Húsvét 2. vasárnapja (B év)

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

János evangéliumában a Jézus elfogását megelőző fejezeteket egy hosszú, Jézus és övéi között zajló párbeszéd foglalja el. Mintegy öt fejezet – a 13–17. fejezetig –, amely látni engedi Jézus és övéi mély kapcsolatát. Jézus beszél, elbeszél, elmondja, amit átélt, meghirdeti övéinek, ami történni fog. Beszél nekik az Atyáról, a Lélekről, de beszél arról is, hogy milyen lesz a tanítványok élete a világban az ő távozása után. Összességében nagyon meghitt párbeszéd, mely egy intenzív kapcsolatot ír le.

Majd bekövetkezett Jézus halála, a kereszt, és ez a kapcsolat megtört, ez a párbeszéd elnémult, nincs több szó közöttük: a Mester kudarcot vallott, a tanítványok pedig szétszéledtek.

Amikor a feltámadást követően Jézus megjelenik övéinek, akkor tehát türelmesen, fokozatosan újra felveszi – új módon – a tanítványokkal a kapcsolatot. Azonban egy töredezett közösséggel állunk szemben: amikor az Úr eljön, valaki hiányzik, a közösség nem teljes. Az Úr ezért visszatér, mert a közösség olyan, ahol mindenki megtapasztalja a feltámadást, mindenki találkozik az Úrral, senki sincs kirekesztve.

Nem elég az sem, ha mások elbeszélik: ez a tapasztalat csak személyes lehet; a hit személyes tapasztalata csak a közösségen belül történhet meg, a többiekkel együtt, akik velem együtt járják a hit útját.

Ahhoz, hogy megértsük, miben áll ez a tapasztalat, térjünk vissza a nagyböjti evangéliumokhoz, ahol Jézus már elmondta, hogy a hithez látásra van szükség. A pusztai kígyó epizódjából indult ki (Szám 21,4–9; vö. nagyböjt 4. vasárnapja), elmondta, hogy a halálos rossztól való megmeneküléshez fel kell tudnunk emelni a tekintetünket, hogy lássuk a keresztre feszített Emberfiában az Atya végtelen szeretetét, amely ott ér el bennünket, ahol vagyunk, halandó természetünk közepette. A gyógyítás mindenkinek szól, de csak az éri el, aki felemeli tekintetét, mert a gyógyulás maga a kapcsolat az üdvözítő Úrral.

A mai evangéliumban ugyanez a helyzet. Az Úr feltámadt, és ő mindenki számára élet és béke. Azonban csak az juthat el az ő feltámadt életére, aki valós kapcsolatba lép Vele.

Tamásnak el kell jutnia a hitetlenségtől a hitig: „ne légy hitetlen, hanem hívő” – mondja neki Jézus (Jn 20,27). Azonban ez az átmenet csak akkor lehetséges, ha saját kezével, saját életével érinti a Feltámadott sebeit, vagyis a szeretetnek azt a misztériumát, ami Húsvétban teljessé lett. A szeretetnek ez a misztériuma az, ami által az Úr odaadta életét és most újra él övéi között, mert az a szeretet, amivel Ő szeret, nem vallott kudarcot. Amint rendíthetetlen Jézus és az Atya kapcsolata, úgy Jézus és övéi kapcsolata is az: ez a Húsvét, és ez az, amit Tamásnak meg kell látnia, fel kell ismernie, amire rá kell találnia.

Ezért az Úr felkínálja neki sebeit, amelyek a feltámadás után nem tűntek el: a Feltámadott az, aki azért él, hogy örökre keresztre feszítettként szerethessen, továbbra is életét ajándékozva értünk, mint a kereszten. Állandó, örök önátadás.

Róla tapasztalatot szerezni csak sebei által lehet. Nem lehet többé csak kívülről szemlélni azokat, valamiképpen be kell oda lépni: „nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamba” (Jn 20,27), érinteni kell szeretetének testét. A párbeszéd most áthelyeződik ezekre a sebekre, a megfeszített és feltámadott szeretet „emlékműveire”.

Amikor ez a kapcsolat megvalósul, akkor az Úr az én Urammá válik: „Én Uram és én Istenem!” (Jn 20,28) Az evangéliumokból nem hiányoznak azok a személyek, akik felismerik, hogy Jézus az Isten Fia, és találkozunk különféle hitvallásokkal. Azonban egyedül Tamás mondhatja, miután látta a dicsőséges sebhelyeket, hogy ez az Úr az ő Ura, ez az Isten az ő Istene. Most tapasztalatot szerzett róla, újra megtalálta a kapcsolatot Vele.

