Isten meghallgat!

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Lukács evangéliumában gyakran kerül elő az imádság témája, akár Jézusra vonatkozóan, aki többször félrevonul, hogy imádkozzon, akár a tanítványokra vonatkozóan, akik arra kérik Jézust, hogy tanítsa meg őket imádkozni, vagy Jézus buzdítja őket, hogy imádkozzanak.

Különösen is két példabeszéd szól az imádságról: az egyik, melyet ma hallottunk, a másik a 11. fejezetben található (Lk 11,5–8).

Mindkettőben valamiféle paradoxon jelenik meg: Lukács evangéliumának 11. fejezetében egy emberrel találkozunk, akinek az otthonába érkezett egy barátja, akit nincs mivel kínálnia. Ezért elmegy egy másik barátjához és kitartóan kér tőle valami ennivalót. Az utóbbi, inkább a barát tolakodása miatt, nem pedig saját nagylelkűsége okán, végül felkel, hogy adjon valamit.

A mai evangélium főszereplője egy igazságtalan bíró, akit bosszantott egy özvegy kitartása, aki folyton-folyvást hozzá folyamodott, hogy tegyen végre igazságot.

Ám mindkét példázatban azok, akik szinte akaratuk ellenére végül megteszik azt, amire kérték őket, „negatív” példaként szolgálnak, hogy kifejezésre jusson, az Atyát a bíróval és a baráttal ellentétben nem kell kitartóan kérni, hogy jó dolgokat adjon gyermekeinek (Lk 11,9–12), azonnal adja azokat (Lk 18,7).

Vagyis arra kell következtetnünk, hogy Jézus tanítása szerint az imádságnak kitartónak kell lennie, de az imádság meghallgatása nem annak állhatatosságától függ, aki imádkozik.

De akkor miért kell kitartónak lenni az imádságban?

Amit Jézus szeretne megértetni velünk, az nem az, hogy hosszan kell imádkoznunk azért, hogy meggyőzzük az Atyát, adjon nekünk valamit: Isten abszolút szabad és abszolút jó.

Jézus inkább a „mi részünkre” hívja fel a figyelmet, az imádkozóéra, és lényegében azt mondja nekünk, hogy meg kell tanulnunk kérni, vagyis a szüntelen várakozás, szükség, függés magatartásában élni. Ez a szegények magatartása, mint amilyen az özvegy vagy a barát, akinek semmije nincs otthon, amit másoknak kínálhatna.

Ha az Atya az, aki mindig ad, akkor az ember az, aki mindig elfogad: ez az a kitartás, amire meghívottak vagyunk, ami nem ugyanannak a kérésnek végtelen ismétlését jelenti, hanem azt, hogy mindig bizalommal állunk Isten előtt, kitartó, végtelen bizalommal.

Ez pedig az élet botrányán belül zajlik, ami soha nem „igazságos”. Az élet valóban állandóan szembesít minket a bűn, az ártatlanok szenvedése, az igazságtalanság botrányával. Mindezzel szemben két lehetőségünk van: lázadni, annak kísértésébe esni, hogy minden rosszért, amit látunk, Istent vádoljuk; vagy pedig imádkozni, olyan szemmel rendelkezni, amely képes észrevenni azt az abszolút eredeti módot, amit Isten választott, hogy „igazságot tegyen” (Lk 18,7), a Húsvét módját.

Így éppen az igazságtalanság botránya válik azzá a hellyé, ahol megszületik az imádság és ahol meg lehet tanulni észrevenni, hogyan hallgat meg Isten. Nem emberi logika szerint, amint azt már többször láttuk Lukács evangéliumának olvasása során, és amint látni fogjuk Jézus Jeruzsálem felé tartó útja végén, ahol minden emberi imádság meghallgatott és teljesített lesz.

Vagyis, ha a bíró és a barát úgy döntenek, hogy eleget tesznek beszélgetőpartnerük kérésének azért, hogy megszabaduljanak zaklatásától, akkor Istennel, az Atyával kapcsolatban ez épp ellenkezőleg van: Isten nem azért hallgat meg, hogy megszabaduljon a velünk való kapcsolattól, hanem azért, hogy ott maradjon, mert megrendül fájdalmunk láttán és meghallgatja imádságunkat, mely azt kéri, hogy ne legyünk elhagyatottak.

Az ember feladata ez a kitartás, ez a bizalom: ez az a hit, amit Jézus szeretne találni, amikor majd visszatér a földre, amint felteszi a kérdést a mai evangélium utolsó versében (Lk 18,8). Vajon talál-e olyanokat, akik kitartanak a bizalomban, akik tudnak várni, akik tudnak bízni és ráhagyatkozni a jóságos Atyára?

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.

A hitvédelmi konferencia 2. előadását DDr. Kovács Ákos egyetemi docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció és Médiatudományi Intézet, intézményvezetője tartotta, melynek címe: Fiatalok médiahasználata – szempontok a médiaoktatáshoz volt.

