A kávészünetben az előadókkal lehetett beszélgetni, kérdéseket feltenni, esetleg olyanokkal szóba elegyedni, akivel már régen nem találkoztunk. Ezt követte Kuzmányi István – igazgató, főszerkesztő, Magyar Kurír, Új Ember hetilap, Adoremus- előadása: Katolikus hitvédelem a kommunikációban címmel. Újságírói hitvallása: Tegyük a jót, hirdessük a jót, minden rosszra még nagyobb jóval válaszoljunk! Talán sokak előtt ismeretes az kép, mely az internetet végigjárta már számtalanszor: A töklámpást ábrázoló képre ráírva: Én nem a helloween-t ünneplem, hanem a Mindenszenteket. Ezzel a képpel azonban az a baj, hogy jól felhívja a figyelmet a helloween pogány-mitológiai népszokására. Sokkal jobb lenne egy pozitív képet készíteni, amelyen csak a Mindenszentek ünnepe lenne olvasható!

A katolikus kommunikáció fáradtságos, mert nem valaki ellen kell megfogalmazni, hanem Jézus mellett! Oda kell figyelni minden sajtómegjelenésünknél, hogy jó, tényszerű cikkeket jelentessünk meg, melyeket nyelvi lektor ellenőrzött, a cikk írójának aláírása is szerepeljen, a fotó érthető, jól kifejező legyen. Ha bármilyen forrást használunk, az csak tiszta, megbízható lehet!

Végezetül álljon itt egy indián történet. Minden emberben van két farkas: egy fehér és egy fekete, akik egymással harcolnak. A kérdés: Melyik fog győzni? Az egyetlen válasz az lehetséges, amelyiket ETETED! Nem mindegy tehát, hogy mit írunk, mit olvasunk!

Folytatása következik! fr. Kamill

Kuzmányi István. Kép forrása: Magyar Kurír

2022. október 15. A Fő téri DM idén szeptemberben plébániánk Karitász csoportjának gyűjtött. 40000 forint értékben tisztálkodószereket állítottak össze a támogatottainknak, illetve 28.660 forint értékben a vevők járultak hozzá az adományhoz. Köszönjük szépen az üzletvezetőnek, Barta Alexandrának, aki karitász társunk is, illetve a kollégáinak és a kedves vásárlók nagylelkű segítségét!

A zarándoklat képei megtekinthetők a fényképek között.

Az esemény fényképei megtekinthetők a képek között.

Fénykép: Heol

Az igazság megtartása és a kényes kérdések ki nem tálalása…

Negyedik előadónk Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője volt, aki „A hírvivők felelőssége” címen tartotta meg előadását. Számtalan fényképet mutatott, rámutatva, hogy a egy-egy kép milyen sokat számít a kommunikációban. Az egész konferencia alatt a közösség fotósa készített képeket, akinek korábbi munkáit-képeit is láthattuk a vetített képek között. A Szeretetszolgálat munkatársai mindig hordják a pajzs-címerrel ellátott mellényeiket, ruháikat, így az ellátottak könnyen fel tudják őket ismerni. Az egyik Ukrajnából érkezett apuka, azt mondta családjának – akiktől elszakadt – a telefonban, „kövességek a piros alapon lévő keresztet és biztosan megtaláltok engem.”

A fényképek készítése kapcsán nyitottnak kell lenni, minden tevékenységünket láthassák, „eltitkolni semmit sem szabad, de soha nem lehetünk hatásvadászok.” Vannak persze kényes kérdések, amelyekről nem szabad beszélni pl. a határon megjelenő hiénákról, akik jó pénzért mindent is elintéznek.

Folytatása következik!

Fr. Kamill

Már nagyon vártam Süveges Gergő előadását, akivel a Budapest-Országúti Ferences Plébánián is gyakran összefuthatunk, hiszen a Családok Jézusban Közösség tagja. A meghívón így szerepelt előadása:

Süveges Gergő újságíró, kommunikációs tréner (Kossuth Rádió, NCD Hungary): „Legyetek éberek.”
Amikor egy rutinbeszélgetésnek induló helyzet tanúságtétellé válhat. De válik-e? Közszolgálat, objektivitás és kereszténység, avagy az élő adás műsorvezetőjének lélekjelenléte

Kép: suvegesgergo.hu

Előadásában arról gondolkodott, hogy lehet-e keresztény ember műsorvezető? Lehet-e műsorvezető keresztény ember? Egy színes bejátszást is hozott a rádióból. A műsorban ismert professzor a cukorbetegség kérdéskörével foglalkozott. Egyik mondata szerint amikor a gyermek megfogan, akkor az a jó, ha az anyának éppen akkor helyén van a vércukor szintje! Ha nincs, akkor legjobb, ha elvetetné a gyermeket. (Még szerencse, hogy a házaspárok nem az aktuális vércukorszint méréssel kezdik tevékenységüket!) A kijelentés Gergőt megdöbbentette. Ha beleköt a kijelentésbe: ez nem összeegyeztethető Jézus tanításával, akkor hogyan marad közszolgálati? Ha felhívja a kijelentésre a figyelmet, akkor túl reflektál egy kérdést. Ha figyelmen kívül hagyja, akkor hogyan marad Jézus tanítványa? Végül is a Szentlélek sugallatára ezt mondta: Senkit nem biztatnék erre, de most nézzük azt a kérdést…

Amint azt már első híradásomban írtam: Érdekes meghívót kaptam: Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szuverén Ispotályos Szent János Lovagrend – Magyar Máltai Lovagok Szövetsége volt a feladó: Hitvédelmi konferencia – a keresztény szellemű médiáról címen. Az esemény időpontja a október 6-dika, helyszíne pedig a Katolikus Pedagógiai Intézet, Budapesten a Városligeti fasorban.

