Az egyház ezekben a napokban nagy ünnepet ül: ráirányítja a figyelmünket a legfontosabb feladatunkra: az örök üdvösségre.

Az egyház három dimenziója jelenik meg:

1., A zarándok egyház, vagy küzdő egyház: mi mindannyian itt a földön, akiknek feladata a mennyország keresése, imádkozunk a szenvedő egyház tagjaiért.

2., A szenvedő egyház tagjai, akik a tisztulás állapotában vannak: halottak napján különösen is rájuk irányítjuk a figyelmünket.

3., A mindenszentek ünnepe pedig a megdicsőült egyház tagjaira irányítja figyelmünket, akik a világ teremtése óta a földön élt emberek, akik Jézus szenvedése, halála és feltámadása óta eljuthattak a Mennyországba. Ezen a napon az egyház fehérben, vagy arany színű miseruhában misézik, dicsőséget énekel, és Hiszekegyet imádkozik. Hiszen a velük való közösség a legnagyobb öröm számunkra. Nyilván az ő életükhöz-boldogságukhoz semmit nem ad hozzá a mai ünnep, nekünk azonban azért jó, mert a célra irányítja figyelmünket.

Boldog ünnepet kívánok mindenkinek.

Illusztráció: Duccio di Buoninsegna: Trónoló Madonna angyalokkal és szentekkel
(1306 és 1311 között)

Magyar Kurír

További információ és regisztráció a gimnázium honlapján. https://ferencesgimnazium.hu/

https://www.youtube.com/watch?v=chwKG6etFMA

Forrás: Ferences Rendtartomány youtube csatornája.

dr. Váradi Béla volt tartományfőnök ilyenkor odaszólt dr. Szántó Konrádnak:

-Te, Konrád, éjjel 3 órakor állítsd át, ám az órádat 2-re!

– Te, kérlek szépen, rendben! – volt Konrád atya válasza!

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Jézus Jeruzsálem felé tartó útját, mely most véget ér, különböző személyekkel való találkozások kísérték.

A mai evangélium (Lk 19,1–10) is egy találkozást beszél el, a sorozat utolsó találkozását: Jézus már Jerikóban van, ami az utolsó állomás, mielőtt felér a Szent Városba, s miközben áthalad a városon, találkozik Zakeussal.

Read More

Jézus mindenkit, mindenhol el akar érni, ebből még a rádió sem kivétel. – mondotta Madocsai Bea.

Madocsai Bea érkezett hozzánk utolsó előadónak, a Kossuth Rádió katolikus hitéleti műsorának szerkesztője: A média lehetőségei és korlátai az evangelizációban címen tartotta meg előadását. Kifejtette, hogy a másik személyére kell igent (IGENT) mondani, függetlenül attól, hogy mi a titulusa, vagy nézete. Mint az Emmanuel Közösség tagja ezt az életelvet is igyekszik megvalósítani a hétköznapokban, munkájában. Ez is lehet a kiindulópontja minden evangelizációnak. Egyébként a lehetőségek tára végtelen, mert Jézus mindenkit, mindenhol el akar érni, ebből még a rádió sem kivétel.

Az is igaz az evangelizációval kapcsolatban, hogy sokan félnek tőle: EZ VALAMI MEGFOGHATATLAN DOLOG, CSAK EGYESEK HIVATOTTAK RÁ! Pedig Isten nem hív semmire, ami eleve kudarcra van ítélve! Azután nem nagy dolgokat kell tervezgetni, hanem ott ahol éppen vagyok, mi a következő lépés, amit vár tőlem Jézus. Ilyen lehet például: kezdeményezzük a másik ember megszólítását, az eredményt pedig Istentől várjuk!

A mai evangelizációban legfontosabb a személyes megszólítás. Nem a hirdetésekből, plakátokból, akciókból lesz valaki keresztény. De a hit hallásból fakad, ezért a személyes megszólításból mindenképpen igen.

Jézus egyetlen parancsot adott ezen a téren: szeressétek egymást! A szeretet pedig nem érzelem, hanem döntés: a legjobbat akarom neki, az üdvösséget! Szeretem-e annyira a másikat, hogy elvigyem hozzá az Örömhírt?

Ezen az úton nagyon fontos, hogy legyen tapasztalatom a Szentlélekről. Az ő hangját meghallva tudok szólni a másik emberhez.

Folytatása következik!

fr. Kamill

https://www.youtube.com/watch?v=GY166AJIqMU

„Ne sírj, édesanya, hazajön édesapa”- ezen a címen jelent október 3-án Brusznyai Árpádné Honti Ilona naplója, melyet férje bebörtönzésének idején kezdett el írni: hazatérve, legalább így részese lehessen kislányuk Margitka és a család mindennapjainak.

Brusznyai Árpád (Derekegyház, 1924. június 27. – Budapest, 1958. január 9.) görög-magyar történelem szakos középiskolai tanár volt. 1956-ban Veszprémben dolgozott, október 23-án beválasztották a Veszprém megyei forradalmi tanácsba, majd a tanács elnöke lett. Tevékenysége arra is kiterjedt, hogy sok ÁVH-s és más gyűlölt pártembereket megmentett a lincseléstől. A forradalom leverése után a rezsim vad gyűlölettel fordult ellene, hiszen Árpád hitvalló keresztény katolikus volt, tehát a párt ellensége! Koncepciós perben a népi demokratikus államrend erőszakos megdöntésére irányuló fegyveres összeesküvés szervezésével és népellenes bűncselekmények elkövetésével vádolták meg és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Pap János – későbbi Veszprém megyei párttitkár, majd belügyminiszter – kérvényezte a halálra ítélést, melyet 1958. január 9-én hajtottak végre. A rendszerváltozás után rehabilitálták.

