https://demokrata.hu/kultura/maczko-maria-nepdalenekesno-56788/

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Az evangéliumi szakasz (Jn 18,33–37) Pilátus és Jézus találkozását mutatja be annak az eljárásnak a során, amely Jézust halálra fogja ítéli. Míg a zsidó eljárás elrendeli a tanúk jelenlétét – a vádlott mellett vagy vele szemben –, addig a római per alapvetően a bíró által lefolytatott kihallgatásra támaszkodik, amelynek most tanúi vagyunk, miközben szemtől szemben látjuk a két személyt, akik egy lényeges témáról folytatnak párbeszédet.

A dialógus Jézus, a zsidók királya és Pilátus, a római hatalom, az evilági uralom képviselője között zajlik.

A párbeszéd éppen az uralom, a királyság témája körül forog: Pilátus azt kérdezi Jézustól, hogy vajon ő-e a zsidók királya (Jn 18,33). A „király” kifejezés az eljárás egésze során tizenkétszer fordul elő: ez a nagy probléma, a nagy kihívás az ember számára, megtudni, hogy ki a király.

Érdekes, hogy ezt a kérdést nem a nép vezetői teszik fel, akik átadták Jézust Pilátusnak: ők nagyon óvakodnak még attól is, hogy akár csak kimondják ezeket a szavakat, Jézust pedig kiszolgáltatják, azt állítva, hogy gonosztevő (Jn 18,30). Amikor pedig Pilátus a kereszt tetejére téteti a feliratot, amelyik éppen Jézus király voltát tanúsítja, akkor van mondanivalójuk, és megpróbálják megváltoztatni. Pontosítják, hogy Jézus nem király, hanem csak olyasvalaki, aki magát annak tartotta (Jn 19,21).

Ebből is érthető, hogy mennyire központi ez a kérdés.

Jézus számára nem új ez a kérdés, sőt, úgy tűnik, hogy az uralom témája kezdettől fogva végigkíséri útját. Máté evangéliumában (Mt 2,7sköv.) Jézus rögtön születése után összeütközésbe kerül egy királlyal, és azonnal világosan látszik, hogy nem fér meg egymás mellett két király. Heródes meg akarja öletni ezt a gyermeket, akit királynak mondanak: csak egy király számára van hely.

A probléma abban áll, hogy megértsük, mit jelent a király; a Bibliában ez döntő kérdés.

A megértést segítendő tegyünk egy lépést hátrafelé és menjünk egy Dániel könyvében elbeszélt epizódhoz (Dán 3). A történet a diaszpóra néhány izraelita fiataljáról szól, akiket a fogság idején Babilonba deportáltak. Az ifjakat az udvarba vitték és a hely legjobb bölcsessége szerint képezték, de ők hűségesek maradtak szokásaikhoz. Tehát, amikor kiadnak egy rendeletet, amely mindenkitől megköveteli, hogy leboruljon Nabukodonozor király szobra előtt, ők ezt visszautasítják: mi csak Isten előtt borulunk le, mert ő az egyetlen igazi Király, az egyetlen Úr.

Íme, ez az epizód megérteti velünk, hogy Jézus milyen királyi jog alapján fogadja el, hogy az Úr legyen.

Ha az evilági királyok arra tartanak igényt, hogy térdet hajtsanak előttük, tiszteletet és hatalmat követeljenek maguknak, Jézus éppen ellenkezőleg tesz. Néhány nappal az előtt, ami a mai szakaszban történik, Jézus nemcsak hogy nem igényli, hogy leboruljanak előtte, hanem ő az, aki leveszi ruháját és lehajol, hogy megmossa tanítványai lábát (Jn 13,1–5), ahogyan egy szolga tesz urával.

Jézus Király, de nem a dicsőség és hatalom kategóriái szerint: Király a szolgálatban és alázatban, önmaga odaadásában. Nem tagadja, hogy király, de azt mondja, hogy másként, más logika szerint az.

Ezért fogja azt mondani Pilátusnak, hogy az ő királysága nem ebből a világból való: az ő tekintélye nem emberektől ered, mert ha így lenne, akkor erővel védelmezné azt. Azonban amikor valaki megpróbálja megvédeni őt, mint Péter a Getszemáni kertben (Jn 18,10–11), akkor Jézus távolságtartó ezzel a magatartással szemben és megerősíti, hogy teljes bizalommal, egészen a magáénak vallja az Atya logikáját.

