Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Plébánia

“Ne hagyjátok el Jeruzsálemet, hanem várjátok az Atya ígéretét, amelyről tőlem hallottatok”(ApCsel 1,4).  Az apostolok a kapott parancsnak megfelelően összegyűlnek imádkozni. Ez az első pünkösdi kilenced. Összhangban az ősegyház gyakorlatával emeljük fel értelmünket és szívünket ezekben a napokban, azzal a vággyal, hogy a Szentlelket jobban megismerjük, jobban szeressük, hogy buzgóbb imával készüljünk jövetelére.

“Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást!” A kölcsönös, a Mester szeretetét utánzó, sőt abból fakadó szeretet biztosítja a keresztény közösségnek Jézus jelenlétét, így lesz a közösség e jelenlét jele. Ez a szeretet lesz a keresztények megkülönböztető jegye: “Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” A születő Egyház életét tehát egy egészen új és rendkívüli hatásfokú összetartó és kiáradó erő segítette. Nem emberi szeretet volt az alapja – ez mindig törékeny és fogyatékos, – hanem isteni szeretet, vagyis Krisztusnak a hívők kölcsönös kapcsolatában újraélt szeretete.

„A mai evangélium két verse említi a kezeket: Jézus kezét (Jn 10,28) és az Atyáét (Jn 10,29). A húsvéti evangéliumokban gyakran tűnnek fel kezek. Kezek, amelyek mindent megkaptak, amelyek átkeltek a halálon, aminek dicsőséges jeleit viselik magukon. Éppen ezért képesek most mindent megoltalmazni anélkül, hogy bármi elveszne abból, amit az Atya ezekbe a kezekbe helyezett.”

Pierbattista Pizzaballa OFM

A Jézus és Péter közötti párbeszédet mindnyájunknak saját életére kell vonatkoztatni. Szent Ágoston az evangéliumi szakasz kommentárjában azt mondja: „A Péternek föltett kérdést Jézus mindnyájunknak fölteszi. A kérdés: ’Szeretsz engem?’ mindegyik tanítványnak szól.”

A kereszténység nem tanítások és gyakorlatok összessége, hanem sokkal bensőségesebb és mélyebb valami. A kereszténység baráti kapcsolat Jézus Krisztussal. Ő sokszor föltette a kérdést földi élete során: „Hiszel bennem?” de, soha nem kérdezte: „Szeretsz engem?” Ezt a kérdést csak most teszi föl, miután szenvedése és halála által megmutatta, mennyire szeret minket.

A Jézus iránti szeretet mások szolgálatában mutatkozik meg: „Szeretsz engem? Legeltesd bárányaimat!” Nem azt akarja, hogy Neki származzon java abból, hogy szeretjük Őt, hanem azt akarja, hogy a nyájának legyen ebből java! Rá irányul Péter szeretete, de nem Ő annak haszonélvezője. Mintha azt mondaná Péternek: „Gondold meg, amit nyájamért teszel, azt nekem teszed!

Ez a mi esetünkben is érvényes. A Krisztus iránti szeretetünk ne valami privát és érzelgős valami legyen, hanem a mások iránti szolgálatban nyerjen kifejezést. Kalkuttai Teréz anya gyakran mondta: „A szeretet gyümölcse a szolgálat, a szolgálat gyümölcse a békesség!”

(R. Cantalamessa)

Úgy tanultuk, hogy hitünk egyik legfőbb bizonyítéka Jézus halottaiból való föltámadása. Ez a bizonyíték azonban véghetetlenül intim, s mintha eleve csak a szeretet szintjén válna nyilvánvalóvá. Történetileg a legkülsőségesebbnek kellene lennie, s ehelyett Jézus legbensőségesebb, legrejtettebb, s talán leginkább a személyes fölismeréshez, a személy szerint való szeretethez kötött csodája.

