Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Plébánia

 

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Ma új liturgikus évet kezdünk, melynek során Márk evangéliumát olvassuk.

A mai, kezdő szakaszban (Mk 13,33–37) többször visszatér a felhívás a virrasztásra, a figyelemre.

Hogy ehhez a tapasztalathoz vezessen, Jézus elmond egy rövid példázatot, amelyben egy emberről beszél, aki útnak indul, és házát szolgáira hagyja, mindenkire a saját feladatát bízva. Az ajtónállóra a virrasztás feladatát bízza, amit azután mindenkire kiterjeszt. Azért kell virrasztani, hogy amikor a gazda visszatér – aminek az idejét nem ismerik –, nehogy alva találja a szolgákat.

Máté és Lukács evangéliumának párhuzamos elbeszélései is (Mt 25,13; Lk 12,36), bár más kifejezéseket használnak, a „virrasztani” szóval elsősorban az ébren maradást jelölik, a mindig készen és résen létet. Készenlétre hívnak meg, mert nem lehet tudni, hogy mikor tér vissza a gazda. Vagyis azt mondják el, hogy nem ismerjük az időket, nem uraljuk az időt, hanem figyelmes és éber tekintettel kell azt használnunk.

Az első észrevétel tehát, hogy a virrasztás nem azt jelenti, hogy valami különlegeset teszünk. Nem sajátos gesztusokról van szó, hanem életmódról, a szív irányulásáról: hogy értékelni tudjuk az időt, ami nekünk adatott; hogy annak tudatában éljük az életünket, hogy valakit várunk, és hogy az Úr ebbe az életbe fog belépni; hogy tudatában vagyunk annak, hogy egy cél felé tartunk – a találkozás felé Vele.

Az idő, ez az idő az a hely, amelyben felfedezhetjük Isten jelenlétének a jeleit. A virrasztás tehát az idők jelei megkülönböztetésének a művészete. A hívőnek képesnek kell lennie, hogy fürkéssze az idők jeleit. Arra kapott meghívást, hogy figyelmet fordítson az emberi valóságra, annak az időnek a tényeire és eseményeire, amelyben él. Ennek kifejezését megtaláljuk Máté evangéliumában (Mt 16,4), ahol Jézus azt kérdezi: „Nem tudjátok megkülönböztetni az idők jeleit?”

Megkülönböztetni az idők jeleit azt jelenti, hogy próbáljuk megérteni, hogy az emberi történelem hol találkozik valamiképpen Isten tervével.

Ezzel ellentétben elaludni nem más, mint elveszíteni ezt a tudatosságot. Azt jelenti, hogy úgy élünk, mintha senkit nem várnánk, mintha a történelem csak önmagukban végződő események sora volna. Amikor ez megtörténik, akkor a horizont beszűkül arra, ami itt és most történik, és életünkben a minden az lesz, amit teszünk.

Tehát nem véletlen, hogy a liturgikus év Adventtel és ezzel a jövőre irányuló tekintettel veszi kezdetét. Fontos, hogy itt kezdjük, és azonnal világossá tegyük, hogy hová tartunk: ahová az Úr visz és ahol ő vár minket.

Csak ezzel a célra irányuló tekintettel van értelme az útnak, és csak így lehetséges új módon élni az életet: így a világ dolgait nem tekintjük olyan abszolút valóságoknak, amelyek az ember minden reményét betöltik; sem pedig ellenkezőleg: nem tekintjük azokat mellékes dolgoknak, melyeknek semmi értékük nincsen.

Jézus az evangéliumban mindkét végletet kerüli: biztosan állítja, hogy az idő várakozás egy találkozásra, de azt mondja, hogy ez a találkozás csak akkor történhet meg, ha az életet virrasztva és várakozásban éljük.

Jézus tehát arra hív meg minket, hogy új módon legyünk jelen a világban, mert igaz, hogy a beteljesedés a végén van, de éppúgy igaz az is, hogy már ízleljük azt, amiben hiszünk és ami felé haladunk.

Igaz, hogy Isten Országának még el kell jönnie, mégis az az Ország, amelyet várunk, már közöttünk van.

Ez a föld, ez a történelem, amelyben élünk, elővételezése az eljövendő Országnak, és így minden új jelentést nyer. Mi teljes, közös ízleléssel élünk, mert a jelen pillanat már részesedés az eljövendő életből, elővételezése annak. A jelen idő az Istennel való találkozás helyévé válik, és ennek felismerése arra késztet bennünket, hogy tegyünk jót magunkért, váljunk figyelmes munkásokká, éber szolgákká, akik képesek kamatoztatni a kapott talentumokat. Nem önmagunkba fordulók, hanem figyelmesek a világ élete iránt annak tudatában, hogy a halál és a félelem nem olthatják ki a nekünk adott szeretet erejét.

Nem könnyű ezt a nézőpontot felvenni; az ilyen tekintethez hiteles megtérésre van szükség. Ez pedig a következő vasárnap témája lesz.

Még egy utolsó megjegyzés a következő kifejezéssel kapcsolatban: „mikor elhagyta házát, hatalmat adott szolgáinak, mindenkinek a maga dolgában” (Mk 13,34). Mondjuk, hogy a történelem Istené. A világegyetem Őhozzá tartozik, ahogy a misszió is a világban. Ha nem érezzük magunkat e világ és ezen idő birtokosainak, az megérteti velünk, hogy életünk nem vállalkozásaink azonnali megvalósulásától és teljesítésétől függ, mintha minden a mai napon múlna. Teljesek vagyunk, mégis, amikor Istennek erre a világra vonatkozó, kifürkészhetetlen terveiben szabadon megtaláljuk igazi helyünket („mindegyiknek a maga dolgában”), megértjük, hogy egymáshoz tartozunk. Minden egyes ember meghívása Isten nagyobb missziójának része, amelyhez mindenki hozzájárul a maga feladata szerint.

A történelemben ily módon való jelenlét a keresztényt tanúvá teszi. Tanújává annak, ami felé tartunk és amiben hiszünk. Tanújává a történelemben való jelenlét új módjának, ami által ez a földi élet, bár fontos, mégsem minden, el is veszíthető anélkül, hogy elveszítenénk a találkozást az Úrral.

Ilyen tekintettel kezdjük hát az Adventet!

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz. Gy.

Kedves Testvérek!

Megrendítő volt 2020. március 27-én hallani Ferenc pápa szavait, amelyeket az üres Szent Péter téren nemcsak a keresztény hívekhez, hanem minden emberhez intézett: „a lehető legnagyobb sebességgel robogtunk előre, úgy éreztük, erősek és mindenre képesek vagyunk.
Epekedtünk a haszonra, engedtük, hogy felemésszenek minket a tárgyak és megrészegítsen a sietség. (…) Folytattunk mindent rendíthetetlenül, és úgy gondoltuk, örökre egészségesek maradunk egy beteg világban.” Most, amikor Európát és hazánkat a koronavírus járvány második hulláma sújtja, azt érezhetjük, hogy Szentatyánk figyelmeztető szavai semmit sem veszítettek aktualitásukból. Sőt, Szent Erzsébet, a szolgáló szeretet szentjének ünnepe arra hív mindannyiunkat, hogy az Árpád-házi királylány példája nyomán még inkább elgondolkodjunk e szavakon és egymás iránti felelősségünkön.
A kor, amelyben Szent Erzsébet született és a szeretet példáját adta, számos párhuzamot mutat fel napjainkkal. A virágzó középkor idején Európa számos országában sokan nagyon meggazdagodtak és hivalkodtak is vagyonukkal, olyan épületeket emeltek, amelyek előtt máig
csodálattal állunk meg, miközben egyre többen süllyedtek nyomorba és nélkülözték az élethez szükséges legelemibb feltételeket is. Ahogy néhány évvel korábban Szent Ferenc elhagyta gazdag édesapja házát, lemondott vagyonáról és lovagi álmairól, úgy az ő példáját követve Szent Erzsébet is elhagyta a türingiai őrgrófi udvart, hogy Jézus tanítása szerint a szegények és betegek szolgálatának szentelje életét. Nyitott szemmel járt, odafigyelt azokra, akiktől sokan borzadva fordították el a tekintetüket. Életének talán egy kevésbé ismert eseménye, hogy amikor egy leprás koldus érkezett a várhoz, Erzsébet saját kezűleg fürdettette meg és kötözte be sebeit, és mivel a sok beteg miatt máshol már nem volt hely, saját hitvesi ágyába fektetette le. Férje, Lajos őrgróf, aki általában támogatta őt és megvédte irigyeitől, ezt már túlzásnak tartotta. Feldúlva szaladt a szobába, felrántotta az ágyról a takarót, alatta viszont magát a megfeszített Krisztust látta – és térdre borulva adott hálát és kérte Erzsébet bocsánatát.
A 2020-as világjárvány mindannyiunk életére hatással van. Rokonaink és barátaink veszítik el egyik napról a másikra munkájukat és kerül veszélybe megélhetésük, idősek és magányosak maradnak még inkább egyedül, mert senki sem meri felkeresni őket, sokan félve és rettegve zárják magukra az ajtót. Ezért sokkal nagyobb feladat és felelősség hárul azokra, akik a gyógyítás és a felebaráti szeretet cselekedeteit gyakorolják, az orvosokra, ápolókra, szociális munkásokra és önkéntesekre. Így ír erről Ferenc pápa a Szegények világnapjára írott üzenetében, amikor a járvány idején a felebaráti szeretet gyakorlásának fontosságára hívja fel a figyelmet: „A kéz kinyújtása egy jel: olyan jel, amely közvetlenül a közelségre, a szolidaritásra, a szeretetre utal. Hány és hány kinyújtott kezet láthattunk ezekben a hónapokban (…): Az orvos kinyújtott kezét, aki minden beteggel törődik és keresi a megfelelő gyógymódot. A nővér és ápoló kinyújtott kezét, aki jóval a munkaidején túl is ápolja a betegeket. (…) Az önkéntes kinyújtott kezét, aki segíti az utcán élőket és azokat, akiknek ugyan van otthonuk, de nincs mit enniük. Az emberek egymás felé kinyújtott kezét, akik az alapvető szolgáltatások biztosítása és a biztonság fenntartása érdekében dolgoznak.”

