Szent Ferenc az itáliai La Verna hegyén 1224 szeptember 17-én lángoló istenszeretetért megkaptak Krisztus Urunktól az Ő öt szent sebét. Ez a kis körkápolna ennek emlékére készült 2003-ban.
Boldogságos Ferenc legszentebb haláláról és arról, hogyan nyerte el halála előtt két esztendővel a mi Urunk Jézus Krisztus sebhelyeit
(Részlet a Három Társ legendájából)
Az apostoli férfiú, Ferenc, húsz esztendővel azután, hogy az apostolok példájára legtökéletesebben Krisztus nyomába szegődött, az Úr megtestesülésének 1226. évében, október 4-én, vasárnapi napon boldogan Krisztushoz költözött, sok fáradozás után elpihenvén az örök nyugalomban és méltóképpen színe elé járulván az ő Urának.
Lelkét egyik tanítványa, egy kiválóan szent életű ember egy hold nagyságú és napfényességű csillag képében, melyet a nagy vizek fölött vakító fehér felhőtakaró vont be, látta nyílegyenesen égbe röpülni.
Ez a szent valóban sokat fáradozott az Úr szőlőjében: buzgó és fáradhatatlan volt az imádságban, böjtölésben, virrasztásban és a lelkek üdvössége után való járásban, a felebarátairól való szorgos gondoskodásban és az irántuk érzett részvét nyilvánításában, s végül önmaga kevésre becsülésében; mindezt megtérése kezdetétől egészen Krisztushoz való költözéséig gyakorolta, akit szíve mélyéből szeretett, s akit egy pillanatra sem szűnt meg emlékezetében hordozni, ajkával magasztalni és érdemszerző cselekedeteivel dicsőíteni. Olyan lángoló hévvel és bensőségesen szerette az Istent, hogy nevének puszta hallására olvadozni kezdett egész bensejében, és magánkívüli elragadtatásában így kiáltott fel: “Az Úr nevének hallatára égnek és földnek meg kellene rendülnie.”
Szeretetének lángoló hevét és Krisztus kínszenvedésének el nem múló emlékezetét, melyet szüntelenül szívében hordott, az egész világnak meg akarta mutatni az Úr: ezért csodálatos módon még földi életében egy egészen kivételes kiváltság csodás jegyével ékesítette fel őt.
Egyik reggel ugyanis, a szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepe körül[50] -két évvel halála előtt, mialatt egy (magas) hegy, az Alverna lejtőjén imádkozott, s a szeráfi nagy lángolástól és a részvevő szeretet édességétől Isten felé szárnyalva szinte egészen beleolvadt abba, aki nagy szeretetében keresztre feszíttette magát -egyszerre egy szeráf jelent meg előtte, szárnyai közt egy keresztre feszített gyönyörű férfi alakját mutatva. A jelenés kezei és lábai keresztalakban ki voltak feszítve, míg arca Krisztus Urunk ragyogó képét mutatta. Két szárnyával ugyanis fejét födte be, kettő repülésre, a másik kettő pedig egész testének befödésére szolgált.
A látomás elmúltával a szent szívében a szeretet csodálatos heve maradt vissza, de még csodálatosabb volt az Úr Jézus Krisztus szentséges sebhelyeinek feltűnése testén. Isten embere, amennyire csak tehette, egészen haláláig gondosan rejtegette, mivel nem akarta nyilvánosságra hozni az Úr titkát. Egészen azonban mégsem sikerült eltitkolnia; úgyhogy legalább bizalmas barátai előtt nem maradt rejtve.
Boldog elköltözése után azonban az összes jelenlévő testvér, sőt a világiak közül is nagyon sokan minden kétséget kizáró határozottsággal Krisztus sebhelyeivel felékesítettnek látták testét. Kezein és lábain nemcsak világosan látták a szegek lyuggatását, hanem magukat a húsból képződött és a húsba benőtt szegeket is, sőt még a vas rozsdaszínét is felismerhették. Jobb oldalán pedig, mintha csak lándzsával verték volna át, hamisítatlan és félreismerhetetlen seb tátongott vörösbe játszó forradással és körötte bíborszínű szegéllyel. A sebből a szent életében gyakran vér szivárgott.
A sebhelyek megcáfolhatatlan valósága nem csupán a szent életében és halálában mutatkozott meg kézzelfogható bizonyossággal mindazok számára, akik látták vagy tapintották őket, hanem az Úrnak volt rá gondja, hogy halála után is bizonyságot tegyen igazságukról a különböző csodák révén, melyeket a világ legkülönbözőbb tájain művelt általuk. E csodák révén sokan, akik előbb helytelenül gondolkoztak és Isten emberének sebhelyeiben kételkedtek, a hitbeli bizonyosságnak olyan magas fokára emelkedtek, hogy éppen ők, akik előbb kicsinyelték a szentet, most Isten jóságából és az igazság kényszerítő hatalmából, leghűségesebb magasztalói és hirdetői lettek.
