III. rész – Pásztorének

1935-ben – a Himnuszok kelet kapujában című verseskötete után – jelenik meg a Pásztorének, amely egyetlen, egy egész kötet terjedelmű vers. Ebben a műben Sinka István túllép a királyi szerepen. Megszólalnak benne a megszépített élmények, s ezzel igazi költővé válik. A versből megismerhetjük életének történetét, fontosabb életeseményeit. Ugyanakkor bepillantást nyerhetünk a pásztorok és a szegényparasztok mindennapjaiba, küzdelmeibe is.

Ebből az énekből néhány részletet elmond Szabó Pálnak, s ezért utazik el Biharugrára. A közös sors megéneklése igazi barátságot teremt közöttük. Görömbei András így ír róla:
„A lélek legmélyebb fájdalmaira sohasem az álmok hoznak gyógyulást, hanem a sor legmélyebb, legkegyetlenebb katartikus felmérése.”

A műben megénekli hozzátartozóinak nyomorúságos életét, illetve korai halálát. Egyben vádol és lázad is.

A Pásztorének Pap Piroska reménytelen szívbetegségének idején, a vésztői korszakban íródott. Felesége 1935 júliusában hunyt el. Sinka ezután egyedül marad otthonában, gyermekeit rokonok veszik gondozásba. 1936-ban a házától is megválik; ezzel lezárul Sinka István életének egy meghatározó szakasza.

Énekeljünk!

Szálljon fel hangom,
legyen izzó, hatalmas, mint a dél,
legyen panasz,
legyen vád, s hulljon a sírokra, hulljon a hegyre…

Így éltem Kaba táján,
nagy volt az ősz,
de az én magányomnál mégis kisebb…

---

Felhasznált irodalom

Sinka István: Megrezdül az erdő. A költő régi köteteiből, hagyatékából és a magyar sajtóból egybegyűjtött versek. Vésztő, 1987.

Görömbei András: Sinka István. Akadémiai Kiadó, 1977. (Kortársaink sorozat)