A naplóban megörökítésre került Brusznyai Margitka, az akkor négy éves kislány egyik tette: Egy alkalommal nagy komolyan a Postán felveszi a kagylót és a felnőtteket utánozva telefonál: Édesapa gyere haza, hagyd ott azt a sötét börtönt! Ugye hazajössz húsvétra!

fr. Kamill

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Hogy belépjünk a mai evangélium szemléletébe (Lk 18,9–14), induljunk ki egy kis részletből, amelyet a 13. versben találunk: miközben Jézus elbeszéli a farizeus és a vámos példázatát, az utóbbiról azt mondja, hogy „még a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verte…”.

Ez a gesztus, a mell verése, még két alkalommal tér vissza Lukács evangéliumában, mindkétszer a 23. fejezetben, vagyis a passió elbeszélésében.

Először a Kálvária útján (Lk 23,27), amikor arról van szó, hogy nagy sokaság, köztük asszonyok követték Jézust, mellüket verték és siránkoztak miatta.

Valójában őket arra szólítja fel Jézus, hogy ne miatta sírjanak.

Másodszor Jézus halála után szerepel: a római százados, amikor látja, hogy Jézus meghalt, dicsőíti Istent és elismeri, hogy Jézus igaz ember (Lk 23,47), és így „az egész sokaság, amely összeverődött, hogy ezt a látványosságot megnézze, a történtek láttán mellét verve hazatért” (Lk 23,48).

Miután látták Jézus halálát, a sokaság, amely korábban miatta sírt, most önmagát siratja és mellét veri, többé nem annak szerencsétlensége kifejezéseként, aki felment a Kálváriára, hogy keresztre feszítsék, hanem saját szerencsétlenségét, saját bűnét ismerve el.

Nos, visszatérve a mai evangéliumhoz, fontosnak tartom ezt az összefüggést annak megértéséhez, hogy mi az imádság.

Múlt vasárnap láttuk, fontos, hogy mindig állhatatosan imádkozzunk. De mi az imádság?

A mai példabeszédről, éppúgy, mint a Kálvárián történtekről, teszünk néhány észrevételt.

Az első a tekintethez kapcsolódik.

A mai példabeszédben látjuk, hogy a két főszereplőnek, akik felmennek a Templomba imádkozni, eltérő a látásmódja.

A farizeus tekintete önmagára irányul (Lk 18,11–12): magabiztosan felsorolja minden bravúrját, lelki teljesítményét és így önmagába zárva marad. Önmagára néz, és ebben tetszeleg, ezért nincs szüksége másra és feljogosítva érzi magát, hogy mindenkire megvetéssel tekintsen.

Egészen más a vámos szemlélete: nem meri felemelni tekintetét Istenre, önmagát saját bűnös valóságában látja, és a mellét veri.

Nos, a Kálvárián is találkozunk egy tekintettel: a sokaság tekintetével, amely látta meghalni Jézust igazként. Ettől a tekintettől megváltozik az is, ahogyan önmagukra néznek, megváltozik minden.

Azt mondhatjuk, hogy a Kálvárián a sokaság magán érzi ennek az ártatlan embernek a tekintetét, aki életet ad, és most – csak most – felismeri saját bűnét.

Nos, hát ez a keresztény imádság: nem annyira látni, mint inkább engedni, hogy hogy lássanak, engedni, hogy Annak jóságos tekintete lásson, aki meghal értünk. Ez annak a felismerése, hogy az az ember éppen a mi bűneinkért hal meg, és abban a pillanatban felébred a szívbéli megbánás, amelyet a mellkas verésének gesztusa fejez ki.

A vámos a példabeszédben ezt teszi, és imádkozik. Nem úgy a farizeus.

A második megjegyzés épp a farizeushoz kötődik. Itt is segítségünkre lehet egy másik evangéliumi szakasszal való kapcsolat. Máté evangéliumában (Mt 7,22–23) Jézus az idők végéről beszél, és azt mondja: „Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk, nem a te nevedben űztünk ki ördögöket és nem a te nevedben tettünk csodákat? Én azonban kijelentem majd nekik: Soha nem ismertelek titeket, távozzatok tőlem ti, akik gonoszságot cselekedtek!”

Tehát „sokan” lesznek, akik úgy vélik, hogy jó dolgokat tettek az Úrért, éppen úgy, mint a mai farizeus. Jézus azonban ezeket a jótetteket soha nem látta, nem ismeri.

Mert nem arról van szó, hogy jótetteket tegyünk, hanem, hogy ismerjük fel, mit tett Ő értünk, amikor meghalt a kereszten, és szemléljük ámulattal a szeretetnek azt a gesztusát, amellyel ő szeretett minket. Arról van szó, hogy engedjük, hogy elérjen minket az Úr tekintete, amely megváltoztatja a szívet, vagyis az életet.

Akkor többé nem saját életünk önelégült főszereplői leszünk, hanem alázatos hirdetői Isten irgalmának, ahogyan a mai evangélium vámosa, ahogyan a két héttel ezelőtti evangélium meggyógyított szamaritánusa (Lk 17,11–19).

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.