https://pannonpilgrim.hu/utazas/2026-06-assisi-ferences-rendtartomany-jubileumi-buszos-zarandoklata/

fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit

2020. szeptember 20.

ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP

Előbb vagy utóbb mindenkiben felvetődik a kérdés, mi-ért élek, dolgozom és szenvedek? Mi az életem végső értelme? Boldog az, aki ezekre a kérdésekre Isten segít-ségével megtalálja a megnyugtató választ. Aki tudja, hogy Istentől jött, annak élete nem hiábavaló, és végül is eléri célját a mennyei Atya országában. Ez a felismerés nagy kegyelem a hívő ember számára. Lelki békét, meg-nyugvást és örömet jelent neki.

KEZDŐÉNEK

Népem üdvössége én vagyok – mondja az Úr. Bármilyen nyomorúságból kiáltsanak is hozzám, megmentem őket, és Istenük leszek mindörökre.

OLVASMÁNY Iz 55, 6–9

A próféta arra törekszik, hogy bizalmat öntsön a fog-ságban lévő nép lelkébe. Arra hivatkozik, hogy a jóságos és irgalmas Isten kész megbocsátani bűneinket. Igaz, Is-ten gondolatai és tettei kifürkészhetetlenek, de mindig és mindent a javunkra cselekszik.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 144. Zsoltár

Válasz: Közel az Úr azokhoz, *akik oltalmát kérik.

SZENTLECKE Fil 1, 20a–24. 27a

A fogságban lévő apostol élete nincs biztonságban. De ő mégsem az esetleges halála miatt aggódik. Sokkal fon-tosabb számára, hogy megdicsőüljön benne Krisztus, vagyis az ő igehirdetése és példamutató keresztény élete is hozzájáruljon ahhoz, hogy mindenki elismerje: Jézus a mi Urunk és Megváltónk.

ALLELUJA vö. ApCsel 16, 14b

Uram, nyisd meg szívünket, * hogy meghallgassuk Fiad igéit.

EVANGÉLIUM Mt 20, 1–16a

Isten mindenkit meghív az ő országába. De nem egy-szerre és nem egyformán. Ő ugyanis szabadon osztogat-ja kegyelmi javait. Ez azonban soha nem teszi kérdéses-sé az ő igazságosságát és irgalmát. Az előfordul, hogy ő irgalmas olyanokhoz, akiket mi nem tartunk arra méltó-nak. Ezt tisztelettel vegyük tudomásul, és soha ne kifo-gásoljuk.

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

Az Eucharisztia Jézus nagy ajándéka számunkra. Ér-demtelen létünkre részesülünk benne. Legyünk ezért mindig hálásak az Úr iránt.

ELMÉLKEDÉS – ISTENKERESŐK IMÁJA

Uram, Istenem, én reményem, hallgass meg engem! Ne engedd, hogy belefáradjak keresésedbe. Adj erőt, hogy mindig és mindenütt arcod látására törekedjem. Önts belém reményt, hogy minden lépéssel közelebb kerüljek hozzád. Te ismered erőimet és gyengeségeimet. Őrizd meg az egyiket s gyógyítsd a másikat. Te juss eszembe mindenütt, szeretnélek megismerni és szeretni!

Szent Ágoston

TESTVÉREINK, A SZENTEK

Szeptember 21. Szent Máté apostol és evangélista ünne-pe. Kafarnaumban született, vámos foglalkozásától szó-lította el az Úr, hogy apostola legyen. Evangéliumát zsi-dó nyelven írta. Keleten hirdette az evangéliumot, a ha-gyomány szerint Etiópiában lett vértanú.

Szeptember 23. Pietrelcinai Szent Pio (Pdre Pio) szerze-tes és áldozópap ünnepe. 1887. május 25–én Francesco Forgione Pietrelcinában született. 1903. január 6–án be-lépett a morconei Kapucinus Ferences Testvérek Rend-jébe. 1910. augusztus 10-én szentelték pappá. Urunk sebhelyeit (stigmáit) viselte testén. Kiváló gyóntató. 1968. szeptember 23-án halt meg S. Giovanni Rotondó-ban. II. János Pál pápa 2002-ben avatta szentté Rómában a világ minden tájáról összegyűlt hívek jelenlétében.

