Optyinai Vaszilij atya

Igor Ivanovics Roszljakov néven született Moszkvában, 1960. december 23-án, Ivan Fjodorovics Roszljakov és Anna Mihajlovna Roszljakova gyermekeként. Édesapja tengerész volt, aki a világháborúban az északi flottánál szolgált, édesanyja pedig varrónőként dolgozott. Fiuk születésére sokáig vártak, hiszen már negyvenévesek voltak, amikor ebben a nagy örömben részesültek. Fiatal korában Igor apja a marxizmus eszméit vallotta magáénak. „Később azonban, amikor szembekerült a képmutatással és a hazugsággal, és megértette, hogy a ravaszul összekuszált eszmék a fényes jövőbe vetett hit helyett csupán rosszindulatot szülnek, elment a kerületi titkárságra, és leadta a párttagsági igazolványát.” A bírálatokra így felelt: „Nem szabad megbékélni a hazugsággal.” (7. o.)

Igor világi életében rendszerető, szorgalmas diák volt. Nagyon könnyen tanult, szinte mindent elsajátított pusztán hallás után. Kilenc éves korától aktív sportoló volt: előbb úszott, majd vízilabdázott. Számtalan ajándékot kért szüleitől – magnetofont, farmernadrágot –, és bár szinte mindent megkapott, gyakran továbbajándékozta őket barátainak, akik szintén vágyakoztak hasonló dolgokra.

Éjszakánként gyakran ült szobájában egy csésze tea mellett, és az eget bámulta; különösen szeretett a csillagokban gyönyörködni. „Nyitott lelke félelemmel és csodálattal telt meg a mindenség nagysága előtt, amelynek sem elejét, sem végét nem látta. A szívében az éj hangját hallgatta, és különleges lelkesedés töltötte el.” (10. o.) Ezek az élmények gyakran ihlették versírásra.

1979-ben édesapja váratlanul, hirtelen elhunyt, ami mélyen megrendítette lelkét. Elmélyültebbé, hallgatagabbá vált.

Egy autógyár vízilabdacsapatához szerződött, ahol hivatásszerűen versenysportoló lett. Közben az egyetemen újságírást tanult, és átjelentkezett egy másik egyetem csapatába. Úgy látta azonban, hogy újságíróként nem tud dolgozni: nem akart hazugságokat írni, de a meggyökeresedett hazugsággal egyedül nem tudott szembeszállni.

Közben ilyen gondolatok érlelődtek benne: „Korunk emberének szomorúsága azért van, mert nem ad hálát Istennek… Pál apostol arra hív minket, hogy mindenért hálát adjunk, mindig örvendjünk, és szüntelenül bűnbánó szívvel kiáltsunk Istenhez.” (14. o.)

Az életről súlyos szavak szólnak,

S a sírról is, mely sötét és hideg,

És szóm is oly keserű néha,

Hogy felét se mondom el senkinek.

Inkább sírni szeretnék a csendben,

És fényes szemmel járni a világban,

Ki villámként hasítja át a földet,

Az fénybe öltözik a Mennyországban.

-Írja egyik versében Rafail atya halálára ebben az időben.

1985-ben rendkívüli erővel hatott rá a húsvéti liturgia, amikor életében először ünnepelte Krisztus feltámadását. Teljesen elmerült a Feltámadás titkában. „Krisztus feltámadt! – Valóban feltámadt!” – kiáltotta ő is a szívében.

Egy szabadnapján elutazott az optyinai remeteségbe, ahová már mások is elvonultak lelki békét keresni: Dosztojevszkij, Gogol, Leontyev… Gyakran megfordult itt, és mindig lelkileg feltöltődve tért vissza. 1989. április 29-én végleg ide költözött. Igor a Jézus-imában talált vigaszra, amely bűnbánatra indította lelkét. 1990. január 5-én hivatalosan is felvették a novíciátusba, és Nagy Szent Vazul tiszteletére a Vaszilij nevet kapta, ekkor öltötte magára a reverendát is. Egyszer így fogalmazott: „Feltétlenül meg kell értenünk, hogy a szerzetesség nem azt jelenti, hogy fekete reverendában járunk, és szabályok szerint élünk, amelyeket igyekszünk betartani. A szerzetesség lényege Isten akaratának elfogadása. Minden, ami körülöttünk zajlik, Isten hatalmas gondviseléséből fakad, mellyel az embert üdvösségre vezeti.” (44. o.)

