Keresztelő János igaz hitet és jó tetteket prédikált… hogy a kegyelem ereje ragyogjon, az igazság fénye tündököljön, az Istenhez vezető út egyenletes legyen és őszinte gondolatok szülessenek az értelemben, miután halljuk azt a szót, ami a jóra vezérel.

Nagy Szent Gergely

Virrasszatok!

Advent 1. vasárnapján ez a kijelentés hangzik el: „Virrasszatok! Virrasszatok tehát, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok… Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok.” Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy miért tart Isten titokban ilyen fontos dolgot, mint eljövetelének óráját, amely mindnyájunk számára halálunk óráját jelenti.

A hagyományos válasz ezt mondja: „Azért, hogy virrasszunk, s mind azt gondoljuk, hogy a mi korunkban jön el.” (Szír Szent Efrém) De az alapvető ok az, hogy Isten ismer minket, Ő tudja, milyen borzalmas lenne nekünk előre tudni a pontos órát és várni annak lassú, kérlelhetetlen elérkezését. Ez az, ami a legnagyobb félelmet jelenti bizonyos betegségek esetében.

Lássuk, mit mond a hit arról, hogy minden elmúlik. „Ez a világ elmúlik, és elmúlik a kívánsága is. De aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” (1 Jn 2,17) Van valaki, aki nem múlik el, Isten, s számunkra is van egy út, hogy ne tűnjünk el teljesen: Tegyük Isten akaratát, vagyis higgyünk és kövessük Istent!

Elmélkedésünk végén eszünkbe juthatnak azok a szavak, amelyeket Avilai Szent Teréz hagyott ránk: „Semmi ne zavarjon, semmi ne rémítsen! Minden elmúlik! Egyedül Isten marad meg!”

A vasárnapi evangélium Krisztus halálát beszéli el, mert ez az a pillanat, amikor Krisztus megkezdi uralmát a világ felett. Krisztis trónja a kereszt! A feje fölötti feliraton ez volt olvasható: „Ez a zsidók királya.” Jézus ellenségeinek az volt a szándéka, hogy feltüntessék elítélésének okát, voltaképpen ez a felirat Krisztus uralmának kihirdetése.

A szemlélődők követelték, hogy egyértelműen nyilvánítsa ki királyságát, sőt még a barátai közül is többen ezt várták Tőle. De Ő azt választotta, hogy királyságát csak egy ember érdekében mutatja meg féltő gondoskodással, aki valójában bűnöző volt: „Jézus, emlékezz rám, amikor országodba érkezel.” Ő így válaszolt: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a Paradicsomban!”

Ebből a szempontból a legfontosabb kérdés, amit kérhetünk Krisztus király ünnepén nem az, hogy Ő uralkodjék a világon, hanem uralkodjék bennem; akár elismerik királyságát az államok és kormányok. De vajon én elismerem-e ezt a királyságot és Ő él-e bennem?

Krisztus az életem Királya és Ura? Ki uralkodik bennem és határozza meg célkitűzéseimet és áll az első helyen: Krisztus vagy valaki más? Szent Pál szerint kétféleképpen lehet élni: élhetünk „önmagunknak” vagy az „Úrnak” (Róm 14,7-9). Az önmagunknak való élet azt jelenti, hogy valaki kezdetnek és végnek tekinti önmagát, s ez önmagába zárja az embert és csak saját kielégülése, dicsősége számít az örökkévalóság távlata nélkül. Az „Úrnak” élni éppen az ellenkezőjét jelenti, azt, hogy az Ő dicsőségéért, az Ő országáért élünk!

Az Istennek élő ember új életre jut, amellyel szemben még a halál is vereséget szenved. Az ember legfontosabb kérdése már nem az élet és halál kérdése, ahol mindig vereséget szenved. A legfontosabb kérdés, hogy „magunknak élünk” vagy az „Úrnak” élünk-e?!