Szeptember 26. Szent Kozma és Szent Damján vértanúk ünnepe. Szíriából terjedt el tiszteletük az egész Egyház–ban. Ikertestvérek voltak, orvosok, akik ingyen gyógyí-tották a betegeket, s közben terjesztették a keresztény hitet. 303 körül haltak meg. Ünnepük valószínűleg a bazilika felszentelésének napja, amely a VII. században került a liturgikus könyvekbe. Ők az orvosok, mediku-sok, gyógyszerészek, fogorvosok és fodrászok védő-szentjei.

PATER PIO ÁLDÁSA HÁZASPÁROKNAK

Áldjon meg benneteket az Úr, és tegye könnyűvé számo-tokra a család igáját! Legyetek mindig jók! Ne feled–jétek, hogy a házassággal olyan nehéz kötelességek jár-nak, amelyeken csak az isteni kegyelem könnyíthet: ér-demeljétek ki mindig ezt a kegyelmet! És az Úr őrizzen meg titeket a harmadik és a negyedik nemzedékig!

SZENT GELLÉRT PÜSPÖK ÉS VÉRTANÚ

Velencei bencés szerzetes. Útban a Szentföld felé Ma-gyarországra vetődik, Szent István király marasztalására hazánkban telepszik meg. Szent Imre lelki vezetője, ba-konybéli remete, majd csanádi püspök. Szent István ha-lála után nehéz idők következtek reá is. 1046-ban a po-gány magyarok a később róla elnevezett hegyről a mély-ségbe taszították. Testét a pesti Boldogasszony–temp-lomban (a mai belvárosi főplébánia-templomban) temet-ték el, később szállították Csanádra. Bronzból készült szobra, kezében a kereszttel vértanúsága helyéről tekint a fővárosra, Budapestre. 1083-ban avatta szentté VII. Gergely pápa.

IMA A KERESZT ELŐTT

Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötét-ségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéle-tes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megte-gyem a te szent és igaz parancsodat.

Az Egyház: hívei lelkében él, és ébred öntudatra. Romano Guardini

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Az évközi időszak 25. vasárnapján egy könnyen „emészthető” példabeszédet hallunk, amely a múlt vasárnapihoz hasonlóan arra hív meg bennünket, hogy tágabb teret nyissunk szívünkben, hogy sajátítsuk el azt a logikát, amely szerint maga Isten gondolkozik és cselekszik. Egy olyan logikát, amely mindig meglep bennünket, amelyen olykor megütközünk vagy megbotránkozunk.

A mai példabeszéd (Mt 20,1–16) arról a gazdáról szól, aki hajnaltól késő délutánig a nap különböző időpontjaiban kimegy, hogy munkásokat fogadjon fel, akiket elküld a szőlőjébe dolgozni. Az elsőkkel megegyezik a bérben, a többiekkel nem. A nap végén pedig mind ugyanazt a fizetést kapják: azt az összeget, amelyben a kora reggel munkába küldött munkásokkal megállapodott.

Néhány részletnél elidőzünk, és felteszünk pár kérdést.

Az első visszatetsző mozzanat éppen az összeg, amit megkülönböztetés nélkül mindnyájan kaptak, függetlenül a munkaórától, a vesződségtől, a hőségtől. Feltesszük magunknak a kérdést: vajon a szőlőskert tulajdonosa törődik-e munkásainak munkájával? Miért tűnik úgy, hogy nem becsüli meg az elsők fáradozását, a hűségüket?

Elmondhatjuk, hogy a gazdát érdekli a munkájuk, de sokkal inkább érdekli valami más.

Az érdekli, hogy mindenki – előbb vagy utóbb – megszerezze az alapvető, szükséges tapasztalatot ahhoz, hogy belépjen az Isten Országának logikájába. Abba, amely szerint nem saját érdemeink, teljesítményünk, hűségünk alapján lehet az Isten Országának részesévé lenni. Mindezek természetesen jó dolgok, de önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy megízleljük az üdvösséget.

