A szécsényi rendházba került 1921.október 5-én. A csendes, békés újoncév után Szaléz és társai megkezdték gimnazista éveiket.

Itt rendi páterek oktatták a felső gimnáziumi osztályok fontosabb tantárgyait és a bölcselet egyes részeit. (A múltban Máriaradnán és Dunaföldváron voltak a provinciának ilyen stúdiumházai. A következő káptalanon ugyan Szécsényt tették novíciusházzá, de abban is döntöttek, hogy a provincia megszünteti a gimnazista stúdiumot, a volt novíciusok nyilvános gimnáziumokba fognak járni és leteszik a hivatalos érettségit.) Szaléznak és társainak jutott osztályrészül a szécsényi esztendő többlete. Pótolnia kellett a latin hiányosságokat is, hiszen a polgári iskolában nem tanították a latin nyelvet. Az október hónap azonban azzal is eltelt, hogy a szocialista forradalom és a vörös terror nyomait eltüntessék a kolostorban. Időnként nagyobb sétát tettek Pöstyénpuszta, s az Ipoly irányába. Egy fürdés alkalmával mondta Szaléz: Ez az országhatár? Mi lett Szent István, Szent László, Nagy Lajos országából?!

Ebben az időben a ciszterek gimnáziumában tanult. A bérmálás szentségében 1921. szeptember 21-én Szmrecsányi Lajos érsek által részesült. Az érsek nem a bazilikában a többi bérmálkozóval együtt szolgáltatta ki neki a szentséget, hanem a házi kápolnájában. Már az arra való készület ideje alatt írta: „A bérmálás által óriási akadály hárul el utamról, mely a vértanúság felé vezet.”

Ebben az időben az egri házfőnök P. Priester Ágoston volt, a novíciusok magisztere /újoncmestere a csendes, jó szerzetes, de régóta beteges Feisz Angelus. Szaléz gyóntatója P. Zuber Zefirint lett. Szeptember 29-én kezdi meg a beöltözési lelkigyakorlatát. Október 3-án öltözött be, védőszentjéül Szalézi Szent Ferencet kapta.¹

A lénye fény.

Tőle eredt

mind, ami lett

az ég ölén.

Maga szerény

kis bari lett.

Löletletett

oltár kövén.

Mögötte már

egy végtlen

sereg halad.

A vériben

mosták ki sár-

ruhájukat.

In: P. Hidász Ferenc OFM: Szedő Dénes összes művei II., Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány, Budapest, 2018. 13.o.

https://www.ferencesek.hu/jubileumi-esemenysorozatra-keszul-a-ferences-csalad-interju-kauser-tiborral/

A Magyar Kurír cikke: https://www.magyarkurir.hu/hirek/aldd-meg-uram-otthonunkat-segitseg-hazszenteles-szertartasahoz-pap-jelenlete-nelkul

20 + C + M + B + 22

Urunk megjelenése (C év)

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Múlt vasárnap láttuk Jézus keresését, aki Jeruzsálemben, a Templomban maradt, hogy annak a kapcsolatnak a forrásához jusson, amely őt élteti. Ez az az eredeti kapcsolat, amelyről tudja, hogy abból született.

Ma egy másik keresést látunk, a mágusokét, akik útra kelnek Keletről és egy csillagtól vezetve Jeruzsálembe mennek (Mt 2,1–12).

A mágusok elsősorban annak az értelmét keresik, amit látnak. Azt keresik, ami a dolgok mögött van, mi az oka, eredete annak, ami vonzza őket.

Egy természeti jelenséget láttak az égen, valami újat, a megszokottól eltérőt, valamit, ami kíváncsivá tette őket. Olyan jelet, amely valami nagyszerű és gyönyörű történésről beszélt nekik. Ez késztette őket arra, hogy útra keljenek. Azt kérdezték maguktól: hova vezet minket ez a csillag? Mit jelent?

Lényegében ugyanez Mária kérdése, amikor az angyallal találkozik, amikor „töprengett, hogy miféle köszöntés ez” (Lk 1,29): Mária azt kérdezi magától, hogy mi értelme van, milyen horizontot nyit az az esemény, hová vezet az a kapu, amely megnyílik előtte.

Az ember szívében ott él a vágy a szépség, az élet után, valami után, ami szétszakítja az egyhangúság palástját, felemeli az arcot elfedő fátylat, visszaadja méltóságunkat és hivatásunkat.