1990. április 8-án diakónussá szentelték, majd november 8-án a papszentelésben is részesült. 1993 húsvétján (április 18-án) két társával, Trofim és Ferapont szerzetesekkel együtt mártírhalált halt: egy sátánista rituális gyilkosság áldozatai lettek. Életéről Nina Pavlova írt könyvet Vérvörös Húsvét címmel. Vaszilij Bibliája ezen a helyen volt megjelölve: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitemet megtartottam. Készen vár rám az igazság győzelmi koszorúja.” (2Tim 4,7–8)

Az Ő imáik által méltass minket Urunk, hogy a Te

egyszülött Fiad, a mi Urunk és Istenünk, Jézus

Krisztus Húsvétjának örök örömébe

léphessünk. Őt illeti a dicsőség,

tisztelet, hódolat, most

és mindenkor és

mindörökkön

örökké.

Ámen.

Számtalan csoda, csodás gyógyulás történt sírjuknál.

Részlet Vaszilij atya naplójából:

április 10. Krisztus dicsőséges feltámadása, Húsvét

      A harmadik Húsvétom. Liturgia Puskinóban. Pihentem az oltárban. Hat órakor még egy liturgia kezdődött.

      Az idő egy misztikus dolog. Kérdezem magamtól: volt böjt vagy nem volt? Volt istentisztelet vagy nem volt? Egyszer majd ugyanezt kell kérdeznem az életemről. Mi az, ami reálisan létező dolog? A lélek. A bűntől megtisztított vagy a bűntől szennyezett lélek. „Vigadj most és örvendezz, Sion…” (Ez a lélek állapota, ezért nem ideiglenes.) „Mert minden háznak van építőmestere, aki pedig a mindenséget teremtette, az az Isten (Zsid 3,4).” Rómaiakhoz 3, 5-8.

Forrás:

Az élsporttól a vértanúságig

Optyinai Vaszilij atya

Aksiso Könyvek, Ortodox Keresztény Életek Sorozat

Aksios Kiadó, Budapest, 2005.

„Föltámadt Krisztus halottaiból, legyőzte a halállal a halált és a sírban lévőknek életet ajándékozott.”

Optyinai Vaszilij atya

Igor Ivanovics Roszljakov néven született Moszkvában, 1960. december 23-án, Ivan Fjodorovics Roszljakov és Anna Mihajlovna Roszljakova gyermekeként. Édesapja tengerész volt, aki a világháborúban az északi flottánál szolgált, édesanyja pedig varrónőként dolgozott. Fiuk születésére sokáig vártak, hiszen már negyvenévesek voltak, amikor ebben a nagy örömben részesültek. Fiatal korában Igor apja a marxizmus eszméit vallotta magáénak. „Később azonban, amikor szembekerült a képmutatással és a hazugsággal, és megértette, hogy a ravaszul összekuszált eszmék a fényes jövőbe vetett hit helyett csupán rosszindulatot szülnek, elment a kerületi titkárságra, és leadta a párttagsági igazolványát.” A bírálatokra így felelt: „Nem szabad megbékélni a hazugsággal.” (7. o.)

Igor világi életében rendszerető, szorgalmas diák volt. Nagyon könnyen tanult, szinte mindent elsajátított pusztán hallás után. Kilenc éves korától aktív sportoló volt: előbb úszott, majd vízilabdázott. Számtalan ajándékot kért szüleitől – magnetofont, farmernadrágot –, és bár szinte mindent megkapott, gyakran továbbajándékozta őket barátainak, akik szintén vágyakoztak hasonló dolgokra.

Éjszakánként gyakran ült szobájában egy csésze tea mellett, és az eget bámulta; különösen szeretett a csillagokban gyönyörködni. „Nyitott lelke félelemmel és csodálattal telt meg a mindenség nagysága előtt, amelynek sem elejét, sem végét nem látta. A szívében az éj hangját hallgatta, és különleges lelkesedés töltötte el.” (10. o.) Ezek az élmények gyakran ihlették versírásra.

1979-ben édesapja váratlanul, hirtelen elhunyt, ami mélyen megrendítette lelkét. Elmélyültebbé, hallgatagabbá vált.

