Nazianzi Szent Gergely, a nagy egyházatya egyik elmélkedésében egy olyan élményvilágról beszél, amely a nagyböjti időben különösen közel áll hozzánk. Bele tudjuk magunkat élni ebbe a világba, amely ilyenkor megszólít bennünket, mert „Urunk, a mi vétkeinkért halált szenvedett és megigazulásunkért életre támadt”(Róm 4,25). Ez az élményvilág odavezet bennünket, hogy ne csak véleményt alkossunk Krisztus üdvösségszerző áldozatáról, hanem felfedezzük azt a személyes vonatkozást is, amely egészen közel visz bennünket a húsvéti misztériumhoz.

Ezt a belső folyamatot így fogalmazza meg Nazianzi Szent Gergely: Ha cirenei Simon vagy, fogd a keresztjét, és kövesd! Ha gonosztevő vagy, és vele együtt keresztre lettél szögezve, akkor becsületes emberként ismerd el őt Istenednek; ha őt, helyetted és bűneidért, a bűnösök közé számították, te őmiatta válsz igazzá. Ha arimateai József vagy, kérd el a holttestet attól, aki keresztre szegeztette; és tiéd lesz az, aki a világ engesztelő áldozata. Ha Nikodémus vagy, Isten éjszakai tisztelője, kend meg Jézust a temetésre szánt kenetekkel. Ha az a bizonyos Mária vagy, vagy a másik Mária, vagy Szalóme, vagy Johanna, sirasd hajnalban könnyeiddel. Törekedjél arra, hogy te lásd meg elsőnek az elmozdított követ, talán az angyalokat is, de inkább magát Jézust.

Húsvét ünnepén mintha fellélegezne a világ, mert sokszor látjuk magunkat keresztre feszített gonosztevőnek, a segítségnyújtástól menekülő cirenei Simonnak vagy éppen vétkeit sirató Mária Magdolnának. Nyomasztó képek ezek. Húsvét ünnepén viszont már ott állunk az elmozdított kő előtt, az örömhírt hozó angyal előtt és a feltámadt Krisztusra tekintünk. Istennek ez az új teremtése felrázza a világot.

Egyházközségi honlapunk minden kedves olvasójának áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

ferences testvérek

Nagyszombaton „az Egyház Jézus sírja mellett virraszt” – némaság tölti be a világot.

A lábak megmosásához hatalom kell! Mert az alázatban, a lemondásban van a nagyság. Ezt kell megtanulnunk az élet iskolájában. A szeretet: lemondások gyakorlása a végső, a teljes lemondáshoz, önmagunk átadásához.

Megy körbe Jézus a tállal, derekán a kendő, mossa a lábakat, mind a huszonnégyet… a Júdásét is… Noha Júdás szándéka ismert Jézus előtt. Júdás tragédiája az, hogy nem változott meg ettől a lábmosástól.

Megy körbe a kenyér, kézről-kézre, azután a pohár is, s a nagy csendben egyszer csak megszólal Jézus: ez az én testem.

Micsoda jel, micsoda vallomás… Érezzétek, én vagyok. Ha nem veszitek, semmi közötök sincs énhozzám… Vegyétek, egyétek, hogy legyünk egyek. Én tibennetek, ti azokban, akikhez lehajoltok. AZOK IS ÉN VAGYOK…

A passió az evangélium legrégebben kikristályosodott szövege. Ez a legfontosabb, a legelső, amit az első keresztények el akartak mondani Krisztusról. A passió ősformáját valószínűleg a jeruzsálemi ősegyház fogalmazta meg még a Krisztus utáni 30-as években. E közösség rendkívül jól ismeri a helyszíneket (Betánia, Betfagé, az Olajfák hegye, Getszemáni-kert, Kedron patak, a főpap háza, Pilátus palotája stb.). Nagyon sok személyt említenek név szerint. Pontosan ismerik tehát az eseményeket, a szereplőket, a helyszíneket.

1941-ben Jeruzsálemben a régészek találtak egy Krisztus korabeli ossariumot (csonttartó ládikót), ezzel a felirattal: „Alexander, Simon fia, Cirenei”. Szinte minden kétséget kizáróan az evangéliumi Cirenei Simon egyik fiának csonttartó ládáját találták meg! Egy apró ponton döbbenetesen igazolódott az evangélium történeti hitelessége.

