A kis nedves levegőtlen pinceszobában sötét volt. Az asszony valahol a városban szaladgált, ilyenkor mindig lehet néhány koronát keresni, sok üzletben kevés az ember s annyi portékát kell haza szállítani!

A férfi nemrég jött haza. Kabátját rádobta az ágyra s a sötétben a tűzhely mellett fát keresett. Talált néhány darabot. Tüzet rakott. Aztán egy vedret fogott és felindult az udvarra, hogy vizet hozzon. Falábával nehezen, szánalmasan botorkált. felfelé.

Aztán visszajött és egy lábaskában vizet tett a tűzhelyre. Még tett-vett a tűzhely körül, aztán leült mellé. Egy pléhdobozt kotort elő zsebéből. Néhány komisz, keskeny cigaretta volt benne. Rágyújtott.

Némán ült a sötétben. Komoran. Hosszan szívta a füstöt, melle nagyokat emelkedett, mikor kilökte száján. Aztán hazajött az asszony. Meggyújtotta a kis petróleum-lámpát és két-három kis csomagot tett az asztalra.

– Mit hoztál? – kérdezte az ura.

– Heringet, – mondta halkan az asszony és kibontotta a kis csomagot. Heringszaggal és hagymaszaggal lett tele a kis szoba.

– Nagyon fáradt vagyok – mondta az asszony és nehezen leült.

Az ura nézett rá:

– Sokat szaladgáltál? – kérdezte és érdes hangja meleg lett.

Az asszony bólintott.

– Érdemes volt? – kérdezte ismételten a férfi, de a hangja most már kemény volt. Érdemes volt? Lefutod a lábaidat és kiköpöd a tüdődet, mert… – hangja úgy bugyborékolt vészesen felfelé s az asszony, aki ismerte urát s tudta, hogy most hosszú keserves káromkodás következik, felállt és két lépést tett az ura felé:

– János. János, – mondta szomorúan. – Hagyd.

A férfi elhallgatott, de mélyen morgott valamit fogai között.

– János… akartam venni neked valamit… de tudod, hogy ennünk sincs mit… hát csak ezt…

A férfi felkapta fejét. Az asszony egy újságpapiros-csomagot bontott ki s egy kopott, ócska, divatját múlt, de meleg nyaksált nyújtott felé. Az ura önkénytelenül is a nyakához kapott és megráncigálta rongyos, elnyűtt ingét.

– Az ócskásnál vettem – mondta az asszony. – De jó.

A férfi kinyújtotta kezét és átvette. Az asszonyra nézett és szeme fényes volt. Az asszony még egy kis csomagot adott neki. Cigaretta volt benn. Nem Zóra. Sport. Karácsonyi cigaretta.

A férfi zsebébe nyúlt.

– Én csak ezt – mondta – s egy olcsó három koronás harisnyát vett elő.

-Jobbat akartam, mert láttam, hogy csupa rongy vagy, de volt annyi pénzem. Ez a legolcsóbb.

– De ez nagyon jó – mondta az asszony. – Nagyon jó.

Álltak egymással szemközt s ügyetlenül, szokatlanul tartották kezükben az ajándékot, amit egymástól kaptak. Aztán a férfi megfordult és megpiszkálta a tüzet. Egy újságpapirossal rágyújtott. A Sportra. Hosszan fújta a füstöt. Szaporán. Lefelé jövő léptek dobogása hallatszott s a sötétségben bizonytalanul motoszkáló kéz kapargálása. Az asszony kinyitotta az ajtót. Két hölgy lépett be. Két elegáns, prémkabátos hölgy. A Kis pinceszoba tele lett parfümmel. Cigarettafüst, hagymaszag és parfüm keveredett.

A két hölgy orra kicsit elfacsarodott a dohos, nehéz levegőtől. A munkás meg felesége melle megnehezedett az émelyítő parfümtől. A nők hangosan és barátságos hangon köszöntek. A férfi komoran, feketén fogadta. Az asszony várakozón nézett rájuk. Az egyik hölgy megszólalt. Barátságos hangon beszélt valamit a karácsonyról és a karácsonyi örömről, de szavai olyan furcsán hangzottak a nyomorúságos környezetben. Most a másik is megszólalt és egy csomagot tett az asztalra. Ő is mondott valamit a karácsonyról.