(R. Cantalamessa)

Jézus a szadduceusokkal vitatkozva elmondja, hogy mit jelent a feltámadás. Elmondja, hogy a feltámadottakról nem földi kategóriák szerint kell gondolkodnunk. A feltámadottak Isten fiai, olyanok, mint az angyalok. Jézus ezzel nem a feltámadottak „testnélküliségét” akarja tanítani, hanem a halhatatlanságot. Így a feltámadottakat nem érdekli már a házasság, amely földi intézmény, sem az utódlási kérdés, mint fajfenntartási kötelesség. A feltámadással Isten gyermekei leszünk, véglegesen; vagyis Isten természetében, az ő életében részesülünk. S részt veszünk Krisztus dicsöségében, aki a halál megsemmisítője.

A feltámadás hite – az előbbiekből következik –, egyik meghatározója keresztény életünknek. Eszünkbe jut-e gyakran? S ha eszünkbe jut, örülünk-e neki? Mindennapi felfogásunkat is szerinte próbáljuk-e alakítani? Vigasztal-e minket a feltámadás reménye?

Erre is vonatkoztathatjuk Szent Pál figyelmeztetését: „Keressétek, ami odafenn van,… arra irányuljon figyelmetek!” (Kol 3,1-2.)

Egynek a halála megváltotta az egész világot. Krisztus nem halhatott volna meg, ha ő nem akarja. Ám ő nem akart a haláltól menekülni, és minket sem tudott volna semmi mással jobban megmenteni, mint éppen halálával. Így tehát az ő halála mindenki élete lett. Halála jegyét hordozzuk magunkon, halálát hirdetjük imádságunkban, azt magasztaljuk áldozatbemutatásunkban. Az ő halála győzelem, az ő halála szentség, az ő halála minden évben a világ főünnepe.

Mit mondjunk még a halálról, amikor isteni példa mutatja nekünk, hogy csak a halál szerezte meg a halhatatlanságot, és csak a halál váltott meg minket a haláltól? Nem kell tehát gyászolnunk azt a halált, amely mindnyájunk üdvösségét hozta. Nem kell menekülnünk attól a haláltól, amelyet Isten Fia sem tartott magához méltatlannak, és nem is került el.

Szent Ambrus püspök

E napon érezzük, hogy újraéled bennünk a mennyország iránti vonzódás, s ez arra ösztökél minket, hogy szaporázzuk lépéseinket földi zarándokutunkon. Érezzük, hogy szívünkben felgyullad a vágy, hogy örökké egyek legyünk a szentek családjával, amelyben már most is részesülhetünk a kegyelem által. Amint az ismert ének mondja: „Hívj Atyám a szentek közé!” Égjen minden keresztényben ez a csodálatos lelkesedés és segítsen, hogy legyőzzünk minden nehézséget, félelmet és megpróbáltatást! Kedves testvéreim, helyezzük kezünket Szűz Mária anyai kezébe, hogy a szentek királynéja vezessen minket égi hazánkba, a „minden népből, emberből és nyelvből” álló szentek társaságába. És már most imádkozzunk az elhunyt szeretteinkért, akikre holnap emlékezünk. (XVI. Benedek pápa)

Az év folyamán több koncertet, orgona bemutatót is szerveztünk, az orgonazenén keresztül igyekeztük a komolyzenei kultúrát közelebb hozni az emberekhez. Megmutattuk az orgona sokarcúságát, és a hangszer lehetőségeit. Több alkalommal a hangverseny után beszélgetéssel egybekötött agapét is rendeztünk, ahol bárkinek lehetősége nyílt a meghívott művészekkel találkozni, beszélgetni. Külön öröm volt számunkra, hogy egyes művészek felkérésünkre ingyen vállalták szereplésüket. Fontosnak tartjuk, hogy az orgonát, mint hangszert közelebb hozzuk a fiatalokhoz is. Többször is szerveztünk bemutatókat, ahol iskolásoknak lehetőségük volt az orgonát kipróbálni, és kérdéseket föltenni. Hangszerünket autista fiatalok zeneterápiás foglalkozásaihoz is felhasználtuk, ahol ők nagy örömmel hallgatták a muzsikát. Részt vettünk a nyitott templomok éjszakáján is, ahol szintén megtekinthető volt az orgona. Céljainkhoz az Emberi Erőforrások Minisztériuma két millió forint támogatást (EGYH-KCP-18-0763) biztosított, amely a rendezvények költségein túl az orgona felújítását is lehetővé tette. Templomunk Angster orgonája közel száz éves hangszer. Történetével, múltjával, a 20. század eleji magyar orgonaépítészet egyik jelentős darabja. Mára szükségessé vált a klaviatúra és a szelepek újraszabályozása, illetve a sípok tisztítása, intonálása, hangolása és javítása. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásából a sípmű teljes tisztítását elvégeztettük, megújult a játékasztal, a traktúra és az orgona egyéb szerkezeti elemei is beszabályozásra kerültek. A minőségében és hangzásában megújult orgonát szeptember 21.-én megtartott ünnepi orgonakoncerttel adtuk át a kedves híveknek.

