231 Front Street, Lahaina, HI 96761 info@givingpress.com 808.123.4567

Virágvasárnap

Az Egyház szent liturgiája Virágvasárnappal kezdi a Szent Háromnap ünneplését. Az ősi keresztény ünnepek nem csupán egy-egy hitigazságot ünnepelnek, hanem az üdvösségtörténet eseményeinek kimeríthetetlen gazdagságú világába vezetnek be bennünket. Különösen is igaz ez Virágvasárnapra, melynek tartalma szédületesen gazdag, végtelenül összetett, és mégis isteni módon egyszerű.
Virágvasárnap a passió éneklésével elővételezése az Úr szenvedésének, de a húsvéti győzelem ragyogásának is az ünnepi bevonulással és a Hozsanna éneklésével. De Virágvasárnap nemcsak Nagypéntek és Húsvét titkát előlegezi, hanem a Mennybemenetelét és Pünkösdét is. Ez a szegényes, mégis dicsőséges bevonulás már azt is ünnepli, hogy a mi Urunk győzött a halálon, és ebből a világból emberi testével-lelkével bevonult az Atya dicsőségébe, hogy az örök kapukon át minket is a mennyei Atya házába vezessen. A mai nap túláradó örömében pedig már jelen van a pünkösdi Lélek, a szeretet teljessége, akit a megdicsőült Úr küldött első ajándékul a híveknek.
Ezen a napon megtanuljuk újra átlépni a Szentegyház küszöbét, úgy, ahogy kell: a megváltás mélységes hitével, az örök életnek és a test dicsőséges feltámadásának szilárd reményével s a Szentlélek által szívünkbe árasztott mennyei szeretettel. Az Egyház kapuja ugyanis az utolsó ítélet, a dicsőséges feltámadás és az örök élet kapuja.
Ennek fényében bűnbánatot kell tartanunk: Hányszor léptük át a templom áldott küszöbét unalommal, üres és hideg szívvel; hányszor beszéltünk az Egyházról hálátlanul és szeretetlenül! Irgalmazz nekünk, megváltó Királyunk, Jézus, és szent Egyházad földi és égi kapuját ne zárd be előttünk!