Szécsényben marad 1924-ig amikor is Pécsre kerül, s a jezsuiták Pius gimnáziumában tanul. A világi tárgyakat nem nagyon szerette, mondván: úgy sem lesz rá szüksége. Nem egyszer előfordult, hogy intőt, vagy rovót kapott. Oszvald atya, a házfőnök megérteti vele: bizonyos tárgyakra valóban nem lesz talán szüksége sohasem, de az összeszedettség, koncentrálás, odafigyelés, fegyelmezettség, mely a tárgyak tanulásához szükséges, még jól jöhet később. Itt is volt Szaléznak különleges esete, melyet Damján, a közkedvelt „tót bácsi” írt meg. – „Magyar irodalmi kérdésről kellett dolgozatot írnunk, „A reneszánsz hatás” címen. Szaléz, aki az elmúlt esztendőkben sokat olvasott a magyar ferencesekről, köztük Temesvári Pelbártról, szónoki túlzással és vakmerőséggel minden romlást, bűnt a latin és görög klasszikusok rovására írt. A tanár ebben célzást látott a görög nyelv oktatására, amit elmondott a görög nyelv tanárának, aki az esetet személyes sértésnek vette. A szerzetestanár az ügyből nem csinált nagy esetet, nem adott magaviseletből intést, azonban megleckéztette Szalézt. Majdnem minden órán felszólította s valahányszor nem felelt tökéletesen, gúnyosan meg-megcsipkedte „a kis baráturat”.