Mert az üdvösség az Atya irgalmával való találkozás. Olyan tapasztalat, amelynek megszerzésére előbb vagy utóbb mindnyájan meghívottak vagyunk, túl saját, többé-kevésbé helyes tetteinken.

Az eddig elmondottakból kiindulva felmerül egy másik kérdés. A gazda fizethetett volna-e másként munkásainak? Fizethetett volna-e nekik más, az emberi igazságosságnak jobban megfelelő kritériumok szerint?

Ha a példabeszédben leírt gazda az Atya, akkor nem.

Isten mindenkinek ugyanazt adja, mert Ő mindenkinek mindent ad.

Nem megfizet nekünk az elvégzett munkánkért, hanem szeret minket azért, akik vagyunk. Mivel pedig gyermekek vagyunk, nem pedig szolgák vagy munkások, ezért sokkal több illet meg bennünket, mint amit érdemlünk.

Ami megillet minket, az, hogy olyan életben részesedhetünk ingyenesen, ami ajándék, ami irgalom.

Isten Országa nem a saját érdemeink alapján kapott jutalom, hanem olyan ajándék, amelyben bárki, aki felismeri, hogy szüksége van rá, részesül.

A példabeszéd azonban nem áll meg itt.

Egy ponton megjelenik egy kérdés, felmerül egy probléma, amit nem az vet fel, aki a végén, az utolsók között érkezik, hanem olyasvalaki, aki az elsők között van (Mt 20,10), akiknek nem sikerül elfogadniuk annak lehetőségét, hogy ugyanannyit fizethetnek nekik, mint azoknak, akik náluk sokkal kevesebbet dolgoztak.

Pedig az elsők nem kaptak kevesebbet annál, amiben kezdetben megállapodtak. Nem történt velük igazságtalanság: az igazságos egy dénárt megkapták. Akkor hol van a probléma?

A probléma az, hogy az utolsókkal sem bántak másként.

Másként dolgoztak, és ugyanúgy kaptak.

A probléma tehát az, hogy megszűnt a különbség elsők és utolsók között, azt is mondhatjuk, hogy megszűnt a különbség jók és rosszak, igazak és gonoszok, törvénytisztelők és törvényszegők, hűségesek és hűtlenek, közeliek és távoliak, választottak és pogányok között.

Ez a probléma, és Jézus oda akarja elvezetni övéit, hogy meglássuk, csak akkor lelhetjük örömünket abban, amit kaptunk, ha el tudjuk fogadni, hogy ugyanaz adatott másoknak is, mindenkinek megkülönböztetés nélkül. Csak akkor lelhetjük örömünket benne, ha elfogadjuk, hogy ajándék, nem érdem.

Ha azonban valakinek a szívében az a feltevés él, hogy akárcsak kicsit is jobb vagy többet érdemel, akkor mindent elveszít, amije van, éppen úgy, mint a múlt vasárnapi példázatban (Mt 18,21–35), ahol a kapott megbocsátást hiábavalóvá tette az, hogy képtelen volt megosztani testvéreivel.

Mint múlt vasárnap, elsősorban elvész a kapcsolat az Ajándékozóval, aki különbségtétel nélkül mindenkit megajándékoz.

+ Pierbattista

frodította: dr. Szatmáry Györgyi

A járványügyi helyzetre való tekintettel nem tartjuk meg a „búcsúi jellegű” programokat!

Fájdalmas Szűzanya Ünnepe

2020. szeptember

Program

Előkészítő lelkigyakorlat

2020. szeptember 24-25, 18 óra

A szentmise a templomban,

bemutatja: fr. Magyar Gergely ofm

A szentmisék előtt gyóntatás

2020. szeptember 26. szombat

18.00 Szentmise a búcsú résztvevőiért az udvaron

bemutatja: fr. Magyar Gergely ofm

19.30 A templom és a plébánia zárása

2020. szeptember 27. vasárnap

6.30 A templom nyitása

7.00 Búcsúsok szentmiséje a templomban

9.00 Mária köszöntő az udvaron

10.00 Szentmise a szabadtéri oltárnál a résztvevők szándékára

A szentmisét bemutatja: fr. Berhidai Piusz provinciális

Egyik szentmisét követően sem lesz körmenet!