Megszólalásában kifejtette, hogy három dolog szólítja meg a fiatalokat az internet világában: hatalom, pénz és szex. Ez a három a legfontosabb hívó szó! Mindhárom figyelemfelhívó, és a legkeresettebb internettartalmak témái. Számtalan felmérést készítettek már különböző médiakutatók, hogy ezek odáig fajulhatnak, hogy függőséget okoznak. Hiányolják, ha nem kereshetnek ilyen tartalmakat. Nagyon sok „fake news” is előkerül, vagyis álhír. A gyakori internethasználathoz, hozzájárul a minőségbeli romlás. 4 másodperc alatt döntik el, hogy melyik híreket nézik meg: a feltűnő, hihetetlen hírek gyártása szinte iparággá nőtt. Hiszen könnyebb gyártani a híreket, mint utánajárni! Ezzel együtt az is következmény lesz, hogy nincs a hagyománynak ereje! Minden inkább az újdonság szempontjából értékelnek.  További meghatározó jegyek még: küzdés az unalom ellen, igénytelenség és az egyoldalúság, ez azonban magában hordozza a kreativitás hiányát is!

Sajnos az itt felsorolt tulajdonságok egyre több felnőtt életében is jelen vannak!

Alapításának 550. évfordulóját ünnepli 2022-ben a Jézus és Mária nevét viselő jászberényi ferences templom. A jubileumra készülve, a Barátpást 550 projekt keretében megújult a templom a ZHJ Architects tervei alapján, és hamarosan az azt körül vevő park is újjászületik.

Bővebben:

Felszentelése 550. évfordulójára megújult az egykori ferences templom Jászberényben

Ferences Média, 2022

Fotó: Sisa Balázs/Építészfórum

Október 9. Newman bíboros emléknapja az Egyházban. Sümegcsehin még Barsi Balázs OFM alakított ki emlékhelyet a tiszteletére, mely most a ferences rend fenntartásában működik. Az elvonulásra, elcsendesülésre alkalmas emlékhely szabadtéri kápolnájában Udvardy György veszprémi érsek mutatott be búcsúi szentmisét Kardos Csongor OFM zalaegerszegi házfőnök koncelebrálásával.

https://www.magyarkurir.hu/hirek/az-igazsag-kotelez-szent-john-henry-newman-emlekmiset-mutatott-be-udvardy-gyorgy-sumegcsehin

Forrás, fénykép: Magyar Kurír

Érdekes meghívót kaptam: Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szuverén Ispotályos Szent János Lovagrend – Magyar Máltai Lovagok Szövetsége volt a feladó: Hitvédelmi konferencia – a keresztény szellemű médiáról címen. Az esemény időpontja a október 6-dika, helyszíne pedig a Katolikus Pedagógiai Intézet, Budapesten a Városligeti fasorban.

Az előadók sorát, és az előadások címeit tekintve felkeltette a figyelmemet! Így azután annak rendje és módja szerint be is jelentkeztem. Az időpont is megfelelő volt, pont össze tudtam gombolni az egyéb – sűrű – programjaimmal. Amúgy is fel kellett menjek Budapestre szerdán délután (a Jezsuiták Faludi Ferenc Akadémiája szervezésében részt veszek egy újságírásról szóló tanfolyamon), csütörtökön délelőtt kutatok a Néprajzi Múzeumban (Muharay Elemér kéziratai), ebéd után megnézem a World Press 2022 sajtófotó kiállítást, és 16 órára oda is érek a konferenciára.

dr. Martos Balázs Levente: Nem csak katolikus médiára van szükség, de a meglévő világi médiában is jelen kell lenni katolikus módon!

Az első előadó dr. Martos Levente Balázs volt – a Központi Papnevelő Intézet rektora -, aki „Egyház és média- új kihívások és lehetőségek” címen fejtette ki véleményét. Röviden beszélt a Vatikán médiahasználatáról. Már a könyvnyomtatás feltalálása idején nyomdát alapított a pápa és felismerte az ebben rejlő lehetőségeket. Egészen odáig, hogy Ferenc pápa rendszeresen posztol twitter üzeneteket, melynek milliós követői vannak.

A Magyar Katolikus Püspöki Karnak – illetve a magyar egyháznak- is vannak internetes, hivatalos felületei: Magyar Kurír, honlap, a püspöki kar facebook oldala is elindult az elmúlt időben.

Mindez beleilleszkedik Jézusnak abba a koncepciójába, hogy „Amit a fületekbe súgnak, azt hirdessétek a háztetőkről!” Nyilván korábban a háztetőkön voltak az antennák, rádió és televízió adásokat közvetítő állomások, sőt az internet kábel is a telefonvezetékekről indult az első időkben.

Fontosnak tartotta, hogy nemcsak katolikus médiára van szükség, de a meglévő médiában is jelen kell lennünk katolikus módon!

Folytatása következik!

fr. Kamill

Október 7-én jártam a Magyar Nemzeti Múzeumban. Idén is megrendezésre került a World Press Photo kiállítás, mely a nemzetközi zsűrihez beérkezett több, mint 4000 fotóriportertől beérkezett több, mint 64000 fotójából válogatta ki a legjobbakat. Sajnos a legtöbb fotón a földön pusztító regionális konfliktusok-háborúk borzalmait mutatja be. Számos fénykép készült a földön pusztító – környezetet és ember károsító – tűzvészekről, elsősorban erdőtüzekről, tőzegtüzekről.

