fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit

2021. május 16.

URUNK MENNYBEMENETELE

Ma van a Tömegtájékoztatás világnapja.

Jézus azt mondta magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” (Jn 14, 5) Ellenségei szerették volna, ha ez az út véget ér, ha ez az igazság csődöt mond, ha ez az élet megsemmisül a halálban. Jézus azonban az ő fel-támadásával és mennybemenetelével keresztülhúzta ellenfelei számításait. Ő ma is él a mennyben. Egyháza által tanít minket, és mutatja az örök élet felé vezető utat.

KEZDŐÉNEK ApCsel 1, 11

Galileai férfiak! Mit néztek csodálkozva az égre? Aho–gyan szemetek láttára Jézus a mennybe ment, úgy jön el egykor ismét, alleluja!

OLVASMÁNY ApCsel 1, 1–11

Az Úr kivezeti tanítványait az Olajfák–hegyére és sze–mük láttára felemelkedik a mennybe. A tanítványokhoz hasonlóan mi is tekintsünk az égre, ahonnét Krisztus új-ból eljön majd a világ végén.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 46. Zsoltár

Válasz: Ujjongás közt ment föl Isten, *

az Úr égbe emelkedett harsonaszóval.

Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.

SZENTLECKE Ef 1, 17–23

Nem élhetünk reménység nélkül. Az örök élet el nem múló ígérete lelkesítsen minket a jócselekedetek gyakor-lására. Jézus elmondhatta főpapi imájában: „Én megdi-csőítettelek a földön: a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem. Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben ré-szem volt nálad, mielőtt a világ lett.” (Jn 17, 4–5) Fel–adatainkat végezzük Isten dicsőségére! Mi is megkapjuk érte örök jutalmunkat.

Vagy: Ef 4, 1–13

A keresztény hit mindig közösségi, egyházi hit. Az egyes ember az Egyháztól kapja a hitet, és a közösség–ben éli le. Az Egyház egységének belső biztosítéka a Szentlélek, ő gondoskodik arról, hogy egy legyen a hit, a remény és a szeretet. Ő irányítja az Egyház szervezetét, ő adja a kegyelmi indíttatásokat, hogy az Egyház eleven szervezet maradjon: Krisztus titokzatos teste, ahol az egyes tagok elérik a krisztusi nagykorúságot. A mennybe ment Jézus Krisztus így gondoskodik arról, hogy evan-géliuma történeti tényező legyen.

ALLELUJA Mt 28, 19a. 20b

Jézus mondja: Menjetek, tegyetek tanítványommá min–den népet! * Én veletek vagyok a világ végéig.

EVANGÉLIUM Mk 16, 15–20

Jézus nemcsak feladatot, küldetést ad tizenegy apostolá-nak, hanem biztosítja őket segítségéről is. Megígérte ne–kik, hogy együtt munkálkodik velük és utódaikkal a vi–lág végezetéig.

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

„Miért álltok és néztek az égre?” – kérdezték az angya–lok az apostoloktól. Sok hívőtől meg lehetne kérdezni: miért áll és nézi külső szemlélőként a szentmisét, és mi-ért nem tevékeny résztvevője az áldozatnak?

ÁLDOZÁSI ÉNEK Mt 28, 20

Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig, alle-luja!

IMÁDSÁG

Ó Isten, emelkedj föl az égbe… te, aki egy anya méhében voltál bezárva, akit az formált meg, akit te magad teremtettél… te, akit az agg Simeon kicsinek ismert meg, de nagyként ünnepelt, akit az özvegy Anna csecsemőnek látott és mindenhatónak ismert fel; te, aki éhséget és szomjúságot szenvedtél értünk… te, akit letartóztattak, megkötöztek, megostoroztak, tövissel koronáztak, a keresztfára feszítettek, lándzsával átdöftek; aki meg-haltál és eltemettek, emelkedj föl a mennybe, ó Isten! (Serm. 262,4)

Feltámadásod, Uram, a mi reménységünk, Mennybeme-neteled a mi megdicsőülésünk… Add, hogy veled együtt mi is a mennybe menjünk, és szívünk hozzád emel-kedjék. De azt is add meg, hogy fölemelkedve ne vál-junk gőgössé, se ne bizakodjunk el erényeink miatt, mintha a mi tulajdonunk volna. Add, hogy a szívünk a magasban legyen, de melletted, mert a szív felemelése, de nem tehozzád, az kevélység, hozzád emelése viszont biztonság. Te, aki fölmentél a mennybe, menedékünk lettél…

