https://pannonpilgrim.hu/utazas/2026-06-assisi-ferences-rendtartomany-jubileumi-buszos-zarandoklata/

P. Tóth Ferenc Ede (Eduardus) emlékére

1911. április 27-én született Szil községben (Sopron vármegye), ahol Ferencnek keresztelik 1911. május 2-án. Édesapja Tóth Sándor gőzmalmi fűtő, akit már 18 hónapos korában elveszített; édesanyja Juhos Terézia. Anyja nem tudta ellátni gyermekét, ezért Budapestre költözött, ott vállalt munkát, ekkor Ferenc még csak másfél éves. A keresztszülők veszik pártfogásba, és saját gyermekeikkel együtt nevelik. A negyedik osztály elvégzése után édesanyja magához veszi és beíratja a „Budapesti VII. kerületi Magyar Királyi Állami Madách Imre Főgimnáziumba”, barcsay utcába. A budapesti levegő azonban nem tesz jót gyenge tüdejének, ezért hazaköltözik – Madách Gimnázium 1921-22-es tanévről szóló évkönyvében Tóth Ferenc neve mellett, az érdemjegyek sorában a KIMARADT felirat szerepel, ugyanis csak hat hétig járt ide-, illetve Kőszegre, mert az ottani rokonok veszik magukhoz. Iskolába a kőszegi bencésekhez jár. Tanulmányait jó eredménnyel végezte, csak a magatartás és a vallástan volt jeles. 18 évesen belép a ferences rendbe.

1928. augusztus 16-án öltözik be, ekkor kapja az Ede nevet, bár édesanyja sokáig ellenezte. 1929. augusztus 17-én tesz egyszerűfogadalmat. Ezután Pápára kerül a stúdiumházba, Markó Dénes házfőnök, Morovitz Szolán rendi nevelő, valamint Markó Marcell lelki vezető kezei alá. Itt fejezi be gimnáziumi tanulmányait a bencés gimnáziumban. A Pápai Bencés Gimnázium értesítőjében Tóth F. Ede fr. pn jelzettel, vagyis Ede testvér, aki papnövendék néven szerepel. Egy osztályba jár azokkal a ferencesekkel, akik még szintén nem fejezték be a gimnáziumot: Farkas László, Néher Valentin, Mazzag Dezső, Rhédi Szeráf, Weiss Mihály, Farkas Medárd, Novák Cipriánnal. VII. osztályos korában tagja volt a Deák Ferenc Önképzőkörnek, sőt VIII.-ban rábízták a „bíráló elnök” szolgálatát is. VII. osztályos korában pályázatot adott be „Mit tehet a magyar ifjúság a missiókért” címen, mellyel elnyerte a kitűzött jutalmat: 25 Pengőt.

Ezt követően 1931-ben Szombathelyre kerül teológiai tanulmányok megkezdésére. Vargha Theodor házfőnök és Takács Ince magiszter kezei alá. 1932. augusztus 18-án tesz örökfogadalamat. Ebben az évben a tartomány Észak-Franciaországba küldi Farkas Lászlóval együtt: Monsen-Baroeul-ba a ferences missziók szemináriumába a teológiai tanulmányok folytatására, illetve a francia nyelv elsajátítására. 1934. július 8-án szentelik pappá. Újmiséjét szülőfalujában mondja, majd visszatér a szemináriumba. 1935. augusztus 1-én betegen tér haza, és Budakeszire a tüdőszanatóriumba nyer felvételt. Az 1936-os Schematizmus szerint a Pesti rendházhoz kerül beosztásra: betegállományban. 1936. február 19-én hunyt el, élt 25 évet. A Kerepesi úti ferences kriptába temették.

Versei jelentek meg a korabeli sajtóban: Zászlónk, Ferences Nemzedék, Ifjúság, Katolikus Személe, Párizsi Katolikus tudósító, Élet, Szent Antal. Gyakran álnéven ír: Juhos Ferenc, Szily Vid.

Így emlékezik meg róla a „Sümegi Szűz Mária Ferences Naptára 1995. évre” oldalain Egerszegi Ferenc (iskolaigazgató és költő; 47.o.):

„Aki Az eltört hárfa verseit olvassa, szerzőjüket ennél jóval többnek érzi. Mély emberi témák, kiforrott hang, művészi megfogalmazás jelzik tehetségét. Útkereső stílusán érződik a kortársak, elsősorban Mécs László és József Attila hatása. Nemcsak a lírája könnyed, derűs hangulatú; minden benyomását művészi bájjal tudta dallá formálni, hanem a legsúlyosabb világnézeti gondolatokhoz is játszi könnyedséggel pengeti lantját.