Valami, ami útra késztet és támogat az út fáradalmában, ami segít keresni és megtalálni a célt, amely önmagunkon túl mutat.

A mágusok azért indultak el, mert egy jelet láttak: a jel azonban az égen volt, mindenkinek szóló jel volt, azonban csak ők keltek útra. Az, amiből a különbség adódik és ami lehetővé teszi az elindulást, az a látás és megértés képessége. Az, hogy valaki olyan tekintettel rendelkezik, amely képes a valóságot valami másra utaló jelként értelmezni. Csak akkor van ilyen tekinteted, ha vágy él a szívedben; alapvetően csak akkor, ha szeretsz.

Nem számít, hogy milyen messze vagy: lehetsz akár közel vagy nagyon közel, és mégsem láthatod soha, hogy hová vezet a neked feltűnt jel.

Mint Heródes, aki számára a valóság néma és jelenéktelen, ha nem fenyegető: ő maga gondoskodik róla, hogy elhallgattassa, hogy rajta kívül más királyt senki ne hallhasson vagy láthasson. Amikor képtelen vagy elveszíteni valamit, nem veszel távolságot, hanem elsáncolod magad, hogy megvédd saját előjogaidat, kis hatalmaidat.

Ez nem jelenti azt, hogy azok a jelek, amelyeket Isten utunkba helyez, ne lennének zavar forrásai. Máté evangélista azt mondja, hogy egész Jeruzsálemet nyugtalanság fogta el (Mt 2,3), és ugyanezt mondja az evangélista Máriáról a hírüladáskor.

Mi a különbség a kétféle zavar között?

A különbség az Ige meghallgatásában van, abban, hogy engedjük-e, hogy az Ige átjárja még zavarunkat is: Mária egy olyan szót hall, amely azt mondja neki, hogy ne féljen, és ő megnyílik az ajándék előtt. Heródes viszont nem: ő is keresi az Igét, de nem azért, hogy meghallgassa, hogy az őt megvilágosítsa, hanem hogy véghez vigye saját hatalmi terveit, amelyek a halál felé vezetnek. Ő nem annak értelmét keresi, amit hall, nem Őt keresi, aki az esemény mögött áll.

A mágusok viszont – a csillagtól és az Igétől megvilágosítva – végül megtalálják. Megtalálják Azt, aki előtt leborulnak, Aki méltó arra, hogy hódoljanak neki (Mt 2,11).

És mivel csak Isten előtt borulunk le, és egyedül Őt imádjuk, a bölcsek megsejtik, hogy Isten a teljes jelentés abban a gyermekben, hogy ez a gyermek jel, Isten jelenléte a történelemben. Megértik, hogy minden mögött Isten áll.

Urunk megjelenésének ünnepe a jelek ünnepe, azon jeleké, amelyekkel Isten megnyilvánul a történelemben. A par excellence jel pedig maga Jézus. Egyedül ő képes távolról magához vonzani, útra késztetni, zavarba hozni, megszabadítani bennünket.

Olyan jel, amely előtt leborulunk, vagyis a tisztelet és szeretet jelét adjuk, a mély felismerés jelét, annak a gesztusát, aki megtalálta az okot, az élet értelmét.

Ezért a mágusok útja minden ember útja, vagyis inkább az az út, amely elvezet bennünket ahhoz, hogy igazán emberré váljunk.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.

Kiss László 1920. augusztus 24-én örömmel vett részt azon a szentmisén, amelyen Csernoch János esztergomi hercegprímás püspökké szentelte Zadravecz István atyát, s megkapta kinevezését a tábori püspökségre. László ezt követően részt vett a Szeged Belvárosi Plébánián tartott lelkigyakorlaton, ahol hallott a papi hivatásról, lelkiségről. Ez annyira nagy hatással volt rá, hogy elhatározta: ő is papi pályára lép. Édesanyja engedélyével 1920. szeptember 24-én költözött be az egri ferences rendházba.¹

László 1904. július 27-én született Szegeden egy tízgyermekes család hetedik gyermekeként. Apja Kiss Ernő cipészmester, anyja Halász Piroska volt.¹ Először Szeged-Alsóvároson laktak, majd az Őz utcában vásároltak házat. Apja cipészmesterségével olyan nagy tekintélyt szerzett, hogy összeházasodásuk után hamarosan a belvárosba költözhettek. Laci gyakran látogatta a nagyszülőket, így útja elvezetett a Havas Boldogasszony temploma mellett.