Szent Erzsébet ünnepe arra emlékeztet minket, hogy ebben a segítségnyújtásban mi magunk is részt vehetünk, amikor jövő vasárnap anyagi támogatásunkkal azok munkáját könnyítjük meg, akik életüket embertársaik támogatására, a rászorulók és a betegek segítésére és gyógyítására szentelik, és teszik nap mint nap kockára. Az egyházi szeretetszolgálatokra és az idén 90 éves Katolikus Karitászra 2020-ban nagyobb teher hárul, mint korábban bármikor. Szent Erzsébet példája azt üzeni, hogy munkájukat támogatva mi magunk is, akár szobánk biztonságából is, részesei lehetünk ennek a szolgálatnak, és az ő kezükkel egybefonódva, mi magunk is kinyújthatjuk kezünket a szükséget szenvedők és betegek felé.
„Senki sem menekülhet meg egyedül, önmagában” – tanította 2020. nagyböjtjében Ferenc pápa. Az egyházi év utolsó vasárnapjának, Krisztus Király ünnepének evangéliuma is a szolidaritás fontosságára hívja fel a figyelmünket: éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok – szól a megdicsőült Jézus a jobbján állókhoz, az üdvösség útjaként állítva eléjük és elénk is a szolgáló szeretet cselekedeteit.
A szeretet cselekedetei nemcsak a rászorultakon segítenek, hanem azokat is gazdagítják, akik szolgálnak, mert ezáltal Krisztushoz válnak hasonlókká. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az egészséges embernek sok kívánsága van és elegendő erőt érez magában arra, hogy ezeket meg is valósítsa. A betegnek és a nyomorban élőnek, az ínséget szenvedőnek azonban csak egy vágya van: hogy szenvedésétől, bajától megszabaduljon, de tehetsége és lehetősége talán hiányzik ehhez. Szent Erzsébet élete arra sarkall minket, hogy példája szerint és lehetőségeinknek, eszközeinknek megfelelően mi magunk is vegyünk részt a betegek és a szükséget szenvedők ínségének csillapításában, hogy egykor majd Jézus hozzánk is így szóljon:
„Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!”

Kelt Budapesten, 2020. november 15-én

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

 

„Uram, mikor láttunk téged?” (Mt 25,37.38.39)

Ez a kérdés többször visszatér a mai evangéliumban, amely a történelem egy végső momentumáról szól, amikor az Úr majd visszatér, és amikor a nagy ítélet lesz mindegyikünk élete fölött. És majd az történik, hogy az Úr mindenki előtt feltárja, amit tett. Olyan cselekedetet, amelyet a példázat szerint senki sem ismer, sem az, aki jót tett, sem az, aki azt elmulasztotta.

A legnagyobb meglepetés az lesz, hogy számot kell vetni azzal, hogy ez a konkrét személy által véghezvitt, konkrét cselekedet Krisztusnak tett cselekedet volt (Mt 25,40): Ő egészen azonosul a szegénnyel, a gondoskodásra szorulóval.

Ennek az igének csak egyetlen furcsaságát szeretném hangsúlyozni.

A példabeszédben elhangzik, hogy mindaz, aki egy szenvedő embertársához minden más októl függetlenül, kizárólag a közös emberség okán közeledik, anélkül, hogy tudná, magához az Úrhoz közeledik, aki jelen van a szenvedő testvérben.

A példabeszéd tehát azt mondja számunkra, hogy a példabeszéd logikája szerint lényegében nem is kellene tudnunk, hogy bárki felé gyakorolt szeretetteli gesztusunkat valójában Krisztussal tettük.

Első pillantásra furcsa, hisz önmagáért kellene szeretnünk felebarátunkat, mert ebben az ingyenességben történik a Mennyek Országa. Anélkül kellene szeretnünk felebarátunkat, hogy tudnánk, így Krisztust szeretjük; azonban a példabeszéd pont erről szól.

Íme, talán itt van hitünk döntő pontja.

Ami ebben az állandó újdonságban, ebben a minden alkalommal megújuló kinyilatkoztatásban rejlik: éppen ott, egy fájdalmas történetnek abban a töredékében, ahol úgy tűnik, hogy az Úr nincs jelen, hogy távozott a színről, ott kinyilatkoztatja irgalmának teljességét.

A hit ez az ámulat, azoknak a tekinteteknek az ámulata, melyek az Úr felismerésére éppen ott, abban a személyben, abban az eseményben nyílnak meg, ahol soha nem gondoltuk volna, hogy találkozhatunk vele.

Ezért az ítélet, amelyről a példázat szól, nem olyasvalami, ami csakis vagy elsősorban az idők végén történik.

Az ítélet a megkülönböztetés követelményét állítja a mindennapi élet és minden keresztény elé, aki a szeretetre nem valamiféle jutalom reményében kapott meghívást vagy azért, hogy egy vallási kötelezettségnek eleget tegyen, hanem hogy túláradóan beteljen a korábban kapott ajándékkal. Azután pedig ebben a mélyen emberi gesztusában felismeri a Másik jelenlétét, és ott találkozik az Úrral, ott „látja” őt (vö. Mt 25,37).

Ahogyan Assisi Szent Ferenc, aki megöleli és megcsókolja a leprást, „irgalmasságot cselekedett” vele nem valamiféle vallásos okból kifolyólag; és aki, miután ezt megtette, felismeri, hogy az Úr mennyire jelen volt abban az eseményben, amely megváltoztatta életét.

A szinoptikus evangéliumok – némileg eltérő árnyalattal – közlik Jézus szavait, miszerint az Isten Országa nem szembetűnő módon jön el. Ha pedig valaki azt mondja, hogy „íme, itt van” vagy „íme, ott van”, annak nem kell hitelt adni (vö. Lk 17,22–37 és a párhuzamos helyek).

Tekintettel arra, amit a mai példabeszéd mond, ez nem lehet másként.

Az Isten Országa nem testi szemekkel, nem a világ ismérvei alapján ismerhető fel.

Ha így volna, akkor a történelem nagy eseményeiben, kiemelkedő személyiségeiben, fontos helyeken kellene keresni.

Az Isten Országa jelen van, de keresni kell, és az élet mélyén, a történelem veszteseiben lehet rátalálni, éppen azokban, akiket Jézus igehirdetése kezdetén „boldogoknak” nevezett (Mt 5,1–12).

Az élet pedig ebben a mindig új felfedezésben rejlik.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.

Fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit

 

AZ UTOLSÓ ÉVKÖZI VASÁRNAP:

KRISZTUS, A MINDENSÉG KIRÁLYA

Krisztus Királysága azt jelenti, hogy ő Isten Egyszülött Fia, az egész teremtett világ feje. Minden őáltala lett és ő biztosítja fennállását is. A mi Királyunk nem akar el-különülni övéitől, mint ahogy a földi királyok többsége teszi. Ellenkezőleg: a teremtés, a megváltás és a meg-szentelés műve által kiárasztotta szeretetét a világ és az emberek felé. Hogy gazdagítson minket: földi és örök boldogságot ad teremtményeinek.

KEZDŐÉNEK Jel 5, 12; 1, 6

Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hata-lom, az isteni méltóság, a bölcsesség, az erő és a tiszte-let. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön–örökké.

OLVASMÁNY Ez 34, 11–12. 15–17

A nép vezetőinek feladata, hogy gondoskodjanak a rend-ről, a jogról, és szavukkal meg példájukkal utat mutas-sanak népüknek. A próféta szerint Izrael pásztorai nem feleltek meg e szép hivatásuknak. Önző módon csak ma-gukra gondoltak, a rájuk bizottakkal viszont nem törőd-tek. Isten azonban megkönyörül népén, igazi pásztorokat küld nekik. S végül elküldi majd a jó Pásztort (a Meg-váltót és Üdvözítőt), aki teljes hatalommal és nagy sze-retettel vezeti övéit az örök élet felé.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 23. Zsoltár

Válasz: Az Úr nékem pásztorom, *

ínséget nem kell látnom.