Az ünnepet előkészítő három szentmisét és vasárnap a 10 órai ünnepi szentmisét a városi televízió felvételről közvetíti, megtekinthető a rendtartomány youtube csatornáján.

AZ ÜNNEP MEGTARTÁSÁVAL KAPCSOLATBAN FIGYELEMBE KELL VENNÜNK AZ AKTUÁLIS ÁLLAMI ÉS EGYHÁZI ELŐÍRÁSOKAT!

1

Az alábbiakban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) szeptember 4-én kiadott járványügyi rendelkezéseit adjuk közre, teljes terjedelmében.

fr. Kiss Barnabás ofm (Detroit)

2020. szeptember 13.

ÉVKÖZI 24. VASÁRNAP

Az Ószövetségben jogos önvédelemnek számított, ha valaki az őt ért jogtalanságot megtorolta. Egyre kellett csupán ügyelnie, hogy a megtorlásban ne lépje túl a meg-engedett mértéket. Ez a mérték így szólt: szemet szemért, fogat fogért. Ezzel szemben Jézus az ő követőitől azt kívánja, hogy mondjanak le a megtorlásról és szívből bocsássanak meg embertársaiknak.

KEZDŐÉNEK Vö. Sir 36, 18

Adj békét, Urunk, nekünk, akik benned bizakodunk, hogy prófétáid igazmondóknak bizonyuljanak: hallgasd meg hűséges néped könyörgéseit.

OLVASMÁNY Sir 27, 30 – 28, 7

Már az Ószövetségben élő emberek is ismerték a türelem és a megbocsátás erényét. Indoklásul azt hozták fel mellette: nekünk utánoznunk kell Istent, aki népe iránt bizony számtalanszor kimutatta türelmét és megbocsátó irgalmát. De ezt a megbocsátást csupán a saját népük kö-rében gyakorolták.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 102. Zsoltár

Válasz: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: *

könyörületre hajlik szíve.

SZENTLECKE Róm 14, 7–9

„Én Uram, és Istenem!” (Jn 20, 28) – kiáltotta Tamás apostol. Erről szól Szent Pál is, hogy a mi életünk kö-zéppontja Jézus. Az övé vagyunk életünkben és halálunkban egyaránt.

ALLELUJA Jn 13, 34

Jézus mondja: „Új parancsot adok nektek, * szeressétek egymást, amint én szeretlek titeket.”

EVANGÉLIUM Mt 18, 21–35

A megbocsátás nem könnyű. Amelyik pillanatban valaki önmagába néz, és meglátja, hogy családjának, munka-társainak, rokonságának mennyi mindennel tartozik, amikor valaki átérzi bűnösségét, akkor mások bűnössége nem is olyan nagy, nem olyan megbocsáthatatlan. Csak farizeusnak nem szabad lennünk, aki engedékeny ön-magával szemben, de igényes másokkal szemben.

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

„Ha ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszed-be jut, hogy embertársadnak valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki embertársaddal, aztán térj vissza és ajánld fel ajándékodat.” (Mt 5, 23–24) * Jézusom, mindenkivel kibékülök, csak bocsáss meg nekem és részesíts lakomádban!

A SZENT KERESZT FELMAGASZTALÁSA

Szeptember 14–én a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét üljük. Jeruzsálemben évről évre felmutatták a keresztfa ott őrzött darabját a Szent Sír-bazilika felszentelésének évfordulóján. Egyúttal azt is ünnepeljük, hogy Hérakleiosz császár 629-ben személyesen vitte vissza őrzési helyére a keresztfa-ereklyét, amelyet előzőleg a perzsák elraboltak. *  Áldjon, őrizzen és védjen bennünket az Úr, aki Szent Keresztje által megváltotta a világot!

