Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

A mai evangéliumi szakasz (Jn 14,23–29) Jézus azon hosszú beszédének a része, amelyet tanítványaihoz intéz az utolsó vacsora során, miután megmosta lábukat.

Ez egy búcsúbeszéd, amelyben Jézus tanítványai zavarodottságát követi nyomon, amit közeli távozásának híre vált ki és azok a szavak, amelyek a történéseket értelmezik, amelyek feltárják annak az életnek az értelmét, amelyet az Úr készül odaadni.

Ebben a beszédben refrénként tér vissza néhány mondat, Jézus néhány sejtése, szavak, amelyek egy tanítvány életének a középpontját jelentik.

Két vonást szeretnék kiemelni.

Az első, hogy Jézus készül elhagyni övéit. Ez az elindulás azonban megnyitja visszatérése lehetőségét, ami abszolút új, gazdagabb és szebb annál a valóságnál, amit e világi életében az őt követő tanítványok megtanultak vele megélni.

Jézus többször elmondja ebben a 14. fejezetben, hogy hamarosan elmegy és visszatér az Atyához, és magával viszi emberségünket. Ennek az emberiségnek készül egy olyan lakhely, ahol mindenki helyet találhat.

Jézus tehát elmegy, de azért, hogy ismét visszatérjen (Jn 14,3). Jézus nem egyedül tér vissza, hanem az Atyával és a Lélekkel együtt: „elmegyünk hozzá” (Jn 14,23), mondja Jézus, miközben önmagáról és az Atyáról beszél. Az Atya pedig elküldi majd a Lelket (Jn 14,26), aki Isten élete lesz bennünk.

Tehát Krisztus eljövetele húsvét után újdonságot hoz. Nem szimpla visszatérés a korábbi dolgokhoz, mintha semmi sem változott volna. János evangélista azt mondja, hogy Krisztus új eljövetelével az életünk többé nem csak a miénk, hanem olyan élet, amelyben Isten vesz lakást, olyan élet, amely lényegében a Szentháromság személyei közötti szeretetkapcsolat és közösség.

Jézus eljön, hogy a mi igazi otthonunkban éljen, vagyis az Atya szeretetében. Az üdvösség húsvétban megkezdődött műve ebben az eljövetelben teljesedik be.

A második vonás, hogy mindez egy feltételhez kötődik: a mai szakasz egy „ha” szócskával kezdődik: „Ha valaki szeret engem…” (Jn 14,23).

Az életközösség Istennel csak akkor lehetséges, ha abban az otthonban élünk, amely számunkra készült, vagyis a szeretetben, annak a szeretetnek a befogadásában, ami Istenben él irántunk, és amit a húsvét eseményei a maga teljességében föltártak.

Ha ebben az elfogadásban, ebben a szeretetben élünk, annak a gyümölcse az engedelmesség: „Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat” (Jn 14,23).

A Jézus szavának való engedelmesség az új élet gyümölcse, de ugyanakkor indikátor is: Jézus számára a szeretet nem csupán egy érzés, hanem meghallgatásban és engedelmességben élt élet.

Ő volt az első, aki az Atyára irányuló életet élt, nem keresett semmi mást, csak hogy megtegye az Ő akaratát: János evangéliuma tele van azokkal a szavakkal, amelyekben Jézus erről, az Atyának való engedelmességről beszél (Jn 4,34; 5,30; 8,28–29…)

Maga az élet tanította engedelmességre, drámai helyzetbe hozta a Getszemáni-kertben, hogy ne a maga, hanem az Atya akaratát válassza.

Jézus bízott és megtapasztalta, hogy ez az engedelmesség valójában az az út, ami az életre vezet, ami az egyetlen út, hogy megmaradjunk a szeretetben. Ezért, mielőtt visszatérne az Atyához, megmutatja ezt az utat tanítványainak.

Tudja, hogy nem kell mindent egyedül csinálniuk: a Lélek alakítja bennünk a gyermekek életét, az engedelmes életet. Ő megtanít majd mindent és emlékeztetni fogja a tanítványokat Jézus szavaira, hogy meg tudjanak maradni az engedelmességben (Jn 14,26).

Végül pedig azt mondja, hogy aki mindezt éli, az nem fogja nélkülözni a békét („Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja.” – Jn 14,27). A béke annak az állapota, aki megtalálta az utat, aki tudja, hová megy, és tudja, hogy nincs egyedül az úton. Ezt a békét Jézus adja, ez az ő békéje, és csak ő adhatja.