Versei életének, hivatásának hű tükrei. Idegenben élet hány évig, de sohasem felejtette el, hogy honnan jött. Itt még jobban hevíti a hazaszeretet, nem egyszer csöndes könnyeket csal szemére a honvágy. Élete felfokozott ritmusban telik, s talán a hányatott gyermekével, a többszörös iskolaváltás; a külföldi tanulmányok, és nem Utolsó sorban végzetes betegségek biztos tudata a szítója, ennek az örökös lázban égésnek. Ő többet érez a mindennapi embereknél, többet lát, többet sejt, többet örvend és szenved. Egyszóval: költő…”

Szeptember 10-én, szombaton délelőtt vettek végső búcsút Szabó Ferenc József ferences szerzetestől Esztergomban. A ferences templomban fél 10-től búcsúzhattak tőle a gyászolók a felravatalozott koporsónál, 10.30-tól gyászmisét mondtak József atya lelki üdvéért, majd a temetési szertartás következett a templom kriptájában.

Továbbiak és forrás: https://www.ferencesek.hu/mindenki-testvereve-lett-orok-nyugalomra-helyeztek-szabo-ferenc-jozsef-atyat/

Nem régen jelent meg Baranyi Béla szerkesztésében a Jöjjetek és lássátok! A budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus a képek tükrében c. könyv  az Új Ember kiadványok sorozatban. A fényképeket Merényi Zita, Lambert Attila, Fábián Attila és Baranyi Béla készítették. A kiadvány 148 oldalon mutatja be a kongresszus legfontosabb eseményeit kevés szöveggel, de rengeteg képpel. Az ajánlót Erdő Péter bíboros úr írta a könyvhöz Avilai Nagy Szent Teréz ünnepén. Ajánlom olvasásra. Kamill testvér

1 korsó olaj

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

A mai szakasz (Lk 16,1–13) közvetlenül követi és példázatos stílusával folytatja Lukács evangéliumának az irgalmasság múlt vasárnap hallott példabeszédeit is tartalmazó 15. fejezetét.

A mai részlet meglehetősen különös: Jézus egy intézőről beszél, aki tisztességtelen módon látja el feladatait; munkaadója ezt észreveszi, és a példázat nagyobb része azokról a fortélyokról szól, amelyeket az intéző kifundál, hogy ebből a kellemetlen helyzetből szabaduljon. És végül a gazda dicséri őt találékonyságáért.

A múlt vasárnapi példabeszédekkel összevetve látszólag úgy tűnik, hogy Jézus egészen más tárgyra tért. Azonban lehet, hogy mégsem.

Van néhány közös mozzanat, amelyeket próbáljunk meg észrevenni.

Az első a nehézség mozzanata: múlt vasárnap volt egy fiú, aki nehéz helyzetbe került, mert elhagyta otthonát, ma van egy intéző, akit mesterkedései közben rajtakaptak.

Mindkettő olyan bajban találja magát, amit voltaképpen kicsit magának keresett.

A nehézség mindkét esetben saját, emberi erőből megoldhatatlan, amint azt jól kifejezik az intéző szavai: „Mitévő legyek most, hogy uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek.” (Lk 16,3)

A mélyponton mindkettő összeszedi magát, hogy eldöntse, mit kell tennie.

Végül pedig egyik sem kíván mást, mint egy otthont, egy helyet, ahová visszatérhetnek miután megtapasztalták saját határukat, saját hibájukat, képtelenségüket arra, hogy elegek legyenek önmaguknak.

Tehát a mai példabeszédből ugyanazt az üzenetet sejtjük, mint a múlt hetiből.

Először is azt, hogy mindnyájan nélkülözők vagyunk: születésünktől fogva van egy adósságunk egyszerűen azért, mert az életet ajándékba kaptuk, ez az adósság pedig életünk során egyre növekszik.

Közülünk senki sehogyan nem tudja leróni ezt az adósságot: ez lehetetlen.

A példabeszédből az is következik, hogy ez nem nagy gond: a gazda nem támad haragosan az intézőre, nem számít arra, hogy azonnal megfizeti az adósságot. Sőt, időt ad neki, hogy valamiképpen rendezni tudja a dolgokat.

