Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Plébánia

„Gyermekeimnek egy magyar mondát olvastam fel a napokban, amelyben furfangos erdélyi emberek a török korban azon vitatkoztak egymással, hogy vajon miből van a legtöbb a világon. Hogy ez a kérdés mennyire izgalmas, azt mi sem példázza ékesebben, minthogy elhangzása után szinte alig tudtam tovább olvasni a történetet, olyan hevesen kezdték el találgatni a kicsik a választ. Már nem emlékszem, miket is gyűjtöttek össze nagy hirtelen, és azt sem fontos most felidézni, hogy a könyvbeli történet hogyan zárult. Számomra lényegesebb volt az, ahogy azon az estén én magam válaszoltam meg a kérdést – egyedül, szemközt egy szótlan ikonnal s egy halványan pislákoló mécsessel, már a húsvét felfoghatatlan titkára készülve. Akkor és ott azt értettem meg, hogy a világon sebekből van a legtöbb. S mikor volna időszerűbb sebeinkről beszélni, mint nagypénteken, amikor a szent liturgia minden mozzanata a megsebzett embert állítja elénk. Sebeket hordozó Krisztus Istenünket; a sebeket hordozó Jézust, az embert; s végeredményben mi magunkat, a sebeket hordozó emberiséget.”

Xeravits Géza

„Honnan tudhatja az ember, akit egy megfoghatatlan sors fenyeget, hogy egy úgymond sötét Isten maszkjában az Atyával van dolga, nem pedig a ’sötétség hatalmával’? A Getszemáni kertben semmiképpen sem képes erre, ha előzőleg, életének hosszú útjain nem beszélgetett újból és újból az Atyával, úgyhogy mintegy hallja, hogyan beszél az Atya, meg tudja különböztetni az Atya beszédét a sötétség beszédétől, és különbséget tud tenni az Atya által neki adott jelek és azon jelek között, amelyek a sötétség hatalmára utalnak.”

Jörg Zink

Ma Jézus messiási bevonulását ünnepeljük Jeruzsálembe. Diadalának emlékére megáldjuk a barkákat és a virágos ágakat, elolvassuk szenvedésének és halálának történet. Izajás prófétának a Szenvedő Szolga harmadik énekével készülünk fel az evangélium meghallgatására. “E szavakkal kilehelte lelkét.” Letérdelünk és csendben imádkozunk. Mit fogok mondani a Keresztre feszítettnek? Mit mondok önmagamnak? Mit mondok majd az Atyának?

„Csak ketten maradtak: az irgalomra szoruló és az Irgalom.”

(Szent Ágoston)

A tékozló fiú atyja olyannak mutatkozik, aki hűséges marad atyaságához és hűséges marad a szeretetéhez, melyet ő soha nem vont meg a fiától. Ez a hűség kifejeződik az ölelésben, amellyel visszafogadja a fiát, de az örömben és az ünneplésben még érzékelhetőbb módon. Hiszen ez az ünneplés és öröm odáig is elmegy, hogy a nagyobbik testvérben irigységet és ellenszenvet ébreszt.

“Amikor az atya meglátta a házhoz közeledő tékozló fiút, megindult és hozzáfutva a nyakába borult és megcsókolta.” Képzeljük csak el ezt a jelenetet. Nem csak egyszerűen egy megható jelenet ez, hanem attól sokkal több. Az atya ugyanis most már érzi és tudja, hogy egy alapvető jó kerülte el a pusztulást. Tulajdon fiának az embersége. Mert az örökséget ugyan eltékozolta, de az embersége újból megtaláltatott. Ez a magyarázata az igazi örömnek.

Az atyai irgalmasság tehát fölemel és visszaadja a gyermeki méltóságot. Éppen ezért nagyon fontos, hogy az atyai irgalmasságot mi is szüntelenül keressük és megtapasztaljuk.

Szent II. János Pál pápa

Gyakran nekünk is az a benyomásunk, hogy ez az egész világ igen hasonlít a terméketlen fügefára. Oly sok erőszak, gőg, hiúság van körülöttünk, hogy az a benyomásunk, itt minden csak levél, nemigen lehet látni a jóságnak a gyümölcseit. Ezért gyökeres beavatkozásra kellene kérni Istent, hogy tépje ki mindazt, vagy mindazokat a világból vagy környezetünkből, amiről vagy akikről úgy véljük, nem oda valók. Nekünk is a vincellér lelki szemeivel kell látnunk a világot, és eljutni arra a következtetésre, hogy igen gyakran a levelek eltakarják az igazi gyümölcsöket. Bízzuk a világot és magunkat Istenre, minden irgalom Atyjára.

„Nagyböjt második vasárnapján az evangéliumi szakasz Urunk színeváltozásának történetét beszéli el. Lukács evangélista külön kiemeli azt a tényt, hogy Jézus arcának színe imádság közben változott el. Ez az Atyával való mély kapcsolat közben következik be, amikor Jézus egyfajta lelkigyakorlatot végez egy magas hegyen Péter, Jakab és János társaságában.”

XVI. Benedek pápa

„A húsvét felé vezető út minden évben nagyszerű alkalmat ad, hogy elmélyítsük keresztény hitünk értelmét és értékét. Arra ösztönöz minket, hogy újra felfedezzük Isten irgalmasságát, s ezáltal magunk is az irgalmasság tetteivel forduljunk testvéreink felé. […] A jótékonyság cselekedetein keresztül a lelki növekedésre szólít, hogy ezáltal többek legyünk a szeretetben.”

(XVI. Benedek pápa)

Jézus jól ismeri a bűntől megsebzett emberi szívet, tudja, hogy sértéssel, igazságtalansággal, erőszakkal szemben felébred benne a bosszú erős ösztöne. És mégsem azt mondja, hogy a megbocsátás a szenteknek fenntartott hősi cselekedet, hanem azt, hogy ez minden keresztény egyszerű kötelessége. Mindez gyökeres megtérést, a gondolat- és az érzelemvilág teljes átalakítását kívánja meg. Jézus pontosan ezt kéri tanítványaitól: “Ha csak azokat szeretitek, akik benneteket is szeretnek, milyen hálát várhattok érte az Istentől? Hisz azokat, akik őket szeretik a bűnösök is szeretik.” A keresztény nem cselekedhet bűnös gondolkodásmód szerint, vagy azok módjára, akikhez még nem ért el az Evangélium világossága. Pontosan a megbocsátás és a szeretet területén kell különböznie tőlük. Az Úr mellbevágó javaslatokat tesz: “Ha arcul üt valaki, tartsd oda neki a másik arcodat is .”

„Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye. Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely gyökereit egészen a folyóig ereszti. Ha jön a hőség, nem kell félnie, lombja mindig zöldellni fog.” (Jer 17,7–8)