Az evangéliumokban sehol nem találunk beszédeket vagy megfontolásokat a békéről. A béke nem valami absztrakció, sem pedig emberi kezdeményezés következménye vagy morális, szociális magatartás gyümölcse („nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja” – Jn 14,27). Az evangéliumban a béke abból a tapasztalatból születik, amit az jelent, hogy valaki Krisztus szeretetében él. Később, ugyanebben a beszédben Jézus valóban hozzáteszi: „Maradjatok meg szeretetemben!” (Jn 15,9)

Nem arra utal, hogy ne törődjünk a békével, hanem meghív, hogy azt a húsvét tapasztalatából építsük fel, ahol minden, beleértve az árulásainkat is, befogadást nyert az üdvözítő Szeretet szívébe.

+ Pierbattista

Fordította: dr. Sz. Gy.

Neve: Kis Szalez

Születési év és hely: 1904. Magyarország, Szeged

A letartóztatásakori lakcím: Magyarország, Gyöngyös

A letartóztatásakori munkahelye és beosztása (foglalkozása): kolostori lelkész

Mikor és mely szervezet ítélte el (szankcionálta): 1946. július 12-én tartóztatták le, 1946. szeptember 10-14. között ítélte el a központi hadseregcsoport katonai bírósága.

Az ítélet minősítése és az (alap és kiegészítő) büntetés mértéke: Az OszSzSzk Büntető törvénykönyv 49. §. alapján az Az OszSzSzk Büntető törvénykönyve 58-2, 58-8, 58-11 §. szerint a legsúlyosabb büntetéssel, főbelövéssel súlytották. Az ítéletet 1946. december 10-én végrehajtották.

Kis Szalézt rehabilitálták az Oroszországi Föderációnak „A politikai megtorlások áldozatainak rehabilitációjá” –ról szóló, 1991. október 18-án elfogadott törvény 3. és 5. paragrafusa alapján.

Az Oroszországi Föderáció Legfőbb Ügyészének munkatársa: G. F. Vesznovszkaja.

Körpecsét: Oroszországi Föderáció Legfőbb Ügyészsége, olvashatatlan aláírás

1993. május 25. Száma: 13-1024-89

„Egy reggel két börtönőr kivezette a cellából, s már menet közben véresre verték. „Megdöglesz, te szemét csuhás.” Az „egészségügyi” körzetbe vitték, ahol tovább tartott a kínzás. Amikor elájult, fellocsolták, és egy üres fecskendőbe tűt szúrtak bele. Lefektették egy priccsre, és karjába – vénájába – engedték a levegőt, amitől néhány másodperc alatt meghalt – mesélte egy el Kiss Szaléz ferences utolsó óráit a Sopronkőhidán szolgáló – akkor tizenéves- börtönőr, Halmos Endre nyugdíjas. – „Ma már elmondhatom, hogyan történt. Nekem máig szörnyű emlék, amit ott tapasztaltam. Nemcsak a ferences atya halála, hanem az a sok száz gyilkosság. Sokszor ébredek fel ma is… borzasztó volt.”¹

Az elítélteket Sopronkőhidáról a lembergi elosztó és gyűjtőtáborba szállították. Innen azután vitték tovább az ország belsejében lévő lágerekbe. Sokan közülük soha nem térhettek haza: Antal József, Lukács Pelbárt, Fehér Endre, Berényi Illés, Huszár József, Tamás Pál, Pócsi Frigyes. A többiek 7-10 év letöltése után az ötvenes évek derekán tértek haza. De hazatértükben sem volt sok köszönet. Megfélemlítették őket: ha bármit is elmondanak, akkor visszakerülnek. Folyamatos rendőri zaklatásnak voltak kitéve, bár azt mondták nekik, hogy semmilyen következménye nem lesz elítélésüknek. Volt, hogy munkahelyükről elbocsájtották őket. Még a rendszerváltozással sem tudtak megnyugodni. Sokukról a kívülállók nem is tudták, hogy miken mentek keresztül.

