A Trencséni származású Sujánszky család nemesi levelét 1631. április 29-én kapták meg III. Ferdiándtól. Nevükben az elfeledett Suján településnevet őrzik. 1700-as évek végén telepedtek meg Gyöngyösön. A szülők Sujánszky Mátyás és felesége Hrányi Mária volt. Ikergyermekük született 1831. április 11-én Anna és György, a későbbi Euszták. Gyöngyösön és Egerben járt iskolába, ahol 1828. november 9-én belépett a minorita rendbe. 1831. április 19-án tette le szerzetesi fogadalmát, majd 1834. április 19-én Pyrker László érsek pappá szentelte. A rend különböző iskoláiban tanított: Lugos, Nagybánya, Kánta, Arad, ahol igazgatónak is kinevezték. Lelkészi szolgálatot is ellátott Kántán, Nagyenyeden, Nyíregyházán és Aradon is.

1849. október 5-én Howinger tábornok felszólítására Bardócz Sándor, Pléva Balázs, Vinkler Bruno rendtársaival az aradi vértanúk gyóntatója lett. Eredetileg 10 vértanú volt katolikus, de az éjszaka folyamán Damjanich János katolikussá lett.

Euszták Imregre vonult vissza, ahol a minoritáknak Szent Ferenc sebeiről nevezett templomuk és kolostoruk volt, melyet Barkócz Imre báró építtetett 1755-ben. A hatóságok zaklatása elől itt élt titokban 1867-ig. 1867-es kiegyezés után megszűnt a zaklatás. 1875. december 7-én hunyt el.

Sujánszky Euszták visszaemlékezése

1849. október 5-én fél ötkor jelenék meg a helybeli várőrségből kolostorunk elnökénél, Kosztka Libornál… aki a haditörvényszék által elítélt tábornokok mellé kilenc papi egyénnek kiküldését sürgeté.

Mély levertségű és borzasztó hír hallatára egészen elfogódott elnökünk, minthogy kilenc papi egyént (honn is néhány maradása igényeltetvén) nem küldhetett. E kolostor tagjai közől négyet, ti. Pléva Balázst, Vinkler Brúnőt, Bardócz Sándort és Sujánszky Eusztákot kéré fel a szerencsétlenek melletti vígasz… megtevésére.

Vérző szívvel lépők át reggeli tíz óra után a vár küszöbét, s megjelenve a börtönné alakított falai között, azonnal átvevénk vigasztalásul – és mennyire lehetett bátorításul – a nagylelkű jövendő mártírokat. Kezet szorítva teljes bizalommal fogadának bennünket, s miután mi az őszinte részvét után több órai bartáságos beszélgetés közben őket, a nehéz harockban annyira megedzett hadfiakat a reájok nézve ugyan gyászos, de meg nem érdemlett csapás elviselésére és az isteni gondviselésbeni megnyugvásra felhívók, ők egész nyugodtan és egész maguk megadásával bízák soruskat és eéletöket arra, kinek kezeiből minden jő.

Délután öt óra után hagyánk el a szerencsétlen foglyokat, s miután a várparancsnok Howiger tábornoktól belépési engedélyt véve figyelmezeteténk, hogy másnap 6-án reggeli két órakor a várban megjelenjünk, a legnagyobb szívfájdalommal térénk vissza kolostorunkba.

Október 6-án reggeli két órakor megindulva, miután a várba bejutánk, ki-ki a reá bízottakat felkeresni s meglátogatni főgondjának tartá. Virrasztottak a nagylelkű foglyok, és amennyire lehetett, szeretteiktől néma soraikban végbúcsút véve, a legszükségesebb rendeleket metéve, s példás buzgósággal a bűnbánat és oltáriszentségben részesülve, maguk csinosítgatásával, lelkük tiszta öntudatában várák be ama borzasztó időpercet, mely őket vagy felszabadítja, vagy mielőbb annak széke elé állítandja, kitől ügyük szentsége és igazságos voltért szenvedett vértanúi halál után a dicsőség babérját megnyerendik.

Fél ötre elmúlt, s én bevégezvén Polgenberg Ernő és Aulich Lajos uraknál papi kötelességem, kolostorunk meghagyásából az annyira ismeretes, lábtörés következtében ágyban fekvő nagy hőst, Damjanichot látogatám meg, őszinte részvétünket előtt nyilváníttandó. Kezet szorítva fogadott beléptemkor, s a brünni hóhért (Mayer), ki éppen szobájában kémlelődött, valamint az őrt is kiparancsolván, velem barátságos beszélgetésbe elegyedett…”

A képek forrása: székelyhon.ro

Az összeállítást ez alapján készítettem: Dr. Misóczki Lajos: Gyöngyöstől Imregig. Képek Sujánszky Euszták, az aradi vértanúk gyóntatójának életútjából (1811-1875), Gyöngyös-Imreg, 2003.

fr. Kamill