Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Plébánia

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

János evangélista nagy érdeklődést mutat az iránt, hogy Jézus tapasztalatát a Teremtés könyvéből kiindulva értelmezze.

A Teremtés könyvéhez hasonlóan János evangéliuma is a „kezdetben” kifejezéssel indítja elbeszélését; és a Teremtés könyvéhez hasonlóan ezt a kezdetet napok egymásra következésével tagolt egy hét elbeszélésébe rendezi.

Mintha azt mondanánk, hogy új teremtés van folyamatban: amint Isten hét nap alatt teremtette a világot – ami után a hetedik napon megnyugodott –, úgy most Jézus teremti újjá az embert és a valóságot, újjáéleszt mindent teremtményt, és visszaadja eredeti szépségét, visszavezeti igazi alapjához, az Atyához.

A ma hallott szakasz (Jn 2,1–11) pontosan egy időutalással veszi kezdetét: „Harmadnapon menyegző volt…” (Jn 2,1). János elbeszélte Jézus Galileába tartó útjának első három napját, ahol létrehozta maga körül a tanítványok első csoportját (Jn 1,19–51). Onnan velük együtt indult tovább Galileán keresztül, ahol a harmadik napon részt vett ezen a menyegzőn.

Meg kell állnunk egy kicsit ezeknél a megjegyzéseknél: a hatodik nap, vagyis az ember teremtésének a napja. János azonban pontosítani akarja, hogy egyszersmind ez a harmadik nap azóta, hogy Galileába érkezett, és ez a három utal a szövetség nagy napjára is a Kivonulás könyve 19. fejezetében (Kiv 19,1; 19,16): a harmadik nap Isten kinyilatkoztatja önmagát a népnek egy nagy teofániában, és átadja Izraelnek a Tíz igét (a Tízparancsolatot), melyek kapcsolatuknak, szövetségüknek az alapját fogják jelenteni.

Mit akar közölni János evangélista azzal, hogy nyilvánvalóvá teszi ezeket az utalásokat a kánai menyegző történetében? Miféle új teremtés van folyamatban, milyen dicsőséget (Jn 2,11) nyilatkoztat ki Jézus tanítványainak?

A kérdés kötelező feltennünk, mert nem úgy tűnik, hogy Kánában bármi igazán különös történne.

Jézus egy menyegzőn van, és nincs bor (Jn 2,3): természetesen, ez probléma, de nem mondhatnánk, hogy drámai esemény, élet-halál kérdése volna.

Mégis ez a csoda annyira fontos, hogy János evangélista hangsúlyozza, hogy ezzel kezdi meg Jézus minden további jelét, hogy ezzel kinyilvánítja dicsőségét, és hogy ennek köszönhetően tanítványai hisznek Benne (Jn 2,11).

Kánában semmi rendkívüli nem történik, csak az, hogy az élet egy mindennapi eseményét Jézus olyan fontosnak tartja, hogy véghez viszi első csodáját.

És azt hallatlanul pazarlóan teszi, mert egy jegyespár egyszerű öröme megéri ezt a pazarlást, a szeretetnek és az ajándéknak ezt a túláradó bőségét. Íme, az új ember, akit Jézus teremt: az ember, akit Isten pazarlóan szeret, aki iránt Isten kinyilvánítja ezt a szeretetet, ezt a szót.

A tanítványok pedig meghívottak arra, hogy ebben higgyenek, hogy lássák Isten dicsőségét, amit többé nem a Sínai-hegyen nyilatkoztat ki villámok és égzengés közepette, hanem két jegyes újra felfedezett örömében.

Mi a feltétele annak, hogy ez megtörténjen?

Úgy vélem, legalább két feltételt megpillanthatunk a szövegben.

Az elsőt már a Kiv 19 is meghirdette, amikor az Úr érkezésének hírére a nép felkiáltott: „Megtesszük, amit az Úr mondott!” (Kiv 19,8). Ugyanígy történik ez Kánában is, ahol Mária azt mondja a szolgáknak: „Bármit mond, tegyétek meg!” (Jn 2,5).

Annak feltétele, hogy a hívők új népe az új szövetség jó borában részesüljön, az, hogy „megtegye az Igét”, vagyis egészen az Úr szavára bízza magát, arra az Igére, amely kezdettől fogva az Ő irántunk való szeretetéről beszél, a vágyáról, hogy egyetlen, meghitt jegyesi kapcsolatban legyen velünk.

