Ételszentelést tartunk húsvétvasárnap a reggeli 7-es és a Püspöki szentmise végén.
Húsvéthétfőn szentmisét mutatunk be 7.00 és 18.00 órakor, de Püspökiben nem lesz szentmise.
Isteni Irgalmasság vasárnapja április 27-én lesz. Ezen a napon teljes búcsú nyerhető a szokásos feltételek mellett.
(A körmenet után mindenkit szeretettel várunk a hittantermek előtti folyosóra egy kis agapéra.)A Mindenható Isten jutalmazza meg mindazokat, akik Krisztus halálának és feltámadásának méltó megünnepléséhez hozzájárultak: – akik a templom takarításban, az oltárok díszítésében részt vettek, – akik virágok hozatalával, vagy más adományaikkal támogattak, – a sekrestyésnek, a diakónusnak, a kántor úrnak, a ministránsoknak, a gyerekkórus és a felnőtt kórus tagjainak és a lámpásoknak, akik a szent liturgia ünnepélyességéhez nagyban hozzájárultak, – a templom őrzésében résztvevőknek, – és mindazoknak a híveknek, akik a nagyböjti szent időszak során szentgyónásukkal és jócselekedeteikkel felkészültek húsvét szent ünnepére.
Rendi közösségünk minden tagjának nevében Krisztus föltámadásának örömében megélt szent húsvétot kívánunk minden jelenlévő testvérünknek és kedves családtagjaitoknak.
Alsóvárosi hirdetés
Legutóbbi bejegyzések
Kapcsolataink
Ferencesek
Szerzetesek
Egri Főegyházmegye
Gyöngyösi Ferences Könyvtár
A plébánia régi honlapja