VII. rész Innen és túl

A Vigília Katolikus Könyvkiadó „Vigília könyvek” sorozatában jelent meg az Innen és túl: Versek az Isten-kereső emberekről címet viselő kötet, mely három kiadásban is megjelent: 1984, 1990 és 2005-ben. A sorozatot Lukács László szerkesztette.

Sinka István négy verse került be a kötetbe.

Isten a bokor tüskéit

úgy teremtette, hogy szúrjon,

az ágat meg úgy, hogy tüskét hozzon

s hogy lombba, virágba boruljon…

Az én ujjom tüske is, lomb is…

Én engedem, hogy jól kilásson

a tüske, mert az nem tűrheti,

hogy a lobra sáska másszon.

Másik verse a Bűnre vágyó angyal, melyben megénekli saját nyomorúságát is.

Szolgája, én, égi Uramnak

letenném már fényes szerszámaim,

álmot szeretnék látni,

jósolni, játszani furulyán,

népet, sokat sírót akarnék megváltani

a mennyei hősnek, az Úrnak, Amannak,

ki ecetnek ízével száján

meghalt egy violaszín estén, mint az én álmaim.

Nyomorúságát legjobban az utolsó két sor foglalja össze:

De lompos vagyok csak, bűnös, elélt virága az égnek,

Én számomra nem szült irgalmat Mária.

A Végy karjaidba idő című versében, a megnyugvást, a csendességet keresi:

„S míg az estém árnyéka nő,

ringass, mintha fiad lennék,

mintha már békülni mennék.”

A fénynek átragyogni …

Éna! Hiába ne múljanak az évek!

add a füzetet; majd vizsgáld át míves

ujjam írását, mint szöllőmíves,

ki pohár új borát föltartja a fénynek!

Lásd, e sorok itt mind, mind: véremnek bora;

nemes mivolta a cseppjeiből készűl;

te mented meg majd a penész-ellenségtől;

a fénynek átragyogni te tartod oda.

E mai napba többé átnyúlni ide

lehetetlen: szél fujja, mossa ősz vize,

s a meggörbült ujj akkor már nem tud írni:

ragyogás, dallam, panasz végre is elfogy.

A világokat „Ő” úgy teremtette, hogy

elment időket nincs módunk visszahívni.