Jézus azt mondja, hogy ez az érintés többé nem a látáson keresztül történik, hanem a hit által (Jn 20,29), azon tapasztalat által, hogy valaki az Ő sebeibe befogadottnak érzi magát. Ez pedig mindenki számára lehetséges.

Nem egyszer és mindenkorra történik meg az életben, mert a barátságot táplálni kell.

Ennek a tapasztalatnak az Egyházban nyolcnapos ritmusa van, vasárnaponként az Úr újra megjelenik és befogad minket szeretetének sebeibe: az eucharisztia ünneplése a meghitt és hűséges érintkezés helye, ahol a kapcsolat családiassá, bizalmassá, bensőségessé válik; ahol minden keresztény testvéreivel együtt ismételheti Tamás szavait: „Én Uram és én Istenem!”

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.

Húsvétvasárnap

Kedves testvérek!

Krisztus feltámadt, alleluja!

Íme, ismét összegyűltünk, hogy teljessé tegyük imádságos, ünnepi hetünket. Újra a Sírnál gyűltünk össze azzal az örömmel, hogy Krisztus feltámadt, hogy a halálnak nincs többé hatalma fölötte és egyikünk fölött sem.

Az ünneplés az antifóna éneklésével vette kezdetét: „feltámadtam és újból veletek vagyok, alleluja”. Az Egyház örömkiáltása a passió fájdalma és szenvedése, az Úr halála és temetése után. Ezeket, a 139. zsoltárból eredő szavakat adják a sírból dicsőségesen kilépő Jézus ajkára, miután az Atya feltámasztotta őt a halálból. Ugyanakkor olyan szavak, amelyeket mi mindnyájan – akik összegyűltünk ezen a legszentebb helyen – ismételhetünk, mert Krisztusban feltámadtunk a bűnből és a halálból a kegyelemre és az életre, és mert tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halálból és soha többé nem hal meg. A halálnak nincs többé hatalma fölötte (Róm 6,9). A mai napon, amelyet az Úr adott (Zsolt 118,24), a hét első napján összejöttünk, hogy tanúságot tegyünk a Feltámadásról és hirdessük, hogy a Feltámadt Krisztus mindig velünk marad.

A húsvéti evangélium gazdag jelentőséggel bíró igékben, egy mégis kiemelkedik ezek közül: látni. Húsvétkor minden egy „látás”… Mária látta az elhengerített követ (Jn 20,1), Péter látta a gyolcsokat (Jn 20,5), János látta az üres sírt… (Jn 20,4). Nem találják a testet, de látnak… A látás mind jobban elmélyül egészen a kiáltásig: „Láttuk az Urat!” (Jn 20,25).

„Látta és hitt…” (Jn 20,8): hinni egy mélybe tekintést jelent, annak felismerését, hogy Krisztus testének hiánya nem rablást jelent, hanem egy megvalósult új életet. János egy ürességet lát, és hiszi, hogy ez az üresség valójában teljesség.

Ma mindnyájan erre kapunk meghívást: lépjünk be a halál helyeire, és álljunk ott, a sír szélén, hogy lássuk és higgyük, hogy bár a halál továbbra is félelmet kelt, valójában nincs többé hatalma.

Arra meghívott személyek vagyunk, hogy a sír bejáratánál éljünk, mintha egy határ volna nyitva, egy átjáró. Éljük szüntelenül ezt az átmenetet a halálból az életre, lássuk, hogy a halál jelei itt vannak bennünk és rajtunk kívül, de higgyük azt a nagy, abszolút újdonságot, hogy egy „Erősebb valaki” jött a világba, hogy legyőzze azt az ellenséget, akivel az ember egyedül még csak szembenézni sem tudott soha.

Hiszem, hogy a Húsvét ez, mindenekelőtt ez: nem megtalált testek, hanem megnyíló szemek… A Húsvét inkább egy tekintet, mintsem egy felfedezés, egy új látásmód inkább, mintsem a múlt megszokott dolgainak megtalálása.

Az idei évben a világ nagy részén számoltuk a fertőzötteket, betegeket, halottakat, és valószínűleg mindnyájan úgy vagyunk egy kicsit, mint Magdalai Mária: megkísértve, hogy visszafussunk, hogy megtaláljuk az elveszített testeket, a hiányzó alkalmakat, az elhalasztott ünnepeket, a minket elkerülni látszó életet. Mind arról álmodunk, hogy visszatérhetünk egy normalitáshoz, ami inkább arra hasonlít, hogy meg akarunk találni egy holttestet, egy beteg világot és beteg életet, amely magán viseli a halál jeleit.