A farizeus jelképezi azokat, akik úgy érzik, hogy egyenrangúak Istennel és közben lenézik embertársaikat. A vámos pedig azokat jelképezi, aki bűnöket követnek el, de azt elismerik és alázatosan kérik Isten bocsánatát. Utóbbi úgy gondolja, hogy nem saját érdeme, hanem Isten kegyelme menti meg őt. A példabeszéd utolsó sorából világos, hogy Jézus melyik magatartást részesíti előnyben: Ez megigazultan ment haza (bocsánatot nyerve és Istennel kiengesztelődve), amaz viszont nem (az önelégültség érzésével, Istennel való kibékülés nélkül).

R. Cantalamessa

„Minden megkeresztelt ember arra kapott meghívást, hogy bátran hirdesse az evangéliumot az élet minden területén” – írja Ferenc pápa a Missziós Világnapra írt üzenetében, amelyet október 20-án tart az egyház. A dokumentum 2013. május 19-i dátummal jelent meg, ami Pünkösd ünnepnapja volt. A pápa kiemeli, hogy az evangelizáció sohasem egy elszigetelt tett, hanem mindig az egyház cselekvése. Egy közösség akkor igazából felnőtt, ha kilép saját határain túlra azért, hogy elvigye Jézus reményét a legtávolabbi helyekre is.

A mai vasárnap evangélium elénk állítja Jézust, aki meggyógyít tíz leprást, de közülük csak egy jön vissza, egy szamaritánus, egy idegen, hogy hálád adjon Neki (Vö. Lk 17,11-19) Az Úr erre így szól hozzá: „Kelj föl és menj, hited meggyógyított téged.” (Lk 17,19) Ez az evangéliumi szakasz kétszeres elgondolkodásra hív minket. Először is gondoljunk a gyógyulás két szintjére: az egyik felszínesebb, s az a testre vonatkozik. A másik mélyebb szint az ember legmélyebb részét érinti, amit a Biblia „szívnek” nevez és áthatja a személy egész életét. A tökéletes és radikális gyógyulás az „üdvösség”. A „gyógyulás” és „üdvösség” közötti megkülönböztetés még a hétköznapi nyelvben segít nekünk megérteni azt, hogy az „üdvösség” sokkal több az egészségnél: valóban az új, teljes és végleges élet. Ráadásul Jézus ezt mondja: A hited megmentett téged! A hit az, ami megmenti az embert, mert helyreállítja a kapcsolatot Istennel, a másik személlyel és önmagunkkal, és a hit a hálában nyilvánul meg. Azok, akik a szamaritánushoz hasonlóan tudják, hogyan adjanak „hálát” rámutatnak, hogy ők nem tekintenek semmit a maguk érdemének, hanem mindent Istentől jövő ajándéknak tartanak, még ha azt az emberek vagy a természet által is kapják. A hit velejárója a személy megnyílása Isten kegyelme előtt, ami azt is jelenti, hogy mindenre úgy tekintünk, mint ajándékra, mint kegyelemre. Micsoda elrejtett kincs van e két szóban: „Hála Neked!”