231 Front Street, Lahaina, HI 96761 info@givingpress.com 808.123.4567

Szent Bonaventura, püspök és egyháztanító

Jézus a világ világosságának hívja hűséges tanítványait, „ha világot gyújtanak, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson.” Szent Bonaventura ilyen tartóra helyezett fáklya az Egyházban, a ferences rendben.

1218-ban született. Gyermekkorában egyszer súlyosan megbetegedett, ekkor anyja Szent Ferencnek  ajánlotta, ha felépül. Csodás gyógyulásának emlékére kapta a Jó szerencse nevet. Erre a gyerekkori  gyógyulásra mindig megrendülten és hálásan emlékezett. Tudása és bölcsessége mély vallásossággal  és  alázattal párosult. Habár 27 évesen a párizsi egyetem tanárává lett, egyik ferences tanártársa  Halesi  Sándor így nyilatkozott róla: „Ez az igazi Izraelita, kiben mintha Ádám nem is vétkezett volna.”  Tudását és keresztény bölcsességét, két olyan könyvből merítette, amely mindenki számára elérhető: a teremtett világ, és a kereszt:

Teremtett világ

Isten szeretetből megteremtette a világot. Korlátlan Úrként fenntartja és kormányozza, mégis szeretet tervének kivitelezésébe bele vonja az embert. Megadta azt a képességet, hogy önállóan cselekedjünk, és így szabad akarattal vegyünk részt a gondviselésben. Az ember a Teremtő munkatársává lett. Így nem kizárólag haszonélvezői vagyunk a világnak, hanem tevékenyen hozzá kel járulnunk a világ szépítéséhez és megőrzéséhez. Sok mindent láthatunk, ami az ember keze munkáját dicséri. Az ember széppé teheti a környezetét. Viszont nagy károkat is okozhat, amikor erdőket pusztít ki, és a civilizáció ürügyén tönkre teszi a környezetét.

A kereszt

A hagyomány szerint szent Bonaventurát egyszer meglátogatta Aquinói szent Tamás, aki megkérdezte:” hol a te könyvtárad ?”. Szent Bonaventura a keresztre mutatott és azt mondta, hogy „ez az én könyvtáram.”

Szent Bonaventúrát, amikor bíborossá nevezték ki, akkor a pápai követek épp a kolostor konyhájában találták, amint mosogatott. Mivel épp fogalt volt megkérte a követeket, hogy a bíborosi kalapot akasszák fel a fogasra, mert nem tudja átvenni. Életpéldája, ragyogóan világit. A szentírás szavaival nem a világ bölcsességét hirdeti, hanem Isten titokzatos rejtett bölcsességét és arra tanít, hogy lelki emberekké váljunk.

1274. július 15-re virradó éjjel adta át lelkét a Teremtőnek. Csodálatos, misztikus teológiai művei egy Istent igazán szerető ferences léleknek a megnyilatkozásai.

Mindenható Istenünk, add meg nékünk, akik Szent Bonaventura püspök égi születésnapját ünnepeljük, hogy kiváló tudásából gyarapodjunk, lángoló szeretetét pedig szüntelenül kövessük.