SZENTLECKE 1 Kor 15, 20–26. 28

Az első embertől (Ádámtól) a földi életet és a halált örö–költük, a másik Ádám (Krisztus) a feltámadást és az örök életet biztosította számunkra. A megváltásnak eze-ket a gyümölcseit most még reménységben birtokoljuk. De már ebben a földi életben is megszabadulhatunk bű-neinktől és megkaphatjuk a kegyelmet Isten akaratának a teljesítéséhez. Vajon felhasználjuk-e ezeket a nagy aján-dékokat?

ALLELUJA Mk 11 9b–10a

Áldott, aki jön az Úr nevében! * Áldott legyen Dávid ősatyánknak eljövendő országa!

EVANGÉLIUM Mt 25, 31–46

Urunk az utolsó ítéleten aszerint jutalmaz vagy büntet bennünket, hogy gyakoroltuk–e az irgalmasság cseleke-deteit vagy sem. Ha tehát az ő országának jó alattvalói akarunk lenni, törekednünk kell a felebaráti szeretetre. Ő erre nemcsak tanította övéit, hanem példát is mutatott nekik.

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

A szentmise áldozatra Jézus mindenkit szeretettel hív és vár. Legyünk mi is ugyanilyen nyitottak testvéreink felé. Az egymás iránt való jóakarat és segítőkészség tesz mél-tóvá arra, hogy Krisztus Király égi lakomájának is ré-szesei lehessünk.

ÁLDOZÁSI ÉNEK Zsolt 28, 10–11

Az Úr királyként trónol mindörökké: az Úr békével áldja meg népét.

ELMÉLKEDÉS

A mennyek országába nem megy be mindenki, aki azt mondogatja: „Uram, Uram”, hanem csak azok, akik tel-jesítik az Atya akaratát, és elszántan látnak hozzá a munkához. Az Atya viszont azt akarja, hogy minden egyes emberben ismerjük föl Krisztust, a testvért, és sze-ressük is tevékenyen, szóval és cselekedettel egyaránt. Így teszünk tanúságot az igazságról, s így osztjuk meg a többiekkel is a mennyei Atya szeretetének misztériumát.

II. Vatikáni Zsinat

KRISZTUS KIRÁLY FŐÜNNEPE

Krisztus Király ünnepét XI. Pius pápa rendelte el 1925–ben, Mindenszentek ünnepe előtti vasárnapra, hogy az elpogányosodó korban, a hamis szabadosság lázongásai között az Egyház tagjait Krisztus főségének elismerésére hívja. Az ünnepet a II. Vatikáni Zsinat után áthelyezték Advent előtti utolsó vasárnapra. Ezzel az Egyház azt emeli ki liturgiájában, hogy Krisztus királysága, amely láthatatlanul állandóan megvalósul az ő híveiben („Isten országa bennetek van:”) az idők végén láthatóan is meg-jelenik és az emberiség történelmi útját teljessé teszi, an-nak értelmet ad. Méltóságunkat nem csorbítja, hanem reális alapra helyezi és kiteljesíti, ha elismerjük Isten Királyságát, amelyet átadott Fiának, Krisztusnak. Ez az ünnep évről évre hirdeti Krisztusnak az emberek és dolgok fölött való fölséges és feltétlen uralmát. Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat!

ASSISI SZENT FERENC IMÁJA

Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni; adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet; és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbsé-get tudjak tenni.

MI IS AZ EMBER A VILÁGON?

Semmi a Végtelennel szemben. Minden a Semmivel szemben. Középpont a Semmi és a Minden között. Mi éppoly képtelenek vagyunk felfogni a semmit, amelyből vétettünk, mint felfogni a Végtelent, amelyben majd el-merülünk. Pascal

A LITURGIKUS IDŐ

Az idő Isten teremtménye, az Isten által alkotott szabá–lyoknak engedelmeskedik. Isten a liturgiában felhasz-nálja az időt az üdvösség művének érdekében is. Ezért szükséges, hogy az ember az idő egy részét kizárólag Is-tennek szentelje. A földi idő így lép érintkezésbe az „égi idővel”, az örökkévalósággal. Az év leforgásával a liturgia elénk állítja Krisztus egész misztériumát.

Az öregedés csodálatos dolog: ha az ember nem felejtette még el, hogyan lehet valamit elölről elkezdeni.

Martin Buber

fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit

 

Kereszténységünk nagyjait ünnepeljük és köszöntjük. „Mind hitben hunytak el, de anélkül, hogy az ígéret teljesedését megérték volna; csak messziről látták és üdvözölték, elismerve, hogy vándorok és jövevények a földön… Egy jobb haza után vágyódtak, a mennyei után. Ezért az Isten sem szégyelli, hogy Istenüknek hívják, hi-szen hazát készített nekik.” (Zsid 11, 13. 16) A jobb hazába nemcsak vágyódtak a szentek, hanem úgy is éltek, hogy Istentől megkapják az örök élet koronáját.

KEZDŐÉNEK

Örvendezzünk mindnyájan az Úrban Mindenszenteket ünnepelve, akiknek ünnepén ujjonganak az angyalok, és magasztalják Isten Fiát.

OLVASMÁNY Jel 7, 22–4. 9–14

Vannak jószándékú emberek, akik nem szolgálnak a sátánnak, akik homlokukon őrzik Krisztus jelét, és bű–neikbe, gyarlóságaikba soha nem nyugszanak bele, mindig igyekszenek tisztára mosni a lelküket a Bárány vérében.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 23. Zsoltár

Válasz: Ez az istenkeresők népe *

mely látni kívánja arcodat, Uram.

SZENTLECKE 1 Jn 3, 1–3

Az életszentségre törekvő ember mindig idegennek tűnik a világ szemében. Valójában nem idegen. A zsoltárral mondhatjuk: „Mi pedig a te néped és nyájad juhai” (Zsolt 79, 13) vagyunk. Örök távlatokat tárt ki előttünk az Isten!

ALLELUJA Mt 11, 28

„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradoztok és viseli-tek az élet terhét! * Én felüdítelek titeket”, mondja a mi Urunk.

EVANGÉLIUM Mt 5, 1–2a

A szentek Krisztus gondolatai szerint törekedtek az élet–szentségre. Az emberek szemében furcsa az anyagias-ságtól és a gazdagságtól független ember, a szelíd, a megbocsátó, a türelmes, a tiszta ember, mégis itt a bol-dogság titka!

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

A szentek nagyságának titka volt az is, hogy átélték a szentmisét, a szentáldozást. Napjuk két részből állt. Félnap készültek a szentáldozásra, félnap hálát adtak.

Szent vagy, Urunk, Istenünk; és kérjük: Tégy szentté minket is az eucharisztikus áldozatban.

EGY GONDOLAT

Isten az embereket közösségi természetük szerint vezeti az üdvösségre. A még úton levők feltekintenek a már célba érkezettekre, s biztatást merítenek abból, hogy lát-ják mindenféle nemből, korból, állásból, nemzetből a megkoronázottakat Isten országában. Senkit sem aka-runk figyelmen kívül hagyni azokból, akik Isten látására jutottak, s ezért szentelünk külön ünnepet Mindenszen-teknek, tehát azoknak is, akiknek nevét egyedül csak Is-ten ismeri. * Az ünnep a 7. századból ered, akkor szen-telték fel a hajdani pogány Pantheont Máriának, a vérta-núknak és minden szenteknek közös tiszteletére. Mi, a még úton lévők ezen a napon feltekintünk a már célba-érkezettekre, és bíztatást merítünk példájukból.

FÉNYSUGÁR AZ AJTÓ HASADÉKÁBAN

Egész életemben biztos voltam abban, hogy az élet nem ér véget a halállal. Most azonban már azt is tudom, hogy az élet igazában a halállal kezdődik. S tudatában vagyok an-nak, hogy az élet arra való, hogy méltó legyek a halál pil-lanatára. Azt is tudom, hogy a szenvedés csak külső ruházatom: belső lényegem sértetlen marad. És ha majd külső ruhám teljesen szétfoszlik, láthatóvá válik teljes lé-nyegem: a halál pillanata meghozza számomra az örök életet. Hermann Bahr

MEGFONTOLANDÓ

Az élet fontos átmenet. Ez a próba ideje. Sőt, amennyit itt hagytam kialakulni magamban Jézusból, annyi marad meg mindörökre odaát. Minden cselekedetem, minden pillanatom, minden lélegzetvételem átkerül az örökké-valóságba. Itteni életemnek minden perce az Életet ké-szíti elő és határozza meg! A mennyország olyan ház, amelyet idelenn építünk föl, és majd odaát lakunk benne.

Chiara Lubich

HALOTTAK NAPJA – NOVEMBER 2.