Ami fontos, az, hogy megtaláljuk annak a módját, hogy ne maradjunk adósságunkba, félelmünkbe zárva: elmondhatjuk, hogy van út, de csak egyetlen út van, és ez az, hogy felismerjük, mi az igazi gazdagság, az igazi javunk.

Az intéző rájön, hogy az igazi gazdagság a barátság, a testvéri kapcsolat, és mindent megtesz, hogy ezt megszerezze.

Ezt úgy teszi meg, hogy felhagy azzal, hogy másokat használjon saját meggazdagodására, ehelyett az anyagi javakat kezdi arra használni, hogy barátságra leljen. Vagyis felhagy azzal, hogy a gazdagságban keressen otthont, és kezd a testvérek között otthonra lelni. Éppúgy, mint a múlt vasárnapi példabeszédben a fiatalabb fiú, aki felhagy azzal, hogy önmagában és saját szeszélyeiben keressen otthont, és így újra rátalál atyja házára.

Jézus, amikor befejezi a példabeszédet, hozzáfűz egy nagyon komoly intést a gazdagságot illetően (Lk 16,9–13), mert jól tudja, hogy a javak utáni fékezhetetlen sóvárgás elhomályosíthatja az ember látását és elhitetheti vele, hogy ezek a javak elegendőek az életéhez, az öröméhez.

Ez így van a történelem kezdetétől: a bűnös hajlam, amelyet Isten Káin szívében kuporogni lát (Ter 4,7), nem más, mint az a kielégíthetetlen sóvárgás, aminek a csillapításáért bármit megtenne az ember.

Valójában Jézus kijelenti, hogy az anyagi javak, még ha sok van is belőlük, kevesek, és tisztességtelenek (Lk 16,11–12): kevesek, mert nem elegendőek ahhoz, hogy életet adjanak; tisztességtelenek, mert életet ígérnek, még ha képtelenek is betartani az ígéretet.

Mégis, aki ebben a kevés és tisztességtelen dologban hűséges lesz, használja anélkül, hogy úgy vélné, ez minden, és úgy él, mint azok a nélkülözők, akik megosztják másokkal, amijük van, akkor végül ebben az osztozásban megtalálja az igazi gazdagságot.

Olyan gazdagságot, amely képes elcsitítani a sóvárgást, és segít olyan otthonra találni, ahol végre élhet.

+ Pierbattista

Forgdította: dr. Sz.Gy.

Kedves Testvérek!

A mindennapok forgatagában a léleknek szüksége van a csendre, Istent másképp nem hallhatjuk
meg. Erre kiváló alkalmat kínálnak lelkigyakorlataink. A jelentkezéseket e-mailben és telefonon is
fogadjuk az info@szentkut.hu -n és a 0632/471559-as telefonszámon.

·         Ferences lelkiség lelkigyakorlat Takács Klarissza nővér vezetésével
o   2022.11.10-13
·         Márton napi jótékonysági vacsora
o   2022.11.12
·         Adventi lelkigyakorlat Julián atyával
o   2022.12.09-11
·         Karácsony Szentkúton
o   2022.12.23-27
·         Szilveszter Szentkúton
o   2022.12.31

Forrás: https://kaposvar.egyhazmegye.hu/index.php/hirek/item/1005-eletbevago-kerdesek-eletre-valo-valaszok-orszagos-eletvedo-napot-szerveznek-kaposvaron

Regisztráció: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfvxe_uxRqWcwVn90bzhhrSkdw747ibCIOgBO78ODEqp0hPGA/viewform

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

A drachma

A mai evangéliumi szakaszt (Lk 15,1–32) értelmezhetjük az első vers fényében: „A vámosok és bűnösök is mindnyájan odamentek hozzá, hogy hallgassák.”

A szakasz tehát azzal a képpel indul, amelyben azt látjuk, hogy ahol Jézus van, ott vannak vámosok és bűnösök is, akik azért közelednek hozzá, hogy hallgathassák.

A versen belül egy névmásnál időzünk el, amely azon személyek csoportjára vonatkozik, akiket az evangélista „vámosoknak és bűnösöknek” nevez, amikor azt mondja, hogy ők mindnyájan Jézushoz közeledtek: „mindnyájan”.