Ezen a helyen, éppen ITT azonban felhangzik a Feltámadott titokzatos hangja, amely irányt ad keresésünknek és megnyitja szemünket, képessé tesz minket, hogy lássunk az ürességben. Így mi, akik szeretnénk megtalálni azt, ami elveszett, felfedezzük, hogy akkor vagyunk képesek meglátni a Húsvét nagy újdonságát, ha hallgatunk arra a Hangra, amely egy ismeretlen, de lehetséges jövőről szól nekünk, amely nem hátrafelé küld, hanem az Atyához és a testvérekhez (vö. Mt 28,10), amely menni – nem pedig visszamenni – ösztönöz bennünket.

A Húsvét azt jelenti, hogy inkább arra a lehetetlenre hagyatkozunk, mely Istené, ahelyett, hogy az ember számára lehetségesre hagyatkoznánk. A Húsvét az üresség látását, a szenvedés jeleinek szemlélését jelenti és azt, hogy észrevesszük azokban egy új és rendkívüli Élet előfeltételét és ígéretét. Nem azért, mert álmodozók vagyunk, hanem mert hiszünk Istenben, a lehetetlenség Urában.

Hiszem, hogy ennek a fáradt, sebzett, járványtól és a félelem sokféle helyzetétől, haláltól és fájdalomtól sújtott, annyi hiábavaló kereséstől – mely mindig kevesebbet talál, mint amit keres – koptatott világnak, minden eddiginél inkább szüksége van egy nyitott szemű, húsvéti tekintetű Egyházra, amely észreveszi az Élet nyomait a halál jelei között is. Itt lehet és kell Krisztussal együtt feltámadnia egy, az Úr nevében meghívott Egyháznak, amely fut, hogy örömmel hirdesse, hogy annyi arcban látta Őt, és a szépség, jóság és szentség annyi történésben, amelyek vigasztalták és vigasztalják útját.

A Húsvétból lehet és kell újra kiindulnia az Egyháznak, amely alázatosan büszke Urának győzelmére, meri mindenkinek felajánlani az Evangélium örömét, hogy újra felvázoljon egy világot és egy történelmet, melyet az igazságosság és testvériesség új kapcsolatai jellemeznek. Krisztus nem holttest, Igéje nem holt betű, és Országa nem összetört álom, parancsa nem elavult. Ő az Élet, a mi életünk, az Egyház és a világ élete. Ő az Igazság, a mi igazságunk, az Egyház igazsága, amelyet ugyan gyakran elutasítanak a hatalmasok, de amely minden olyan építkezés sarokköve, amely dacolni akar a viharokkal. Ő az Út, a mi utunk, az Egyház útja, mely természetesen a Kálváriáról indul, de amely csalhatatlanul az öröm teljességére vezet. Az egész Egyházzal szeretnénk itt ezt az Életet élni, ezt az Igazságot hirdetni, ezt az Utat járni. Bátornak kell lennünk, hogy a lehetetlenség tanítványai legyünk, akik képesek a világot a Feltámadottal való találkozás vigasztaló tekintetével látni, és képesek azok szilárd hitével hinni, akik átélték a találkozást az Élettel. Semmi nem lehetetlen annak, aki hisz.

Ez az, amit szeretnék Egyházunknak mondani: bátorság! Semmi nem lehetetlen. Hagyjunk fel azzal, hogy sebeinket vakargatjuk, hogy az Élőt a holtak közt keressük, hogy visszafelé, a múltunkra tekintgetünk, arra, akik voltunk, arra, amit elvesztettünk! A Feltámadottat nem ott találjuk, nem az a mi Húsvétunk.

Ezekben a napokban útjainkon felhangzik az időszak jellegzetes köszöntése: Krisztus feltámadt, valóban feltámadt!

Nem akármilyen köszöntés ez, hanem személyesen a mi köszöntésünk, az Egyházé, amely meggyőződéssel és bizonyossággal tud tanúságot tenni arról, hogy minden halál, minden fájdalom, minden könny életté válhat. Hogy van remény. Hogy mindig van remény.

Kívánom mindnyájunknak, Egyházunknak és városunknak, hogy éljünk mindig a Feltámadott világosságában, aki örömet és életet ad mindenkinek, aki azt kész elfogadni!

Áldott Húsvétot!

Jeruzsálem, 2021. április 4.

†Pierbattista Pizzaballa

Jeruzsálemi latin pátriárka

Fordította: dr. Sz. Gy.

Illetve a youtubon:

https://www.youtube.com/watch?v=Z1G4RBKrf4M

fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit

2021. április 4.

HÚSVÉTVASÁRNAP

KRISZTUS FELTÁMADÁSA

Alleluja + alleluja + alleluja!

