A 49. versben háromszor hangzik fel a „hív” ige. Bartímeus az útszélen ült, és amikor meghallotta, hogy Jézus arra jár, hangosan kiáltozni kezdett, hogy könyörületre leljen. Jézus megállt hát, odahívatta, és az a tömeg, amely korábban ráförmedt, hogy elhallgattassa, most hívja: „Jézus megállt és azt mondta: »Hívjátok ide!«. Odahívták a vakot ezekkel a szavakkal: »Bízzál! Kelj föl, hív téged!«.” Bartímeus hívott személy, és meghívása elárul valamit a tanítványok életéről, akik nem tökéletes, jobb emberek, hanem szükséget szenvedők, szabadításra, világosságra szorulnak, mint mindenki más. Jézus törékeny személyeket hív, és miután meghívta, meggyógyíthatja őket.

Miután ezt meghallja, Bartímeus azonnal talpra ugrik, eldobja köpenyét és Jézushoz megy: „Mire az ledobta a felső ruháját, felugrott és odament Jézushoz.” (Mk 10,50). Ez a részlet is elmond valamit a tanítványságról. Mivel a tanítvány olyasvalaki, aki elhagy mindent, amije van, pontosan úgy, ahogyan az első meghívottak tették. Nem az akaratereje miatt, hanem mert megtalálta a kincset, valami nagyobbat és fontosabbat, mint az életének a biztonsága.

Végül egy utolsó nyom: a meghívott, meggyógyított Bartímeus már nem ül az út szélén, hanem követi Jézust, ahogy a tanítványok is követésre kaptak meghívást: „És azonnal újra látott, és követte őt az úton” (Mk 10,52).

Bartímeus így azt mondja nekünk, hogy az Úr Jézus követése nem csupán azt jelenti, hogy megyünk utána az úton. Őt követni azt jelenti, hogy megtanuljuk az életet, a helyzeteket az ő tekintetével szemlélni, a dolgokat ugyanazzal a névvel illetni, ugyanazt a jelentést adva azoknak. Ezért az utolsó csoda, az a csoda, amely képes tanítványt teremteni, felépülés a vakságból, mert a tanítvány az, aki lassacskán megtanulja a dolgokat Isten szemszögéből nézni.

Hogyan válik ez a koldus vak ember a tanítvány alakjává, mindannyiunk megtestesítőjévé?

Bartímeus mindenekelőtt olyan személy, aki nem akar és nem tud hallgatni. Sokáig látjuk őt hallgatagon az útszélen, ám amikor Jézus arra halad, akkor kiáltásban tör ki, és semmi nem állíthatja meg. Nem hagyja magát megfélemlíteni és bátor, mert a hit ilyen.

Bartímeus olyan személy, akit Jézus lát.

Nem ő látja Jézust, mert ő vak. Hanem Jézus az, aki meghallja kiáltását, amint az gyakran történik a bibliai elbeszélésekben: Isten meghallgatja a szegény kiáltását és nem megy el mellette. Jézus megáll (Mk 10,49), hogy meghallgassa a kiáltását, nem megy el mellette anélkül, hogy az arcába nézne, és képessé ne tenné arra, hogy viszonozza ezt a tekintetet.

A Jézussal való találkozás során Bartímeus mély egzisztenciális változásokat él át. Kiáltozóból imádkozóvá válik, üldögélőből járóvá, vakból látóvá, koldusból szabad emberré lett.

A tanítvány az, aki a Jézussal való találkozásból átalakulva kerül ki.

Nem lehetséges ugyanannak maradni, mint ahogyan az az ember szerette volna, aki megkérdezte Jézustól, mit tegyen, hogy elnyerje az életet (Mk 10,17), és aki szomorúan távozott, mert nem akart belépni az átalakulás folyamatába.

Végül pedig az egész átalakulási folyamat nyitját az 51. versben találjuk: „Mit akarsz, mit tegyek érted?”.

Az életünkben akkor történnek átalakulások, amikor a bennünk élő ezernyi vágy között felismerjük azt a mély és igaz vágyat, amely létünket egyesíti. Ez mindenekelőtt az imádságban történik velünk, kapcsolatunkban az Úrral, aki megáll, hogy meghallgassa kiáltásunkat, és hallatja velünk hangját.

+ Pierbattista

Forrás: ferencesek.hu