Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Plébánia

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

A mai evangéliumi szakasz (Lk 12,32–48) a múlt vasárnapi részlet (Lk 12,21–31) fényében értelmezhető. Ott egy balga embert láttunk, aki úgy gondolta, csak azért élhet jól, mert nagy vagyont halmozott fel. Ez az ember megtöltötte életét dolgokkal, a dolgok pedig bezárták horizontját: minden ebben az életben merült ki, anélkül, hogy megnyílt volna valami felé, ami azon túl van.

Mondhatni egész szíve itt van ezen a világon, ahol javai vannak (Lk 12,34).

Sok java volt, ám azok mind csak erre az életre szóltak.

A mai evangéliumi szakasz az igazi gazdagság meghirdetésével veszi kezdetét: „Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja Országát.” (Lk 12,32). Mennyiben más ez a gazdagság, mint az, amelyet a földön gyűjtünk?

Az evangélista három különbséget mutat be.

Az első, hogy ez a gazdagság ajándékozott gazdagság (Lk 12,32). Nem azt mondja az evangélium, hogy fáradozni kell azért, hogy elnyerjük, mint a múlt vasárnapi gazdag tette. Az a gazdagság, amelyet a mi Atyánk ad, ingyenes és kizárólag Isten jóakaratától függ, attól a ténytől, hogy Istennek „úgy tetszik”, hogy életet adjon nekünk, hogy megossza az emberrel saját létét. Ez az ő öröktől való terve.

A másik, ami ezt a gazdagságot megkülönbözteti attól, amit az ember maga gyűjt, hogy nem tart az enyészettől: „biztos kincs a mennyben, ahol a tolvaj nem fér hozzá, és a moly meg nem rágja” (Lk 12,33).

Ez pedig azért van így, mert az a gazdagság, amelyt nekünk ad az Atya, a mi gyermekségünk, Vele való kapcsolatunk. Ez pedig biztos kapcsolat, mert, amint azt már többször mondtuk, olyan kapcsolat ez, amely már átkelt a halálon és nem maradt annak börtönében.

A harmadik különbség, hogy ez a gazdagság paradox módon akkor gyarapszik, amikor megosztjuk másokkal azt, amink van: „Adjátok el, amitek van, és adjátok oda adomány gyanánt; készítsetek magatoknak el nem avuló erszényeket”.

A múlt vasárnapi gazdag raktárakat épített, hogy javait összegyűjtse. Ma azt mondják nekünk, hogy ahhoz, hogy az Isten Országának gazdagságát megtartsuk, „el nem avuló erszényekkel” kell rendelkeznünk, vagyis ahhoz, hogy az örök életet bírjuk, megfelelő tárolóra van szükségünk. Nem lehet az örök életet olyasmibe helyezni, ami arra rendeltetett, hogy elmúljon.

A szakasz éberségre buzdít („legyen a csípőtök felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva” – 35. vers). A keresztény virrasztás az idők jelei megkülönböztetésének művészete. Virrasztani, ébernek lenni azt jelenti, hogy az általunk most élt emberi történelemben keressük Isten tervének, az ő Országának jeleit. Ez türelmet, Isten iránti bizalmat kíván és azt, hogy a történelemre úgy tekintsünk, mint lehetőségre, hogy jót cselekedjünk. Ez az Ország nem valahol túl van, hanem itt. Az éberségnek arra kell vezetnie minket, hogy felismerjük a jeleket itt és most, és elkötelezzük magunkat, hogy konkrétan láthatóvá tegyük azokat.

A mai evangélium egy példabeszéddel folytatódik, amely szintén emlékeztethet a múlt vasárnapi példázatra.

Mert amint a múlt vasárnapi gazdag az ürességet javakkal töltötte be, úgy a mai példabeszéd szolgája kitölti a várakozást a gazdagság egy másik formájával, a hatalommal (Lk 12,45): a hatalom egy másik eszköz, amellyel az ember abba az illúzióba ringathatja magát, hogy eltávolítja a halált, megkerülheti a korlátot.

Ám, ahogyan megelégszünk a hamis gazdagsággal, úgy az ember szíve is megelégszik a kis hatalmakkal. Övé lehetne a Mennyek egész Országa, ám ehelyett úgy tűnik, megelégszik azzal, hogy önmagát becsapva azokon uralkodjon, akik egy kicsit alatta vannak.

Valójában sokkal nagyobb méltóságra kaptunk meghívást, arra, hogy azok a szolgák legyünk, akiket a gazda úgy szeret, hogy önmagát teszi szolgájukká (Lk 12,37).