Folytatása következik!

fr. Kamill

Isten meghallgat!

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Lukács evangéliumában gyakran kerül elő az imádság témája, akár Jézusra vonatkozóan, aki többször félrevonul, hogy imádkozzon, akár a tanítványokra vonatkozóan, akik arra kérik Jézust, hogy tanítsa meg őket imádkozni, vagy Jézus buzdítja őket, hogy imádkozzanak.

Különösen is két példabeszéd szól az imádságról: az egyik, melyet ma hallottunk, a másik a 11. fejezetben található (Lk 11,5–8).

Mindkettőben valamiféle paradoxon jelenik meg: Lukács evangéliumának 11. fejezetében egy emberrel találkozunk, akinek az otthonába érkezett egy barátja, akit nincs mivel kínálnia. Ezért elmegy egy másik barátjához és kitartóan kér tőle valami ennivalót. Az utóbbi, inkább a barát tolakodása miatt, nem pedig saját nagylelkűsége okán, végül felkel, hogy adjon valamit.

A mai evangélium főszereplője egy igazságtalan bíró, akit bosszantott egy özvegy kitartása, aki folyton-folyvást hozzá folyamodott, hogy tegyen végre igazságot.

Ám mindkét példázatban azok, akik szinte akaratuk ellenére végül megteszik azt, amire kérték őket, „negatív” példaként szolgálnak, hogy kifejezésre jusson, az Atyát a bíróval és a baráttal ellentétben nem kell kitartóan kérni, hogy jó dolgokat adjon gyermekeinek (Lk 11,9–12), azonnal adja azokat (Lk 18,7).

Vagyis arra kell következtetnünk, hogy Jézus tanítása szerint az imádságnak kitartónak kell lennie, de az imádság meghallgatása nem annak állhatatosságától függ, aki imádkozik.

De akkor miért kell kitartónak lenni az imádságban?

Amit Jézus szeretne megértetni velünk, az nem az, hogy hosszan kell imádkoznunk azért, hogy meggyőzzük az Atyát, adjon nekünk valamit: Isten abszolút szabad és abszolút jó.

Jézus inkább a „mi részünkre” hívja fel a figyelmet, az imádkozóéra, és lényegében azt mondja nekünk, hogy meg kell tanulnunk kérni, vagyis a szüntelen várakozás, szükség, függés magatartásában élni. Ez a szegények magatartása, mint amilyen az özvegy vagy a barát, akinek semmije nincs otthon, amit másoknak kínálhatna.

Ha az Atya az, aki mindig ad, akkor az ember az, aki mindig elfogad: ez az a kitartás, amire meghívottak vagyunk, ami nem ugyanannak a kérésnek végtelen ismétlését jelenti, hanem azt, hogy mindig bizalommal állunk Isten előtt, kitartó, végtelen bizalommal.

Ez pedig az élet botrányán belül zajlik, ami soha nem „igazságos”. Az élet valóban állandóan szembesít minket a bűn, az ártatlanok szenvedése, az igazságtalanság botrányával. Mindezzel szemben két lehetőségünk van: lázadni, annak kísértésébe esni, hogy minden rosszért, amit látunk, Istent vádoljuk; vagy pedig imádkozni, olyan szemmel rendelkezni, amely képes észrevenni azt az abszolút eredeti módot, amit Isten választott, hogy „igazságot tegyen” (Lk 18,7), a Húsvét módját.

Így éppen az igazságtalanság botránya válik azzá a hellyé, ahol megszületik az imádság és ahol meg lehet tanulni észrevenni, hogyan hallgat meg Isten. Nem emberi logika szerint, amint azt már többször láttuk Lukács evangéliumának olvasása során, és amint látni fogjuk Jézus Jeruzsálem felé tartó útja végén, ahol minden emberi imádság meghallgatott és teljesített lesz.

Vagyis, ha a bíró és a barát úgy döntenek, hogy eleget tesznek beszélgetőpartnerük kérésének azért, hogy megszabaduljanak zaklatásától, akkor Istennel, az Atyával kapcsolatban ez épp ellenkezőleg van: Isten nem azért hallgat meg, hogy megszabaduljon a velünk való kapcsolattól, hanem azért, hogy ott maradjon, mert megrendül fájdalmunk láttán és meghallgatja imádságunkat, mely azt kéri, hogy ne legyünk elhagyatottak.

Az ember feladata ez a kitartás, ez a bizalom: ez az a hit, amit Jézus szeretne találni, amikor majd visszatér a földre, amint felteszi a kérdést a mai evangélium utolsó versében (Lk 18,8). Vajon talál-e olyanokat, akik kitartanak a bizalomban, akik tudnak várni, akik tudnak bízni és ráhagyatkozni a jóságos Atyára?

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.