Alverna Kápolna – Szent Ferenc Sebei
Szent Ferenc az itáliai La Verna hegyén 1224 szeptember 17-én lángoló istenszeretetért megkaptak Krisztus Urunktól az Ő öt szent sebét. Ez a kis körkápolna ennek emlékére készült 2003-ban.
Boldogságos Ferenc legszentebb haláláról és arról, hogyan nyerte el halála előtt két esztendővel a mi Urunk Jézus Krisztus sebhelyeit
(Részlet a Három Társ legendájából)
Az apostoli férfiú, Ferenc, húsz esztendővel azután, hogy az apostolok példájára legtökéletesebben Krisztus nyomába szegődött, az Úr megtestesülésének 1226. évében, október 4-én, vasárnapi napon boldogan Krisztushoz költözött, sok fáradozás után elpihenvén az örök nyugalomban és méltóképpen színe elé járulván az ő Urának.
Lelkét egyik tanítványa, egy kiválóan szent életű ember egy hold nagyságú és napfényességű csillag képében, melyet a nagy vizek fölött vakító fehér felhőtakaró vont be, látta nyílegyenesen égbe röpülni.
Ez a szent valóban sokat fáradozott az Úr szőlőjében: buzgó és fáradhatatlan volt az imádságban, böjtölésben, virrasztásban és a lelkek üdvössége után való járásban, a felebarátairól való szorgos gondoskodásban és az irántuk érzett részvét nyilvánításában, s végül önmaga kevésre becsülésében; mindezt megtérése kezdetétől egészen Krisztushoz való költözéséig gyakorolta, akit szíve mélyéből szeretett, s akit egy pillanatra sem szűnt meg emlékezetében hordozni, ajkával magasztalni és érdemszerző cselekedeteivel dicsőíteni. Olyan lángoló hévvel és bensőségesen szerette az Istent, hogy nevének puszta hallására olvadozni kezdett egész bensejében, és magánkívüli elragadtatásában így kiáltott fel: “Az Úr nevének hallatára égnek és földnek meg kellene rendülnie.”
Szeretetének lángoló hevét és Krisztus kínszenvedésének el nem múló emlékezetét, melyet szüntelenül szívében hordott, az egész világnak meg akarta mutatni az Úr: ezért csodálatos módon még földi életében egy egészen kivételes kiváltság csodás jegyével ékesítette fel őt.
Egyik reggel ugyanis, a szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepe körül[50] -két évvel halála előtt, mialatt egy (magas) hegy, az Alverna lejtőjén imádkozott, s a szeráfi nagy lángolástól és a részvevő szeretet édességétől Isten felé szárnyalva szinte egészen beleolvadt abba, aki nagy szeretetében keresztre feszíttette magát -egyszerre egy szeráf jelent meg előtte, szárnyai közt egy keresztre feszített gyönyörű férfi alakját mutatva. A jelenés kezei és lábai keresztalakban ki voltak feszítve, míg arca Krisztus Urunk ragyogó képét mutatta. Két szárnyával ugyanis fejét födte be, kettő repülésre, a másik kettő pedig egész testének befödésére szolgált.
A látomás elmúltával a szent szívében a szeretet csodálatos heve maradt vissza, de még csodálatosabb volt az Úr Jézus Krisztus szentséges sebhelyeinek feltűnése testén. Isten embere, amennyire csak tehette, egészen haláláig gondosan rejtegette, mivel nem akarta nyilvánosságra hozni az Úr titkát. Egészen azonban mégsem sikerült eltitkolnia; úgyhogy legalább bizalmas barátai előtt nem maradt rejtve.
Boldog elköltözése után azonban az összes jelenlévő testvér, sőt a világiak közül is nagyon sokan minden kétséget kizáró határozottsággal Krisztus sebhelyeivel felékesítettnek látták testét. Kezein és lábain nemcsak világosan látták a szegek lyuggatását, hanem magukat a húsból képződött és a húsba benőtt szegeket is, sőt még a vas rozsdaszínét is felismerhették. Jobb oldalán pedig, mintha csak lándzsával verték volna át, hamisítatlan és félreismerhetetlen seb tátongott vörösbe játszó forradással és körötte bíborszínű szegéllyel. A sebből a szent életében gyakran vér szivárgott.
A sebhelyek megcáfolhatatlan valósága nem csupán a szent életében és halálában mutatkozott meg kézzelfogható bizonyossággal mindazok számára, akik látták vagy tapintották őket, hanem az Úrnak volt rá gondja, hogy halála után is bizonyságot tegyen igazságukról a különböző csodák révén, melyeket a világ legkülönbözőbb tájain művelt általuk. E csodák révén sokan, akik előbb helytelenül gondolkoztak és Isten emberének sebhelyeiben kételkedtek, a hitbeli bizonyosságnak olyan magas fokára emelkedtek, hogy éppen ők, akik előbb kicsinyelték a szentet, most Isten jóságából és az igazság kényszerítő hatalmából, leghűségesebb magasztalói és hirdetői lettek.
Legutóbbi bejegyzések
Kapcsolataink
Ferencesek
Szerzetesek
Egri Főegyházmegye
Gyöngyösi Ferences Könyvtár
A plébánia régi honlapja