Az okos és balga szüzek példázata sok képzőművészeti ábrázolást megihletett, főleg a templomkapukon látjuk alakjukat (pl. a strasbourgi, freiburgi, baseli katedrális, a magdeburgi dóm). A példázatban szereplő ajtó jelképezi azt a kaput, amelyen keresztül belépünk a templomba. Az edesszai katedrális felszentelésekor (kb. 543–554) elhangzott szír himnuszban a következő olvasható: öt ajtó nyílik a templomba, miképpen az öt szűz, aki hűséges, ezeken lép be dicsőségesen, mint a szüzek a fényes nászszobába.” Vessünk egy pillantást néhány kapura!

A baseli katedrális úgynevezett „Gall-kapujának” timpanonja (kb. 1180 körül) a trónoló Krisztust ábrázolja könyvvel és kereszttel kezében, Péter és Pál között. Bal oldalt a bejárat szobrászművésze vagy adományozója a templomkapun Krisztust ábrázolja: kapcsolatot teremt a templomkapu és a példázat ajtaja között, amely a szemöldökfán elválasztja a „balga szüzeket” Krisztustól. Miközben Krisztus megáldja az okosokat, akik égő lámpásokat tartanak kezükben és fejük be van fedve, aközben a balga szüzek lehajtott lámpásokkal és leeresztett hajjal állnak az ajtó előtt.

A magdeburgi dóm északi kereszthajó portálján öröm és gyász látható (kb. 1250-60-ból). A szüzek itt most nem öltözetükben és hajviseletükben különböznek, hanem az érzéseik élénk ábrázolásai alapján lehet őket megkülönböztetni.

„Aki a legnagyobb közöttetek, az legyen a szolgátok! Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik..” (Mt 23,11–12)

„Szakaszunk végén olvashatjuk a Jézus figyelmeztetésében leghangsúlyosabb üzenetet: aki a legnagyobb vagy a keresztény közösségben első – és kell, hogy legyen egy nagyobb, aki felügyeli a testvérek életét – legyen mindenkinek a szolgája, alázza meg magát, vetkőzzön le minden hatalmaskodást és arroganciát Jézus, Isten szolgájának példájára, és akkor majd őt is felmagasztalja Isten (vö. Fil 2,5–11). Máskülönben megalázza, letaszítja a trónról, és kívül reked a mennyei lakomáról. Ezen a ponton a fejezet végéig Jézus nem szűnik meg inteni a farizeusokat és írástudókat: hét »jaj«-t kiállt felettük, amelyek nem átkok, csupán figyelmeztetések, kemény felszólítások a megtérésre, heves vádak és panaszok abban a reményben, hogy akikhez szólnak, visszatérnek Istenhez. Idézzük fel Szent Jeromos megjegyzését: »Jaj nekünk, szerencsétleneknek, mert örököltük a vallásos emberek bűneit!«.”

Enzo Bianchi