Tegnap a diadalmas Egyházról emlékezett meg a litur-gia, ma a szenvedő Egyházra fordítja a hívek figyelmét. Mindenszentek vecsernyéje után az ünnepi díszt eltá-volítják, jámbor komolyság tölti be a templom csarno-kait. A halotti zsolozsma vezeti be a megemlékezést, a hívek pedig körmenetekben mennek a sírokhoz, hogy az elhunytakért imádkozzanak. Másnap ünnepélyes gyász-misében mindnyájunk közös édesanyja, az Egyház imád-kozik elhunyt gyermekeiért. E nap különös alkalom és ösztönzés legyen számunkra, hogy könyörgésekkel, az irgalmas szeretet cselekedeivel, búcsúkkal kimutassuk halottaink iránt érzett részvétünket. A sírok látogatása emlékeztessen bennünket a földi élet mulandóságára, s irányítsa tekintetünket a mennyei javakra. E két ünnep liturgiájában különös szépséggel jut kifejezésre hitünk a „szentek egységében:”, vagyis a küzdő, a szenvedő és a győzedelmes Egyház kegyelmi közösségében.

TELJES BÚCSÚ

Akik halottak napján (vagyis az azt megelőző nap delétől a halottak napját követő éjfélig) meglátogatnak egy templomot vagy nyilvános kápolnát, teljes búcsút nyerhetnek a szokott feltételekkel. A látogatáskor egy Miatyánkot és egy Hiszekegyet kell imádkozni. Ez a bú–csú elnyerhető a megelőző vagy következő vasárnapon és Mindenszentek ünnepén is.

TESTVÉREINK, A SZENTEK

November 4. Borromeo Szent Károly püspök ünnepe. Milánó érseke, igazi pásztor egyházmegyéje gondozásá-ban, látogatásában. A tridenti zsinat határozatainak meg-valósítója, a reformáció után az Egyház egyik újjáépí-tője. + 1584.

November 5. Szent Imre herceg ünnepe. Szent István ki-rályunk fia, aki méltó utódjának ígérkezett. Házasságát össze tudta egyeztetni az önként vállalt evangéliumi ta–nács, a szűzi tisztaság megtartásával. Halála tragédia volt apjára és nemzetére nézve, de a magyar ifjúság égi pártfogót nyert benne. Az evangéliumi tanácsok tiszte-letét is tanítja a ma emberének.

SZENT IMRE IMÁJA

Úristen, te az egész világ Gondviselője vagy. Te adsz erőt a gyenge embernek, a te kezedben van a fejedelmek lelke. Te hatalmasabb vagy minden földi királynál. Tégy velem tetszésed szerint.

HASZNOS GONDOLAT

Olyan időt élünk, amikor az ember megtanul fölfigyelni arra a sokszor szokatlan és kemény nyelvre, amellyel a szentek beszélnek. Azt mondják, hogy kút mélyéből még nappal is meglátni a csillagokat. Mi benne vagyunk a nagy szegénységnek és az igen nehéz időknek mély kútjában.

Most láthatóvá válnak hitünk egének csillagai, a szentek, és ők biztatást, békét és útmutatást ragyognak belénk onnan felülről, lelki nagyságuk egéről. Mindnyájan azt a szükséges nagy tanulságot sugározzák: nincs a földön az a baj, amelyet ne orvosolna és boldogságra ne váltana az életszentség. Schütz Antal

EURÓPAI ÖSSZEHASONLÍTÁSBAN IS KIUGRÓAN VALLÁSOSAK

AZ ERDÉLYI MAGYAROK

Egy kutatás szerint az erdélyi magyarok értékrendje a család, a nemi szerepek és a vallásgyakorlás kérdésében jobban hasonlít a romániaira, mint a magyarországira. Az erdélyi magyarok az európai értékrendtérképen című felmérés eredményeinek első részét a romániai Nemzeti Kisebbségkutató Intézet szakemberei ismertették október 13-án kolozsvári sajtótájékoztatójukon.

Amint Horváth István, az intézet igazgatója elmondta, az European Values Study (EVS) felmérése keretében elő-ször mérték fel az erdélyi magyar és a finnországi svéd közösség értékválasztásait is.

Az azonos kérdések feltevésével Európa 42 országában végzett felmérésnek a családra, a nemi szerepekre és a vallásgyakorlásra vonatkozó eredményeit ismertették az október 13-i sajtótájékoztatón. Amint Horváth István megjegyezte, ezek azok a kérdések, amelyekben európai összehasonlításban az erdélyi magyarságot is a romániai trendek jellemzik.

Kiss Tamás kutató elmondta: az európai társadalmak mindegyike kiemelt szerepet tulajdonít a családhoz való ragaszkodásnak. Abban azonban már jóval kisebb az egyetértés, hogy milyen értékek kapcsolódnak a család-hoz, és mit tekintenek családnak.

Az EVS négy kérdésen keresztül vizsgálta a magánéleti liberalizmust, amelyek közül kettő a homoszexualitás, egy-egy pedig az abortusz és a válás elfogadottságára vonatkozott.

Mind a négy kérdés tekintetében éles törésvonal mutat-kozik meg Nyugat-Európa és az egykori szocialista országok között.

Az erdélyi magyarokra és Romániára a kelet-európai régión belül is kevésbé jellemző a magánéleti libera-lizmus. Az egy és tíz közötti skálán 2,4-es értéket kapott a homoszexualitás, 3,5-öt az abortusz és 4,7-et a válás elfogadottsága. Az erdélyi magyarok kilenc százalékát jellemzi határozott magánéleti liberalizmus, míg a konzervatív értékrendet vallók aránya 60 százalékos. A felmérés szerint az erőteljes magánéleti konzervati-vizmus mérsékelt családi kötelességtudattal társul. A gyermekvállalásra és az idős szülőkről való gondos-kodásra vonatkozó kérdésekre adott válaszokból ugyanis az derült ki, hogy az erdélyi magyarok 36 százalékát jellemzi erős családi kötelességtudat, míg 30 százalékra egyáltalán nem jellemző.

Mint elhangzott, a családdal kapcsolatos értékeket ille-tően az erdélyi magyarok Romániához, és nem a némi-képp liberálisabbnak tekintett Magyarországhoz hason-lítanak.

Az erdélyi magyarok ezzel elütnek az olyan kisebbségi közösségektől, mint az észtországi oroszok, a bulgáriai törökök vagy a macedóniai albánok, ahol a többségnél konzervatívabb családi-magánéleti mentalitás jellemző.

Amint Kiss Dénes kutató elmondta: a vizsgálat minden mutatója azt jelezte, hogy Románia Európa legvalláso-sabb országa.

Itt a legmagasabb a felekezeti kötődéssel rendelkezők (97 százalék), a rendszeresen templomba járók (31 százalék), a rendszeresen imádkozók (81 százalék) és a magukat vallásosnak tekintők (85 százalék) aránya.

A felmérés eredményei szerint az erdélyi magyarokat is a romániaihoz hasonló, európai összehasonlításban ki-ugróan magas vallásosság jellemzi.

Így az erdélyi magyarok 99 százalékának van felekezeti kötődése, 34 százalékuk templomlátogató, 83 százalékuk imádkozik rendszeresen, 89 százalékuk tekinti magát vallásosnak.

Horváth István hozzátette, a mutatók nagy mértékben különböznek a jóval szekularizáltabb Magyarország mutatóitól. Forrás: MTI / Magyar Kurír

FELELŐS VAGY

Ki-ki maga felelős azért, hogy a saját életét élje és ön-magát megtalálja. Ha ezt a felelősséget másra igyekszik áthárítani, akkor nem fogja megtalálni saját létének ér-telmét. Thomas Merton

 

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Szegények, szelídek, irgalmasok, béketeremtők… Jézus róluk beszél az evangéliumi szakaszban, melyet most, mindenszentek ünnepén olvasunk (Mt 5,1–12).

És amikor róluk beszél, Jézus boldognak nevezi őket.

Nem azt mondja, hogy jobbak másoknál, vagy hogy valami dicséretre méltót tettek. Egyszerűen csak azt mondja, hogy boldogok, hogy helyzetüket jó tapasztalatnak, pozitív helyzetnek lehet tekinteni.

Világos, hogy a miért nem annyira nyilvánvaló; hogy a megértésre törekedve hitünk lényegéig kell hatolnunk, annak a tekintetnek a mélyéig, ahogyan Jézus az életet szemléli.

Ha megpróbáljuk összegezni a nyolc boldogságot úgy, ahogyan Máté evangéliuma közölte, azt mondhatjuk, hogy Jézus egy jó, Istenhez közeli tapasztalatra tekint, amelyet érdemes megélni. Mindazok tapasztalatát, akik azért szenvednek, hogy a világ jobb legyen.

Azok tapasztalatát, akik nem önmagukért élnek, akik nem vagy nem csak önmagukkal törődnek, hanem szívükön viselik mások sorsát, akiknek szívében izzó vágy él az iránt, hogy az élet mindenki számára jó legyen.

Lélekben szegények, szelídek, békét teremtők, irgalmasok, igazságot éhezők: nem olyan személyek, akiknek az élet csupa mosoly, akiknek mindig jól mennek a dolgai. Sőt.

Az élet, ahogyan senkinek sem, úgy számukra sem tesz engedményeket és gyakran fárasztó és fájdalmas helyzeteket teremt.