Jézus szenvedéstörténete nem a vért, nem a fizikai kínokat emeli ki. Ezeket szinte inkább zárójelbe teszi. Talán azért is, mert annyira szörnyű volt visszagondolni ezekre. A passió sokkal inkább azt mutatja meg, hogy Jézus a szenvedés poklait győzelmesen járta végig. A kín, a gyűlölet, a halál sötétségében is az ő fénye ragyogott és győzött. Ez egy dicsőséges passió.

Júdás árulását az evangélium átadásnak nevezi. Van ebben egyfajta keserű irónia. Júdás átadja Jézust a főpapoknak, a főpapok Pilátusnak, Pilátus a katonáknak, a katonák borzalmasan megkínozzák, kivezetik és kivégzik. Nem kell a Messiás. Kézről kézre adják.

Van azonban egy mélyebb oka is annak, hogy a passió szövege miért nevezi átadásnak Júdás árulását. Az utolsó vacsora jelenetében, ahol Jézus megjövendöli Júdás árulását, az átadás szó még egyszer szerepel, egy rendkívül fontos mondatban: „Ez az én testem, mely értetek adatik.” A passió szövege ezzel az egybeeséssel azt jelzi, hogy Júdás árulása, a főpapok hatalomféltése, Pilátus cinizmusa, a katonák kegyetlensége csupán a színfalak. Az igazi esemény, ami itt történik, az, hogy Jézus odaadja értünk önmagát. „Ez az én testem, mely értetek adatik.” Az igazi esemény az, hogy úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte (Jn 3,16).

A mi életünkben is így van ez. Az igazi esemény, aminek meg kellene történnie, az, hogy odaadjuk az életünket. A helyek, körülmények, teendők csak színfalak. Az igazi kérdés az, hogy megtanulunk-e szeretni, sikerül-e odaadnunk az életünket.

Amikor Jézust kigúnyolják, az „arcát eltakarják”. Az evangélium ezzel a kifejezéssel utal Mózesre, akinek ragyogott az arca, miután az Úrral beszélt, ezért eltakarták azt. Jézus arca ragyog. Köpésekkel és ütésekkel teli, mégis sugárzik. Leborulnak előtte a katonák. Jézus megkapja a messiási díszruháját. Köpésekbe és ütésekbe öltöztetik. A szeretet sebeit viseli.

Amikor Jézus meghal, a templom függönye kettéhasad. Az a függöny, amely a szentek Szentjét takarta el, a szentélyt, ahová egy évben csak egyszer léphetett be a főpap, amikor Isten kimondhatatlan nevét kiáltotta, és meghintette vérrel a helyet. Jézus megnyitja az utat az Atyához. A világ megláthatja Isten arcát, és ez az arc vérrel és könnyekkel van tele. Jézus, az új főpap belép a szentélybe a saját vérével. Kiáltja Isten új nevét: Isten a szeretet. Halálosan szerette ezt a világot.

Két hét van még Húsvétig és a mai vasárnapi szentírási szakaszok a feltámadásról szólnak. Nem Jézus feltámadásáról, amely teljesen új valóság, hanem saját feltámadásunkról, amelyre mindnyájan vágyakozunk és amelyet Krisztus adott nekünk a halálból való feltámadás által. Valójában a halál úgy áll előttünk, mint egy hatalmas fal, amely meggátol abban, hogy lássuk, mi van mögötte, mégis, szívünk e fal fölé hatol és még ha nem is értjük, hogy mit takar, nem szűnünk meg gondolkodni arról, és szimbólumokkal kifejezni az örök utáni vágyunkat.

Ezekiel próféta azt hirdeti meg a zsidó népnek, amely száműzetésben van távol Izraeltől, hogy Isten kinyitja a halottak sírjait és haza viszi őket, hogy békében nyugodjanak (Vö. Ez 37,12-14). Az ember ősi vágya az, hogy őseivel együtt temessék el, a a „szülőföldbe” vágyik, amely befogad minket a földi baj végén. Ez az elképzelés még nem foglalja magában a halálból való személyes feltámadást, ami csak az Ószövetség korának végén jelenik meg, és még Jézus idejében sem fogadták el mindnyájan a zsidók között. A keresztények között is a feltámadás és örök élet hitét gyakran számos kételkedés és értetlenség kíséri, mert az olyan valóság, amely meghaladja értelmünk határait és a hit aktusát igényli.