Az evangéliumi tudósításokban nyoma sincs semmiféle győzelmes hangsúlynak. Ellenkezőleg. Valamiféle szerény rejtezkedés lengi be az Írás idevágó lapjait. De a szív épp e gyengédségben ismeri fel Mesterét: igen, ez a mi Istenünk, a szeretet Istene! Valaki mintha szólított volna: megfordulunk – és ott áll előttünk.

Jézus föltámadása észrevétlenül történt. És ezt a leckét talán épp azért igazában még ma se, vagy ma is csak alig értjük: a győzedelmesnek és az alázatosnak, az erősnek és a tökéletesen gyöngédnek ezt a kemény, nagyon kemény húsvéti leckéjét.

A halandó embernek meg kell békélnie azzal a gondolattal, hogy Istene nem a hatalom, hanem mindeneken túl a szeretet Istene. Életünk, történetünk a földön talán nem is egyéb, mint Istenre vonatkozó szavaink kínos-keserves megváltoztatása, kicserélése. „Szállj le a keresztről!” – kiáltoztunk valamikor a hatalom Istenéhez, de a szeretet Istene nem szállt le keresztjéről. Meg kell hát tanulnunk azt is, hogy húsvét is ugyanennek az Istennek, a szeretet Istenének a föltámadása. Vagyis: véghetetlenül gyengéd, rejtett és bensőséges.

Pilinszky János

Egyházközségi honlapunk minden kedves olvasójának áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

ferences testvérek

„Várom az Urat, várja a lelkem,
és bízom ígéretében.
Lelkem várja az Urat,
jobban, mint az őrök a reggelt,
mint az őrök a reggelt.”

(A 130. zsoltár néhány sora)

„Gyermekeimnek egy magyar mondát olvastam fel a napokban, amelyben furfangos erdélyi emberek a török korban azon vitatkoztak egymással, hogy vajon miből van a legtöbb a világon. Hogy ez a kérdés mennyire izgalmas, azt mi sem példázza ékesebben, minthogy elhangzása után szinte alig tudtam tovább olvasni a történetet, olyan hevesen kezdték el találgatni a kicsik a választ. Már nem emlékszem, miket is gyűjtöttek össze nagy hirtelen, és azt sem fontos most felidézni, hogy a könyvbeli történet hogyan zárult. Számomra lényegesebb volt az, ahogy azon az estén én magam válaszoltam meg a kérdést – egyedül, szemközt egy szótlan ikonnal s egy halványan pislákoló mécsessel, már a húsvét felfoghatatlan titkára készülve. Akkor és ott azt értettem meg, hogy a világon sebekből van a legtöbb. S mikor volna időszerűbb sebeinkről beszélni, mint nagypénteken, amikor a szent liturgia minden mozzanata a megsebzett embert állítja elénk. Sebeket hordozó Krisztus Istenünket; a sebeket hordozó Jézust, az embert; s végeredményben mi magunkat, a sebeket hordozó emberiséget.”

Xeravits Géza

„Honnan tudhatja az ember, akit egy megfoghatatlan sors fenyeget, hogy egy úgymond sötét Isten maszkjában az Atyával van dolga, nem pedig a ’sötétség hatalmával’? A Getszemáni kertben semmiképpen sem képes erre, ha előzőleg, életének hosszú útjain nem beszélgetett újból és újból az Atyával, úgyhogy mintegy hallja, hogyan beszél az Atya, meg tudja különböztetni az Atya beszédét a sötétség beszédétől, és különbséget tud tenni az Atya által neki adott jelek és azon jelek között, amelyek a sötétség hatalmára utalnak.”

Jörg Zink

Ma Jézus messiási bevonulását ünnepeljük Jeruzsálembe. Diadalának emlékére megáldjuk a barkákat és a virágos ágakat, elolvassuk szenvedésének és halálának történet. Izajás prófétának a Szenvedő Szolga harmadik énekével készülünk fel az evangélium meghallgatására. “E szavakkal kilehelte lelkét.” Letérdelünk és csendben imádkozunk. Mit fogok mondani a Keresztre feszítettnek? Mit mondok önmagamnak? Mit mondok majd az Atyának?