Egy autógyár vízilabdacsapatához szerződött, ahol hivatásszerűen versenysportoló lett. Közben az egyetemen újságírást tanult, és átjelentkezett egy másik egyetem csapatába. Úgy látta azonban, hogy újságíróként nem tud dolgozni: nem akart hazugságokat írni, de a meggyökeresedett hazugsággal egyedül nem tudott szembeszállni.

Közben ilyen gondolatok érlelődtek benne: „Korunk emberének szomorúsága azért van, mert nem ad hálát Istennek… Pál apostol arra hív minket, hogy mindenért hálát adjunk, mindig örvendjünk, és szüntelenül bűnbánó szívvel kiáltsunk Istenhez.” (14. o.)

Az életről súlyos szavak szólnak,

S a sírról is, mely sötét és hideg,

És szóm is oly keserű néha,

Hogy felét se mondom el senkinek.

Inkább sírni szeretnék a csendben,

És fényes szemmel járni a világban,

Ki villámként hasítja át a földet,

Az fénybe öltözik a Mennyországban.

-Írja egyik versében Rafail atya halálára ebben az időben.

1985-ben rendkívüli erővel hatott rá a húsvéti liturgia, amikor életében először ünnepelte Krisztus feltámadását. Teljesen elmerült a Feltámadás titkában. „Krisztus feltámadt! – Valóban feltámadt!” – kiáltotta ő is a szívében.

Egy szabadnapján elutazott az optyinai remeteségbe, ahová már mások is elvonultak lelki békét keresni: Dosztojevszkij, Gogol, Leontyev… Gyakran megfordult itt, és mindig lelkileg feltöltődve tért vissza. 1989. április 29-én végleg ide költözött. Igor a Jézus-imában talált vigaszra, amely bűnbánatra indította lelkét. 1990. január 5-én hivatalosan is felvették a novíciátusba, és Nagy Szent Vazul tiszteletére a Vaszilij nevet kapta, ekkor öltötte magára a reverendát is. Egyszer így fogalmazott: „Feltétlenül meg kell értenünk, hogy a szerzetesség nem azt jelenti, hogy fekete reverendában járunk, és szabályok szerint élünk, amelyeket igyekszünk betartani. A szerzetesség lényege Isten akaratának elfogadása. Minden, ami körülöttünk zajlik, Isten hatalmas gondviseléséből fakad, mellyel az embert üdvösségre vezeti.” (44. o.)

1990. április 8-án diakónussá szentelték, majd november 8-án a papszentelésben is részesült. 1993 húsvétján (április 18-án) két társával, Trofim és Ferapont szerzetesekkel együtt mártírhalált halt: egy sátánista rituális gyilkosság áldozatai lettek. Életéről Nina Pavlova írt könyvet Vérvörös Húsvét címmel. Vaszilij Bibliája ezen a helyen volt megjelölve: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitemet megtartottam. Készen vár rám az igazság győzelmi koszorúja.” (2Tim 4,7–8)

Az Ő imáik által méltass minket Urunk, hogy a Te

egyszülött Fiad, a mi Urunk és Istenünk, Jézus

Krisztus Húsvétjának örök örömébe

léphessünk. Őt illeti a dicsőség,

tisztelet, hódolat, most

és mindenkor és

mindörökkön

örökké.

Ámen.

Számtalan csoda, csodás gyógyulás történt sírjuknál.

Részlet Vaszilij atya naplójából:

április 10. Krisztus dicsőséges feltámadása, Húsvét

      A harmadik Húsvétom. Liturgia Puskinóban. Pihentem az oltárban. Hat órakor még egy liturgia kezdődött.

      Az idő egy misztikus dolog. Kérdezem magamtól: volt böjt vagy nem volt? Volt istentisztelet vagy nem volt? Egyszer majd ugyanezt kell kérdeznem az életemről. Mi az, ami reálisan létező dolog? A lélek. A bűntől megtisztított vagy a bűntől szennyezett lélek. „Vigadj most és örvendezz, Sion…” (Ez a lélek állapota, ezért nem ideiglenes.) „Mert minden háznak van építőmestere, aki pedig a mindenséget teremtette, az az Isten (Zsid 3,4).” Rómaiakhoz 3, 5-8.

Forrás:

Az élsporttól a vértanúságig

Optyinai Vaszilij atya

Aksiso Könyvek, Ortodox Keresztény Életek Sorozat

Aksios Kiadó, Budapest, 2005.