Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Plébánia

Nincs színe, bája:

önnön árnya csak

Nézem. Orácja

egy vér, egy csatak.

Önnön árnya csak:

mint ragyog mégis?

Egy vér, egy csatak

őzike néz így.

Mint ragyog mégis!

Nézz, nézz kérlelőn;

őzike néz így.

El ne hagyj, erőm!

In: Szedő Dénes Összes művei, Magyarok Nagyasszony Ferences Rendtartomány, Budapest, 2018, 14.o.

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

A mai evangéliumi szakasz (Lk 13,1–9) két részből áll. Mindkét rész a megtérés témája körül forog, de első ránézésre nincsenek összhangban egymással.

Az első részben (Lk 13,1–5) látjuk, amint néhányan Jézushoz mennek, hogy elbeszéljenek neki egy fájdalmas hírt: Jeruzsálembe érkező galileaiakat öltek meg római katonák, mialatt az előbbiek áldozatukat mutatták be a Templomban.

Nyugtalanító tény, amelynek vallásos magyarázatot is lehet adni: az erőszakos halál valójában Isten büntetésének jele volt valamilyen elkövetett bűnük miatt.

Jézus ebből a tényből indul ki és hozzáfűz egy hasonló tónusú, másik történetet: tizennyolc ember halt meg, amikor Síloe tornya rájuk omlott.

A vallásos közfelfogás azt sugallja, hogy ezek a személyek különösen gyűlöletesek voltak Isten előtt valamilyen bűnük miatt, amiért méltán jutottak erre a sorsra. Így jogosan feltételezhető, hogy akinek nem ez a sorsa, azt igaznak és Istennek tetszőnek lehet tartani.

Jézus ettől a szemlélettől távol tartja magát két kérdéssel, melyekre ő maga ad választ: bűnösebbek voltak ezek másoknál? Nem – mondja Jézus –, mivel Isten nem olyan, aki büntet és ilyen erőszakosan semmisíti meg a rosszat. Ha pedig nem bűnösebbek másoknál, az azt jelenti, hogy mindenki szívében egyaránt ott él a rossz, és senki nem gondolhatja, hogy ne volna szüksége megtérésre.

Eddig az első rész.

A második részben (Lk 13,6–9) Jézus egy több szempontból nagyon különös példázatot mond el.

Valaki ültetett egy fügefát a szőlőjében, de ez a fügefa nem hozott gyümölcsöt. Megkéri hát intézőjét, hogy vágja ki a fügefát, ne foglalja hiába a földet. Mire az intéző halasztást kér, és olyan tevékenységeket ígér, amelyek egy fügefa esetében meglehetősen szokatlanok, mint például a talaj felásása a fa körül vagy a trágyázás (Lk 13,8). A szőlősgazda hagyja magát meggyőzni és belegyezik, hogy meghagyja a fát, hogy meglássa, vajon hoz-e majd gyümölcsöt.

A példázat középpontjában két felszólító módú ige áll. Az elsőt – „Vágd ki!” (Lk 13,7) – a gazda mondja az intézőnek, a másodikat – „engedd” (Lk 13,8) – az intéző mondja a gazdának.

Az első valójában annak a vallásos közmeggyőződésnek a kifejezése, amelyről a szakasz első része szólt: ha valaki hűtlen vallási kötelezettségeiben, az Úr Isten közbelép és megsemmisíti a bűnöst. Ezt a képet igazából megtaláljuk már az evangélium elején, ahol Keresztelő János ajkáról hangzik el, aki szerint minden fát, amely nem hoz gyümölcsöt, amikor eljön a Messiás, kivágnak és tűzre vetnek (Lk 3,9).

A második ige – „engedd” – Jézus lelkületének és gondolkodásának a kifejezése: az, ami által az üdvösség egész története nem más, mint Isten népe iránti szeretetének szüntelen felajánlása. Olyan ajánlat, amelyre a nép mindig elégtelenül és nem megfelelő módon válaszol (a fügefa, amely nem hoz gyümölcsöt). Azonban az ember válasza nem korlátozza Isten ajándékát, aki a szív és a gondoskodás többletével felel.

Bizonyos módon túlzó többlettel, ahogyan túlzó ásni és trágyázni egy fügefa körül.