Az ítéletek kihirdetése után heteken át őrizték a rabokat a Conti utcai fogházban, mielőtt átszállították volna őket Sopronkőhidára az elosztóhelyre. Szaléz atya a falban lévő kályhacső nyílásán keresztül gyóntatott meg mindenkit. Bocsánatot kért mindenkitől. Az egyik szobában volt egy közülük való besúgó, Pók László, akinek elmondása szerint a bent lévő küblivel agyon akarták ütni, de Szaléz atya felszólítására nem tették meg. Valamikor november elején szállították őket Sopronkőhidára. Egy cellába került a kamaraerdei per két vádlottja: Ditz László orvostanhallgató és Udem Miklós műszaki egyetemi hallgató, a négy gyöngyösi: Szaléz, Kizmann, Bodnár, Kiss, valamint egy hat éves kislány megerőszakolásáért elítélt orosz tiszt. Az orosz tiszt elmondása szerint október 11-én végezték ki a hat embert. A kivégzések késő éjjel, illetve hajnalban történtek. Egyenként hívatták az elítélteket, le kellett vetkőzni orvosi vizsgálat miatt, majd zuhanyozni küldték őket, előtte azonban injekciót adtak be az áldozatoknak. Ez lehetett strichin vagy légbuborék. Sejtelmük sem volt, hogy őket megölik, mert golyó általi kivégzésre voltak felkészülve. A halottakat teherkocsin vitték a temetőbe, mindegyiket tarkón lőtték, majd jeltelen sírba temették őket.¹

Szaléz rehabilitációs igazolásán ezt olvassuk: „Az OSZSZK Büntető Törvénykönyv 49. §. alapján az OSZSZK Büntető Törvénykönyve 58-2, 58-8, 58-11. § szerint a legsúlyosabb büntetéssel, főbelövéssel sújtották. Az ítéletet 1946. december 10-én végrehajtották.”²

Molnár Attila (Gyöngyös, 1928. január 7., Suha Júlia) – Gimnáziumi tanuló volt. A magyar Katonapolitikai Osztály Gyöngyösön 1946. május elsején letartóztatta, a Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő fegyveres összeesküvés koncepciós perében. Egy kútban talált géppisztoly miatt, fegyverrejtegetés vádjával. Az első kihallgatások után átadták a szovjet katonai bíróságnak. A Szovjet hadsereg katonai törvényszéke Budapesten 1946. szeptember 14-én nyolcévi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A finn-karéliai Petrozavodsszk és Medvezsugorszk, majd Mordovia Lágereiben raboskodott. 1953. november 26-án jött haza. Az MNK Nyíregyházi Kormánybiztosságának 425/1953. számú Igazolványa szerint mint „volt hadifoglyot” bocsátották szabadon. A szovjet katonai bíróság által kiszabott büntetését a magyar Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztálya 1964. január 21-én Klgs. 592/1960. szám alatt törölte a bűnügyi nyilvántartásból. Az Oroszországi Föderáció Legfőbb Katonai Ügyészsége 1993. május 25-én 13-1024-89. szám alatt, mint politikai megtorlás áldozatát bűncselekmény hiányában rehabilitálta.

Molnár Béla (Gyöngyös, 1928. január 21., Földi Julianna) Gimnáziumi tanuló volt. A magyar Katonapolitikai Osztály Gyöngyösön 1946. május elsején letartóztatta, a Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő fegyveres összeesküvés koncepciós perében. Egy kútban talált géppisztoly miatt fegyverrejtegetéssel vádolták. Az első kihallgatások után átadták a szovjet bírósági szerveknek. A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke Budapesten, 1946. szeptember 14-én az 58 paragrafus (2, 11) pontjai alapján nyolcévi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Mordovia és Jaroszlav lágereiben töltötte büntetését. 1953. november 26-án jött haza. A MNK Nyíregyházi Kormánybiztosságának 438/1953. számú Igazolványa szerint mint „volt hadifoglyot” bocsátották szabadon. A szovjet katonai bíróság által kiszabott büntetését a magyar Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztálya 1966. május 5-én Klgs. 531/1966. szám alatt törölte a bűnügyi nyilvántartásból. Az Oroszországi Föderáció Legfőbb Katonai Ügyészsége 1993. május 25-én 13-1024-89. szám alatt mint politikai megtorlás áldozatát bűncselekmény hiányában rehabilitálta.

Ondrik József (-) Banktisztviselő volt. A szovjet katonai elhárítás Gyöngyösön 1946. április 18-án, a Páter Kiss Szaléz nevéhez főződő fegyveres összeesküvés kirakatperben letartóztatta. A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke Budapesten, a Conti utcában javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. További sorsa ismeretlen.

