Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

A mai evangélium szakaszban (Lk 2,41–52) különböző keresések keresztezik egymást.

Egyrészt ott van Jézus, aki az Atyát keresi. Ez a keresés elsőbbséget élvező, alapvető keresés, amint maga Jézus mondja Máriának és Józsefnek: Atyám dolgaival kell törődnöm (Lk 2,49). Vagyis az immár tizenkét éves, tehát Izrael Törvénye értelmében felnőtt Jézus keres: keresi saját identitását, küldetését, élete értelmét, és mindezt az Atyával való kapcsolat keretein belül teszi; ezt a kapcsolatot keresi mindenekfelett, ezért minden más viszonylagossá és másodlagossá válik.

Azonban ahhoz, hogy ez a kapcsolat létrejöhessen, Jézusnak el kell válnia, el kell szakadnia: elsősorban a családtól, ezért nem csatlakozik a Názáretbe visszatérő karavánhoz, és úgy dönt, hogy Jeruzsálemben marad, egyedül.

A családdal együtt azután Jézus maga mögött hagyja szokások egész sorát: szokás volt (Lk 2,42), hogy egy zsidó felmenjen Jeruzsálembe a legfontosabb ünnepekre, majd mindenki visszatérjen a maga otthonába, saját foglalatosságaihoz. Jézus azonban Jeruzsálemben marad (Lk 2,43), és semmit nem mond hozzátartozóinak, mert nem rájuk hivatkozik, nem nekik engedelmeskedik. Felnőtt és Atyjának engedelmeskedik.

Ez annyira nyilvánvaló és magától értetődő számára, hogy meglepi, hogy mások nem értik, hogy mások számára ez nem így van: nem azért válik felnőtté valaki, hogy engedelmeskedjen az Atyának?

Egyebek között Lukács evangéliumában ezek Jézus első szavai. Lényeges, hogy az Atya visszatér Jézus utolsó szavaiban is, amikor a kereszten egészen, teljes bizalommal és engedelmességgel átadja önmagát Neki (Lk 23,46). Az Atya tehát keretezi Lukács evangéliumát, mely – mint tudjuk – egy hosszú példázat Jézus Jeruzsálem felé tartó útjáról. De még inkább példázata ez az egész emberiség útjának, amely eltévelyedésének helyeiről visszavezet az Atyához, a vele való, egész életet megalapozó kapcsolathoz.

Jézus keresése mellett ott van Mária és József keresése, akik őt, Jézust keresik.

Az előbbinél aggodalmasabb keresés, mert míg Jézus jól tudja, hogy hol kezdje a keresést, tudniillik az Atya házában, ami a Templom, addig szülei rossz helyen kezdik őt keresni, ezért nem találják meg (Lk 2,45).

Rokonok és ismerősök között keresik, de Jézus nem lehet ott: ezek régi kötelékek, amelyeken Jézus már túl van.

Az evangélium végén hasonló jelenettel találkozunk: az asszonyok a sírhoz mennek, hogy megkenjék Jézus testét, ám egy angyal azt mondja nekik, hogy Jézus többé nincs ott (Lk 24,1–12). Többé nincs a halálban, már azon túl, az Atya házában van, tehát hasztalan Jézust a sírban keresni, mert ott többé nem lehet őt megtalálni.

Keresztülment azon, ami egy kötelező lépés volt, de nem maradhatott ott.

Így van ez családjában, népe dolgaiban is: átment, de nem maradt ott.

Egyetlen hely van, ahol Jézus ottmarad, és ez az Atya.

Ott, az Atya házában nyilvánvalóan jól érzi magát, mint valamiben, ami számára nagyon ismerős: tehát nyugodtan leül (Lk 2,46) a Templomban a tanítók és mesterek között, és három dolgot tesz: hallgat, kérdez és válaszol (Lk 2,46–47).

Mindenekelőtt hallgat, ami minden gyermek alapvető magatartása, minden bölcsesség kezdete, az érettség jele.

Azután kérdez, vagyis Jézus keres, ismerni vágyik. Nem úgy indul, hogy mindent tud, mindent természetesnek vesz. Ez szintén az érettség jele.

Majd pedig válaszol, és válaszai csodálkozást keltenek, ahogyan csodálkozást vált ki az a válasz is, amelyet Jézus szüleinek ad.