Isten feltámasztotta Fiát. A gonosz és házasságtörő nem-zedék nem kapott más jelet, csak egyet, de egy nagyon lényeges jelet, Krisztus feltámadását. Teljesedett, amit az Úr mondott: „Amint Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is három nap és három éjjel a föld szívében” (Mt 12, 40).

OLVASMÁNY ApCsel 10, 34a. 37–43

A keleti keresztények így köszönnek Húsvétkor: „Feltá-madt Krisztus! – Valóban feltámadt!” Kifejeződik ebben is a küldetéstudat. Az örömhírt tovább kell adni. Hirdetni kell, hogy Jézus él, s Jézus az élők és holtak bírája.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 112. Zsoltár

Válasz: Ezt a napot az Úristen adta: *

örvendjünk és vigadjunk rajta.

Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.

SZENTLECKE Kol 3, 1–4

Aki a feltámadt Krisztushoz tartozik, annak az odafönt valókat kell keresnie és nem a földieket.

Vagy: 1 Kor 5, 6b–8

A Húsvétot lelki tisztaságban és igazságban kell ünne-pelnünk. Micsoda „hiánycikk” ezek a mi világunkban! Egyesek túlzott ajándékozással akarják pótolni ezeket az erényeket. Nem csoda hát, hogy nem részesülnek a hús-véti kegyelmekben.

SZEKVENCIA Éneklő Egyház 547. vagy SZVU 86.

ALLELUJA 1 Kor 5, 7b–8a

Krisztus, a mi húsvéti Bárányunk már feláldozta magát. * Üljük meg tehát az Úrral a húsvéti lakomát.

EVANGÉLIUM Jn 20, 1–9

Mária Magdolna és a két apostol megtapasztalja Húsvét reggelén Jézus feltámadásának néhány jelét: az elhen–gerített követ, az üres sírt és az összehajtott lepleket. Eb–ből megértették, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a ha-lálból. Kövessük mi is példájukat.

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

Péter és János örömével mutatjuk be áldozatunkat. Az oltáron a kenyér és a bor a lakoma jele. Jézus pedig ven-dégünk és útitársunk.

ÁLDOZÁSI ÉNEK Kor 5, 7-8

Húsvéti Bárányunkat, Krisztust feláldozták. Ünnepel-jünk tehát a tisztaság és igazság kovásztalan kenyerével, alleluja.

A FELTÁMADT ÜDVÖZÍTŐ KEGYELME

TÖLTSE BE ÉLETÜNKET HÚSVÉTKOR

ÉS A HÚSVÉTI IDŐSZAKBAN!

Alleluja + alleluja + alleluja!

HÚSVÉTHÉTFŐ

Krisztus feltámadása hitünk és reményünk alapja. Ezzel ugyanis bebizonyította, hogy ő valóban az Isten Fia, aki-ben bízhatunk. Ezért követhetjük őt nemcsak földi éle-tünkben, hanem dicsőséges feltámadásában is.

Imádkozzunk, testvérek!

Uram, add meg nekem, hogy veled járjak és hirdessem az örömhírt: emberek, üdvösség nektek! Add meg, hogy ne féljek, hanem benned bízzam. Add meg, hogy sose tapadjon kezemhez igaztalan pénz, árulas és megveszte-getés díja. Add meg, hogy soha ne hazudjak, hanem örömmel hirdessem, hogy te vagy az én életem. S a viszontlátás reménye éltessen….

Ünnepeljük együtt a feltámadt Krisztust a húsvéti idő-ben! Kegyelme legyen velünk a mindennapokban.

HÚSVÉT NYOLCADA

Ezt a nyolc napot az Úr főünnepeként üljük meg, vagyis nem kerülhet helyükbe szentnek az emléknapja. Jézus sírjához érkező asszonyok a hit és a szeretet példaképei számunkra. Az őszinte szeretet és hűség készteti őket ar-ra, hogy megadják Jézusnak a végső tiszteletadást. S ez a szeretet segíti őket abban is, hogy a megjelenés hatására hitük fénye ismét lángra lobbanjon.

JÉZUS KRISZTUS, MINDEN SZERETET SZERETETE!

Te mindig bennem élsz, még ha nem is tudok róla.

Te akkor is velem voltál, amikor megfeledkeztem rólad.

Szívemnek szívében rejtőztél, de máshol kerestelek.

Még ha távol maradok is Tőled, Te mégis vársz rám.

És egyszer eljön a nap, mikor így szólhatok hozzád:

Föltámadt Krisztus! Te vagy az életem!

Krisztus, hozzád tartozom; Krisztus a Tiéd vagyok.

Roger testvér

LELKI ÁLDOZÁS IMÁI

1.