Nekem egy kislányról készült  fotó tetszett a legjobban, aki elhatározta, hogy addig nem vágatja le a haját, míg vége nem lesz a vírus korlátozásainak.

Kísérő kiállítás: RADISICS MILÁN „LÁBNYOMUNK, – AZ EMBER HATÁSA BOLYGÓNKRA” című tárlata, mely légi felvételeken keresztül mutatja be az Európa területén megmutatkozó drámai változásokat.

Megtekinthető október 30-ig. További részletek: https://mnm.hu

Gyógyítsátok meg a betegeket!

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Múlt vasárnap láttuk, hogy a tanítványok azt kérik Jézustól, hogy adjon nekik nagy hitet (Lk 17,6), és láttuk, hogy Jézus számára nem annyira az a fontos, hogy mennyiségi értelemben legyen nagy a hit, mint inkább az, hogy eleven hit legyen, mint az élő a mag, mely növekszik és gyümölcsöt termő fává lesz.

Ma (Lk 17,11–19) Jeruzsálem felé tartó útja során Jézus emberek egy csoportjával találkozik, egyikükben nagy hitet ismer fel: olyan nagyot, hogy képes megváltani annak életét.

Ebből a találkozásból Jézus két tanítását ismerhetjük meg.

Mindenekelőtt Jézus elmondja, hogy mi a hit.

A mai evangéliumi szakaszban leírt csoda nagyon különleges: tíz leprás kéri Jézust, hogy gyógyítsa meg őket. Kérésükre Jézus nem tesz és nem mond semmit, ami gyógyulást közvetíthetne. Egyszerűen elküldi őket a paphoz.

Nos, mind a tíz leprás hisz annyira Jézusban, hogy gyógyulást kérjen tőle.

És mind a tíz hisz annyira, hogy útnak induljon a paphoz még azelőtt, hogy láthatóan meggyógyultak volna.

Ám csak egyiküknek van olyan hite, amely megszabadítja őt, vagyis a hit csak egyikükben éri el teljességét, az érettséget.

Az a hit, amely megszabadít, annak a hite, aki miután meggyógyult, visszament Jézushoz, hogy megtegyen két dolgot: magasztalja Istent és „köszönetet” mondjon. Vagyis kifejezze hitét, hogy felismerte, ki gyógyította meg őt, és azt mondja: „köszönöm” (Lk 11,16), miközben hangosan dicsérte Istent, az ő örömét hirdette és énekelte (Lk 11,15).

Azt mondhatjuk tehát, hogy a hit ez: az az út, mely mindig oda vezet valakit, ahol megtapasztalta az üdvösséget; mely szüntelen hálaadásban él; mely mindig meglepődik a kapott ajándék miatt.

Tehát nincs, aki előbbre való, mint Az, aki újra életet ajándékozott.

A másik kilenc viszont miután meggyógyult, folytatta útját a papok felé: a papok feladata volt ugyanis, hogy megállapítsák a gyógyulást, hogy azokat, akik korábban fertőzöttek voltak, vissza lehessen fogadni a társadalomba.

A kilenc számára ez fontosabb és sürgetőbb annál, hogysem köszönetet mondjanak Jézusnak, és így valamiképpen gyógyulásukba zárva maradnak.

A szamaritánus kivétel: azzal sem törődik, hogy gyógyultnak nyilvánítsák, mert az a halaszthatatlan, hogy Istent dicsérje. Minden más csak azután következik, vagy lényegtelen.

Tehát azt mondhatjuk, hogy a hit a könyörgésben születik, de azután a dicsőítésben és hálaadásban lesz teljessé. Visszatérve a múlt vasárnapi evangéliumhoz, azt is hozzátehetjük, hogy az ilyen hit az a mustármag: kicsi, de élő és erős, képes kitépni az eperfát és átültetni a tengerbe (Lk 17,6).

A második tanítás a tanítványra vonatkozik. Jézus bemutatja a hívő ember egy modelljét.

Az egyetlen, aki visszatért Jézushoz, hogy köszönetet mondjon neki, nem a választott nép valamely tagja volt, aki minden szükséges tanúsítvánnyal rendelkezett volna ahhoz, hogy helyesen imádja Istent.

Hanem egy szamaritánus, vagyis eretnek és szakadár, akit pogánynak tekintettek.

Nos, Jézus mégis éppen benne ismer fel nagy hitet.

Tehát ismét azt mondja nekünk, hogy a hívőt nem etnikai vagy törzsi hovatartozása, nem a vallási előírások betartása, nem címe, nem tökéletes hitvallása különbözteti meg, hanem szívének rezdülése, az Úr iránti bizalma, készsége, hogy azt mondja: „köszönöm”.

+ Pierbattista

Fordította: Dr.Sz.Gy.

Interjú a EWTN Délelőtt című műsorában Lukovits Milán ferencessel, a Mária Rádió műsorigazgatójával:

https://www.youtube.com/watch?v=uW8zVqEKdnY