Last Updated: 2023-07-27 by Plébános
Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
(Mt 13,44–52)
A mai szakasszal (Mt 13,44–52) zárjuk a Máté-evangélium 13. fejezetének hallgatását. A fejezet hét példabeszédet ad közre, amelyekhez Jézus Isten országát hasonlítja.
Ma az utolsó hármat halljuk: a kincsről, a gyöngyről és a hálóról szóló példabeszédeket, hogy végül elérkezzünk azokhoz a szavakhoz, amelyekkel Jézus az Isten országának tanítványát írja le (Mt 13,52) egyfajta zárszóként a példázatokat tartalmazó beszédhez, hogy elmondja, mi történik azzal, aki befogadta, aki „megértette” (Mt 13,51) a példabeszédeket.
Read More
Last Updated: 2023-08-08 by Plébános
Szent Maximilian Kolbe vértanú – augusztus 14.
Életút
Maximilian Kolbe egy lengyelországi kisvárosban, Zduńska Wolában született 1894. január 8-án, és a keresztségben a Rajmund nevet kapta. Szülei, Juliusz Kolbe és Maria Dąbrowska szegény takácsok voltak, akiknek hamarosan föl kellett adniuk önálló mesterségüket. Előbb Lódzba, majd 1897-ben még távolabb, Pabianicébe költöztek, ahol apja gyári munkás lett, anyja pedig kis üzletet vezetett, s mellette bábaasszonyként tevékenykedett. A család annyira szegény volt, hogy a gyermekek nem tudtak iskolába járni (az öt közül csak három érte meg a felnőttkort), az elemi ismereteket a családban szerezték meg. Végül 1906-ban a két idősebb fiú a helybeli kereskedelmi iskolában tanulni kezdett.
A két korona – Szent Maximilian Kolbe életéről szóló film:
https://www.youtube.com/watch?v=9SYQ0YxL1hc
Read More
Posted: 2023-08-14 by Plébános
Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat: Gyöngyös-Szentkút
https://youtu.be/e8efz-DJqXU
Posted: 2023-08-13 by Plébános
Évközi 19. vasárnap (A év)
Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
(Mt 14,22–33)
A mai evangéliumi szakaszhoz (Mt 14,22–33) közeledve tartsunk szem előtt két horizontot.
Az első a Kivonulás könyvének horizontja, mely Máté evangéliuma azon 14. fejezetének hátterét képezi, amelyet múlt vasárnap a kenyerek és halak szaporításának csodájával kezdtünk olvasni.
Számos elem idézi fel a két bibliai részletet: mindkettőben ott van a pusztaság, ahol a nép jár, ahol megtapasztalják az éhséget és a táplálék hiányát, de ott van Isten gondviselése is, aki táplálja gyermekeit.
Read More
Last Updated: 2023-08-08 by Plébános
Augusztus 11. Assisi Szent Klára ünnepe
Klára 1193-ban született, szülei vagyonos nemesek voltak Assisiben. Apja Favarone lovag, anyja Hortulana, aki a Szentföldre is elzarándokolt. Klára 17 éves korában kereste fel Szent Ferencet, hogy tanácsát kérje a tökéletesebb életre. Ferenc példája és buzdítása nagy hatással volt rá. Vagyonának rá eső részét pénzzé tette s a szegények közt osztotta ki.
Read More
Posted: 2023-08-06 by Plébános
Urunk színeváltozása (A év)
Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
(Mt 17,1–9)
Máté evangéliuma több szakaszban hangsúlyozza a meghallgatásnak a hit tapasztalatában betöltött lényegi és központi szerepét.
Mindannyiszor úgy teszi ezt, hogy a szövegben elhint néhány ószövetségi idézetet, ami nagyon gyakran azért történik, hogy elmondja, az evangélium elsősorban meghallgatott Ige: olyan, mélyen meghallott Ige, amely véglegesen beteljesedhetett.
Last Updated: 2023-07-29 by Plébános
Augusztus 2. Angyalos Boldogasszony ünnepe
Arra a helyre ment, amelyet Porciunkulának neveznek, ahol elhagyatottságban és senkitől se gondozottan a Boldogságos Szűznek, Isten Anyjának régi szentélye állott. Mikor Isten embere ezt ilyen elhagyatottságban meglátta, a világ Úrnője iránt érzett buzgó ájtatosságból ennek a tatarozásába is szorgalmasan belefogott. E kápolnácska nevében, amely régtől Angyalos Boldogasszony volt, angyali látogatások gyakoriságát sejtve, az angyalok iránti tiszteletből és Krisztus anyja iránti különös szeretetből megállapodott ott.
Read More
Last Updated: 2023-07-27 by Plébános
Meghívó P. Páldeák Szabolcs rubintmiséjére
Last Updated: 2023-07-28 by Plébános
Egy vonzódás formát kapott – Bemutatjuk az újmisés Juhos Gergely Benjamin ferences szerzetest
https://www.magyarkurir.hu/hirek/egy-vonzodas-format-kapott-bemutatjuk-az-ujmises-juhos-gergely-benjamin-ferences-szerzetest
Szerző: Trauttwein Éva
Fotó: Felszeghy Áron / ContentWork Productions / Ferences Média
Magyar Kurír
Last Updated: 2023-07-28 by Plébános
Az Istennek tetsző életet keresem – Bemutatjuk az újmisés Radványi Atanáz ferences szerzetest
https://www.magyarkurir.hu/hirek/az-istennek-tetszo-eletet-keresem-bemutatjuk-az-ujmises-radvanyi-atanaz-ferences-szerzetest
Szerző: Trauttwein Éva
Fotó: Felszeghy Áron / ContentWork Productions / Ferences Média
Magyar Kurír
Last Updated: 2023-07-27 by Plébános
Évközi 17. vasárnap (A év)
Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
(Mt 13,44–52)
A mai szakasszal (Mt 13,44–52) zárjuk a Máté-evangélium 13. fejezetének hallgatását. A fejezet hét példabeszédet ad közre, amelyekhez Jézus Isten országát hasonlítja.
Ma az utolsó hármat halljuk: a kincsről, a gyöngyről és a hálóról szóló példabeszédeket, hogy végül elérkezzünk azokhoz a szavakhoz, amelyekkel Jézus az Isten országának tanítványát írja le (Mt 13,52) egyfajta zárszóként a példázatokat tartalmazó beszédhez, hogy elmondja, mi történik azzal, aki befogadta, aki „megértette” (Mt 13,51) a példabeszédeket.
Legutóbbi bejegyzések
Kapcsolataink
Ferencesek
Szerzetesek
Egri Főegyházmegye
Gyöngyösi Ferences Könyvtár
A plébánia régi honlapja