Azonban mindezek közepette boldogok azok, akik úgy élnek, hogy nem esnek abba a kísértésbe, hogy meg akarnak szabadulni saját nehézségüktől, miközben másra terhelik azt, akik úgy élnek, hogy nem adják fel a reményt és nem szűnnek meg mindenki számára jobb időket keresni.

Boldogok tehát, mert a küzdelemnek ez az átkozódás nélkül átélt tapasztalata Istennel való találkozásuk helyévé válik, olyan hellyé, ahová Isten leszáll, ahol mellettük van, ahol átalakítja az életet.

Átalakítja, de nem úgy, ahogyan mi szeretnénk, megoldva a helyzeteket, megkönnyítve a terheket, megszüntetve a problémákat: a háborúk befejezése, a szegénység eltörlése, a visszaélések és igazságtalanságok megszűntetése nem Istenre, hanem ránk, emberekre vár.

Amit mindebben Isten tesz, hogy titokzatos módon működik azok szívében, akik önmagukat szeretettel odaajándékozva élnek, és így általuk készít tágabb teret Országának a világban.

Ők Isten Országának a magja.

Mivel a Boldogságok szakasza ezt mondja nekünk, azt üzeni számunkra, hogy a történelmet nem a nagyok, a hatalmasok alakítják, hanem a kicsinyek, a szegényeknek az a népe, mely elfogadja, hogy testében elszenvedje annak a szülésnek a gyötrelmeit, amely Isten Országát hozza a világra.

Ha valami új történik a világban, az alulról, onnan születik.

Semmi sem olyan kreatív, mint az, ami saját szegénységünk és Isten jelenlétének alázatos találkozásából születik, abból a hiányból, amit az ember felajánl Istennek, hogy az Ő irgalmas és hatékony működésének tere legyen.

Ma az egyházban mindenszentek ünnepét üljük.

Vagyis a boldogságok embereit ünnepeljük, mindazokat, akik különféleképpen hittek abban az örömben, ami váratlanul, gyakran valós ok nélkül, egyszerűen akkor adódik, amikor valaki megtapasztalja a kegyelmet.

Olyan öröm, ami olykor a fájdalom mélyén is megjelenik és tisztán ajándék.

Nem a holnapra megőrzött öröm, amikor már mindez a múlté vagy már minden megoldódott.

Jelen van a halálban is, mint bizonyosság valamiről, ami azon túl van, mint egy olyan élet értelmének alázatos bizonyossága, mely a szeretet hangjaival élve (melyeknek a boldogságok a legkonkrétabb deklinációi) csak egy igazi élet, egy szép és boldog élet, tehát az örök élet lehet.

+ Pierbattista

Fordította: dr. Sz.Gy.

fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit

 

A Papság vasárnapja

Az isten- és emberszeretet szoros kapcsolatban van egy-mással. Aki megízlelte az Isten megismerésének és sze-retetének örömét, indítást érez arra, hogy ezt az örömét megossza embertársaival. Az Istentől kapott szeretetet tovább akarja adni másoknak. Az első keresztények éle-tében a kívülállók megcsodálták, hogy hitük milyen szé-pen megmutatkozik az egymás iránt való magatartá-sukban.

KEZDŐÉNEK Zsolt 104, 3 –4

Az Urat kereső szívek örvendezzenek! Keressétek az Urat és hatalmas erejét, keressétek az ő arcát mindig!

OLVASMÁNY Kiv 22, 20–26

Isten a mi Teremtőnk és Atyánk, akinek engedelmes–séggel tartozunk. Az Isten iránti tiszteletet és engedel-mességet elsősorban a felebaráti szeretet megtartásával lehet igazolni. Ennek viszont egyik legszebb megnyilat-kozási formája a rászorulók: a gyengék és a szegények támogatása. Az irgalmasság testi és lelki cselekedetének gyakorlása mindig fontos feladata volt a keresztény em-bernek.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 17. Zsoltár

Válasz: Szeretlek, Uram, Istenem, * én erősségem.

SZENTLECKE 1 Tessz 1, 5c–10

A tesszaloniki hívek jól tették, hogy Krisztushoz csatla-koztak. Ezzel az életet és az üdvösséget választották. Is–ten ugyanis, aki Krisztust feltámasztotta és megdicsőí-tette, a benne hívőknek is megadja a feltámadást és di-csőséges örök életet.

ALLELUJA Jn 14, 23

Jézus mondja: Aki szeret engem, megfogadja szavamat, * Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk.

EVANGÉLIUM Mt 22, 10–40

Az írástudók Jézus korában is sokat vitatkoztak arról, hogy a törvényben szereplő 248 buzdító és 365 tiltó pa–rancs közül melyik a legfontosabb. Jézusnak is feltették a kérdést. Ő határozottan és egyértelműen ezt válaszolta: Szeresd Uradat, Istenedet és szeresd felebarátodat. A Szentírás arról is tanúskodik, hogy az istenszeretet lé-nyege: tegyük meg Isten akaratát. A felebaráti szeretet legfőbb jellemzői pedig: a tisztelet, a jóakarat, a segítő-készség és a türelem.

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

Minden szentmisén kérdezzük meg magunktól: tudato-san törekszem–e arra, hogy embertársainkban Krisztust lássam és szolgáljam. Ez a feltétele annak, hogy nyugodt lelkiismerettel járulhassak az Úr asztalához.

Nem méltó Jézus barátságára, aki közömbös mások sor–sa iránt, vagy lenézést, irigységet és haragot táplál szívé-ben.

A PAPSÁG VASÁRNAPJA

Az egyházi rend szentsége

(1) A pap az Egyház üdvözítő misztériumának része, sajátos meghívását és szolgálatát az Egyházban kapja, az Egyházban éli, az Egyház javára.

(2) A pap testvére azoknak, akikkel együtt osztozik az istengyermekség méltóságában, Krisztus követésében, a Szentlélek általi fölkenésben Istennek az erényes élettel való megdicsőítésére, az életszentségre szóló meghívás–ban.

(3) A pap küldetése sajátos részesedés Krisztus és az egész Egyház küldetésében: a tanítói (prófétai, martüria), a megszentelői (papi, liturgia) és a királyi (pásztori, diakónia) küldetésben, amely által kommunio épül a Szentháromság egy Istennel és az Egyház tagjai, valamint minden ember között.

A Papság vasárnapja

IMÁDSÁG A PAPOKÉRT

Mária, Jézus Anyja és a papok Anyja, engedd, hogy

így szólítsunk téged, hogy ünnepelhessük anyaságodat,

s Fiad és fiaid papságát szemlélhessük nálad,

Istennek szent anyja!

Krisztus Anyja, aki a Szentlélek fölkenése által a pap Messiásnak embertestet adtál, hogy üdvözítse

a szegényeket és a megtörtszívűeket; őrizd meg szívedben és Egyházadban a papokat, Megváltónknak Anyja!

Hitnek Anyja, aki elkísérted a templomba az Emberfiát,

hogy beteljesítse az atyáknak adott ígéreteket;

ajánld az Atyának az ő dicsőségére Fiadnak papjait,

Szövetség Szent Szekrénye!

Egyháznak Anyja, aki az utolsó vacsora termében

a tanítványok között az új népért és pásztoraiért imádkoztál; eszközöld ki a papoknak az ajándékok teljességét, Apostolok Királynője!

Jézus Krisztus Anyja, ki Fiad mellett álltál élte kezdetén és küldetésében, kerested őt, a Mestert a sokaságban,

mellette álltál, amikor felmagasztalták a földről,

s odaadta magát egyetlen és örök áldozatul;

aki fiadként kaptad meg Jánost, fogadd el az öröktől fogva meghívottakat, oltalmazd növekedésüket,

kísérd életükben és szolgálatukban a te fiaidat,

Papok Édesanyja! Amen.

OKTÓBER: A RÓZSAFÜZÉR HÓNAPJA

A rózsafüzér, amellett hogy imádság a békéért, mindig a család imádsága is, és imádság a családért is. Korábban különösen is kedves imádsága volt a keresztény csalá–doknak, és bizonyosan ápolta bennük a közösséget. Nem szabadna elveszítenünk ezt a drága örökséget. Vissza kell térnünk a családban és a családokért végzett imád-sághoz, felhasználva a rózsafüzért is.

Szent II. János Pál pápa

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Továbbra is a farizeusok, törvénytudók és Jézus között zajló viták kontextusában maradunk. A farizeusok különböző módokon, különféle kérdésekkel teszik próbára Jézust, nehéz helyzetbe akarják hozni, tőrbe akarják csalni, hogy okot találjanak valamilyen vádra, amivel bíróság elé állíthatják.

A mai szakaszban (Mt 22,34–40) ismét a Tóra értelmezése a vita tárgya, illetve konkrétabban a parancsokra vonatkozik a kérdés: melyik a legnagyobb parancs?

A kérdés, ahogyan feltették, feltételezi, hogy a háttérben egy szemlélet, egy teológia húzódik, miszerint a Törvényben foglalt parancsok között van egy fontos, „nagy” parancs, és van jónéhány kevésbé fontos, az előbbinél kevésbé jelentős parancs.