A FÁJDALMAS SZŰZANYA ÜNNEPE

Szeptember 15-e a Fájdalmas Szűzanya ünnepe. Az ünnepnap összefügg a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepével (szeptember 14.). Liturgikus ünneplését először a szervita rendnek engedélyezték. VII. Piusz pápa vezette be az egész Egyházban – hálából a napóleoni fogságból való szerencsés visszatéréséért. Ahol az ünnepről miséznek, ott énekelhető Jacopone da Todi (+1306) szekvenciája, a Stabat Mater (Áll a gyötrött Istenanyja), amely népénekként és számos zeneszerző leg-egyszerűbb feldolgozásától egészen nagy művekig gaz-dag egyházzenei irodalmat teremtett.

IMA A FÁJDALMAS ANYÁHOZ

Mária szívét hét tőr járta át:

‘A te lelkedet is tőr járja át.’ Lukács 2;33-35

Üdvözölt légy Mária, fájdalommal teljes.

A keresztre feszített Jézus van teveled.

Méltó, hogy együtt szenvedjünk veled.

Az asszonyok közül, és méltó,

hogy együtt szenvedjünk

a te méhednek gyümölcsével Jézussal.

Asszonyunk Szűz Mária,

a keresztre feszített Jézus Anyja,

érdemelj ki könnyeket nekünk,

Fiad megfeszítőinek,

most és halálunk óráján! Amen.

A FÁJDALMAS ANYA FÁJDALMÁN ÁTSZŰRŐDIK A FELTÁMADÁS FÉNYE, HOGY MINDEN FÁJDALMUNK ENYHÜLÉST TALÁLHASSON A SZENVEDŐ JÉZUS-NÁL, ÉS AZ Ő FÁJDALMAS ÉDESANYJÁNÁL.

SZENT FERENC SEBEI

Szeráfi Szent Ferenc atyánk a megfeszített Krisztust megtérése első pillanatától haláláig lángoló áhítattal és tisztelettel követte, s őt szóval és cselekedettel minde-neknek hirdette. 1224. szeptember 14–én pedig a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, midőn Alverna he-gyén imádságba merült, Krisztus Urunk csodálatos és meglepő módon szenvedésének jegyeit, a szent sebeket szolgájának testében megújította. Szent atyánk alázato-san rejtegette a stigmákat, de őszinte tanúk bizonyítják, hogy kezein, lábain és oldalán hordozta a be nem gyó-gyuló krisztusi sebeket. A történelem őt tartja az első-nek, aki megkapta testében is Krisztus Urunk sebeit. En-nek az eseménynek ünneplését XI. Benedek pápa enge-délyezte Rendünk számára. Ünnep: szeptember 17.

Évközi 24. vasárnap (A év)

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Még mindig Máté evangéliuma 18. fejezeténél tartunk (Mt 18,21–35), és a múlt vasárnapi szakaszt közvetlenül követő részt hallgatjuk.

A téma is ugyanaz: a testvéri kapcsolat, a testvéri figyelmeztetés, a megbocsátás.

A múlt vasárnapi szakasszal való kapcsolat Péter kérdéséből is adódik, aki miután meghallgatta Jézus szavait, azért fordul hozzá, hogy megkérdezze, hányszor kell megbocsátani. A kérdés végén pedig már fel is vázol egy nagyvonalú választ: hétszer… (Mt 18,21).

Jézus válasza egy példabeszéd a Mennyek Országáról (Mt 18,23), és már ez is fontos tény.

Jézus tudniillik feltárja, hogy milyen az Atya Országának élete, vagyis azok élete, akik elfogadják az üdvösségnek azt az ajándékát, melyet Ő, az Atya küldötte jött mindenkinek ajándékozni.