Hová vezet minket ez a szeretetteli engedelmesség?

János evangélista azt mondja, hogy ez az engedelmesség Betániába visz bennünket. Ott, a 12. fejezetben szerepel egy epizód, amely párhuzamos a kánai menyegző elbeszélésével. Jézus élete utolsó hetének első napja az (Jn 12,1), és ott egy asszony megvallja Jézus iránti szeretetét azzal, hogy megkeni őt tiszta nárdusolajjal.

A menyegzők tehát Kánában veszik kezdetüket, de Betániában teljesednek be, ahol a jegyes Urának szeretetére ugyanabban a bőséges, pazarló, ajándékozó stílusban válaszol.

A második feltétel, amit szintén az Úr anyja mutat meg nekünk, az, hogy az Úrtól, és ne másoktól kérjük a bort (Jn 2,3). Mária, helyesen, nem a násznagyhoz fordul kérésével, és nem valaki máshoz, mert jól tudja, hogy senki nem tudja azt a bort megadni, ami hiányzik.

Az ember szívében jelen van az életnek és a szeretetnek a radikális hiánya. Az életnek ez az új bősége mindenki számára abból a forrásból ered, amely majd Krisztus oldalából fakad; a harmadik napon világossá lesz, hogy az Úr dicsősége az ő végsőkig való szeretete irántunk.

+ Pierbattista

Fordította: dr. Sz.Gy.

1927-ben indították útjára a „Magyar Umbriát”. A gépelés, előállítás, szállítás, postázás nagyobb részét ő végezte. „Ha tizenhat esztendős szerzetes életem útján visszafelé megyek, feltartóztat az az élménysokadalom, mely az 1927-es esztendő első hónapjaiban az ősi gyöngyösi konvent teológus ifjúságát lázba hozta. Nap mint nap gyűléseztek a barát-fiókák. Ugyan mi volt a téma? Hát, hogy mennyire megváltozott a világ, s hogy mennyire mást vár lelki vezéreitől. Ezért a tanulás, a tudás, a lélekszeretés stb. kevés, valami újszerű lélekmentés kell! Eszmezavarban ég a világ, – akkor hát eszmetisztítás a fő! Az Új fegyver a sajtó!…Legyen hát a múlté az édes, mosolyfakasztó, de egészen szűkkörű Fiókbarát és jöjjön a modern s mégis ősi szellemű, az igazságot ügyesen életre váltani képes formakészség, jöjjön az assisi-i Patriarcha magyaros szelleme, jöjjön a Magyar Umbria.”¹

Összefoglaló

A gyermekkorunkat a Hajtán töltöttük. Sok szép élmény fűz oda. Máig megjelennek álmainkban mind az ottani helyek, mind az ottani emberek. Ezzel az írással azoknak az embereknek kívánunk emléket állítani, akik a XIX. századtól itt éltek és művelték a földet, néha keserves körülmények között.

Egy változó korban éltünk ott, és ez a változás azóta is töretlen. Azt senkinek sem szükséges elmagyarázni, hogy mennyit változott az ember, a világ és a technika az elmúlt 30 évben. A változás régen is megvolt, csak ami manapság 1–2 évtized alatt valósul meg, ahhoz régen két-három emberöltő is kellett. Ami igaz volt az 1700-as években, az megváltozott a XIX. századra. Aztán jelentős változást hozott az első világháború is, a második még jobban, utána az embertelen diktatúra, majd a 90-es változások. Mind-mind egy-egy esemény a változások rendjében, az emberiség kirakójában.

A változó kor utolsó élő tanúi vagyunk. A mostani környezet, Hajta már nem az ami a gyerekkorunkban volt, sőt néhány év, vagy évtized múlva lehet, hogy új könyvet kellene írni.

A könyv első részében történeti áttekintést kap kézhez az olvasó, melyben megismerkedhet a Hajtának nevezett terült nevével, a történelmi korokban itt élt emberek dolgaival. Ami igazán érdekes számunkra az XIX. század végén, a XX. század első felében érkezett el: ekkor épült Koncz Menyhért plébános támogatásával az iskola, ekkor épült a Szent István király templom. Az itteni gazdák valami jobbat és szebbet, többet és maradandóbbat akartak létrehozták, jászosan szólva felállították a Kisgazdakört, alapítottak tejszövetkezetet, aztán a háborúk mindent leromboltak, kezdhettek mindent elölről. Amikor az országot és az életüket újra rendezték, akkor jött a téeszesítés!