A nagy parancs nyilvánvalóan csak Istennel, az Ő egyetlenségével kapcsolatos lehet, hogy szeressük Őt egész valónkkal, minden más dolog előtt és mindennél jobban.

Ha ezt tesszük, megtartjuk a Törvény lényegét, egészen rendben levőnek érezhetjük magunkat.

Jézus nem cáfolja a dolgoknak ezt a szemléletét, ezt a „teológiát”, de továbbmegy és változtat a követelményen.

Kétségtelen, hogy Isten egyetlen, hogy mindennél jobban kell Őt szeretni, de ez nem minden, nem ez az egyetlen nagy parancs. Van egy másik is, amelyet Jézus nem véletlenül jellemez a másikhoz „hasonlóként” (Mt 22,39). Ez pedig nem Istenre, hanem a felebarátra vonatkozik.

Hasonlít az elsőhöz nemcsak azért, mert ugyanannyira fontos, hanem azért is, mert ugyanaz a tárgya: a szeretet.

Azt mondhatjuk tehát, hogy a nagy parancs nem egy, hanem kettő és mintha az első önmagában hiányos lenne.

Ez azt jelenti, hogy nem elég Istent szeretni: nagyon egyszerű volna, minden a kultuszra, a törvény megtartására, az imádságra… koncentrálódna és abban merülne ki.

Azonban nem elég az istenszeretet parancsát megélni úgy, hogy azután a felebarát iránt nem cselekszünk hasonlóképpen.

Isten azt igényli, hogy a testvért ugyanazzal a szeretettel szeressük, ugyanúgy ismerjük el, ugyanúgy tiszteljük, mint Őt: mindkettő parancs, ezért nem lehet azt mondani, hogy az istenszeretet parancs, a másik ember iránti szeretet pedig buzdítás, tanács.

Ez – mint Jézus mondja – nem fakultatív, nem a személyes érzékenység, kultúra, lehetőségek kérdése. Nem. Parancs mindenki számára.

Olyan, mintha maga Isten nem fogadna el olyan szeretetet, amelyik Őfelé irányul, de nem válik a másik, a testvér iránti szeretetté.

Ha ez a parancs a második, nem azért van, mert kevésbé fontos, hanem mert valamiképpen az elsőből ered: a másik iránti szeretet az Istennel való hiteles kapcsolatból fakad, az őszinte meghallgatásból, a kultusz gyakorlásának és a Törvény megtartásának helyes módjából. Aki Istent szereti, nem lehet, hogy ne jusson el a felebarát szeretetére.

Máté evangéliumában néhány fejezettel a most olvasottak előtt (Mt 15,1–9) találjuk Jézusnak egy, a farizeusokhoz és az írástudókhoz intézett heves vádját, akik szemrehányást tettek neki, mert tanítványai áthágták a hagyományokat, és anélkül ettek, hogy előbb kezet mostak volna.

Jézus azonban így válaszolt nekik: „Ti pedig azt mondjátok: »Ha valaki így szól apjához vagy anyjához: ʽfogadalmi ajándék az, ami tőlem neked járnaʼ, annak nem kell apját támogatnia.« Érvénytelenítettétek az Isten szavát hagyományotok miatt.” (Mt 15,5–6)

Vagyis azt veti a szemükre, hogy illúzióban élnek, mivel úgy vélik, hogy Istent szeretni valamiképpen annyira abszolútérvényű dolog, hogy az a felebarát iránti szeretetet kizárja. Abba a tévedésbe estek, mintha lehetséges volna Isten iránt olyan szeretet, amely nem a felebarát iránti szereteten át valósul meg.

Aki azt bizonygatja, hogy kizárólag Istent szereti, aki ezt arra használja, hogy ne piszkítsa be a kezét, az végül nem fog senkit sem szeretni, sem Istent, sem a felebarátját, csak önmagát, beteg módon saját egoizmusába zárkózva.

Jézus most is messzebbre megy: a 25. fejezetben (Mt 25,31–45), amikor az utolsó ítéletről szóló példabeszédben azt mondja, hogy mindaz, aki ingyenesen szereti a testvérét, az Őt magát, Istent szereti. Mert a két parancs valójában egyetlen nagy parancs.

+ Pierbattista

Fordította: dr. Sz.Gy.

fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit

2020. október 18.

ÉVKÖZI 29. VASÁRNAP

A Missziók vasárnapja

Jézus evangéliuma arra késztet mindenkit, hogy foglal–jon állást: vele vagy ellene. Elfogadja-e őt Megváltónak és Üdvözítőnek? E döntéstől függ örök sorsunk. Senki ne gondolja azonban, hogy az Úr Jézus melletti döntés elidegenít az evilági feladatoktól. Ellenkezőleg: földi hi-vatásunk jó betöltésével bizonyíthatjuk, hogy jó Krisz-tus–tanítványok vagyunk.

KEZDŐÉNEK Zsolt 16, 6. 8

Hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz, Istenem, fordítsd felém füledet, hallgasd meg szavam! Óvj engem, Uram, mint szemed fényét, szárnyad árnyékában védj meg en-gem!

OLVASMÁNY Iz 45, 1. 4–6

Isten a történelem Ura. Minden az ő gondviselő akarata szerint történik a világon. Mindenki – akarva, akaratla-nul is – az ő tervét valósítja meg. Ezt tették a babiloni-aiak, amikor Isten a zsidók megbüntetésére szemelte ki őket. De ugyanígy eszköz volt Isten kezében Kürosz, perzsa király is. Általa meg irgalmasságát mutatta meg népe iránt. Hiszen a fogságból hazaengedte őket.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 95. Zsoltár

Válasz: Adjatok az Úrnak dicsőséget, *

ismerjétek el hatalmát.

SZENTLECKE 1 Tessz 1, 1–5b

Szent Pál örömmel állapítja meg, hogy a tesszaloniki hí-vek között végzett igehirdetése eredményes volt. Hiszen a hívek szilárdan kitartanak a hitben, a reményben és a szeretetetben. Bízik abban, hogy a Szentlélek kegyelme továbbra is velük marad. Ez a biztosítéka annak, hogy mindvégig állhatatosak legyenek.

ALLELUJA vö. Fil 2, 15d–16a

Úgy ragyogjatok, mint csillagok a mindenségben, * és tartsátok meg az örök élet igéit.

EVANGÉLIUM Mt 22, 15–21

Jézus nem foglalt állást konkrét politikai kérdésekben. Elvi megjegyzései azonban elgondolkodtatták kortársait. Ez történt akkor is, amikor ellenfelei arról kérdezték, szabad-e adót fizetni a császárnak? Válaszában Jézus, mint minden nép Megváltója azt juttatta kifejezésre, hogy felette áll a különféle szembenálló politikai cso-portok vitáinak. Ne várják tehát tőle, hogy evilági dol-gokban döntőbíró legyen.

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

Az Eucharisztia a szeretet köteléke. Amikor ugyanis részt veszünk az eucharisztikus áldozatban, találkozunk Jézussal. De benne és általa testvéri kapcsolatba kerü-lünk egymással is. Nagyra kell tehát értékelnünk a szent-misét és a szentáldozást.

IMÁDSÁG

Vedd kezembe az életemet, és tégy vele, amit akarsz. Odaadom – nem utasítva vissza sem a nehéz, sem a kel-lemes dolgokat, amelyeket számomra rendeltél. Elég ne-kem a te dicsőséged. Minden, amit te terveztél, jó. Min-den: szeretet.

Az út, amelyet megnyitottál előttem, könnyű út, a ma-gam akaratának nehéz útjához képest, amely visszavisz Egyiptomba, a vályogtéglák közé…

Engedd, hogy megnyugodjam a te akaratodban és el-csendesedjem. Akkor a te örömöd fénye fogja átmelegí-teni az életemet. Ennek a tüze ég majd a szívemben, és kisugárzik belőle a te dicsőségedre. Ez az, amiért élek. Amen. Thomas Merton

A MISSZIÓK VASÁRNAPJA

A mai vasárnapon, október 18-án katolikus temploma-inkban megemlékeznek a missziók ügyéről. Főleg azok-ra gondolunk, akik a ma emberéhez elviszik Jézus öröm-hírét és akik modern társadalmunkban evangelizálnak. Imádkozzunk a missszionáriusokért, és vegyük komo-lyan a missziókra való adakozást.

FERENC PÁPA IMÁJA

Mennyei Atyánk, amikor Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisz-tus feltámadt a halottak közül, tanítványainak a követ-kező nagy megbízást adta: „Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet.”

Te emlékeztetsz minket arra, hogy keresztségünknél fog-va részt veszünk az egyház küldetésében és felelősek va-gyunk érte.

Add meg nekünk a Szentlélek ajándékait, hogy bátran és határozottan tanúskodjunk az Evangéliumról.

A küldetés, amit Krisztus egyházára bízott, még messze nincs beteljesítve.

Ezért kérünk Téged, adj új ötleteket és hatékony formá-kat, hogy életet és fényt vihessünk a mai világba.