Jézusom! Hiszem, hogy jelen vagy a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Mindennél jobban szeretlek és vá-gyom rá, hogy a lelkembe fogadhassalak. Mivel most nem tudlak szentségi módon magamhoz venni, jöjj, legalább lelki módon, a szívembe! Ne engedd, hogy el-szakadjak Tőled! Amen.

2.

Uram, Jézus Krisztus, hiszek Benned, imádlak Téged és szeretlek Téged teljes szívemből.

Bánom minden bűnömet, mert szeretnélek magamhoz fogadni a szentáldozásban, hogy Veled élhessek.

Jöjj hát, ó Jézus, legalább lélekben költözz a szívembe és végy lakást benne örökre! A mi Urunk, Jézus Krisztus Teste őrizzen meg engem az örök életre!

Köszöntelek, ó Jézus, az én szegény szívemben. Neked adom magamat egészen.

Tied akarok lenni életemben és halálom után is. Amen.

Virágvasárnap (B év)

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Az idei nagyböjtben az Ige egy út nyomát jelölte ki számunkra.

Olyan utat, amely „felborítja” istenképünket (Jn 2,13–25); amely azután oda vezetett, hogy felemeljük tekintetünket azért, hogy meggyógyulhassunk halálos betegségünkből (Jn 3,14–21); és amely végül múlt vasárnap újra felébresztette bennünk a vonzást az Úr Jézus felé, alázatának és felemeltetésének misztériuma iránt (Jn 12,20–33).

Immár a nagyböjt végén járunk, és ma látjuk Jézust, amint bevonul Jeruzsálembe, ahol minden beteljesedik.

Ez az egyetlen eucharisztikus ünneplés, amikor két evangéliumi szakaszt olvasunk: elolvassuk az elbeszélést arról, hogy Jézus belép Jeruzsálembe, majd pedig elolvassuk a Passiót.

Ezt a tényt tekinthetjük úgy, mint annak megfontolása, amit ma ünneplünk. Számunkra, akik – hasonlóan a múlt vasárnapi görögökhöz – felmegyünk Jeruzsálembe az ünnepre, és látni szeretnénk Jézust, a liturgia mindkét szakaszt felkínálja, pontosan úgy, ahogyan Jézus a görögöknek beszélt szenvedésének és dicsőségének misztériumáról.

Nem olvashatjuk Jézus belépését a szent városba anélkül, hogy azt ne egészítené ki és világítaná meg a Húsvét elbeszélése, és viszont. Ez azt jelenti, hogy Jézus nem úgy vonul be, mint akármelyik király vagy győztes. Az ő dicsősége nem olyan, mint a föld hatalmasaié. Az ő dicsősége egy olyan királyé, aki odaadja életét, aki a végsőkig szereti övéit, aki semmiben nem kíméli magát. Olyan király, aki övéiért elfogad egy méltatlan halált azzal a meggyőződéssel, hogy ez az igazi nagyság, az igazi erő, ami megváltoztatja az életet, ami békét hoz.

Jézus az Izrael által várt Messiásként vonul be Jeruzsálembe. Csikón lovagolva vonul be, sokan mennek, hogy találkozzanak vele, és annak ismerik fel, akit vártak: „Sokan az útra terítették ruhájukat, mások meg a fákról vagdalt lombokat. Akik előtte mentek és akik követték, így kiáltoztak: »Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott a mi atyánknak, Dávidnak országa, mely íme, eljön! Hozsanna a magasságban!«” (Mk 11,8–10)

De ki az a Messiás, akit nemzedékek óta vár a szövetség népe?

Izrael meghívásban részesült, hogy sajátos kapcsolatban legyen az Úrral. A bibliai történelem során három személytípus különösen is megtestesítette ezt a meghívást, és segítette Izraelt, hogy egyre meghittebb és mélyebb módon élje azt. A királyokról, papokról és prófétákról van szó.

A királyt azért nevezték ki, hogy a nép számára biztonságot és békét, jólétet és igazságot garantáljon: azt, „ami jó az Úr szemében” (vö. 1Kir 15,5). Ezért a királynak mindenekelőtt félnie kellett az Urat, és önmagát nem helyezni az ő helyébe: tehát az egyetlen igazi Király mindig az Úr.

A papok megbízása arra szólt, hogy a kultusszal törődve „gondozzák” az Isten és ember közötti kapcsolatot: tökéletes áldozatok bemutatása révén a pap megjelent Isten előtt, és elnyerte a nép számára Isten áldását és megbocsátását, a Szövetség megújítását.

Végül a próféták Isten akaratának aktualizáló értelmezői voltak, egy másfajta bölcsesség tanúi, Istentől teljesen megragadott, általában meg nem értett, gyakran vértanúvá lett személyek.