Honnan ered ez a csodálkozás? Talán éppen az Atya ébreszti és az a kivételes kapcsolat, amely Jézust hozzá fűzi.

Csodálkozást kelt, hogy e fiú érzéseinek és cselekedeteinek egyetlen kritériuma egy olyan Isten, akit „Atyámnak” nevez.

Az evangéliumi szakasz vége is valamiképpen meglep, csodálkozást kelt (Lk 2,51), mert ez után az elszakadás után, ez után az újdonság után Jézus visszamegy Názáretbe övéivel és úgy tűnik, minden visszatér pontosan úgy, ahogyan korábban volt: Jézus engedelmeskedik Máriának és Józsefnek. Valójában nem is lehetne másként, mert az Atyának való engedelmesség nem vezet más úton, mint az élet, a történelem és azon emberek iránti engedelmesség, akikre rá vagyunk bízva.

Ott pedig, ahol ez megtörténik, az út mindig a növekedés útja (Lk 2,52).

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.

„Karácsony készül emberek!

Szépek és tiszták legyetek!

Súroljátok föl lelketek,

csillogtassátok kedvetek,

legyetek újra gyermekek

hogy emberek lehessetek!”

Wass Albert

Karácsony szent ünnepén, a kicsinyke csecsemőben ismerjük fel az égből hozzánk érkező Urat és imádjuk Benne mi is a nagy Istent! E felismerés örömével kívánunk Áldott, Szent Karácsonyt!

Előadják középiskolás fiataljaink, rendező: Kovács László karnagy úr

2022.01.27-30 között lelkigyakorlatot tart a Kegyhelyen Székely János, Püspök úr.

A lelkigyakorlat témája: Jézus példabeszédei

A lelkigyakorlat bentlakásos.

A szállás díja: a Zarándok Ház saját fürdőszobás szobáiban –  10.500 Ft/fő/éj. Az ár tartalmazza a szállást, a teljes ellátást és a lelkigyakorlaton való részvételt.

Jelentkezni az info@szentkut.hu e-mail címen vagy a +36-32/418-029-es telefonszámon lehetséges.

Jelentkezési határidő 2021. január. 20

Részletes program:

https://szentkut.hu/hirek/hireink/jezus-peldabeszedei-lelkigyakorlat

Biztosan nagy örömet szerzel vele, ha Mátraverebély-Szentkúton, a Nemzeti Kegyhelyen tölthetnek el 1-2 nyugodt, csendes napot!

Az utalvány ára: 20.000 Ft

Tartalma: 2 fő részére 1 éj szállás a kétágyas, saját fürdőszobás szobában, valamint teljes ellátás- érkezés napján vacsora, másnap reggeli és ebéd.

https://szentkut.hu/hirek/hireink/szentkuti-ajandekutalvany

Gála vacsorával, korlátlan italcsomaggal, svédasztalos éjszakai vacsorával.

Zene: Fülöp Duó 

Jelentkezni az info@szentkut.hu e-mail címen vagy a 32/418-029-es telefonszámon lehetséges.

Jelentkezési határidő: 2021.12.27

( A rendezvény védettségi igazolvánnyal látogatható)

https://szentkut.hu/hirek/hireink/szilveszter-szentkuton

https://szentkut.hu/hirek/hireink/karacsonyi-liturgiak-matraverebely-szentkuton-2021-ben

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

A mai evangéliumi szakasz (Lk 1,39–45) Mária és Erzsébet találkozását beszéli el. Ezzel a szakasszal belépünk Karácsony hetébe, ezért hallgassuk különös figyelemmel és engedjük, hogy ez az Ige kísérjen bennünket, hogy befogadjuk életünkbe a mindig érkező Urat.

Ez a szakasz közvetlenül követi az angyali üdvözlet elbeszélését: ez fontos részlet, mert azonnal megfogalmazhatjuk, hogy az angyali üdvözlet előfeltétele a vizitációnak. Előfeltétele és ígérete: az Úrral való találkozás előfeltétele annak a lehetőségnek, hogy az ember találkozhasson a másikkal, hogy valódi találkozásokat és valódi kapcsolatokat élhessen meg a másikkal. Aki részesült az Úr látogatásában, megnyílik, kivirul, útra kel, többé nem fél: annak bizonyosságával él, hogy az Úr ott van vele. Ez az, ami átalakítja az életet.