A mai evangéliumban – amely Lázár feltámasztásáról szól – a hit szavát halljuk Lázár nővérének, Mártának szájából. Jézus azt mondja neki: „Testvéred föl fog támadni!”, mire azt feleli: „Tudom, hogy föltámad, a feltámadáskor, az utolsó napon!” (Jn 11,23-24) De Jézus folytatja: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz bennem, még ha meghal is élni fog!” (Jn 11,25-26). Ez az igazi újdonság, amely bőségesen meghalad minden határt! Krisztus lerombolja a halál falát, Benne lakozik az Istenség teljessége, aki az élet, az örök élet. Így a halálnak nincs hatalma Fölötte, és Lázár feltámasztása a jele az Ő teljes uralmának a testi halál felett, amely Isten előtt az alváshoz hasonlít! (Vö. Jn 11,11)

Azonban van egy másikféle halál, amely Krisztus legkeményebb harcába került, aminek a kereszt volt az ára: az a lelki halál és a bűn, amely az emberi létet pusztulással fenyegeti. Ahhoz, hogy legyőzze ezt a halált, Krisztus meghalt és feltámadása nem a régi életbe való visszatérés, hanem egy új valóság megnyitása, egy „új földé”, ahol Istennel egyesülünk a mennyben! Pál apostol ezt írja: „Ha annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, akkor Ő, aki feltámasztotta Jézus Krisztust a halálból, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által.” (Jn 8,11)

Forduljunk Szűz Máriához, akinek már osztályrésze a feltámadás, Ő segítsen, hogy hittel mondhassuk: „Igen, Uram, hiszem, hogy Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia!” (Jn 11,27) és elnyerjük üdvösségünket!

XVI. Benedek pápa

Úgy gondolom mindannyian megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy egy ideig nem vehetünk részt nyilvános szentmisén. Mit tudunk tenni ebben a nehéz helyzetben? Hogyan tudjuk így megélni a nagyböjti időszakot?

Két idézetet szeretnék a Kedves Testvérek figyelmébe ajánlani a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményéből:

„Az Egyházi Törvénykönyv előírásai szerint a megyéspüspök, ha úgy ítéli meg, felmentést adhat a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól (CIC 87. k. 1. §., 1245. k.). Ezt a felmentést – a fertőzés elkerülése céljából – a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ordináriusai megadják.”

és

„A jelenlegi kivételes helyzetben is érvényesek a katekizmusban (KEK 2183.) és az Egyházi Törvénykönyvben (CIC 1248. k. 2. §) található előírások, amelyek szerint ha valaki számára súlyos okból lehetetlenné válik az eucharisztikus ünneplésben való részvétel, igen ajánlatos, hogy helyette töltsön kellő időt imádsággal – a Szentírás olvasásával, zsolozsma végzésével vagy más imával – egyénileg vagy a családban. Több helyen van online miseközvetítés. A közszolgálati televízió vasárnap és ünnepnapokon szentmisét közvetít azért, hogy megerősítést, vigasztalást és bátorítást nyerjenek azok, akik most nem tudnak részt venni vasárnapi szentmisén.”

A modern kor lehetővé teszi a számunkra, hogy otthonról is bekapcsolódhassunk a szentmisébe. Sokan persze ellenvetik, hogy ez nem olyan mintha jelen lennék. Ez igaz! Sok idős ember számára, akikhez rendszeresen járok, éppen az a legfájdalmasabb, hogy nem tudnak részt venni a szentmisén. Az eucharisztia számunkra „csúcs és forrás”, nagy baj lenne, ha nem éreznénk a hiányát. Most viszont ebből a helyzetből kell kihoznunk a maximumot.