Az az ország, amelynek Jézus a Királya, nem rendelkezik hadsereggel és nincsenek megvédendő területei.

Egyetlen célja van: kinyilatkoztatni az embereknek az igazságot (Jn 18,37), ami szabaddá teszi őket úgy, ahogyan szabadok voltak azok a Babilonba hurcolt, izraelita ifjak, akikkel Dániel próféta könyvében találkoztunk: tüzes kemencébe vetve a lángok között jártak, imádkoztak és áldották Istent (Dán 3,24). Imádságukban elismerték, hogy bűnösök, de biztosak voltak abban, hogy Isten nem hagyta el őket, mert aki Benne bízik, nem csalatkozik (Dán 3,40).

Ez az igazság, és ez olyan örök igazság, amely felülmúlja a halált.

Ezért lehet szelíd igazság, mert egy olyan igazság, amit erővel kell megalapozni, az nem igazság, hanem ideológia. Az ideológia fél a haláltól, fél, hogy csalása lelepleződik. Az igazság a szenvedésben és üldöztetésben is felragyog, és nem fél attól, hogy mindent elveszít.

Végül az az Ország, amelynek Jézus az Ura, hatalmát nem nemzetekre és területekre terjeszti ki, hanem azoknak az életére, akik meghallják hangját és átmennek a halálból az életre.

Ehhez egyetlen eszköz, egyetlen fegyver áll rendelkezésre: az Ige; és aki azt hallgatja, belép az Igazságba, és élő, szabad emberré lesz.

Ezért Pilátus nyilvánvalóan nem értheti meg Jézust: kettejük között határtalan távolság van. Pilátus tanújelét adja, hogy saját félelmeinek a foglya: attól fél, hogy elveszíti hatalmát. Így elveszíti annak lehetőségét, hogy megismerje azt az igazságot, amely szabaddá tesz.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.

 Kedves Gyerekek és Szülők!

Várunk titeket november 27-én szombaton 10.00 órára a Ferences Plébániára, hogy együtt kezdjük az idei adventet.

Közös imádság után elkészítjük az adventi koszorúinkat, melyeket meg is áldunk. A délelőtt folyamán gyónásra is lesz lehetőség.

Aki teheti, hozzon magával koszorúalapot, valamint 3 lila ás 1 rózsaszín gyertyát. (Koszorúalap és gyertya a portán is vásárolható) Fenyőágat, eszközöket, szerszámokat, segítséget mi biztosítunk. Egyéb díszítőanyagokat (toboz, bogyók, szalag stb.) hozzatok – aki teheti többet is, hogy másokkal is megoszthassuk. Együttlétünk déli imádsággal zárul.

Kérjük, hozzatok magatokkal maszkot, közösségi rendezvényeinken viselni kell!

Szeretettel várnak titeket a ferences atyák és a hitoktatók!

https://orszagut.com/kitekinto/ragyogo-erotlensegben-2084

Nap, Hold, csillagok

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Ezeken az utolsó vasárnapokon többször visszatér a tekintet témája: Jézus utolsó találkozása Jeruzsálem felé tartó útja során a találkozás Bartimeussal (Mk 10,46–52), akit meggyógyít vakságából; majd múlt vasárnap az özvegyasszony története és Jézus felhívása, hogy nézzék ezt az asszonyt és óvakodjanak attól, aki csak az emberek figyelmét és tetszését keresi (Mk 12,38–44).

Mintha Jézus azelőtt, hogy megkezdené szenvedése napjait, arra oktatná tanítványait, hogy új tekintettel szemléljék a dolgokat.

A mai szakasz Márk evangéliumának 13. fejezetében (Mk 13,24–32), vagyis az eszkatologikus beszédben olvasható.

És úgy tűnik, az, hogy felkészítette tekintetünket az út folyamán, most számunkra különösen értékesnek bizonyul.

Jézus elsősorban szorongató, szenvedéssel és fájdalommal teli napok közeli eljöveteléről beszél. Azt mondja, hogy valami olyan súlyos és hallatlan dolog fog történni, ami mindent felforgat.

Nem az idők végéről beszél, hanem a jelenről, valamennyi ember életéről: a végső idők a Húsvéttal kezdődnek el, különösen is a kereszttel. Az olvasott versekben valóban több utalást találunk a Jézus halálát elbeszélő szakaszra. Azt mondhatjuk, hogy Jézus ebben az eszkatologikus beszédben éppen arról beszél, ami a kereszten és azután fog történni.