Az éberség, a virrasztás tehát lényegében emlékezés erre az ingyenesen nekünk adott végtelen méltóságra, miközben arra várunk, hogy ez a méltóság egyre inkább életünk lényegévé váljon.

És akkor válik azzá, ha mi magunk is úgy teszünk, mint az a gazda, aki azért tér vissza, hogy szolgáljon, nem pedig azért, hogy őt szolgálják.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.

A Schöffer-Fust Biblia Magyarország talán legrégebbi ősnyomtatványa, melyet most a Gyöngyösi Ferences Könyvtár időszaki kiállításán bárki megtekinthet.

A könyv mintegy kétszázötven nyomtatott példányából összesen húsz maradt fenn teljes egészében (a könyvtár tulajdonában lévő egy ezek közül), ezeken kívül csupán töredékek kerültek elő. A Gyöngyösön kiállított ősnyomtatványt 1998-ban találták meg a rendház egy korábban elfalazott részében.

A kiállításon a Schöffer-Fust Biblián kívül több más ferencesekhez kötődő Szentírást is megtekinthetnek a látogatók, például a Jakosics József tartományfőnök által kézzel leírt Bibliát.

A Schöffer-Fust Biblia kalandos történetéről és a kiállítás további darabjairól bővebben itt olvashatnak:

https://orszagut.com/hitelet/gyongyosi-bibliak-3129?_ga=2.220789656.1277726724.1659462784-1720743106.1652430768

A Ferences Rendi Autista Segítő Központ (3200 Gyöngyös, Barátok tere 2.) gyógypedagógus munkatársakat keres az általános iskolába.

Az önéletrajzokat az ask@ferencesek.hu e-mail-címre várják.

Telefonszám: 06/37-500-417

Az Autista Segítő Központot 1999-ben alapították; fenntartója a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány. Az intézmény Magyarországon egyedülálló módon több tagintézmény együttes, egymásra építő munkájával valósítja meg az autizmussal élő gyermekek és fiatalok, illetve az őket nevelő családok komplex megsegítését. Jelenleg közel 45 családnak segítenek azzal, hogy autista családtagjuk oktatását, bentlakásos gondozását, lakóotthoni ellátását megoldják.

Az intézmény:

https://www.autista.hu/intezmeny-bemutatasa/?_ga=2.241817602.1277726724.1659462784-1720743106.1652430768

Forrás: Autista Segítő Központ

Ferences Média, 2022

Kránitz Mihály teológus professzor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára búcsúztató beszédét adjuk közre, melyet Orbán Márk OFM temetésén, július 14-én Esztergomban mondott.

Kránitz Mihály, egykori tanítványa így búcsúzott Orbán Márk atyától

Forrás: Ferences Médiaközpont

A támogatásból Hajas Ámosz OFM, a Kárpátalján található feketeardói római katolikus egyházközség plébániai kormányzója tavaly indította el a napköziotthont a település iskolájába járó, roma nemzetiségű gyerekek számára azzal a céllal, hogy segítsék őket az iskolai házi feladataik megoldásában.

Részletes cikk:

https://www.ferencesek.hu/karpataljai-napkoziotthon-letrehozasat-tamogatta-a-ferences-alapitvany/

Forrás: Ferences Média

Én vagyok a kórház kópé – szívem a haldoklódé!

https://www.ferencesek.hu/ez-a-korhaz-a-tobbit-rad-bizom-interju-lengyel-donat-ofm-atyaval/

Szöveg és fotó: Varga Mónika

Ferences Média, 2022

Van, aki húsz év papság után kap „hivatást a hivatásában” – így történt ez Pietro Mechelli olasz ferences szerzetessel is, aki 53 esztendős korában döntött úgy, hogy misszionárius lesz Törökországban.

Teljes cikk:

Húsz év papság után kapott missziós hivatást Pietro testvér

Forrás és fotó: OFM.org

Ferences Média, 2022

Közeledik a célhoz a tizenötödik születésnapját ünneplő Ferences Biciklitúra (FerBiT) idei zarándoklatának hetvenöt résztvevője. Július 24-én, vasárnap indultak Csíkszentsimonról, és július 30-án, szombaton érkeznek Csíksomlyóra, ahol részt vesznek a második alkalommal megszervezett Székelyföldi Kerékpáros Találkozón.

Hogy jó irányba induljunk el!

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

A mai evangéliumi szakaszban (Lk 12,13–21) egy ember azért lép oda Jézushoz, hogy megkérje, legyen közvetítő közte és fivére között úgy, hogy az atyai örökség egyenlően legyen szétosztva.

