láttán, mert mi is gondolunk néha arra, hogy Istennek valami másfajta, isteni módon kellett volna hozzánk jönnie. Hogy mi a szegénységben és gyöngeségben történő eljövetelében ösztönzést érezzünk arra, hogy Isten szabadságával rendezzük dolgainkat és azzal élni tudjunk – manapság is nagy csoda lenne Isten közösségében.”
Odo Haggenmüller

Templombúcsúnk

Szűz Mária látogatása Erzsébetnél

(Sarlós Boldogasszony)

Szívem magasztalja az Urat,
és lelkem ujjong Isten, az én Szabadítóm előtt,
mert rátekintett szolgálója megalázottságára.
Íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék,
mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas.
Szent az ő neve,
és irgalma nemzedékről nemzedékre az őt félőkön.
Megmutatta karjának erejét,
szétszórta a szívükben gőgösöket.
A hatalmasokat ledöntötte trónjukról,
és a megalázottakat felemelte.
Az éhezőket ellátta javakkal,
és üres kézzel küldte el a bővelkedőket.
Felkarolta szolgáját, Izraelt
megemlékezvén irgalmáról,
amint megígérte atyáinknak,
Ábrahámnak és utódainak mindörökre.

Mária és Erzsébet találkozása (Ain Karem)

Keresztelő Szent János születése

Amikor egy szentet ünneplünk, a halála napjáról szoktunk megemlékezni. Ugyanis a halál napja, az illető szent megdicsőülésének az ünnepe, a mennyországi örök élet kezdete. Keresztelő Jánossal kivételt tesz az Egyház. Az ő nagyságát az is kiemeli, hogy nem csak a vértanúsága napját, hanem a születését is megünnepeljük. A szentek életéről könyveket szoktak írni, történeteket, legendákat mesélnek el. Keresztelő Jánosról a Könyvek Könyve, a Szentírás emlékezik meg, és az Úr Jézus előfutáraként mutatja be. Legfőbb jellemvonásaként ezt emelhetjük ki, hogy életének minden mozzanata az Úr Jézusra mutat. Keresztelő János születésének hírére összegyűltek a rokonok, szomszédok. Az ő ünnepén hasonlóképpen gyűlünk össze mi is s szentmisére, hogy tanuljunk tőle.

Nagyon szépen alkalmazható rá Izaiás próféta szava, az Ó-szövetségi olvasmányból, amelyet a prófétai hivatásról mond: „Az Úr hívott meg, mielőtt még megszülettem; anyám méhétől fogva emlékezetében él nevem… A nemzetek világosságává teszlek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.”

Mindezek olyan prófétai szavak, amelyek Keresztelő Jánosban beteljesedtek.

Amikor megszületett, a rokonok azt kérdezték: „mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilvánvalóan az Úr van vele.” Mi már abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy tudjuk mi lett belőle. Az Úr Jézus azt mondta róla, hogy: „az asszonyok szülöttei között nem született nagyobb keresztelő Jánosnál.” „Növekedett, lélekben erősödött és mindaddig a pusztában élt, amíg Izrael előtt nyilvánosan fel nem lépett.” Nyilvános fellépésében a legfontosabb cselekedete a bűnbánat hirdetése volt. Ennek legszebb megnyilvánulása pedig, amikor rámutatott az Úr Jézusra: Íme az Isten Báránya. Íme aki elveszi a világ bűneit. Őt hallgassátok.” Nincs ennél szebb és fontosabb feladat, mint másokat önzetlenül Krisztushoz vezetni.

Valójában a keresztény ember hivatása és feladata hasonló ahhoz, amit Keresztelő Jánost tett. Minden megkeresztelt embernek feladata rámutatni az Úr Jézusra.

Az tény, hogy a keresztény élet néha Keresztelő János pusztájához hasonlít. Ugyanis kevesen vesznek erről tudomást. Kevesekhez jut el a sürgető felszólítás, hogy Isten országának építésében minden megkeresztelt emberre szükség van. Ugyanakkor sok elhangzott buzdítás, tanítás pusztában kiáltott szó lesz, mert nehezen talál termékeny talajra a ránk bízottak lelkében. Mégsem adhatjuk fel a küzdelmet. Nehézségek árán is ki kell tartanunk a keresztény élethivatásban. Szavainkon, de még inkább cselekedeteinken, döntéseinkben előbb utóbb meglátszik, nyilvánvalóvá lesz, hogy csak a nevünkben vagyunk-e keresztények, vagy valóban Jézushoz tartozunk és minden mozdulatunk rá mutat.

A mai élet körülményei között is szükség van a Keresztelő Jánoséhoz hasonló hivatásból fakadó magatartásra. Szükség van arra, hogy úgy mutassunk rá Krisztusra, mint az életünk értelmére, azt az üzenetet közvetítve, hogy: íme Őt hallgassátok, mert neki számunkra is van mondanivalója, van útmutatása, csak arra van szükség, hogy mindez halló fülekre és befogadó szívekre találjon.

Évközi 11. vasárnap

„A mai példázat arra hív bennünket, hogy engedjük el a szorongást, a fóbiánkat, hogy mindent a kezünkben kell tartanunk és beprogramoznunk, és hogy, még a lelki életünkben is meg kell értenünk mindent. Ez a létezésnek és a szabadon hagyásnak a példázata: ha a magot elvetették, nyugodtan lehetsz, hagyd az Urat cselekedni! Ez nagyon különbözik attól, amit mi eredményességnek nevezünk: bizalom, Isten kezében hagyni a dolgokat és hinni, hogy Isten, ha hagyom, cselekszik és növekszik bennem.” (Paolo Curtaz)