„Az Eucharisztia étkezés, közösen elköltött vacsora, amely felidézi Jézus utolsó étkezését, de más étkezéseit is. Jézusnak tanítványaival megélt asztaltársaságait a feltámadás előtt és után: azokat a közös étkezéseket, amelyekben Jézus kimutatta barátságát, szándékát, hogy együtt akar lenni tanítványaival, az akaratát, hogy megossza saját kenyerét és saját kelyhének italát.” (Carlo Maria Martini)

Isten,
fenn a mennyben,
megfoghatatlan, messze lévő
Atya, imádunk téged.

Isten,
lenn a földön,
megfogható, közel lévő
Jézus, szeretünk téged.

Isten,
benn a szívben,
megragadó, lelkesítő
Lélek, tanúskodunk melletted.

Anton Rotzetter OFMCap imája

Pünkösdvasárnap és pünkösdhétfő (Mária, az Egyház anyja)

Jöjj, Teremtő Szentlélek, űzd el a pusztaságot, a mélységet. Hozz vigasztalást, a fájdalomra gyógyulást, a sebre balzsamot, a bűnre kegyelmet, a reménytelenségbe új reményt, a sötétbe fényt, a céltalanságba célt, hogy a káosz és zűrzavar után minden a helyén legyen, helyére kerüljön bennünk és körülöttünk, és nevetve nézzünk a holnapra. Jöjj, és adj minden teremtménynek vigasztalást, békességet! Ámen.

„Hadd zengjünk magasztaló éneket
mert valóban: egyszer mindnyájunkat elragad
a romlásból az örök ifjúságba,
a halálból az életbe,
a betegségből a győzelmes erőbe,
a kicsiségből a dicsőségbe,
a szűk időből az örök messziségbe.
Igen, így lesz ez majd,
midőn örökre otthon leszünk Krisztusnál.”

Alexandriai Szent Cirill

„Valójában mi is a szeretet? János evangélistának egyértelmű elképzelés van: mindenekelőtt Isten szeretetének befogadása; annak elfogadása, hogy szeretettek vagyunk, és benne maradunk ebben a felfedezett szeretetben. A szeretet tehát elsősorban tudatosítás, aztán hangulat, lelkesedés, érzelem. Tényekben mérhető – mondja az evangélista. Gyakran félreértjük a »szeretet« szót. Az nem csak szenvedély és érintettség, kábulat és végtelen boldogság, értékességünk érzése. A szeretet nagyon konkrét: hétköznapiság, erőfeszítés, hűség és szenvedés is. Éppen olyan, ahogyan Jézus odaadta értünk önmagát. A szeretet áramkörét gyakran megszakítja lassúságunk, nehézkedéseink és bűneink. Isten pedig csak annyit kér tőlünk, hogy engedjük, hogy szeressen, és irgalmassága elérjen hozzánk, hogy megmaradjunk jelenlétében világosságában. Egyértelmű, hogy ha a szeretet változik, akkor én is változom. Így van ez az emberi szeretettel, de sokkal inkább Isten szeretetével. Ő nem azért szeret bennünket, mert arra méltók vagyunk, hanem – szeretetében – szerethetővé tesz bennünket, képessé arra, hogy legyőzzük a sötétséget, amely mindannyiunkban ott van.”

Paolo Curtaz

„Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok.” (Jn 15,4)

„Az istenkeresőknek, akik a Názáreti tanítványai lettek, nincs bebiztosított jövőjük, nem mentes az életük sem a törékenységtől, sem a bűntől, nincsenek megkímélve azoktól a próbáktól, amiket az élet (nem Isten!) ad eléjük. De az Úr tanítványaiként megértették, hogy az élet azért van, hogy megtanuljanak szeretni, a Názáretit pedig példának és a szeretet forrásának tartják. Benne maradnak.”

Paolo Curtaz

Jó pásztor vasárnapja

Dávid zsoltára.

Az Úr az én pásztorom, nem szenvedek hiányt, zöldellő réteken legeltet. A nyugalom vizéhez terel
és felüdíti lelkemet. Az igaz úton vezérel, nevéhez híven.
Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz te velem vagy. Botod, pásztorbotod biztonságot ad.
Számomra asztalt terítettél, ellenségeimnek szeme láttára. Fejemet megkented olajjal, s a poharam színültig töltötted.
Kegyelmed és jóságod vezet életemnek minden napján, s az Úr házában lakhatom örök időkön át.

(23. zsoltár)

„Az apostolok együttléte, melynek során beszámoltak élményeikről, szép képe az Egyháznak. Az Egyház olyan emberek közössége, akik elmesélik egymásnak, hogy mit tapasztaltak, mit láttak és értettek meg. (…) Ha az emberek őszintén, ugyanakkor finoman és óvatosan mesélnek arról, amit az útjukon átéltek, és arról, hogyan értelmezték a történteket, akkor egyszer csak maga a feltámadt Jézus áll mellettük. Akkor a beszélgetés magát a feltámadás élményét közvetíti számukra. Olyan légkör alakul ki, ahol a lényeg tapinthatóvá, Isten jelenléte kézzelfoghatóvá válik.”

Anselm Grün

„Sok olyan női és férfi tanítvány volt, akik tudtak a feltámadás eseményéről, hallották a meghirdetését, érte őket a nagy hír, de továbbra is a fájdalomban vannak: ha meg is történt a feltámadás, őket nem érte el. Jézus feltámadt, valóban. Jó neki. De ezt ne mondd Tamásnak.

Húsvét estelén a mester felkeresi tanítványait. Azok megdöbbenten, meglepetten fogadták őt anélkül, hogy tényleg megértették volna, hogy mi történt valójában. De él, és most csak ez számít. A sírnál járó nőknek igazuk volt. A félénk apostolok tele vannak örömmel, a remény feltámadt, mint egy forgószél, mint egy lassan felemelkedő hullám. Életben van, ez biztos. Látták őt, felismerték. Tamás azonban hiányzik. Amikor visszatér, barátai átadják neki a hírt, ő pedig összezavarodik és csodálkozik. Tamás válasza jéghideg. Nem arról van szó, hogy nem hisz. Nem hisz nekik. Nem hisz azoknak, hogy azt mondják, Jézus feltámadt, ők pedig elfutottak, mint a gyáva nyulak. Tamás nem hisz az elviselhetetlen, törékeny férfiakból álló egyházban, amely gyakran nem is akarja felismerni önnnön törékenységét. Nem hisz, de marad, és jól teszi. Szívós. Jézus éppen miatta tér vissza.”

Paolo Curtaz

A Húsvét az élet ünneplése. Azt ünnepeljük, hogy az élet legyőzte a halált. Krisztus legyőzte a halált. Ez most már azt is jelenti, hogy az élet erősebb bennünk, mint a halál. Többé már nem semmisíthető meg. Az Eucharisztiában a feltámadás új életét esszük és isszuk. Bennünk van immár az Élet, amely minden bilincset széttör. Húsvétot sem lehet egyedül ünnepelni, csak közösen. Jó lenne tehát, ha a Húsvét éjszakai liturgia után egy-egy plébániai közösség még együtt ünnepelne egymással, együtt költené el a húsvéti vacsorát vagy húsvéti tüzet gyújtana és körültáncolná azt. Húsvétkor a Feltámadott életének, mely minden korlátot széttör, át kellene szakítania a köztünk levő korlátokat is és összekapcsolnia minket egymással a közös ünneplésben.

Részlet Anselm Grün és Michael Reepen bencés atyák Gyógyító egyházi év: az egyházi év mint pszichodráma című könyvéből.