Nem véletlen, hogy válságos pillanatokban éppen ezek az alakok kudarcot vallanak, és emberek javát szolgáló szerepüket vesztik. Dániel prófétától látunk erre példát, aki a tüzes kemence mélyéről megvallja vétkét, majd hozzáteszi: „Nincs most sem fejedelmünk, sem prófétánk, sem vezérünk, sem egészen elégő-, sem vágó-, sem hála-, sem illatáldozatunk, sem hely a zsengeáldozatok számára előtted, hogy elnyerhessük irgalmadat” (Dán 3,38). Eltűntek az Izrael identitásának alapjainál álló alakok, és ez a teljes katasztrófa.

Mégis, Jézus idejében a nép számára világos volt, hogy csak a Messiás töltheti be teljesen azt a hivatást, amelynek minden király, minden próféta és minden pap csak előfutára és előképe volt: a Messiással új korszak veszi kezdetét, amelyben Isten igazságossága betölti a földet; amelyben az Isten és az ember közötti szövetség tökéletes és repedések nélküli lesz; amelyben mindenki szent lesz.

Így lép be Jézus Jeruzsálembe.

Mint az igazi Király, aki szelíden érkezik, hogy elhozza a békét, aki egészen odaadja magát népéért. Nem egy gőgös király, hanem szelíd és alázatos, aki csak azért jön, hogy üdvözítsen.

Mint az igazi pap, akivel az új kultusz veszi kezdetét, az új és örök szövetség, aki nem állatokat mutat be áldozatul, hanem önmagát áldozza fel a kereszt oltárán.

És végül úgy érkezik, mint az igazi próféta, aki mindig meghallgatja és ismeri az Atya akaratát; aki egy egészen más logikát hirdet, ami balgaság azoknak, akik nem hisznek, azonban élet mindazoknak, akik neki engedelmeskednek. Egy ugyancsak meg nem értett és vértanúvá lett, ártatlan és feláldozott próféta.

A prófécia és a várakozás Jézusban teljesednek be, és Benne mindenkinek szóló ígéretté válnak: mert az a meghívás, hogy királyok, próféták és papok legyünk a szeretetben megvalósuló teljes életre szóló meghívás, és ez mindenki hivatása.

Annak az új népnek a hivatása, amely a kereszt lábánál születik, ahol a felemelt Messiás mindent magához vonz (Jn 12,32).

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.

fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit

2021. március 28.

N A G Y H É T

VIRÁGVASÁRNAP,

AZ ÚR SZENVEDÉSÉNEK VASÁRNAPJA

A virágvasárnapi pálma– vagy barkaszentelés és körme–net Jézus ünnepélyes jeruzsálemi bevonulására emlé-keztet. Csatlakozzunk mi is a lelkes tömeghez, köszön-jük meg Dávid Fiának, hogy eljött hozzánk az Úr nevé-ben, és elhozta közénk Isten országát.

URUNK JERUZSÁLEMBE VALÓ BEVONULÁSÁNAK EMLÉKEZETE

Megváltó Királyunk elébe megyünk… (SZVU 77. ének)

Vagy:

Hozsanna Dávid Fiának… (Éneklő Egyház 802. ének)

Üdvözlés – Könyörgés

Evangélium – Mk 11, 1–10

Jézus tanítványainak és követőinek a lelkesedése igaz szívből fakadt. Felismerték benne a Messiás királyt, aki szabadulást és üdvösséget hozott népének. Ugyanilyen hálás lelkülettel köszöntsük őt mi is minden szentmisé–ben.

KÖRMENET

1. antifóna

A választott nép gyermekei, kezükben pálmaágakkal ki-vonultak az Úr elé, hangosan kiáltva: Hozsanna! Dicső-ség a világ Urának!

2. antifóna

A választott nép gyermekei ruháikat Jézus elébe terítik, és csengő hangon kiáltják: „Hozsanna, Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében érkezik.”

ÜNNEPI SZENTMISE

Az Egyház évről évre e napokban üli meg Krisztus hús–véti titkának kimagasló ünnepét. Mélységes komolyság-gal és szent megilletődéssel lépjünk a Nagyhét ünneplé-sébe. Az Úr bevonul Jeruzsálembe, s mi ünnepélyesen elkísérjük őt azon az úton, a szenvedés útján. Szent szín-játék játszódik le előttünk, amelynek azonban nem csak nézői, hanem szereplői is vagyunk.

OLVASMÁNY Iz 50, 1–7

Az olvasmány arról szól, hogy a Messiás az Úr szenvedő szolgája lesz. Nem menekül el a szenvedéstől, hanem elébe megy, mert bízik az Úrban, hogy megsegíti és nem vall szégyent.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 21. Zsoltár

Válasz: Istenem, Istenem, * miért hagytál el engem?