Az első figyelemre méltó dolog, hogy minden elsötétedik (Mk 13,24). Nap, hold, csillagok, egyik sem világít többé, ezért nehéz lesz látni.

Nap, hold, csillagok: az ég vonatkoztatási pontjai, vagyis ami a legstabilabbnak és legbiztosabbnak tűnik a teremtett világban, az is megszűnik. Jele ez annak, hogy egy világ a vége felé közeledik, hogy az idő végére jár.

Amikor Jézust a keresztre feszítik, a nap éppen akkor sötétedik el (Mk 15,33), ami azt kívánja jelezni, hogy Jézus halálával egy világ véget ér. A kereszt elsősorban valaminek a vége. Ez a valami pedig a bűn világa, az a világ, amelyben az ember a bűn rabszolgája. Jézus keresztjével ez a világ véget ér.

Ez azonban nem minden. Mivel éppen a legmélyebb sötétségben történik, hogy valaki képes meglátni valami újat: hogy az Emberfia érkezik („meglátják majd az Emberfiát, amint eljön a felhőkben, nagy hatalommal és dicsőséggel.” – Mk 13,26), hogy a kereszten az Úr életet ajándékoz.

Vagyis a kereszt olyan, mint egy vízválasztó: ennek a keresztre feszített embernek a látványával szemben van valaki, aki nem képes látni, és nem tehet mást, mint hogy kigúnyolja és sértegeti.

Van azonban valaki más is, aki viszont lát: Márk evangéliumában ez a másik a százados, egy pogány katona, egy bűnös. Tehát egy kívülálló, aki mégis meglátja a sötétben, hogy aki így hal meg, aki nem szabadítja meg magát, hogy másokat megszabadítson, az nem lehet más, mint az Isten Fia (Mk 15,38).

Különös, hogy nem a tanítványok teszik ezt, hanem valaki, aki véletlenül van ott. Ez pedig azt üzeni számunkra, hogy a tanítvány mindenekelőtt az, aki kegyelemből él, aki elfogad egy ajándékot. Aki nem azért lát, mert megértett valamit, hanem azért, mert elfogad egy teljes mértékben meg nem érdemelt ajándékot. A tanítvány útja: elfogadni azt a kegyelmi ajándékot, hogy a Feltámadott szemével lássunk.

Tehát azt mondhatjuk, hogy az élet szorongató napjaiban a tekintet az, ami különbséget tud tenni. Nem az erő, nem a társadalmi helyzet, nem a javak. Ezekből semmi nem marad. Ha a tekintet képes messzebbre látni, akkor észreveszi, hogy éppen a sötétségben érkezik a fény. Hogy csak Jézus halálából fakad az élet.

A keresztény tekintet olyan tekintet, amely képes az élet realitásán belül megragadni a Húsvét ritmusát annak a bizonyosságával, aki egy fa rügyeit látva tudja, hogy közel van a tavasz (Mk 13,28).

És képes újrakezdeni éppen akkor, amikor úgy tűnik, hogy minden véget ér.

Ezért nem arról van szó tehát, hogy várni kell valami újra, tehát egy hipotetikus másik pillanatra kell utalni az élet választásait: már minden megtörtént és elsősorban arról van szó, hogy ezt észrevegyük, pontosan lássuk és válasszuk. Arról van szó, hogy engedjük magunkat összeszedni saját szétszórtságainkból és képzelgéseinkből azért, hogy félelem nélkül belemerüljünk az életbe.

Hangsúlyoztuk ennek a tekintetnek a központi szerepét, de a mai szakasz a meghallgatással zárul: amikor minden elmúlik, megmarad egy örök és hűséges Ige („Ég és föld elmúlik, de az én igéim nem múlnak el” – Mk 13,31). Mintha azt mondaná, hogy csak aki hallgatja Isten Igéjét és arra hagyatkozik, csak az láthatja igazán azt az újat, ami megszületik, és várhatja így az eljövendő világ teljes feltárulását. Azét a világét, amelyet az Atya továbbra is az embernek ajándékoz, egyre szorosabb egységbe vonva őt az Úr Jézus Húsvétjával.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.

https://szentkut.hu/2021/11/09/teli-es-tavaszi-lelkigyakorlatok-szentkuton-2/

https://www.ferencesek.hu/az-epulet-otthont-a-kozosseg-csaladot-ad-az-ask-karacsondi-lakootthonarol/