Jézus válaszában áthelyezi a hangsúlyt és messzebbre megy, a lényeghez: a két testvér kapcsolatának problémája nem akkor oldódik meg, ha majd az örökséget egyenlően osztják el, hanem ha mindegyikük szíve szabaddá válik a birtoklásvágytól és attól, hogy mindig többet akarjanak. Egyébként kapcsolatukat mindig fenyegetni fogja a sóvárgás és a kapzsiság, ami soha nem elégszik meg, aminek soha semmi nem elég.

Nem erkölcsi tanításról van szó, hogy szegények legyenek, szakadjanak el a javaktól és adják azokat másoknak, hogy jussanak egyességre, hogy legyenek jók. Az értelem kereséséről van szó, annak megértéséről, hogy mi az élet, mi az igazi gazdagság, mi nyújt biztonságot: birtokolhatunk mindent, de nem emiatt van életünk: „Őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha valaki bővelkedik is, élete nem attól függ, amit birtokol.” (Lk 12,15)

Ennek kifejtésére Jézus egy példázatot mond, amelyet azt az őt körülvevő sokaságnak címez, nem csak annak, aki hozzá fordult kérésével. Azért, mert nyilvánvalóan olyan problémáról van szó, ami nem csak egyvalakié: ez mindnyájunk problémája.

Van egy gazdag ember, aki túl azon, hogy gazdag, még szerencsés is a bő termés miatt.

Mi több, tehetséges és előrelátó: azt latolgatja, hogy mit tegyen, hogy ezt a gazdagságot megőrizze.

És azt teszi, amit valószínűleg mi is tennénk: helyeket épít, ahová mindent behord, ott gyűjti össze azt, amije van, és azt feltételezi, hogy azután majd örülhet javainak.

Jézus szemében ez az ember balga. Miért?

A válaszos zsoltárban van egy jellemzés a bölcs emberről:

„Taníts meg számba venni napjainkat úgy, hogy bölcsességgel telítsük szívünket.” (Zsolt 90,12).

A balga ember javait és gazdagságát számlálja, míg a bölcs ember az, aki napjait veszi számba, vagyis tudatában van annak, hogy napjai végesek, hogy az élet múlandó. Bölcs az, aki ismeri a határt, a kicsinységet, saját gyöngeségét.

Aki javait számon tartja, de napjait nem, ostoba, mint a példázat gazdag embere, aki miután akkora gazdagságot halmozott fel, úgy véli, hogy eltörölte a határt, eltávolította a halált. „Én lelkem! Van sok javad sok esztendőre eltéve; nyugodjál, egyél, igyál, élvezd az életet!” (Lk 12,19).

Természetesen, ez nem így van: a halál nem távozik el, a halál győz.

Sőt, aki attól az illúziótól vezetve halmoz fel javakat, hogy a halált távolabbra tolja, valamiképpen épp ahhoz közeledik: a példázat embere már végzett az élettel, csak önmagával beszél, behúzza az evezőket a bárkába, már nem fektet be semmit. Számára megállt az idő, többé már nem úton lévő ember.

De nem csupán nem kell felhalmozni: az olykor magától adódik.

Jézus néhány verssel később ellentmondásossá válik, amikor a 33. versben azt mondja, hogy adjanak el mindent, amijük van és adják oda adományként, hogy ráleljenek az igazi gazdagságra: a bizalom és az ajándékozás tere annak az igazi gazdagságnak a helye, ami örök életet ad.

Az egész evangéliumot két mozgás hatja át: azok mozgása, akik maguk tartják fenn magukat (a gazdag ember, a gazdag ifjú, Júdás…), ami mindig a halál mozgása. És azok mozgása, akik számolgatás nélkül adnak (a szegény özvegy, a bűnös asszony, aki bocsánatot nyert, Zákeus…), ami mindig az élet mozgása.

Az első, aki ebbe a mozgásba belép, maga Jézus: ő a gazdag, aki szegénnyé lesz, aki kiüresíti önmagát (Fil 2), hogy mindent odaadjon, amije van. Az önkiüresítésnek ezt a mozgását egy örökkévaló név dicsősége követi, a halált legyőző „Úr” nevének dicsősége.

És ott újra megvalósul az igazi testvériség: nem az, amely megelégszik azzal az igazságossággal, hogy egyenlően osszák el javaikat, ahogy a Jézushoz forduló ember szerette volna; hanem az, amelyik ingyen ajándékozza az örök élethez vezető utat, mely mindenkinek adatott.

+ Pierbattista

fordította: Dr. Sz.Gy.