SZENTLECKE Fil 2, 6–11

Krisztus szolgai alakot vett fel. Megalázta magát egé–szen a kereszthalálig. Ezért Isten megdicsőítette őt. Ne-künk is magasztalnunk kell a szenvedésben győztes Krisztust, és követnünk kell példáját.

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS Fil 2, 8–9

Krisztus engedelmes lett értünk mindhalálig, * mégpe–dig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, * amely fölötte áll minden névnek.

EVANGÉLIUM Mk 14, 1 – 15, 47

Hallgassuk megrendült lélekkel Jézus kínszenvedésének történetét Szent Márk evangélista szerint. Csatlakozzunk Urunkhoz, keresztútján. Érezzünk együtt vele. Legyünk készek mi is felvenni keresztjét, hogy vele együtt dicső-ségre jussunk.

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

Minden szentmisében jelenvalóvá lesz Krisztus áldoza-ta. Azt hirdeti nekünk, hogy ő szerette az Atyát, és vég-bevitte mindazt, amivel az Atya megbízta. (Vö. Jn 14, 31) Jézus áldozatához csatoljuk hozzá mi is életünk ál-dozatát.

ÁLDOZÁSI ÉNEK Mt 26, 42

Atyám, ha nem kerülhet el ez a kehely anélkül, hogy ki ne igyam, legyen akaratod szerint.

ELMÉLKEDÉS

Legyen elég neked Krisztus, a Megfeszített. – Vele szen-vedj, vele pihenj, nála nélkül se ne szenvedj, se ne pi-henj. Ha arra vágyódsz, hogy Krisztust valóban elnyerd, sohasem keresd őt keresztje nélkül. Aki nem keresi Krisztus keresztjét, az nem keresi Krisztus dicsőségét sem. Ha tökéletes akarsz lenni, akkor oszd ki akaratodat a lelki szegények között, jöjj szelíden és alázatosan Krisztushoz, és kövesd őt egészen a Kálvária hegyéig, a sírig. Keresztes Szent János

A HÚSVÉTI SZENT HÁROMNAP

Az emberek megváltásának és Isten tökéletes megdicső-ülésének művét Krisztus főképpen az ő húsvéti titka ál-tal vitte végbe, amikor halálunkat halálával megtörte, és életét feltámadásával újjászerzette. Ünnepeljük együtt a Nagyhetet, ahol és ahogy lehet!

Nagycsütörtökön az esti szentmisével kezdődik a Hús-véti Szent Háromnap és Húsvétvasárnap az Esti dicsé-rettel végződik. A legszentebb napokon különösen is ápoljuk magunkban azt a lelkületet, amelyet Urunk Jé-zustól örököltünk.

Nagypénteken Urunk kínszenvedésére és kereszthalálá–ra, az Újszövetség egyetlen áldozatára emlékezünk. A kereszt, amely egykor a szégyen fája volt, Krisztus vilá-got megváltó győzelmének a jelévé vált, ezért hódolunk előtte. Felnézünk a keresztfára és átérezzük, milyen nagy volt bűneink váltságdíja. Ezen a napon nincs szentmise. A nagypénteki szertartásnak három része van: 1. Igeli-turgia, 2. Hódolat a kereszt előtt, 3. Szentáldozás. Ne fe-ledkezzünk el arról sem, hogy Nagypéntek szigorú böjti nap!

Nagyszombaton az Egyház Urunk sírjánál időzik, az ő szenvedéséről és haláláról elmélkedik. Majd az ősi ha–gyományok szerint virrasztást tart a szent éjszakán. Ün-nepeljük a feltámadt és élő Krisztust!

fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit:

2021. március 21.

NAGYBÖJT 5. VASÁRNAPJA

Magyar népi nevén Feketevasárnap

Sok emberről meg lehetne mintázni a helytelen önszere-tet szobrát. Sasszemmel nézik az érvényesülés, a gazda-godás lehetőségeit, lecsapnak mindenre, amiből előnyük származhat. Csak lemondani, adni nem tudnak. Ügyes-nek, gazdagnak látszanak, valójában azonban nagyon is szegények. Sajnálatra méltóan üres az életük. Viszont ör-vendetesen gazdagabbá válik azok élete, akik Krisztusért feláldozzák önmagukat.

KEZDŐÉNEK Zsolt 42, 1–2

Szolgáltass nekem igazságot, Istenem, az istentelen néppel szemben védd ügyemet, ments meg a gonosz és álnok emberektől, mert te vagy az én megmentő Iste-nem.

