Jézus a szadduceusokkal vitatkozva elmondja, hogy mit jelent a feltámadás. Elmondja, hogy a feltámadottakról nem földi kategóriák szerint kell gondolkodnunk. A feltámadottak Isten fiai, olyanok, mint az angyalok. Jézus ezzel nem a feltámadottak „testnélküliségét” akarja tanítani, hanem a… Read More
Egynek a halála megváltotta az egész világot. Krisztus nem halhatott volna meg, ha ő nem akarja. Ám ő nem akart a haláltól menekülni, és minket sem tudott volna semmi mással jobban megmenteni, mint éppen halálával. Így tehát az… Read More
E napon érezzük, hogy újraéled bennünk a mennyország iránti vonzódás, s ez arra ösztökél minket, hogy szaporázzuk lépéseinket földi zarándokutunkon. Érezzük, hogy szívünkben felgyullad a vágy, hogy örökké egyek legyünk a szentek családjával, amelyben már most is részesülhetünk… Read More
Az év folyamán több koncertet, orgona bemutatót is szerveztünk, az orgonazenén keresztül igyekeztük a komolyzenei kultúrát közelebb hozni az emberekhez. Megmutattuk az orgona sokarcúságát, és a hangszer lehetőségeit. Több alkalommal a hangverseny után beszélgetéssel egybekötött agapét is rendeztünk,… Read More
A farizeus jelképezi azokat, akik úgy érzik, hogy egyenrangúak Istennel és közben lenézik embertársaikat. A vámos pedig azokat jelképezi, aki bűnöket követnek el, de azt elismerik és alázatosan kérik Isten bocsánatát. Utóbbi úgy gondolja, hogy nem saját érdeme,… Read More
„Minden megkeresztelt ember arra kapott meghívást, hogy bátran hirdesse az evangéliumot az élet minden területén” – írja Ferenc pápa a Missziós Világnapra írt üzenetében, amelyet október 20-án tart az egyház. A dokumentum 2013. május 19-i dátummal jelent meg,… Read More
A mai vasárnap evangélium elénk állítja Jézust, aki meggyógyít tíz leprást, de közülük csak egy jön vissza, egy szamaritánus, egy idegen, hogy hálád adjon Neki (Vö. Lk 17,11-19) Az Úr erre így szól hozzá: „Kelj föl és menj,… Read More
Nem elég kijelenteni, hogy Krisztus „barátai” vagyunk, hamis érdemekkel dicsekedni: „Veled ettünk és ittunk, a mi utcáinkban tanítottál.” (Lk 13,26) A Jézussal való igazi barátság az életmódban mutatkozik meg: a jószívűségben, az alázatban, a szelídségben és irgalmasságban, az… Read More
Miközben Jeruzsálem felé haladt, ahol a kereszthalál várt Rá, e szavakkal fordult tanítványaihoz: „Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három… Read More
Posted: 2019-11-23 by Plébános
Krisztus, a mindenség királya
A vasárnapi evangélium Krisztus halálát beszéli el, mert ez az a pillanat, amikor Krisztus megkezdi uralmát a világ felett. Krisztis trónja a kereszt! A feje fölötti feliraton ez volt olvasható: „Ez a zsidók királya.” Jézus ellenségeinek az volt… Read More