231 Front Street, Lahaina, HI 96761 info@givingpress.com 808.123.4567

Szent Orbán pápa

Május 25.

I. Orbán pápa 222-230-ig uralkodott, elődje I. Kallisztos pápa, utódja Szent Pontianus pápa volt. Orbán a vincellérek, szőlőcsőszök, kádárok, kocsmárosok védőszentje. Ábrázolhatják pápai korával, vagy szőlőfürttel. Neve latin eredetű: Urbanus, vagyis finom viselkedésű, urbánus. Életéről semmi biztosat nem tudunk, még az sem biztos, hogy vértanú lett volna, mint ahogy sokáig vélték. A karthauzi névtelen barát 1526-27-ben, az Érdy-kódexben így ír róla:

„Szent Urbán pápa dicséretes életének példázatjára, kiben bizonyára fudamentum szerint meggyökerezett nem csak a szent isteni és atyafiúi szeretet, de mind egyéb lelki neme jószágokkal is teljes vala, annak okáért három nemes lelki tanúságokat vehetünk kiváltképpen az ő szent életéből, kikben is dicsértetik az ő szentséges volta az felül mondott szent evangéliumi igéknek bizonysága szerint. Első mondatik: szorgalmatos őrizet, második: alkalmatos vigyázás, hard: idvességes ótalmazás.”

Szent Orbán templom (Forrás: Szent Bertalan Plébánia honlapja)

Egyesek szerint pápaként elrendelte, hogy a miseáldozat kelyhét és paténáját aranyból, vagy ezüstből készítsék.

Egyesek a fagyosszentek közé sorolták (Pongrác, Szervác, Bonifác). Időjósló nap volt május 25. „Ha Urbán napján az idő szép és jó, megtelik majd a hordó.” A Velencei-hegységben, ha Orbán napján fagyott, akkor kár keletkezett a szőlőben és ezt mondták: „Megitta Orbán!” Egyes helyeken ezen a napon kezdtek a méhek kirajzani, ezért a elnevezték őket Orbán bogarainak. Az Orbán-napi eső jó termést ígér.

Orbán mondások:

  1. Fel tette az Orbán süvegét: nagyon jó kedve van, vigad.
  2. Igyál Orbán, termett a szőlő: Orbán napján mondták, ha sütött a nap. Ha Orbán napján sütött a nap, jó termés várható, koccintásra való felszólítás.
  3. Jár-kel mint az Orbán lelke: nem tud nyugton ülni, jön-megy.
  4. Orbán nem segít a csorbán: nem várható, hogy más hozza helyre az általunk elkövetett hibát.

Szent Orbán tisztelete valószínű, hogy az elzászi szőlővidékről indult ki, innen terjedt el Franciaországba, Rajna vidékre. Hazánkban a legrégebbi Orbán emlék a Kass főterén található Orbán-torony (harangtoron), mely 1628-ben épült. A torony felirata: „Ha ismerni akarod ó néző, e felállított torony alapítóit, ide vetett tekintettel megtudod. Mert itt ragyog a bíró és a szenátorok dicső sora, akiknek kezében volt ekkor a hatalom. Ne holmi vakhit fárassza ércemet, hanem az igaz vallás szeretete. Ó áldott Háromság! Add, hogy oly tetszésre találjanak tanaid, hogy az egeken át harsogjon ütésemnek szent szava. Az Úr 1628. esztendejében. Almásy István bíró.”

Az egri, 1703-ban alakult kádár céhnek Medárddal, a szegedinek Szent Annával együtt ő volt a patrónusa. A gyöngyösi kádárok misét mondattak a helybeli Orbán-templomban.

A gyöngyösi Szent Orbán templom

Az eredeti Corpus Christi kápolnát a Csobánkák 1301-es oklevele már említi, de XVI. századtól már Szent Orbánnak templomnak nevezik. 1773-ig a jezsuita rend tagjai használták, 1782-től pedig a Szent Bertalan plébánia filiája. A kápolna eredetileg gótikus stílusban épült, de 1650 küröl a szentélyzáródását lebontották és kelet felé bővítették. Az 1752-es tűzvész után a jezsuiták újjáépítették és barokk stílusúvá alakították.


P. Kiss Szaléz 1946. április 28-án, Virágvasárnap itt misézett, majd hazatérve letartóztatták. 1978-ban a templomot felújították.