Plachy Tihamér (Nagyréde, 1926. augusztus 8., Sipos Mária) – Gimnáziumi tanuló volt. A Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő fegyveres összeesküvés egyházellenes kirakatperében tartóztatta le a magyar politikai rendőrség Gyöngyösön, 1946. április 27-én. Két rendőrőrs csoportos lefegyverzésével, valamint orosz katonák lelövésével vádolták. 1946 júniusában átadták a szovjet katonai bíróságnak. A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke Budapesten 1946. szeptember 14-én az 58. paragrafus (4,8,11) pontjai alapján 10 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A moordoviai Potyma lágereiben sínylődött. 1955. november 25-én csonttuberkulózisban szenvedve térhetett haza. A szovjet katonai bíróság által kiszabott büntetését a magyar Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztálya 1967. május 19-én Klgs. 416/1967. szám alatt törölte a nyilvántartásból.

Pócs Ferenc (Gyöngyös, 1926. február 8., Molnár Terézia) A mezőgazdasági iskola IV. osztályos tanulója volt, amikor a Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő fegyveres összeesküvés egyházellenes kirakatperében a magyar politikai rendőrség Gyöngyösön 1946. április 27-én letartóztatta. A gyöngyösi politikai rendőr-őrnagy elleni fegyveres összeesküvésben való részvétellel vádolták. Az első kihallgatások után átadták a szovjet bírósági szerveknek. A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke Budapesten, a Conti utcában 1946. szeptember 14-én az 58. paragrafus (2,8,11) pontjai alapján 10 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A lembergi börtön után megjárta Irkutszk, Kasznojarszk, Angarsztroj lágereit, erdőirtáson és mongóliai vasútvonal építkezésein dolgozva. 1953. december 3-án tért haza. Ügyét a magyar Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztálya Klgs. 242/1968. számon tartja nyilván. Az Oroszországi Föderáció Legfőbb Katonai Ügyészsége 1993. május 25-én a 13-1024-89. szám alatt, mint politikai megtorlás áldozatát bűncselekmény hiányában rehabilitálta.

Pócsy Frigyes (Gyöngyös, 1927. – ) A magyar politikai rendőrség Gyöngyösön 1946. május 3-án tartóztatta le, a Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő fegyveres összeesküvés egyházellenes kirakatperében. Egy kútban talált géppisztoly miatt fegyverrejtegetéssel vádolták. Átadták a szovjet katonai elhárításnak. A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke Budapesten, a Conti utcában 1946. szeptember 14-én 8 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A mordoviai Potyma 9-es lágerének kórházában 1949-ben meghalt.

Pók László (Atkár, 1922. november 1., Farkas Katalin Amália) Általános iskolai tanító volt. A Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő fegyveres összeesküvés egyházellenes kirakatperében a magyar politikai rendőrség Gyöngyösön 1946. április 24-én letartóztatta. A gyöngyösi politikai rendőr-őrnagy elleni fegyveres összeesküvésben való részvétellel vádolták. Hamarosan átadták a szovjet katonai elhárításnak. A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke Budapesten, 1946. szeptember 14-én az 58. paragrafus (2,8,11) pontjai alapján 10 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Mordovia lágereiben (Potyma, Javasz 2, 9, 10, 11) raboskodott. 1955. november 25-én térhetett haza. Ügyét a magyar Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztálya Klgs. 570/1967. számon tartja nyilván.

Dr Puskás Rezső Géza (Szeged, 1910. április 17., Csakurda Amália) A gyöngyösi városházán pénzügyi segédtitkárként dolgozott. A magyar népi rendőrség letartóztatta és 1945. május 23-án Egerbe internálta. 1946 tavaszán Budapestre hordták a szovjet bírósági szervek elé kihallgatásra, a Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő, egyházellenes célzatú fegyveres összeesküvési perben, holott nem is ismerte a Pátert, és annak perbe fogott csoportjáról sem volt semmi fogalma. A szovjet katonai elhárítás 1946. május 6-án végleg átvette a magyar hatóságoktól, és letartóztatta. A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke Budapesten, 1946. szeptember 14-én az 58. paragrafus (2,8,11) pontjai alapján 10 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A Szovjet Hadsereg Központi Csoportja katonai törvényszéke ezt az ítéletet az 1946. október 9-i határozatával megerősítette. A pecsorai Uhtán erdőkitermelésen dolgoztatták 1949-ig, utána Vorkuta szénbányáiban töltötte büntetését. 1953. december 3-án térhetett haza. Az MNK Nyíregyházi Kormánybiztosságának 1130/1953. számú Igazolványa szerint volt karp. Őrmester bocsátották szabadon. A Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága 1986. márciusában 3n-031/86. szám alatt bűncselekmény hiányában rehabilitálta. Az erről szóló orosz nyelvű igazolást a magyar Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztálya Klgs. 1495/1966. szám alatt 1986. április 28-án küldte meg számára.