Péter kérdése olyan kérdés, mely önmagában arról a gondolkodásmódról árulkodik, mely nem az Ország gyermekeinek szemlélete. Az az ember, aki még nem ismerte meg Isten feltétlen szeretetét, még azon gondolkodik, hogy „hányszor”: mennyire kell szeretni, mennyire kell megbocsátani…

Ez a kérdés börtön. Az a börtön, amely szerint a jogom, hogy ne bántsanak, fontosabb, mint a testvérem és az ő gyengesége; fontosabb, mint az a kapcsolat, amely engem vele összeköt.

Jézus ki akar szabadítani ebből a börtönből, ezért beszéli el az úr és az adós szolgák példázatát.

A példázat három jelenetre tagolódik.

Az elsőben az úr elengedi az adósságot egy szolgának, aki olyan jelentős összeggel tartozik neki, amit soha nem tudna visszaadni. Az úr részvétet érez és mindent elenged azonnal: ez a szolga többé nem adós, és többé nem az a pénz köti urához, amit vissza kell adnia, hanem a hála, amit iránta érezhet.

Az adósság valamiképpen megmarad: többé nem pénzben, mert azt elengedték, hanem hálában, szeretetben. Minél nagyobb ajándékot kaptunk, annál nagyobb szeretetet él bennünk az iránt, aki azt nekünk adta.

A második jelenetben nyilvánvaló, hogy a szolga nem tanulta meg a leckét, magatartásmódja nem követi uráét, nem hagyta, hogy a hála átalakítsa. Ugyanis nem képes semmit sem elengedni egy neki jóval kevesebbel tartozó társának. Mindenekelőtt, miközben a szöveg azt mondja, hogy az úrban együttérzést ébred az ő könyörgésére, nem mondja ugyanezt róla.

A szolga nem értette meg, mi történt vele; nem értette meg, hogy a biztos haláltól menekült meg: urának adott válasza szerint megmaradt abban a meggyőződésében és illúziójában, hogy mindent visszaadhat neki (Mt 18,26), hogy egyedül is megteheti ezt.

Így szükségképpen következik a harmadik jelenet (Mt 18,31–35), ahol visszatérünk a kezdőponthoz: a hatalmas adósságot már előbb elengedték, de a szolga ténylegesen ennek nem ébredt tudatára, és saját önzésének, gőgjének rabja maradt. Ezért az elengedés nem lehet hatékony, és a szolga börtönben végzi, nem ura, hanem saját szívének keménysége miatt.

A Mennyek Országába akkor lépünk be, amikor elfogadjuk a végtelen kegyelmet, amikor tudatára ébredünk érdemtelen megváltásunknak, ami megment minket a haláltól.

Ám lényegében még ez sem elég szabadulásunkhoz.

Ami megment minket, az az, amikor ez a felismerés átalakítja kapcsolatainkat, amikor leszállunk a piedesztálról, ahonnan megítéljük a körülöttünk levőket, amikor képessé válunk fájdalmat érezni.

Amikor nem érezzük többé rossznak azt, amivel a másik tartozik nekünk, hanem azt azon hatalmas adósság részének fogjuk fel, amelyet megkülönböztetés nélkül, mindenkinek elengedtek.

Csak ekkor leszünk ténylegesen megváltottak.

+ Pierbattista

Fordította: dr. Szatmáry Györgyi

Az evangéliumi példabeszédek rövid elbeszélések, amelyeket Jézus azért használ, hogy általuk a mennyország misztériumát hirdesse meg. A mindennapi életből vett képekkel „fel akarja tárni az összes dolgok voltaképpeni alapját… Istent, a cselekvő Istent, aki belép életünkbe és kézen akar bennünket fogni.” (Názáreti Jézus I. Bp, 2007. 167. o.)

Az isteni Mester mindenekelőtt arra hív meg, hogy elismerjük az Atyaisten elsőségét. Ahol Ő hiányzik, ott semmi sem lehet jó. Ő minden fölött áll. A mennyek országa valójában Isten királyi uralmát jelenti, és hogy azt elfogadjuk egész lényünkkel.

