Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

(Mk 6,7–13)

A mai evangéliumi szakasszal (Mk 6,7–13) Jézus és a tanítványok történetében egy
fontos szakasznak vagyunk tanúi.
Jézus, miután meghívta barátait, hogy vele éljenek, miután megtanította őket Isten
országának életstílusára, most elküldi őket: rájuk bízza a béke és a kiengesztelődés
igéjét, hogy kezdjék el elvinni mindazokhoz, akik arra várnak, még ha nem is
tudnak róla.

Az első megállapítás az, hogy az evangéliumnak eddig a pontjáig a tanítványok nem
jutottak el mesterük mélyebb megismerésére és megértésére: utolsó alkalommal,
amikor Jézus hozzájuk fordult – amint azt két héttel ezelőtt láttuk –, szemükre
vetette hitük hiányát. Mégis, gyakorlatilag közvetlenül az után Jézus elküldi őket a
maga nevében, és rájuk bízza saját hatalmát, amellyel személyeket gyógyít.
Jézus tehát nem olyan személyekként küldi el őket, akik mindent tudnak és
mindent megértettek, és nem véletlen és nem is tévedés. A tanítványok nem olyan
személyek, akik mindent tudnak, és azért lehetnek igehirdetők, mert megértettek
mindent, amit meg kell érteni.
Éppen ellenkezőleg, azért lehetnek igehirdetők, mert olyan személyek, akik még
mindig keresnek, akik maguk is úton vannak, akiknek nem szűnt meg minden
kételyük és nem oldódott meg minden problémájuk. Olyan személyek, akik
szüntelenül meghívottak arra, hogy egy Igében részesüljenek, mielőtt
megoszthatnák azt másokkal.
Ezért amikorJézus elküldi őket, mindenekelőtt azt hangsúlyozza, hogy mit ne
vigyenek magukkal (Mk 6,8–9).
Ez a második részlet: amikor valaki elindul egy küldetésre, mindenre odafigyel,
ami a vállalkozás sikerét szolgálhatja. Általában minél jobban felszerelt valaki,
annál jobb lesz a vállalkozás sikere.
Itt éppen ellenkezőleg: ahhoz, hogy a küldetés sikeres legyen, a legszükségesebb
dolgok nélkül kell elindulni, mert a tanítványoknak nem dolgokat kell magukkal
vinniük, hanem azt a kapcsolatot, amit a mesterükkel élnek.
Paradox módon tehát a tanítványok azért indulhatnak el, mert engedik, hogy a
szükség és a bizonytalanság helyzetébe kerüljenek: így nem azzal az
elbizakodottsággal találkoznak az emberekkel, hogy már mindenük megvan, már
mindent tudnak, hanem annak az embernek az alázatával, aki útitársként kínálja
fel magát, aki osztozik az üdvösségre szorultságban, az élet keresésében.
Az evangélium hirdetésének legszebb módja, ha olyan emberként indulunk el, akit
be kell fogadni: nem adakozásról van szó, arról, hogy hozzátegyünk valamit
azokhoz, akikkel találkozunk, hanem azt a jót kell felébresztenünk, amit az Atya

minden embernek adott, és ami mindenki életének mélyén rejtve van. Az
evangélium hirdetése azt jelenti, hogy leleplezzük, feltárjuk, napvilágra hozzuk ezt
a jót, megteremtjük a lehetőséget, hogy az megélt életté váljon.
A nézőpont tehát teljesen megváltozik, és nagy alázatot kíván a tanítványoktól:
nem ők lesznek azok, akik megváltják a világot, de hirdetni tudják, hogy az
üdvösség már minden emberben működik.
Ezért a misszióba küldött tanítványok öltözéke, amelynél az evangélium hosszan
elidőz, szimbolikus is: a bot és a saru (Mk 6,8–9) a nép öltözetére utal, amelyik
kivonul Egyiptomból (Kiv 12), hogy megtegye a szabadság útjának első lépéseit. A
felhívás, hogy ne vigyenek magukkal kenyeret (Mk 6,8) egyrészt a szegénység és
bizalom magatartására utal, másrészt viszont szintén húsvéti szimbólum: a
pusztában maga Isten táplálta népét mannával (Kiv 16).
Mindez azt jelenti, hogy a tanítványok küldetése végső soron a Húsvét hirdetése
lesz, annak hirdetése, hogy az Úr Jézus odaajándékozott élete az üdvösség új útját
nyitja meg mindenki számára: minden ember meghívott, hogy ezen az úton
elinduljon.
Márk evangéliumának azt a szakaszát, amely a tanítványoknak erről az útjáról
számol be, amint már láttuk, többszöri átkelés jellemzi a Galileai-tenger két partja
között: a zsidó és a pogány part között (Mk 6.32.34.45.53; 8,10.13).
Ezek az átkelések nagyon fontosak az elbeszélés terve szempontjából, ugyanakkor
nagy szimbolikus értékkel is bírnak: a tanítványok küldetése lényegében az lesz,
hogy hidakat építsenek a különböző kultúrák, a különböző népek között egy
gonoszságtól megszabadított, jó élet felajánlásával, amely képes arra, hogy az
evangélium termékeny magva mindenütt kihajtson.

+ Pierbattista

fordította: dr. Sz.Gy.