I. A Jézus-ima

Egy kis idő múlva valami történik… a szavak szinkronba kerülnek az imádkozó szívverésével, s azután valójában szünet nélkül imádkozol. A Jézus-imának egy és csak egy célja van: azt, aki mondja, felruházni Krisztus-tudattal. (16.)

Jézus az út az Atyához, bejárat a mennyek országába.

Bartimeus: Uram, Jézus, Isten Fia, könyörülj rajtam. „Senki sem juthat az Atyához, csak általam.” (Jn 14,6)

Kánaáni asszony: Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam. (Mk 10,47)
Tíz leprás: Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk! (Lk 17,13)

III. rész: Salkaházi Sára Advent-Karácsony

Advent – Karácsony

A mű megjelent: A Dolgozó Nő, 1937. 4.sz. 2-3.

I. II. Kar Homályos minden.

III. és IV. Kar Gomoly a köd.

I. és II. Kar Hideg van.

III. és IV. Kar A hó mindent beföd.

III. rész – Pásztorének

1935-ben – a Himnuszok kelet kapujában című verseskötete után – jelenik meg a Pásztorének, amely egyetlen, egy egész kötet terjedelmű vers. Ebben a műben Sinka István túllép a királyi szerepen. Megszólalnak benne a megszépített élmények, s ezzel igazi költővé válik. A versből megismerhetjük életének történetét, fontosabb életeseményeit. Ugyanakkor bepillantást nyerhetünk a pásztorok és a szegényparasztok mindennapjaiba, küzdelmeibe is.

Zatykó László ferences szerzetes, magyar szakos tanár írt egy cikket ezzel a címmel a Országút folyóiratba. Az írásban Szent Ferenccel való kapcsolatát boncolgatja az írónak.

Műveinek nagy ívű mondatai szárnyalnak, magukkal ragadnak, a magasságok mélységeibe röpítenek. Az albatrosz, a vizek nagy madara szárnyal így, „sós örvényeken” suhanva át Baudelaire versében. „De foglyul ejtve”, a fedélzet padlatán „a kéklő lég ura esetlen, bús, beteg / leejti kétfelé fehér szárnyát az árva, s mint két nagy evezőt vonszolja csüggeteg”, és „sántít suta félsszel”.

Baudelaire szerint „A költő is ilyen, e légi princnek párja, / Kinek tréfa a nyíl s a vihar dühe szép, / De itt lenn bús rab ő (…), s megbotlik óriás két szárnyán, hogyha lép” (Tóth Árpád fordítása). Amit Baudelaire a költőről leír, az Krasznahorkai Lászlóra is áll. Ő prózát művelve is költő a javából. Odaírhatná művei fölé ő is, amit a prózaíró Turgenyev odaírt: „költemények prózában”.

Krasznahorkai is „e légi princnek (hercegnek) párja”,

A teljes cikk itt olvasható:

https://orszagut.com/szepirodalom/zatyko-laszlo-essze-krasznahorkai-ferences-szemmel-8852

Fénykép: facebook

II. rész Boldog Salkaházi Sára írói tevékenysége

Urbánusok és népiek?

A két világháború közötti időszak a magyar irodalom egyik legszínesebb és legeredményesebb korszaka volt. Ekkor formálódott két jelentős irányzat: az urbánusoké és a népieké.

A népi írók – más néven parasztírók vagy falukutatók – laza, de jelentős szellemi mozgalmat alkottak a XX. század elején. Bár nézeteik nem mindenben egyeztek, közös volt bennük a téma választása: a parasztság életének, kiszolgáltatottságának és szegénységének bemutatása. A Tanácsköztársaság bukása után különösen fontosnak tartották felhívni a figyelmet azokra a társadalmi rétegekre, amelyek rendkívül nehezen jutottak hozzá a kultúrához, az oktatáshoz, sőt még az alapvető megélhetéshez is, és politikailag is hátrányos helyzetben voltak.

Salkaházi Sára szociális testvér. A fotót az internetről töltöttem le, a Magyar Kuríron jelent meg. Az eredeti lehetséges, hogy a Szociális Testvérek Társaságának tulajdonában van.

II. rész Sinka István, Muharay Elemér és a Kelet Népe újság

1935-ban elvállalta a Kelet Népe című folyóirat szerkesztését is, melynek Szabó Pál volt a főszerkesztője Biharugrán, a kiadóhivatal négy szám erejéig Gyulán is volt. A budapesti szerkesztőséget vezette Barsi Dénes és Tatay Sándor, majd Muharay is csatlakozott, mely a Prohászka Ottokár utca 8. szám alatt is működött. Igyekeztek a Válasz című folyóirat helyét átvenni a Kelet Népében, s a népi mozgalom országos orgánumaként kívántak működni. Az újság irodalmi, művészeti, társadalomtudományi és kritikai folyóirat volt – saját bevallásuk szerint. Megfogalmazott céljuk: „Komoly szépirodalmi és tudományos folyóirat. Minden írója az irodalmi hitel becsületét védi. Hiszünk a tehetségben, az íróban és az írásban. Szolgáljuk a magyar faj sorsát. … Pártpolitikával, napi politikával nem törődünk.”¹ Szabó Pál ezt írja levelében: „Szeretném, ha átvennéd a pesti szerkesztést. Nem a Pestiek miatt kértem ezt, hanem inkább a megszállt terület és magad miatt. Mivel tudom, hogy előbb-utóbb FÓRUMOT csinálunk a Kelet Népéből, lenne ahol tökéletesen kifejtsd magad, és ebből az egész vállalkozásnak is haszna lenne. Színi cikked tökéletesen fedi mind azt amit mi más téren hirdetünk, itt csak az a hiba egyenlőre, hogy nem tud a vállalkozás díjat adni anyagiakban. De kérdezem, mennyit dolgoztunk eddig is ingyen, kidobva a sajtóvállalkozás, vagy könyvvállalkozás kényére-kedvére? Most a magunk dolgáról van szó, bárki bárhogy is húzza félre a száját, nem számít. A dolog megy, csak rajtunk áll ennek állandósítása.”²

I. Élete

1897. szeptember 24-én született Nagyszalontán. Édesapja a környéken ridegpásztor volt, vagyis az esztendő minden napján a juhokkal tartózkodott a mezőn. Hamar elragadta a tüdőbaj, így Sinka Istvánt édesanyja nevelte fel.

Bélmegyeren telepedtek le, a Kárász-uradalom gerebélyi majorjában, ahol falkásbojtári állást vállalt. Ezt követően négy éven keresztül Szeghalom határában, Sárga-Mógáron számadó juhászként dolgozott.

1928-ban tüdőbetegsége miatt felhagyott addigi munkájával, és Vésztőn alkalmi munkákból élt, napszámosként dolgozott. Éjszakánként önműveléssel és versírással foglalkozott.