Segíts minket, hogy Jézus Krisztus megmentő szeretetét és irgalmasságát minden néppel megtapasztaltathassuk, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben most és mindörökké. Ámen

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS

Október 23. Kapisztrán Szent János áldozópap ünnepe. A ferences rend megújítója, a török elleni harcban Hu-nyadi János küzdőtársa, a nándorfehérvári győzelem (1456) egyik kivívója. Idegen létére a magyar keresz-ténységért áldozta életét. Jézus Neve tiszteletének (IHS) nagy terjesztője.

1956. OKTÓBER 23. EMLÉKEZETE

Az ’56-os forradalom arra tanít bennünket,

hogy van a történelemben tragikus szépség is.

IMÁDSÁG 1956 HŐSEIÉRT

1956. november 4-én a szovjet csapatok bevonultak Budapestre és leverték a magyar forradalmat és szabad-ságharcot. Az elesett hősök emlékére buzdítunk arra, hogy ezt a fohászt mondd el!

ELESETT HŐSEINKÉRT

(IMA 1956 NOVEMBERÉBŐL)

Urunk, ki láttad őket az utcai sortüzek előtt, s a tűzzel telt ég alatt: Te láttad szívüket is, és tudsz és lemérsz mindent, ami első eszméléseik óta megtöltötte e fiatal szívek poharát. Ismerted lelkük minden zugolyát és mindazt, ami gyermekkoruk óta történt velük azokig a pillanatokig, amikor önként odaadták életüket övéikért és minden magyarért.

Kérünk, vedd a Te örök fényességedbe őket éppen eze-kért a pillanatokért, amelyekben oly dicső önzetlenség-gel meghozták életük legnagyobb áldozatát.

Tisztítsd meg és szenteld meg őket az örök életre, Szent-lélek Úristen, ki keresztségük óta fuvalltál körülöttük jóságoddal, s aki haláluk pillanatában is ott lehettél ve-lük az utolsó, láthatatlan kegyelemmel! Tedd a szívünket tevékennyé az értük való imádságra, és az ő áldozatukért cserébe való önmegtagadásokra.

Tedd a szívünket erőssé, hogy engeszteljünk Téged azért is, amik miatt a nemzet felelőssége is részes: az ő halá-lukban. Bűnbánó szívvel járulunk eléd, és azt is ígérjük, hogy méltóak akarunk lenni haláluknak erre az áldoza-tára. A nemzet életéért mentek halálba – add nekünk, Urunk, kegyelmedet, hogy haláluk által tisztább legyen a nemzet élete.

Járj közben te is, Szűzanya, mindnyájunk Édesanyja, mindnyájunk közbenjárója, Világ Királynője, Magyar-ország Nagyasszonya. A Neked szentelt őszi hónapban estek el. Abban a hónapban, amelyben életednek Istennel együtt való titkait mondja el a szentolvasó az egész vilá-gon.

Kérünk azokra az emlékekre, amelyek hozzájuk fűznek Téged! Minden szentolvasó-tizedre, amit bármikor is el-mondtak Neked. Minden Úrangyalára és Üdvözlégyre, amelyben az Angyal szavaival köszöntöttek Téged. Ki-ontott vérükre, amely a Neked oly kedves Magyaror-szágért ömlött. Kérünk, enyhítsd az anyai szívek fájdal-mát, és járuljon hozzá ezeknek az anyai szíveknek fáj-dalma is bűnbánatunkhoz és országunk sorsának jobbra fordításához. Amen. Ijjas Antal

ISTEN ÁLMA A VILÁGUNKRÓL

SZÉKELY JÁNOS ISMERTETŐJE

A ‘FRATELLI TUTTI’ KEZDETŰ ENCIKLIKÁRÓL

Október 3-án Assisiben, Szent Ferenc sírjánál mutatott be szentmisét Ferenc pápa. Ezt követően az oltáron alá-írta a Mindnyájan testvérek (Fratelli tutti) kezdetű új enciklikáját, amelyről Székely János szombathelyi me-gyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottsága elnökének ismer-tetőjét adjuk közre.

Jézus azt mondta tanítványainak: „Ti mindannyian test-vérek vagytok” (Mt 23,8). Szent Pál apostol pedig így tanított: „Mindannyian az Ő nemzetsége… Isten fiai vagyunk” (ApCsel 17,28–29).

Minden ember a Teremtő Isten képmása, és ezért a fele-baráti szeretet parancsa egyetemes, minden emberre ki-terjed.

Ferenc pápa körlevele ennek az egyetemes testvériség-nek különböző dimenzióit fejti ki. A dokumentum elején társadalmunk jelen állapotát, annak árnyoldalait vizsgál-ja. Megállapítja, hogy bár az emberiség egyetlen nagy családdá válása irányában sok pozitív lépés történt az utóbbi évtizedekben, ám ezek mögött nemritkán a gaz-dasági érdekcsoportok szabad befektetési szándéka húzódott (12), vagy pedig a dekonstrukció ideológiája, amely az emberi identitást, múltat, kultúrát teljesen le-bontva nulláról akarja felépíteni az embert a maga el-képzelései és ideológiája szerint (13). A globalizáció sok esetben olyan kulturális gyarmatosításként jelent meg, amely elpusztítja az egyes kultúrák sajátos arculatát és értékeit (14).

Sokak szemében a meg nem születettek és az idősek leselejtezhetőnek látszanak (18), a gyermekáldás vissza-utasítása mögött pedig gyakran az a mentalitás húzódik meg, hogy minden velünk végződik, egyedül a mi indi-viduális érdekeink számítanak (19).

Az ember azt gondolta, hogy abszolút ura az életének, ám a valóság, a teremtett világ felnyög és lázad ez ellen az önkényuralom ellen (34). Mindent közszemlére tesz-nek ki, mindent megfigyelnek, és így sok esetben eltűnik az intimitás védelméhez való jog (42).

A világ jelen állapotának elemzése után Ferenc pápa az irgalmas szamaritánus példabeszédét állítja elénk. […]

Ferenc pápa körlevele Isten álmát fogalmazza meg a vi-lágunkról. Azt az álmot, amelyről Jézus beszélt a bol-dogságmondásokban. Isten Országát, ahol boldog lehet a szegény, ahol ujjonghat az éhező, mert jóllakik, ahol örülhet az, aki sírt, mert vigasztalást talál. A szelídek, az irgalmasok, a békességszerzők Országát (vö. Mt 5, 3–12).

Tegyünk meg mindent azért, hogy ez az Ország növe-kedjen bennünk, családjainkban, egyházunkban, hazánk-ban és az egész világon. Magyar Kurír

EGYMILLIÓ GYERMEK FOHÁSZKODIK MÁRIÁHOZ A JÁRVÁNY ELMÚLTÁÉRT

Október 18-án ismét kérik a gyerekek, szüleik, tanáraik és hitoktatóik imáit szerte a világon, hogy Szűz Mária anyai közbenjárására szabadítsa meg a világot a korona-vírus-járványtól. A szervezők levélben magyarázzák el a gyerekeknek, hogyan imádkozzák a rózsafüzért. A fel-nőtteknek pedig kifejtik, hogy Jézus ad gyógyír az em-beriséget sújtó bajokra.

Gedő Ágnes / Adriana Masotti – Vatikán

Október hagyományosan a rózsafüzér hónapja, amikor a keresztények előszeretettel imádkozzák a szentolvasót. Idén a Szükséget Szenvedő Egyház segélyszerv támo-gatja az „Egységért és a békéért egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” – kezdeményezést, amelyet a soha nem tapasztalt világméretű egészségügyi és társa-dalmi veszélyhelyzetben tartanak meg.

A járvány elbizonytalanított minket

„Világunk többé már nem ugyanaz: ami korábban ma-gától értetődő volt, soha nem lesz már olyan” – állapítja meg a rózsafüzérre hívó levelében Mauro Piacenza bíbo-ros, a Szükséget Szenvedő Egyház pápai jogú alapítvány elnöke, Martin M. Barta atyával, egyházi tanácsossal együtt. A bevezetett óvintézkedések dacára a félelem, az irányvesztettség és a tehetetlenség légköre határozza meg életünket. Emellett nagyfokú szolidaritást és társa-dalmi egységet tapasztaltunk meg a világjárvány legkri-tikusabb hónapjaiban. Tagadhatatlan azonban, hogy a ví-rus el is távolított és elszigetelt minket egymástól. Ahelyett hogy úgy tekintenénk felebarátunkra mint Isten képmására, veszélyként fogjuk föl őt, mint lehetséges virushordozót”.

Jézusban Isten magára vette korlátainkat

„E veszélyhelyzet láttán és más gyászos események kö-zepette, amelyekkel a világnak ma és a jövőben szembe kell néznie, világosan látszik, hogy az emberiség Isten nélkül kudarcra lenne ítélve. Jövőnk szempontjából vég-zetes lenne azt gondolni, hogy Istennek nincs köze a virushoz, betegségünkhöz, mintha tehetetlen volna”. Éppen ellenkezőleg, Isten ott áll mellettünk, és Jézusban magára vette minden bajunkat, még a bűnt, a leg-rosszabb vírust is. Ezért hát Jézus lett az ellenszere a világ összes szerencsétlenségének. Isten pedig arra hív minket, hogy bízzunk őbenne, bátorít, hogy imádkoz-zunk és kérjük az ő segítségét, fohászkodjunk Édes-anyjához, aki az emberiséghez fordul a legsötétebb pilla-natokban.

