100 éves a magyar rádiózás: Rákóczi-indulótól mesékig

A rendszeres rádiós műsorszórás 1925. december 1-jén indult meg Budapesten. Előtte a Puskás Tivadar-féle Telefonhírmondó működött 1893-tól, majd egy ideig a rádióval közösen végezték a műsorszórást: összetartozott a Telefonhírmondó, a rádió és a Magyar Távirati Iroda. Első vezetője Kozma Miklós volt.

Erre mindenki emlékszik:

LGT: Szól a rádió, szól a rádió

1. Még broadcastingnak hívták, s nagyon sok pénzbe került,
Mikor az első szpíker izgatottan a mikrofonhoz ült.
Érces hangja felszárnyalt és messzire repült,
És egy hallgatóban megszólalt: – A próba sikerült!

2. S a Gyáli úton állt egy csukott bútorszállító,
És ott volt huszonháromban az első stúdió.
És műsor gyanánt akkoriban az is megfelelelt,
Ha Marcal János segédtiszt egy nótát énekelt.

R. ||: Szól a rádió, szól a rádió. :||

Gyermekkoromban rendszeresen szólt a Kossuth Rádió. Már az Aprítógépgyárban dolgoztam, amikor reggelente felhangzott a Rákóczi-induló. Megmondom őszintén, nem mindig örültem neki! A szignálok is előttem vannak, több műsorét fel tudnám idézni. E hangokról már előre tudtam, mi következik.

Délután két órakor hallgattuk az Időjárás- és vízállásjelentést. Gyakran felmerült bennem a kérdés: vajon mit is jelent az, hogy „a hajóvonták találkozása tilos”? Negyven év kellett hozzá, hogy valakitől megtudjam! 🙂 Naponta többször meghallgattuk a híreket is — akkoriban nem tudtam eldönteni, igazat mondanak-e, vagy csak „szo-szo”. Időnként Miska bácsi Levesládája című műsora is hallható volt; magára a műsorra már nem emlékszem, csak a hangjára. Padisák Mihály író, szerkesztő és rádiós újságíró műsora volt a rádiózás történetének egyik legnépszerűbb és leghosszabb ideig futó adása. Egyszer a Jászai Mari téren kerestem valamit, és véletlenül összetalálkoztam vele. Az arcát természetesen nem ismertem fel, de a hangja azonnal felidézte a régi emlékeket.

A Beszélni nehéz című műsor is előugrik az emlékeimből, Péchy Blankával és Deme Lászlóval. Időnként frekvencia-beállítást végeztek, amit akkor sem értettem igazán — nálunk a Kossuth Rádió mindig ugyanott szólt! Manapság is gyakran hallgatom esténként a rádióban a meséket. Bizonyos adásokat az archívumból vesznek elő, és ilyenkor mindig elgondolkodom: vajon ezt hallottam-e már negyven évvel ezelőtt? Jó érzés hallani neves színészek hangját, akikre már akkor is felnéztem, és akik nem átallottak gyerekeknek mesét mondani.

Amikor Kiss Szaléz életrajzát írtam, a róla szóló filmben (Zsigmond Dezső: Isten akaratában, Dunatáj, 1994) Galicz Töhötöm OFM elmesélte, hogy Szaléz a pécsi Collegium Seraphicumba a Kultuszminisztériumtól egy rádiót is szerzett. Ezen hallgatták Bangha Béla jezsuita atya beszédeit és a Fradi-meccsek közvetítéseit. Egyszer Jászberény–Hajta tanyavilágába is „kiszállt” a rádió hajnali műsora, ahol Csajbók Sándor beszélt arról, milyen nehéz a mezőgazdasággal, állattenyésztéssel foglalkozók élete.

Gyerekkoromból még a színházi közvetítések emlékei is élénken élnek bennem. A bemondó halkan, szinte suttogva jelezte, melyik szereplő jön be balról, melyik megy ki jobbra, vagy épp mit tört össze. Örülök, hogy neves színészek játékát hallgathattam akkor is — és nemcsak akkor, hanem manapság is. Völgyi-Tóth Zsuzsa nemcsak remekül állítja össze a rádiójátékok és színdarabok műsorát, de a Rádiószínház – Kulissza című műsora is igen érdekes.

A tematikus rádiókat általában nem hallgatom, csak néhány műsor erejéig a Magyar Katolikus Rádiót. Bár időnként felmerül bennem, hogy a Csukás Rádiót is ki kellene próbálni.

A rádiót azért szeretem, mert hallgatom, és közben a képzeletem szabadon járhat. Elképzelem a riportok helyszíneit, vagy szinte látom magam előtt a színházi előadást. Sokan mondták már, hogy a rádió meg fog szűnni: ezt jósolták a mozi indulásakor, majd a televízió megjelenésekor, később az internet és a számítógép térhódításával. Úgy gondolom, hogy a rádió változik, folyamatosan alakul, de a megszűnése miatt egyelőre még nem aggódnék.