A keresztény ember számára mindig nagyon fontos az összeszedettség. Komoly a veszélye annak, hogy ha valamit online nézek, hallgatok akkor nem csak arra figyelek (persze ez a veszély a templomban is fenyeget). Ha otthonról akarok részt venni a szentmisén, akkor azt is tudatosítanom kell, hogy most nem egy akciófilm vagy foci következik. (Nem veszem elő a ropit, csipszet vagy a sört 🙂 !) Ráhangolódok a szentmisére egy imával. A szentmise alatt úgy viselkedem, mintha a templomba lennék, mondom az imákat, énekelek, megpróbálok csak a Krisztussal való találkozásra figyelni. (Nem megyek ki a konyhába a szentmise alatt megkavarni a levest 🙂 !) Krisztus most is szól hozzám. Ne engedjük, hogy a külső dolgok eltávolítsanak bennünket a belső dolgoktól.

Lehet, hogy épp ez a helyzet segít bennünket abban, hogy arra fordítsuk figyelmünket ami lényeges, ami igazán fontos.

Maradjunk otthon! Sokszor elhangzott ez a mondat a napokban. Lehet ez egy lehetőség is a tartalmas együttlétre, a közös imádságra, játékra. Emlékezzünk Jézus szavaira: „Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20)

Foglaljuk imáinkba mindazokat akik most értünk küzdenek. Az ország vezetőit, az operatív törzs tagjait, hogy mindig bölcsen és a mi javunkra tudjanak dönteni.

Imádkozzunk az egészségügyben dogozókért, orvosokért, nővérekért. Mennyi áldozattal, veszéllyel jár az ő munkájuk.

Imádkozzunk a betegekért, hogy mielőbb meggyógyuljanak, és imádkozzunk azért is, hogy ez a járvány mielőbb megszűnjön. Akkor majd hálatelt szívvel jövünk ismét össze az Úr Házába, megköszönve Neki, hogy soha sem hagy magunkra bennünket.

Erik atya

Az Egri Főegyházmegye közleménye alapján:

A templomok mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat nem zárjuk be. Mégis felelősen és körültekintően kell eljárni, ezért a

nyilvános liturgia 2020. március 18-tól a templomokban szünetel.

A rendelkezés a szentmisék mellett vonatkozik minden templomi közösségi imádságra, szertartásra, keresztúti, rózsafüzér és egyéb ájtatosságra, bibliaórára is.

A Kedves Testvérek megértését köszönjük!

Mindnyájan azonosíthatjuk magunkat a szamariai asszonnyal: Jézus vár reánk, különösen is Nagyböjtben, hogy szívünkhöz, szívemhez beszéljen. Álljunk meg egy pillanatra csöndben, otthonunkban, a templomban, vagy más csöndes helyen. Figyeljünk a hangra, amely azt mondja nekünk: „Ha ismernéd Isten ajándékát…” Szűz Mária segítsen minket, hogy ne mulasszuk el ezt a találkozást, amelytől igazi boldogságunk függ!

Urunk színeváltozása nem Jézus átalakulása, hanem isteni létének kinyilatkoztatása. Péter, Jakab és János az Úr istenségét szemlélve Jézus kereszthalálára lettek felkészítve. Váljunk a természetfeletti adomány és látomás résztvevőivé az ima és Isten Igéjének hallgatása által. Nagyböjt időszaka különleges alkalom arra, hogy az ember megbánja bűneit és önkéntes szeretetcselekedetet hajtson végre. Mindig hallgassunk Jézus tanítására és kövessük Őt szenvedésekor és kereszthalálában, hogy dicsőséges feltámadásában is részesüljünk.

Azért küldte Isten a Fiát a világba: hogy szabaddá tegye az embereket a Sátán uralmától, aki „minden bűn eredete és oka”. Isten elküldte Őt a mi halandó testünkben, hogy a bűn áldozataként meghaljon értünk a kereszten. A gonosz minden erejével szembeáll ezzel a végső és egyetemes tervvel, ahogy azt különösen is mutatja a Jézus pusztai megkísértéséről szóló evangélium, amelyet minden évben felolvasunk Nagyböjt 1. vasárnapján. Valójában ezt a liturgikus időszakot elkezdeni annyit jelent, mint folyamatosan küzdeni Krisztus oldalán a bűn ellen – személyesen és mint Egyház.

Kérjük Máriának, a legszentebbnek anyai segítségét a most kezdődő nagyböjti időre, hogy az a megtérés gazdag gyümölcsét teremje. (XVI. Benedek pápa)