Azt mondhatjuk, hogy éppen ez a „mindnyájan” botránkoztatja meg személyek egy másik jelenlevő csoportját, melyet farizeusok és írástudók alkotnak: ami megbotránkoztatja őket, az pontosan ez, vagyis az, hogy Jézus fogadja a bűnösöket is, tehát az, hogy Jézus mindenkit elfogad.

A Jézus által elmondott három példabeszéd többek között e mennyiségjelzők körül forog.

Az elsőben egy emberrel találkozunk, akinek száz báránya van, és abból egyet elveszít. Ezért otthagy kilencvenkilencet, hogy megkeresse az egyetlenegy elveszettet. Megtalálja, hazaviszi, visszavezeti a többihez; úgy tűnik, hogy nem nyugszik, amíg újra nincs meg mind.

A másik egy asszonyról szól, akinek tíz drachmája van, elveszt belőle egyet. Ő is keres, és nem nyugszik, amíg újra nincs tíz, amíg nincs meg újra mind.

A harmadikban van egy apa. Ennek az apának két fia van, egyikük messzire megy. Majd miután sok rossz fát tett a tűzre, hazatér. Ekkor a másik vonul el, nem akar otthon maradni most hazatért fivérével. Ennek a két fiúnak az apja nem lel nyugalmat, amíg mindkét fiú újra vele nem lesz.

Ezzel az értelmezési kulccsal tehát világossá válik, hogy a probléma épp itt van, ebben a mindegyikben.

Egyrészről ott van Isten, aki szívében hordja a mindenkinek szánt üdvösség utáni vágyat.

Lukács evangéliuma első lapjaitól kezdve hallottuk újra meg újra: amikor Jézust néhány nappal születése után szülei bemutatják a templomban, egy Szentlélekkel eltelt idős ember látja őt és felismeri benne azt az ajándékot, amit Isten ad az emberiségnek minden nemzet üdvösségére (Lk 2,31).

Másrészt ott van az ember két, csak látszólag ellentétes hajlam között: van az elveszett ember, mint a kisebb fiú és van a méltatlankodó ember, aki elutasítja, hogy elveszettként tekintsenek rá. Ők azok, akik úgy vélik, hogy méltók az üdvösségre, mint a farizeusok, akikkel az 1. versben találkozunk.

Mindkettő téved, hibás a látásuk, téves a nézőpontjuk.

Az előbbiek azt hiszik, hogy nincs többé joguk, hogy hazatérjenek; az utóbbiak úgy vélik, csak nekik van joguk ehhez. Mindkettő téved, mert egyiküknek sincs joga rá, hanem ez az otthonlét mindenki számára kegyelem és élet.

Az Isten üdvössége utáni vágy tehát olyan úton valósulhat meg, amely során az ember visszatér egy testvéri élethez, amiből senki sincs kizárva, olyan úton valósulhat meg, amely során az ember lemond arról, hogy ő határozza meg, ki üdvözül és ki nem.

Jézus ezért megszüntet minden kategóriát: számára nincsenek farizeusok, vámosok, bűnösök, mindnyájan egyaránt elveszett és megtalált fiak, akik arra kaptak meghívást, hogy testvérek legyenek, hogy együtt alkossák azt az új családot, amelyben mindenkinek helye van.

Jeruzsálem felé tartó útján ma Jézus még egy lépést tesz, ismét megvilágítja útja értelmét: Jeruzsálemben Jézus odaadja életét mindenkiért, hogy az elveszett és megosztott emberiség újra egy legyen egyetlen, megosztottságok, osztályozások és megkülönböztetések nélküli családban.

Azonban ennek a megbotránkoztató újdonságnak az elfogadása a szoros kapu, amelyen át be lehet lépni a házba: amint az elmúlt vasárnapokon láttuk (vö. C év 21. vasárnap), nem az marad kívül, aki hibázott, hanem az, aki úgy gondolja, hogy előbbre való másoknál, hogy többet érdemel, aki féltékeny arra a testvérre, akit az Atya ingyenesen és örvendezve fogadott haza.

+ Pierbattista

Fordította: dr. Sz.Gy.

Tájékoztatjuk azokat az egykori tanítványokat, barátokat, akik személyesen nem tudnak részt venni a szertartáson, hogy József atya temetése élőben is közvetítve lesz a ferencesek YouTube-csatornáján:

https://www.youtube.com/channel/UC4kcszDESGY4kN6M6hV3afA