Külön fejezetben – említés szintjén – olvashatunk a „másik Hajtáról”: Jászfelsőszentgyörgyhöz tartozó Hajta részről. A érdekességek c. fejezetben olvashatunk néhány korabeli cikket teljes terjedelmében. Úgy ítéltük, ezek jól jellemzik az akkori életet, viszonyokat.

Bár nem vagyunk néprajzos szakemberek, mégis ennek is szenteltünk egy külön fejezetet. Hogyan éltünk mi a 60-as, 70-es, 80-as években. Talán nemcsak a szakemberek forgathatják haszonnal.

Mások hívták fel a figyelmemet arra, hogy ezen a vidéken született Muharay Elemér. Bizony én semmit sem hallottunk róla! De még emlegetni sem emlegette nevét senki! Ennek is utánajártunk!

Külön fejezetben olvasható a Hajta-mocsár, a Hajta-folyás, illetve a Tájvédelmi Körzet. Ez is titok volt előttünk: mi csak annyit tudtunk szép tájon élünk.

A legérdekesebb rész számomra a visszaemlékezések című fejezet. Létrehoztuk a Puszta Hajta facebook oldalt, megjelentünk a városi újságban: várva jelentkezőket, akikkel együtt megírhatnánk ezt a fejezetet. Nem is csalódtunk. Lassan-lassan érkeztek a visszaemlékezésen, több alkalommal személyes találkozót is tartottunk, a nyilatkozni bátortalanokkal interjúkat készítettünk.

A Függelékben összegyűjtöttük az adatokat, ismereteket, Hajtára vonatkozó táblázatokat, melyek a történeti írást szétfeszítették volna. Hátul, függelékben elhelyezve, pedig talán az adatok „utolsó órában” való megőrzését jelenti.

A záró fejezetben a fotóalbum kapott helyett. Legtöbbet Varga-Kókai Andrea készítette. Aki a hajtai túráink alkalmával bőségesen szaporította a képek listáját.

Előfizethető 3000 Ft-os áron a portán 2022. május végéig. A könyv megjelenése 2022. augusztus 20. Könyvbemutató a hajtai kápolna búcsúján. Az előfizetők neve és foglalkozása belekerül a könyvbe.

Már túl van a nyelvi lektoráláson új könyvünk Jászberény-Hajtapusztáról. Történelem, néprajz, riportok, fényképek adattárak egy változó korban vidékről ahol éltünk. Jászberény – Nagykáta 31-es főút mentén…

A VII. osztály elvégzése után érettségi nélkül ment Szaléz Damján testvérrel Gyöngyösre. Évközben a teológiai tárgyakat tanulták, s a nyáron pedig letették az érettségi vizsgát. Az érettségi letétele után 1925. július 28-án Gyöngyösön teszi le örökfogadalmát, egy nappal 21. születésnapja után, majd folytatja teológiai tanulmányait. A kötelezőn felül is igyekszik tanulni, képezni, művelni önmagát.¹ „Mi fiatalabbak a bölcseletet szerettük. Ő a teológiát. Bölcseleti kételyekkel és érvekkel sarokba szorítottuk, hivatalból mindent megtámadtunk, ő pedig, mint az orthodoxia képviselője, mindent megvédett velünk, eretnekekkel szemben. Egyébként ő maga is szívvel-lélekkel „forradalmár” volt, mert látta, hogy az élet, a modern világ túlhalad rajtunk és ezért több újítást, új és több lendületet szeretett volna. Jó értelmű forradalmi lelkiségében – szent reformátor volt – azt szerette volna, hogy rendje minden rendek krémje, színe-java legyen, minden rend előtt első helyen álljon. Szent Ferenc atyánkat minden idők népszerű szentjének tartotta. Nagyon szerette szentjeinket, rendi nagyjainkat. Scotista (Boldog Duns Scotus, a nagy középkori ferences teológus követője –szerk.) volt ízig-vérig. Ha ő ilyen kérdést megfogott, beszélt róla, írt róla. Fanatikusan hitte, hogy rendünknek különös hivatása, rendeltetése van ebben a zűrzavaros világban. Rendeltetése a menny, rendeltetése a föld felé. Azért tanult éjjel-nappal, mert tudta, hogy a tudás hatalom, erő, s neki erre a hatalomra, erőre szüksége van. Hallatlan szorgalommal dolgozott. Hatalmas akarással igyekezett legyűrni testi-lelki nehézségeit, korlátait, örökké mutatkozó fejfájását. A dolgokat egyébként nem annyira értelemmel, mint szívvel, intuícióval fogta föl és rögtön egyénivé tette azáltal, hogy tűzhányó lelkébe dobta és ott formálta, alakította. Ez volt gyöngéje és ez volt ereje. A vele való vitatkozásban mi mindig ésszel dolgoztunk, ő pedig szívének tüzével perzselt vissza. Nem értette, hogyan láthatjuk a dolgokat másként, mint ő. Született szónok volt, de nehézkesen írt. Pedig ezt a fegyvert is szerette volna káprázatosan forgatni, hiszen nagyon előrelátott és kiszámított céljai voltak, amelyekre előre készült, amikor másoknak még játékon járt az esze. Sokat, nagyon sokat olvasott és jegyzetelt. Megragadott minden alkalmat, hogy írjon.”