A mai vasárnapi evangélium témája éppen a mennyek országa. A „mennyre” nem úgy kell gondolnunk, mint felettünk magasodó végtelen térre, amely messze áll mindentől, ami emberi. Jézus mezőhöz hasonlítja a mennyek országát, hogy megértsük, hogy az bennünk lévő kicsiny és rejtett mag, amelynek ellenállhatatlan életereje van. És minden akadály ellenére ez a mag növekszik és majd gyümölcsöt terem. A gyümölcs csak akkor lesz jó, ha az életteret az isteni akarat szerint műveljük.

Ezért a jó magok közötti konkolyról szóló példabeszédben (Mt 13,24-30) Jézus figyelmeztet minket, hogy miután a gazda elvetette a magot „míg az emberek aludtak az ellenség” közbelépett és rossz magokat hintett a fölbe. Ez azt jelenti, hogy legyünk készek megőrizni azt a kegyelmet, amelyet keresztségünk napján kaptunk, folyamatosan tápláljuk az Istenbe vetett hitet, s őrizkedjünk, hogy a gonosz ne vessen abba gyökeret. Szent Ágoston megjegyezte a példabeszéd magyarázata közben, hogy „sokan először konkolyok, de aztán jó magok lesznek”, majd hozzá tette, „ha a gonoszok, nem viselkednek türelemmel, akkor nem nyerik el a dicséretreméltó átváltozást”.

Kedves barátaim, a Bölcsesség könyve – ahonnan a mai Olvasmányt vettük hangsúlyozza az isteni Lény dimenzióját és állítja: „Nincs isten Rajtad kívül, aki gondját viseled minden embernek… Mert a Te erőd az igazak forrása és Te hatalmaddal mindeneket fenntartasz!” (Bölcs 12,13.16) És a 86 (85) Zsoltár ezt erősíti meg: „Ó, Uram, Te jó és irgalmas, nagylelkű mindazokhoz, akik hívnak Téged!”

Így, ha Isten gyermekei vagyunk, ilyen hatalmas és jó Atya gyermekei, akkor keressük, hogy törekedjünk, hogy olyanok legyünk, mint Ő! Valójában ez volt Jézus célja ezzel a beszéddel, s ezért mondta hallgatóinak: „Legyetek tökéletesek, ahogyan mennyei Atyátok is tökéletes!” (Mt 5,48) Forduljunk bizalommal Máriához, hogy hűségesen követhessük Jézust, és élhessünk úgy, mint Isten igaz gyermekei. (XVI. Benedek pápa)

A mai vasárnapi evangéliumban (Mt 13,1-23) Jézus a magvetőről szóló példabeszédet mondja el az embereknek. Bizonyos értelemben ez a beszéd „önéletrajzi” szakasz, mert Jézus személyes tapasztalatáról, igehirdetéséről szól. Ő a magvetővel azonosítja magát, aki hinti Isten Igéjének jó magvát és látja, hogy az különböző elért hatást, attól függően, hogyan hallgatják az emberek tanítását.

Vannak, akik felszínesen hallgatják az Igét és nem ver bennük gyökeret; mások befogadják, de képtelenek azt megőrizni és minden elvész; vannak olyanok, akiket lekötnek, elcsábítanak a világi ügyek; s vannak, akik figyelmesen befogadják azt, mint jó talaj, s bennük az Ige megmarad és bő gyümölcsöt terem.

Azonban ez az evangéliumi szakasz Jézus tanítói „módszeréről” is szól, vagyis a példabeszédek használatáról. „Miért szólsz hozzájuk példabeszédekben?” – kérdezik tanítványai. És Jézus elmondja, hogy másként beszél a tömegnek és a tanítványainak, vagyis azoknak, akik döntöttek Mellette, nekik nyíltan beszélhet Isten országáról; míg másoknak példabeszédekben, hogy bátorítsa őket is a döntésre, a szívbeli megtérésre, mert a példabeszédek megkövetelik, hogy a hallgatók próbálják azokat megérteni, s ez nem csak az értelem, hanem a szabadság számára is kihívás. Aranyszájú Szent János így magyarázta: „És Jézus így Magához hívja és készteti őket, jelezve, hogy ha Hozzá fordulnak, meggyógyítja őket.”