Ráadásul időt adva válaszol. Tehát, nem váratlan és tragikus halállal, amely megszakítja a megtérés lehetőségét hordozó időt, hanem új idő ajándékozásával. Itt pedig, míg néhány fordítás szerint az áll, hogy „hagyd meg még egy évig!”, más fordításokban inkább ezt találjuk: „hagyd meg idén is!”

Ez utóbbi fordítás különösen is fontos, mert felidézi Jézus működésének kezdetét, amikor meghirdette a kegyelem és irgalom esztendejét (Lk 4,19). Ez az az idő, amikor az ember végre megismerheti az Úr szeretetét. Ez az az év, amelyet most kaptunk, és amely a végső időkben, a mi időnkben vette kezdetét. Nem volt lehetséges más gyümölcs ennek az évnek a termésén kívül, mert a gyümölcs nem lehet más, mint álmélkodó válasz arra a végső és visszavonhatatlan ajándékra, amelyet az Atya készített az embernek Fiában. Az időt tehát visszakaptuk, és a gazda gyümölcsre vár.

Ezért tehát fontos, hogy ezt a két szakaszt egyszerre olvassuk figyelmesen. Az első rész kényszerítő és sürgető meghívás a megtérésre, míg a második Isten irgalmának és türelmének szemlélése, mintha azt mondanánk, hogy igazi megtérésben, átalakulásban annak van része, aki megtapasztalja az Úr jóságát. Akik nem térnek meg, vagyis nem fordulnak egy ilyen istenkép felé, ugyanúgy elvesznek (Lk 13,3.5), vagyis feleslegesen hisznek egy olyan Istenben, aki büntet vagy jutalmaz.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.

Részlet a Szövetséges Ellenőrző Bizottság 1946.július 24-i ülésének jegyzőkönyveiből

…Szviridov tábornok: Tájékoztatást adok a második kérdést illetően. Ismertettem a fasiszta szervezetek magyaroszági terrorista tevékenységének tényeit.

1945. szeptemberétől Gyöngyösön, Egerben és Hatvanban illegális szervezetek működtek, amelyek feladatul tűzték ki a Vörös Hadsereg katonáinak meggyilkolását. Ezek a szervezetek meggyilkolták a Vörös Hadsereg öt katonáját. A magyar rendőrség ezektől a szervezetektől a következő fegyvereket kobozta el: 4 golyószórót, 17 puskát, 3 géppisztolyt, 19 revolvert, 35 kézigránátot, 20 kg robbanóanyagot.¹

Jelentés¹

A Vörös Hadsereg katonáinak magyarok által történt meggyilkolásáról és megsebesítéséről Gyöngyösön

1./ 1945. szeptember 26-án Gyöngyös város szélén, közel a vasútállomáshoz, egy meggyilkolt orosz katonának, Fjedor Konsztantinovics CHORJKOV-nak a holttestét fedezték fel.

2./ 1945. szeptember 30-án 22 óra 30 perckor a gyöngyösi Katolikus Legényegylet környékén Jevgenij Boriszovics MUCHIN-t, a Vörös Hadsereg hadnagyát a vállán megsebesítették. A nyomozás során megállapították, hogy MUCHIN a Katolikus Legényegylet táncmulatságán volt. 22 óra 30 perckor MUCHIN a Legényegyletből kiment az utcára és a Legényegylettől 50 méternyire találkozott egy polgári ruhás egyénnel, aki, miután MUCHIN-nal dulakodott, rálőtt és a vállán megsebesítette. A tettes elrejtőzött.

3./ 1945. szeptember 30-án éjjel, Gyöngyös utcáján három ismeretlen magyar pisztollyal súlyosan megsebesítette a hasán Szegat Sakirovics SZALICHBAJEV-et, a Vörös Hadsereg főhadnagyát.

4./ 1946. január 2-án 2 órakor a gyöngyösi Deák Ferenc utcai lakásának kapujában két pisztolylövéssel halálosan megsebesítették Sztyepan Pjotrovics GLADKOV-ot, a Vörös Hadsereg hadnagyát. GLADKOV, midőn még eszméletén volt, elmondta, hogy a lakásához érve találkozott három magyarral, akik őt megsebesítették.

5./ 1946. január 10-én 21 óra 15 perckor Gyöngyös város szélén két utca kereszteződésében a hasán megsebesítették Vaszilij Ivanovics KRASZIKOV-ot, a Vörös Hadsereg egyik alakulatának gépkocsivezetőjét. Sebesülése után KRASZIKOV jelentette, hogy az utcán menve találkozott három polgári ruhás magyarral, akik háromszor utána lőttek, amelyek közül egy megsebesítette őt.