Az asszony meg a férfi némán néztek rájuk és meredten hallgattak. Idegen szavak hangzottak idegen ajakról, idegen világból két idegen ember szakadt egy percre közéjük. Az asszony aztán megszólalt.

– az Isten fizesse meg jóságukat, köszönjük szépen, hogy ránk is gondoltak… – kezet akart csókolni egyiknek.

– Csak hagyja jó asszony, csak hagyja… – mondta a hölgy – ma karácsony van s a karácsonyi öröm és glória minden lakásba belecsengi diadalmas muzsikáját. Az asszony érthetetlenkedve hallgatta s egész másra gondolt:

– Ha valami munkát tetszene tudni szerezni nekem, meg az uramnak. Már november óta nyomorgunk. Az uramat akkor tették ki az állásából és én is hiába keresek munkát. Tetszik tudni az uram a Gazdacskó-féle gyárban volt és szépen keresett, pedig a lába fából van, de tönkrement a gyár… azért vállalunk akármilyen munkát. A két idegen hölgy ijedten rebbent meg:

– Nézze jó asszony, nekünk most nincs időnk erre… még sok helyre kell mennünk… Isten áldja magukat… – sietve, gyorsan mentek el.

A két ember ott maradt egyedül. A parfümszag még terjengett, de a díszes, tekergős szavak már elkoptak a csendben. Az asszony a csomaghoz ment. Kibontotta.

– Liszt van benne!- kiáltotta örömmel – Meg cukor! Meg rizs… meg zsír…

A férfi is közelebb lépett. Mondani akart valamit, de egy hang kiáltott le hozzájuk az udvarból:

– Szafcsiné asszony! Szafcsikné asszony! Itthon van?

Az asszony az ajtóhoz ment és kinyitotta. Az udvaron a lépcső végén Veresné állott, egy öreg, hozzájuk hasonló szegény asszony, aki ott lakott fent az udvarban leghátul egy pici konyha-szobában. Az asszony felkiáltott:

– Itthon vagyunk!

– Az ura is? – kérdezte Veresné.

– Ő is.

– Csak azt akartam mondani, hogy jöjjenek fel hozzám. Bobájkát főztem. A fiam felesége küldött egy kosárkával. Meg más mindent is. Ők nem jöhetnek, hát jöjjenek fel, jó?

Akkor már a férfi is ott állott a felesége mellett és felfelé nézett.

– Felmegyünk – mondta a felesége helyett – köszönjük. Majd mi is viszünk valamit.

Aztán betették az ajtót.

– Mit vigyünk? – kérdezte az asszony.

– Nem tudom – mondta a férfi.

Az asszony az asztalhoz lépett.

– Hátha… mondta a férjének bizonytalanul és ránézett az egyik csomagra.

A férfi bólintott.

Az asszony felkapta az egyik csomagot. Rizs volt benne.

– Tégy még a tűzre – mondta az urának, miközben a szekrényből elővette kendőjét.

Felindultak.

Mikor keresztül mentek az udvaron, a férfi megállott egy percre.

A máskor lármás udvaron most csend volt. Mintha senki sem lett volna otthon. Hideg volt. A hó keményen csikorgott lábaik alatt. Az udvar végéról egy piciny petróleum-lámpa fénye világított feléjük barátságosan. Az asszony előre ment. Kendője alatt szorongatta az ajándékba kapott rizst, melyet ajándékba vitt. A férfi még állt. Felnézett az égre. Az ég tiszta csillagos volt. Mintha hunyorogtak volna a csillagok. Kicsit fázott. Nyakán szorosabbra vette a sált. És amíg keze a puha sállal babrált, megindult ős is.

Szembe nézett a piciny fénnyel. Kihallatszott a két asszony hangos beszéde. Mint az égre nézett.

Béke és csend volt.

– Karácsony van – gondolta és melle megmelegedett. Aztán belépett az édes, mákos illatú szobába.