OLVASMÁNY Jer 31, 31–34

Jeremiás próféta által üzeni az Úr: az emberi szívekbe írom majd be törvényemet. Ez a belső törvény nemcsak megismerteti velünk Isten akaratát, hanem erőt is ad an-nak teljesítésére.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 50. Zsoltár

Válasz: Istenem, kérlek téged, *

teremts bennem tiszta szívet.

SZENTLECKE Zsid 5, 7–9

Jézus azért jött, hogy annak akaratát teljesítse, aki őt küldte. Engedelmes volt egészen a kereszthalálig, és üd-vösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki.

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS Jn 12, 26

Jézus mondja: „Aki nékem szolgál, az engem kövessen, * és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám.”

EVANGÉLIUM Jn 12, 20–33

A búzaszemnek el kell halnia, hogy sokszoros termést hozzon. Ugyanígy Jézus kereszthalálából is új élet fakad. Nekünk is készen kell lennünk arra, hogy Jézusért elve-szítsük életünket. Így remélhetjük ugyanis, hogy elnyer-jük az örök üdvösséget.

FEKETEVASÁRNAP

Nagyböjt 5. vasárnapjának népi neve. A liturgiában egy-re erősebben rajzolódik ki a Szenvedő Krisztus képe, megjelenik a Fájdalmak Férfia. Testvérek, vegyünk részt fájdalmában, de lássuk meg benne a Győzőt is. Nézzük benne a Királyt, aki szenvedése által a kereszt trónjáról uralkodik. Gondoljuk végig, hogy mennyire vettük ko-molyan az idei Nagyböjt kihívásait?

Jézus keresztje alatt megértjük,

hogy Isten útjai egészen mások,

mint ahogy mi elképzeljük.

A KERESZT ÚTJÁN

Vianney Szent János szavaival buzdítjuk testvéreinket Nagyböjtben: „A kereszt útján, gyermekeim, csak az el-ső lépés nehéz. Legnagyobb keresztünk nem maga a ke-reszt, hanem az, hogy félünk tőle. Nincs meg a bátorsá-gunk, hogy hordozzuk, jóllehet tudjuk s tapasztaljuk, hogy kikerülni nem lehetséges; utolér bennünket.”

BÖJTI FEGYELEM

Kötelező hústól való megtartóztatás van Nagyböjt pén-tekjein a betöltött 14 éves kortól. * Az év többi péntekje egyszerű bűnbánati nap, amikor elsősorban hústól való megtartóztatással vagy helyette több imádsággal, ön-megtagadással, és egyéb jócselekedetekkel tehetünk eleget a bűnbánati fegyelem előírásának.

URUNK SZÜLETÉSÉNEK HÍRÜLADÁSA

Gyümölcsoltó Boldogasszony

Csütörtökön, március 25-én ünnepli az Egyház a meg-váltás hajnalát, Krisztus megtestesülését. Amit a Szeplő-telen Fogantatás előkészített, az ma valóra válik: a Szentlélek mindenható, teremtő erejéből alászáll az örök Ige, mint a természetfeletti élet csírája. A Szűzből anya lesz, anélkül, hogy megszünnék szűz maradni. Ezt az ünnepet oly mély titok hatja át, amely előtt hódolattal és imádattal hajtunk térdet. Amikor a liturgia erről meg–emlékezik (az Úrangyalában, a Hiszekegyben) mélyen meghajlunk. A mai ünnep időpontját a Karácsony napja határozza meg. A legrégibb ünnepek egyike. A görög liturgia így dicsőíti az ünnepet: „Ma van a mi üdvössé-günk kezdete és az örök titoknak megnyilatkozása. Az Isten Fia a Szűz fiává lőn, és Gábor arkangyal isteni kegyelmet hirdet. Azért mi is vele együtt az Isten-szülőnek kiáltsuk: Üdvöz légy, malaszttal teljes, az Úr van teveled!”

ÉNEK AZ ANGYALI ÜDVÖZLETRŐL

Mikor Máriához az Isten angyala

Názáret városba az égből leszálla,

kit szent imádságban Gábriel talála,

ékes köszöntéssel a Szűzhöz így szóla:

„Üdvözlégy, Mária, kit Isten szeretett,

sok nemzetek közül magának eljegyzett.

Készíts azért szállást az Isten Fiának,

mert téged választott szentséges Anyjának.”

„Az Úrnak Igéjét örömmel elvárom,

mint Isten akarja, én is úgy akarom,

tiszta hajlékomba, ha tetszik, bezárom,

mert szüzességemben tudom, nem lesz károm.”

Világosítsa meg az Úr én házamat,

ragyogó fáklyákkal rakja udvaromat,

piros hajnal után hozza fel napomat,

Hogy meglássam én is az én Krisztusomat!

Szöveg: Kájoni Kancionále

Dallam: XVII. sz. erdélyi népi gyűjtés szerint