Mária mindig az emberiség mellett áll

A levél emlékeztet rá, hogy az elmúlt kétszáz évben a Szűzanya minden földrészen megjelent, hogy hirdesse az örömmel és békével teli jövőt, azzal a feltétellel, ha az emberek megtérnek. „Kegyelemben élni, meggyónni, buzgó eucharisztikus életet élni, imádkozni a szent-olvasót, olvasni a Bibliát, az ő szeplőtelen szívének szentelni magunkat, irgalmas cselekedeteket végezni” – ezeket a gesztusokat kéri tőlünk Szűz Mária. Csatla-kozzunk tehát október 18-án, vasárnap a rózsafüzér imádsághoz. Aki pedig az iskolában szeretne imádkozni, az egy nappal később, 19-én, hétfőn vegyen részt a kez-deményezésben, amely egymillió gyermeket kíván összegyűjteni a rózsafüzér ima számára.

A kicsinyek kísérőinek szándéka, hogy Mária oltalmába helyezzük magunkat a neki szentelt ima révén. A level-ben végül köszönetet mondanak a felnőtteknek, a szü-lőknek és a tanároknak, akik vállalják, hogy megismer-tetik a gyerekekkel Máriát, mint az ő édesanyjukat, és megtanítják nekik a szentolvasó imát. Ezzel ugyanis a legjobb felkészítést adják nekik a jövőre.

Az Égi Édesanyának szentelik magukat

A rózsafüzért az örvendetes titkokról imádkozzák, majd egy sajátos imával felajánlják a gyerekeket Máriának, Isten Anyjának, aki mindannyiunk édesanyja. Az ima így kezdődik: „Mária, Édesanyám, örömmel telve jövök ma hozzád, hogy neked ajándékozzam szívemet. Neked adom mindemet, minden cselekedetemet, az egész éle-temet. Magammal hozom eléd a szívemben szüleimet, fivéreimet és nővéreimet, az összes barátomat, de azokat is, akik ártottak nekem. Légy Te a mi anyukánk, áldj meg és óvj meg minket”.

Imádkozzuk októberben a rózsafüzért,

hogy megvédjük az egyházat az ördögtől.

– Ferenc pápa

AZ IMA MEGNYÚJTJA AZ EMBERT

ISTEN FELE

Szent Tamás megjegyzi: Mikor a csónakot révhez kötik, a halász úgy látja, hogy a part jön közel. A valóságban pedig a bárka éri el a partot. Hasonlóképpen, ha helyesen imádkozunk, nem Isten alakítja terveit a miénkhez, ha-nem mi jutunk el Isten akaratának készséges elfogadá-sához. Az Ő akarata a mi békénk. Isten akarata ellen-állhatatlanul vonzza az imádságos lelket még akkor is, ha lemondást, áldozatot kíván tőle.

Az ima késztette Assisi Szent Ferencet, hogy mindenről lemondjon, mindent szétosszon a szegények között, hogy az Úr akarata szerint a szegénységnek éljen.

Szent Alajost arra késztette, hogy a hercegi udvar min-den fényét és pompáját megvesse, hogy az Úr tetszése szerint a szűzi tisztaság hőse legyen.

Néri Szent. Fülöpöt, Róma apostolát, az Úr akarata sze-rint az alázatosság és a szelídség példaképévé alakította.

Xavéri Szent Ferencet az imádság az ázsiai népek láng-lelkű apostolává nevelte az isteni terv szerint.

​Sziénai Szent Katalinnak az imádság adott erőt és lel-kesedést, hogy az akaratát teljesítse: a pápát visszavigye Avignonból Rómába és biztosítsa az egyház szabadságát

és megújulását.

Canisius Szent Péter szokta mondani: „A legjobb, amit az ember a szemével tehet, az, ha bánatkönnyeket hullat és Szentírást olvas.” Ugyancsak ő mondta: „Mi a leg-jobb, amit az ember a kezével művelhet? Imádságra kulcsolja és jó könyveket ír velük!”

IMÁDSÁG OKTÓBERBEN

Mária, Édesanyánk! Segíts minket, hogy Isten misztériu–mainak hűséges sáfárai legyünk! Segíts továbbadni azt az igazságot, amelyet Fiad hirdetett! Segíts továbbadni a szeretetet, ami a főparancsolat és a Szentlélek első gyü-mölcse! Segíts, hogy megerősítsük testvéreink hitét! Se-gíts, hogy az örök élet reményét terjeszthessük! Segíts megőrizni Isten ránk bízott népe lelkének nagy kincseit.

Szent II. János Pál pápa

 

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Miután befejeződött az elmúlt vasárnapokon hallott három példabeszéd, melyekben Jézus arra készteti hallgatóit, hogy reflektáljanak szívüknek az elközelgett Isten Országával szemben tanúsított bezártságára, a farizeusok nem adják fel és keresik a módját, hogy Jézust nehéz helyzetbe hozzák, hogy valami ürügyet találjanak arra, hogy bevádolják.

A mai szakasszal kezdetét veszi a Jézus és ellenfelei közötti vitáknak egy sorozata, mely Máté evangéliumának egész huszonkettedik fejezetén végigvonul. A mai epizód után találunk vitát a szadduceusokkal (Mt 22,23–33), az írástudóval (Mt 22,34–40) és végül ismét a farizeusokkal (Mt 22,41–46). A megpendített érvek nagyon eltérőek, de valamiképpen mindegyik a Szentírás értelmezésére vonatkozik.

A mai evangéliumi szakaszban (Mt 22,15–21) azt látjuk, hogy a farizeusok elküldik tanítványaikat a Heródes-pártiakkal Jézushoz, hogy megkérdezzék az adófizetésről. Ők pedig egy fölösleges és kissé nevetséges, hízelgő bevezetés után egyértelműen felteszik a kérdést: szabad vagy sem adót fizetni a császárnak (Mt 22,17)?

A látszólag egyszerű téma különösen kényes és különféle kérdéseket vet fel.

Az első, mint említettük, a Törvény értelmezése: a beszélgetőpartnereket az a kérdés foglalkoztatja, hogy szabad-e vagy sem adót fizetni, vagyis a Törvény megengedi-e vagy sem. Ugyanezzel a kifejezéssel találkozunk Mt 14,4-ben, amikor Keresztelő János azt mondja Heródesnek, hogy nem szabad fivére feleségét magánál tartania.

A másik oka annak, hogy a kérdés meglehetősen kényes, a mindenkor, így Jézus korában is érzékeny pénzkérdésből adódik.

Harmadik ok pedig abból ered, hogy a politika területére lépünk, méghozzá egy olyan nép esetében, amely idegen alávetettségben él.

Tehát vallás, pénz, politika: három, önmagában is kényes elem, melyek együttesen még inkább azok.

Hogyan válaszol Jézus?

Úgy tűnik, Jézus azt mondja, hogy háromféleképpen lehetünk a világban.

Az első, hogy a császárnak abszolút hatalmat tulajdonítunk, őt egy istenségnek tartva fizetjük az adókat. Valójában az, hogy a rómaiak a császár képmásával ellátott pénzérméket terjesztettek a birodalom területén, nemcsak az uralom gyakorlásának, hanem a császárkultusz előmozdításának a módja is volt.

A második, hogy semmiféle hatalmat nem tulajdonítunk a császárnak, nem ismerjük el őt, tehát nem fizetünk adót, áthágjuk a törvényt, forradalmat szítunk.

Van egy harmadik mód is, amely a császárnak az ügyek fölötti hatalmat, Istennek az élet fölötti hatalmat tulajdonít, tudva, hogy ők (császár és Isten) nagyon eltérő módon gyakorolják hatalmukat.

Úgy tűnik, mintha Jézus azt mondaná, hogy az igazi forradalom nem azoké, akik nem fizetnek meg igazságtalan adókat, hanem azoké, akik nem szövetkeznek a hatalommal, azoké, akik nem saját érdekükben használják fel a hatalmat.

A szadduceusok, a farizeusok és általában a nép elöljárói azonban pontosan ezt teszik, amikor annak érdekében, hogy halálra adják Jézust, a császárt szolgálják, és Jézust annak a hatalomnak a kezére adják, amely számukra most akkora problémát jelent.

Az igazi forradalom annak a belső szabadsága, aki tudja, hogy élete Istentől ered, és újra az Ő kezébe helyezi. Ezért nem fél semmiféle időleges hatalomtól, az idegen elnyomók erőszakos hatalmától sem, mert aki szabad, tudja, hogy az élet fölött senkinek nincs igazán hatalma, csak annak, akinek arra hatalmat adunk.

Az időleges hatalom, még ha jóindulatú is, nem lehet az ember végső távlata, a mindene: nem ad életet és végső soron nem is veheti el, hacsak nem mi adunk erre hatalmat neki, feladva szabadságunkat.

+ Pierbattista

Fordította: DR. Sz. Gy.