Schall György (Gyöngyös, 1931. július 20., Makrányi Piroska) Gimnáziumi tanuló volt. Gyöngyösön 1946. május 9-én tartóztatták le a magyar Katonapolitikai Osztály, a Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő fegyveres összeesküvés egyházellenes kirakatperében. Rónai Kálmán gimnáziumi tanár feljelentése alapján pisztoly rejtegetésével vádolták. A nyár folyamán átadták a szovjet katonai bírósági szerveknek. A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke Budapesten, 1946. szeptember 14-én az 58. paragrafus (8) pontjai alapján 7 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Először éveket töltött Ljacke-i és lembergi fiatalkorúak kolóniáján, majd Mordovia kényszermunkatáboraiba deportálták. 1953. december 3-án térhetett haza. A MNK Nyíregyházi Kormánybiztosságának 1632/1953. számú Igazolványa szerint mint „volt hadifoglyot” bocsátották el. Az 52065. Szovjet Katonai Alakulat haditörvényszéke 1988. április 22-én 279. szám alatt rehabilitálta. Az erről szóló orosz nyelvű Igazolást a magyar Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztálya Klgs. 1429/1965. számon 1988. június 2-án küldte meg számára.

Szabó Gyula (Gyöngyös, 1920. augusztus 2. Galyás Ilona) – Sportrepülő-oktató volt. A magyar Katonapolitikai Osztály Gyöngyösön 1946. április 20-án, a Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő fegyveres összeesküvés egyházellenes kirakatperével kapcsolatban, mint a fegyveres összeesküvés egyik feltételezett résztvevőjét, letartóztatta. A gyöngyösi politikai rendőr-őrnagy elleni fegyveres összeesküvésben való részvétellel vádolták. Az első kihallgatások után átadták a szovjet bírósági szerveknek. A A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke Budapesten, 1946. szeptember 14-én az 58. paragrafus (2,8,11) pontjai alapján 10 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A mordoviai Potyma lágerközpont javaszi 4,7,8,11,16 és 7 sorszámú lágereiben töltötte büntetését. 1955. november 25-én térhetett haza. A rehabilitációs kérelmére a Szovjetunió Legfelsőbb Katonai Ügyészsége 1963. augusztus 1-jén 4r-50151-46. szám alatti következő elutasító választ küldte: „…a katonai törvényszék megalapozottan ítélte el… tevékenysége, amelyet a bíróság ellenforradalminak nyilvánított, megalapozott döntés volt… rehabilitációra irányuló kérelme teljesítetlen maradt…” Ügyét a magyar Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztálya Klgs. 1013/1964. számon tartja nyilván. Az Oroszországi Föderáció Legfőbb Katonai Ügyészsége 1993. május 25-én a 13-1024-89. szám alatt, mint politikai megtorlás áldozatát bűncselekmény hiányában rehabilitálta.

Tamás Pál (Gyöngyös, 1927- ) – Középiskolai tanuló volt. A Páter Kiss Szaléz nevéhez fűződő fegyveres összeesküvés egyházellenes kirakatperében a többi diáktársával együtt 1946. április 26-án letartóztatta őt is a magyar Katonapolitikai Osztály. Két rendőrőrs csoportosan elkövetett lefegyverzésében való részvétellel, valamint orosz katonák lelövésével vádolták. Az első kihallgatások után átadták a szovjet katonai bíróságnak. A szovjet hadsereg katonai törvényszéke Budapesten 1946. szeptember 14-én az 58. paragrafus (8) (9) pontjai alapján 10 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A mordoviai Potyma egyik lágeréből megkísérelt szökés közben az őr lelőtte.

A fejezet pontos, szószerinti átvétele a Gulág Lexikon szócikkeinek!: Rózsás János: Gulág Lexikon, Püski Kiadó, Budapest, 2000