A Máriához szóló angyali híradás elbeszélésének ellenpontja a Zakariásnak adott híradás. Zakariás ugyanis nem hisz és jeleket kér, hogy bízni tudjon: nos, ennek a magatartásnak a következtében Zakariás néma, érzéketlen, önmagába zárt marad. Mária számára viszont új életmód veszi kezdetét, amit egészen magába foglal a 39. versben található határozószó: „sietve”.

A „sietve” húsvéti határozószó, amely az élet sürgető, kirobbanó voltáról vall, amit azok élnek át, akik felismerik, hogy megváltottak. János szökkenése Erzsébet méhében (Lk 1,41) Máriának ebben a sietségében bírja eredetét, aki sietve elindul saját üdvtapasztalatától, hogy a másikkal találkozzon.

A kegyelemtől elért és átalakított Mária találkozik Erzsébettel, aki ugyanazt a tapasztalatot élte át.

Milyen tapasztalatot? Egy olyan Isten megtapasztalását, aki úgy tette termékennyé méhüket, ahogyan csak Ő tehette. Ez a megváltás.

Amikor pedig így üdvözültünk, magunkra ismerünk anélkül, hogy túl sok szóra, túl sok magyarázatra volna szükségünk: Mária semmit nem mond, csak egy egyszerű köszöntést (Lk 1,40), ám Erzsébet már önmagában hordozza azokat az új ismérveket, amelyek által olvasni tudja Mária életét.

A szöveg azt mondja, hogy telve volt Szentlélekkel, ezért szavai egy prófétanő szavai, aki képes Isten Máriában való jelenlétének jeleit értelmezni. Nem nevezi őt nevén, hanem három olyan címmel illeti, amelyek mindig Istennel hozzák őt kapcsolatba, azzal, amit Isten vitt véghez benne: ez a hívők új szemlélete, és a hívők találkozásának az új módja.

Elsősorban azt mondja, hogy Mária áldott (Lk 1,42): az áldás a Bibliában mindig az élet ajándékához kapcsolódik. Isten megáld éppen azért, mert életet ad, mert megsokszorozza, megóvja az életet. Ezt pedig hatékony és teremtő Szava által teszi. Erzsébet Máriát Istennek e tevékenységén belül, ezen az áldáson belül látja, amely a világ teremtésével vette kezdetét, és amely soha nem fogyatkozott meg.

Azután „az én Uram anyjának” nevezi (Lk 1,43): Mária többé nem csak egy asszony, többé már nem csak a saját nevét viseli. Mária neve, identitása ettől fogva az, hogy anya legyen: így ismeri fel és így azonosítja őt Erzsébet a próféciájában. Nem akárkinek az anyja, hanem „az én Uramé”. Így Erzsébet elsőként visszhangozza az evangéliumban a „Küriosz”, Úr szót, amely a Feltámadott címe, azé, aki legyőzte a halált.

Továbbá nemcsak az Úr anyja, hanem „az én Uramé”: annak az Istennek az anyja, aki engem is megváltott, aki elvette az én szégyenemet is, aki irgalmat gyakorolt velem.

Végül pedig úgy említi Máriát, mint „aki hitt” (Lk 1,45). Isten műve az áldás és a megváltás. Az ember tette, hogy higgyen Istenben, aki áld és megvált. Amikor ez megtörténik, az ember boldog, vagyis a maga teljességében éli meg emberségét. Mária pontosan ez, egy új asszony, aki elsőként bízott és hitte, hogy Isten műve benne áldás és élet volt.

A mai szakasz itt ér véget, azonban az evangélium a Magnificat énekével folytatódik: Mária rokonától, Erzsébettől megerősítve énekel. Megénekli Isten történelemben megvalósuló működését, ami húsvéti, paradox cselekvés – csak annak számára látható, aki hisz. Aki hisz, az már ezt az új világot látja pontosan úgy, ahogyan Erzsébet látta a Mária méhében elrejtett és jelen levő Úr Jézust.

Már küszöbön áll a Karácsony, és megvan a lehetőségünk, hogy úgy fogadjuk, ahogyan Erzsébet fogadta Máriát: hívő tekintettel, amely lehetővé teszi, hogy újra meglássuk Isten áldását, amely eljövetelével alakítja a történelemet.

És ahogyan Erzsébet, úgy mi is csodálkozhatunk és örvendezhetünk az Úr érkezésén.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.