Azonban a magyar és a szovjet jelentések között több időpontbeli ellentmondás található.

1. 1945. szeptember 4-én a Bethlen Gábor utcában agyonlőttek egy szovjet tisztet.

2. 1945. szeptember 5-én a Vak Bottyán utcában agyonlőttek egy szovjet főhadnagyot.

3. 1946. január 3-án a Deák Ferenc utcában megöltek egy szovjet tisztet.

4. 1946. január 10-én újabb merényletre került sor a Jászkürt utcában.

5. 1946. április 16-án Salánk (Ukrajna, Kárpátalja) község mellett tizenhat lövéssel meggyilkoltak egy szovjet katonát.

1. 1945. november 2-án 21 óra körül több felfegyverzett álarcos megtámadta a nagyrédei rendőrbiztosságot és az ott tartózkodó három rendőrt lefegyverezte. A rendőröket levetkőztették, fegyvereiket elvitték.

2. 1945. december 14-én 21 óra körül több felfegyverzett álarcos megtámadta a gyöngyössolymosi rendőrbiztosságot. A bent lévőket lefegyverezték, levetkőztették és a fegyverekkel együtt távoztak.

3. 1945. március 25-én a gyöngyöstarjáni téglagyár közelében Ludányi József rendőrt egy álarcos és egy álarc nélküli fegyveres megtámadta, fegyverét elvették.²

4. 1945. december 25-én a gyöngyösoroszi rendőrbiztosság megtámadására került sor. A rendőrök felkészülve várták a támadókat, akik rövid, de eredményes tűzharc után meghátráltak.³

5. Ha két különböző esetről van szó, akkor a helyes dátum december 25. Az akcióra vonatkozóan nemcsak a rendőrség anyaga ellentmondásos, hanem az azokban szereplő vallomások is. Ezért érdemben figyelembe vehetőnek csak az első két akció tekinthető. Ezt alátámasztják a tanúk, tehát a nagyrédei és a gyöngyösoroszi eset a fenti időben valóban megtörtént. A főbb cselekmények szintén megegyeznek a valóságban történtekkel. Az azonban, hogy a rendőröket összeverték, és hogy a támadók fennen hangoztatták fasiszta beállítottságukat, már a rendőrség által kiszínezett történethez tartozott.

„Az idetartozás oázis volt. A régi iskolánkba, a Koháry István Gimnázium épületébe akkor már nem járhattunk, a polgári leányiskolába kellett járnunk nekünk, felsősöknek minden délután. Mindig más-más osztályban volt a tanítás, állandó helyünk nem volt. Új, eddig még soha nem látott emberek tanítottak. Olyan dolgokat kellett tudni, ami az eddig tanultakkal ellentétben voltak. Dicsőíteni kellett a hős szovjet katonákat, akikről a saját örök nyomot hagyó emlékeink jutottak eszünkbe. Oroszul kellett tanulni német helyett, a történelmet egészen másképp kellett tudni, mint ahogy addig tanultuk. Éreztem ebben a gátlástalan hazugságot. Undorral jártam iskolába. A KEDIM jelentett nyugodtságot. Itt egymás közt voltunk. Ismertük egymást, megvoltak a barátaink, új barátokat szereztünk.”¹

Mindennap lehetett sakkozni, biliárdozni, pingpongozni, tánctanfolyamra járni, őket érdeklő előadásokra járni, könyvtárat használni. A háború utáni nehéz gazdasági helyzetben még lapot is tudtak indítani Fiatal Magyarok: Ifjúsági, irodalmi és tudományos szemle címmel, mely 12 oldalon jelent meg, színvonalas cikkekkel. Az újság mottója: „Szebbet, többet, magyarabbat!” Bár a jelmondat alatt a következő idézet olvasható: „Európa felett ezentúl a népek szabadságának és a nemzetek közötti békének nagyszerű zászlaja fog lengeni.” Sztálin.² A közösség költségeit adományokból fedezte, elsősorban New Brunswick-i híveitől kapott összegeket, vagy gyöngyösi polgároktól kapott pénzt fordította erre.

2Fiatal Magyarok, 1945. június, I. évfolyam 2. szám