         Alapjában véve a valódi „Példabeszéd” maga Jézus. Az Ő személye jel az emberiség számára, egyszerre rejti el és nyilatkoztatja ki istenségét. Isten nem kényszerít minket, hogy higgyünk Benne, hanem vonz minket megtestesült Fiának igazságával és jóságával, mert mindig tiszteletben tartja szabadságunkat.

(XVI. Benedek pápa)

Milyen elgondolkodtató mai szemmel nézve, amit Mária tesz. Nem próbál ellenkezni az Úr akaratával, hanem önmagát alázatosan teljesen átadja Istennek. Nem lehetett számára könnyű áldott állapotban szolgálni Erzsébetnek, de mégis megteszi. Hogy magyarázatot kapjunk Mária tettére, a találkozást kell megvizsgálnunk.

Ha megnézzük a Szentírást, igen sok helyen kimagaslóan nagy jelentőség van a találkozásnak. Itt az Ószövetség egy nagy prófétája (nazirja) Keresztelő János és az Újszövetség egyetlen és örök főpapja Jézus Krisztus találkozik egymással. És ez a találkozás örömmel tölti el Keresztelő Jánost. Felujjong örömében és ezt még Erzsébet is észreveszi. Ő Szűz Máriával, a Megváltó édesanyjával találkozik, és ajkain szent ima csendül, mely szavait a mai napig imádkozzuk az Üdvözlégyben.

Az áldott állapot minden anya osztályrésze, ha anyai szíve alatt egy másik élet, gyermeke szíve dobog. Sajnos tapasztalnunk kell azonban, hogy sokan nem tartják fontosnak ezt az életet, elfordulnak tőle, vagy ki is oltják. Mária vállalta szent terhének hordozását.

A Szűzanya alázatosan engedelmeskedik Isten akaratának, és meglepi Erzsébet köszöntése. De szíve annyira el van telve kegyelemmel, hogy ajkairól felcsendül a világtörténelem egyik leggyönyörűbb himnusza, mint egy dicsőséges, ugyanakkor mégis egyszerű szimfónia: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben. Tekintetre méltatta alázatos szolgáló leányát.” Az alázatos szolgálóleány mindenben engedelmeskedni akar Urának, és azért boldog, mert tökéletesen Istennek adhatja magát.

Igen szép példa ez számunkra is. Bár a vágyainktól fűtve görcsösen próbálunk ragaszkodni saját akaratunkhoz, igazán boldogok csak akkor lehetünk, ha hagyjuk, hogy Isten munkálkodjon általunk. Alázatosan szolgálva Istent és embertársainkat megtapasztalhatjuk mi is, ha csak néhány pillanatra is azt az örömet, amelyet Szűz Mária egész életében érzett. Ezt tapasztalta meg Kalkuttai Szent Teréz Anya is, amikor a legszegényebbeket szolgálta, vagy Szent II. János Pál pápa, amikor alázatosan kitartott a szenvedésben.

Merjünk elindulni azon az úton, amelyet az Atya kijelöl számunkra, és amelyet Krisztus mutatott meg nekünk, hogy a Szentlélek sugallatait meghallva magasztalhassuk az élet szerzőjét.

Aki Jézus követésére vállalkozik, annak a  szenvedések elkerülése lehetetlen. De aki Jézus követésére vállalkozik, soha sem pusztán egy elvet, hanem egy személyt követ. Jézus minden keménysége ellenére, nem volt szadista. Inkább áldozatot hozott, mint áldozatot követelt.  Bár igen kemény dolgokat mondott a családról, de mégsem szakított szét családokat. A saját családja erőszakkal haza akarta vinni, értetlenségük miatt mégsem átkozta ki őket. Jézus áldozatot hoz, de nyoma sincs rajta a vallási fanatizmusnak. Nem akar mindenkiből hőst, és áldozatot csinálni. De ő maga áldozat lesz, Isten szeretetének vértanúja, aki tudta, csak így veheti el a világ bűneit.

Dr. Benyik György