Szécsényben marad 1924-ig amikor is Pécsre kerül, s a jezsuiták Pius gimnáziumában tanul. A világi tárgyakat nem nagyon szerette, mondván: úgy sem lesz rá szüksége. Nem egyszer előfordult, hogy intőt, vagy rovót kapott. Oszvald atya, a házfőnök megérteti vele: bizonyos tárgyakra valóban nem lesz talán szüksége sohasem, de az összeszedettség, koncentrálás, odafigyelés, fegyelmezettség, mely a tárgyak tanulásához szükséges, még jól jöhet később. Itt is volt Szaléznak különleges esete, melyet Damján, a közkedvelt „tót bácsi” írt meg. – „Magyar irodalmi kérdésről kellett dolgozatot írnunk, „A reneszánsz hatás” címen. Szaléz, aki az elmúlt esztendőkben sokat olvasott a magyar ferencesekről, köztük Temesvári Pelbártról, szónoki túlzással és vakmerőséggel minden romlást, bűnt a latin és görög klasszikusok rovására írt. A tanár ebben célzást látott a görög nyelv oktatására, amit elmondott a görög nyelv tanárának, aki az esetet személyes sértésnek vette. A szerzetestanár az ügyből nem csinált nagy esetet, nem adott magaviseletből intést, azonban megleckéztette Szalézt. Majdnem minden órán felszólította s valahányszor nem felelt tökéletesen, gúnyosan meg-megcsipkedte „a kis baráturat”.

A szécsényi rendházba került 1921.október 5-én. A csendes, békés újoncév után Szaléz és társai megkezdték gimnazista éveiket.

Itt rendi páterek oktatták a felső gimnáziumi osztályok fontosabb tantárgyait és a bölcselet egyes részeit. (A múltban Máriaradnán és Dunaföldváron voltak a provinciának ilyen stúdiumházai. A következő káptalanon ugyan Szécsényt tették novíciusházzá, de abban is döntöttek, hogy a provincia megszünteti a gimnazista stúdiumot, a volt novíciusok nyilvános gimnáziumokba fognak járni és leteszik a hivatalos érettségit.) Szaléznak és társainak jutott osztályrészül a szécsényi esztendő többlete. Pótolnia kellett a latin hiányosságokat is, hiszen a polgári iskolában nem tanították a latin nyelvet. Az október hónap azonban azzal is eltelt, hogy a szocialista forradalom és a vörös terror nyomait eltüntessék a kolostorban. Időnként nagyobb sétát tettek Pöstyénpuszta, s az Ipoly irányába. Egy fürdés alkalmával mondta Szaléz: Ez az országhatár? Mi lett Szent István, Szent László, Nagy Lajos országából?!

Ebben az időben a ciszterek gimnáziumában tanult. A bérmálás szentségében 1921. szeptember 21-én Szmrecsányi Lajos érsek által részesült. Az érsek nem a bazilikában a többi bérmálkozóval együtt szolgáltatta ki neki a szentséget, hanem a házi kápolnájában. Már az arra való készület ideje alatt írta: „A bérmálás által óriási akadály hárul el utamról, mely a vértanúság felé vezet.”

Ebben az időben az egri házfőnök P. Priester Ágoston volt, a novíciusok magisztere /újoncmestere a csendes, jó szerzetes, de régóta beteges Feisz Angelus. Szaléz gyóntatója P. Zuber Zefirint lett. Szeptember 29-én kezdi meg a beöltözési lelkigyakorlatát. Október 3-án öltözött be, védőszentjéül Szalézi Szent Ferencet kapta.¹