Levélben búcsúzott el Szaléz a plébániai híveitől:

Kedves Testvéreim!

Ti is, én is mélyen átérezzük a Szentírás igazát: „kifürkészhetetlenek az Isten útjai”. Utamat kedves körötökből másfelé vezérli. Fáj, hogy távozásommal szomorúságot okozok Néktek. De nem válunk el örökre. Még ezen a földön is, de az égi hazában biztosan találkozunk! Érzem, és biztosan tudom, hogy nagyon szerettetek, ha keménykezű és nem könnyen engedő lelkipásztorotok voltam is. De keménységem és személyválogatást nem ismerő határozottságom mellett volt meleg szívem és minden jóért és szépért lelkesülő és lelkesítő szellemem. Bármi jött légyen elém, mindig lelkesültem és lelkesítettem. A jóban nem törtem meg soha. Hogyan sikerült mindez nekem? Elárulom titkát: két eszménykép lebegett szüntelenül szemem előtt: a jó Szeneczey és a drágalelkű Bende Szaniszló egyénisége. Az ő mezsgyéjükre léptem naponkint s azon haladtam előre. Velük tanácskoztam, velük imádkoztam Értetek. Rengeteg jót köszönhetek nekik, áldom is, őrzöm is kedves emléküket. De igen hálás vagyok a jó Istennek és Néktek is, a ti jóságtokért, példás és fogyhatatlan támogatástokért. Nélkületek adományaitok és fáradhatatlan támogatásaitok nélkül semmire sem jutottam volna. Áldjon meg érte mind a két kezével az áldások Istene, Jézus Krisztus. Nagy hálával tartozom rendemnek és rendtársaimnak. Nagyon sokféleképpen voltak segítségemre, hogy terveim megvalósuljanak. Köszönöm egyházközségünk volt és jelenlegi tisztviselőinek, valamint egyleteink hűséges és igaz tagjainak sok-sok munkáját. Nem hiába dolgoztunk. Az Ég és mi magunk is örvendezünk összmunkánk ízes gyümölcsein. Legyetek jók valamennyien továbbra is! Sőt még jobbak. Isten akarja, és én is ezért imádkozom. Szeressétek új lelkipásztorotokat. Egy szívvel és egy lélekkel támogassátok őt nehéz munkájában. Ez az igazi katolikusok legszentebb kötelessége és egyben legszebb ékessége! Vigyázzon Rátok és reám is, közös védőszentünk Szent László király. Isten Veletek. Őszinte szeretettel Fr. Kiss Szaléz OFM.¹