Ki az, aki fölmegy? Ugyanaz, aki leszállt. Azért szálltál le, Uram, hogy meggyógyíts, azért szálltál fel, hogy fölemelj. Ha magamtól emelkedem fel, elesem, de ha te emelsz fel, sértetlen maradok… Neked, aki feltámadsz, ezt mondom: Uram, te vagy a reménységem; neked, aki a mennybe szállsz: te vagy az én menedékem. (Serm. 261, 1) Szent Ágoston püspök

A REMÉNYTELEN HELYZETEK SZENTJE: SZENT RITA

Casciai Szent Rita, a „lehetetlen” ügyek szentje több mint hat évszázada pártfogója mindazoknak, akik bár–milyen szükségben közbenjárását kérik. A természetes és a lelki élet különböző állomásait végigjárva támasza azoknak, akik megoldatlan ügyekben bizalommal hozzá fordulnak. Ünnepe: május 22.

CSÍKSOMLYÓI BÚCSÚ 2021. MÁJUS 22.

A csíksomlyói Mária-kegyhelyre, a Szűzanya csodatevő szobrához való pünkösdi zarándoklat kiemelt vallási esemény. Idén lesz csíksomlyói búcsú, de járványügyi szabályozással, meghatározott létszámban vehetnek részt zarándokok. A búcsú mottója: “A Magasságbeli ereje borít be árnyékával.” (Lk 1, 35)

+ + +

Könyörögjünk Isten szent Egyházáért, hogy a világban tanúságot tegyen Urunkról, Jézus Krisztusról!

Urunk mennybemenetele (B év)

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Márk evangéliuma az üdvösség olyan hírével veszi kezdetét, amelyben mindenkinek hirdetik, hogy Isten Országa elközelgett (Mk 1,14–15). Az evangélium azután elbeszéli, hogy ez a hír hogyan válik életté, történetté Jézusban: Jézus mindenkihez közeledik, konkrétan szeret, betér az emberek otthonába, a személyek életének mindennapiságába, gyógyítja magányukat, megszabadítja őket az Istentől való távolságtól, megszilárdít egy kapcsolatot.

Azután Jézust kiszolgáltatják és halálra adják, de a halál sem képes megsemmisíteni az Ország közelségétől felébredt reményt. Sőt, a Feltámadott még inkább jelenlét, közelség, térben és időben végtelenül kiterjesztett kapcsolat lehetősége.

Márk evangéliuma a ma hallott szakasszal zárul (Mk 16,15–20): Jézus búcsúzása övéitől, visszatérése az Atyához. De hogyan egyeztethető össze az evangélium kezdete ezzel a befejezéssel? Hogyan van közel Isten Országa akkor, amikor az Úr elhagyja ezt a földet és visszatér a dicsőségbe? Isten Országa még mindig közel van? Hogyan?

Valójában Isten Országa éppen akkor teljesedik be, amikor Jézus visszatér az Atyához. Mert akkor beteljesedik az örömhír, ez pedig az a hír, hogy az Atyához való visszatérés a mi sorsunk, a mi utunk is.

Jézus nemcsak azért jött közénk, hogy új életmóddal ajándékozzon meg minket, hanem azért is, hogy ez az új életmód elérje azt a célt, amelyért eleve teremtetett, nevezetesen a visszatérést az Atyához.

A mennybemenetel tehát nemcsak Jézus földi életének végső titka, hanem a mi életünk titka is. Ikon, mely az igazságot mondja el rólunk: ezért a mennybemenetelért teremttettünk, ezért a visszatérésünkért az Atyához. Az egész teremtés csak erre vágyik, és az ember tudatában van ennek a mozgásnak, ennek a felajánlásnak.

Jézus visszatérése az Atyához tehát az ő végső tanítása, döntő felkínálása egy új életnek: nem csak arra vagyunk rendelve, hogy itt egy szép, új életünk legyen, amely azonban idő és tér határai közé van zárva. Mostantól arra vagyunk meghívva, hogy más terekben és időkben éljünk, hogy Istenben legyünk és Ő bennünk.

Az örömhír az, hogy a föld lett ennek az úton létnek az útja: nincs többé leküzdendő vagy elkerülendő akadály, nincs több eltöltendő idő, míg az igazságra várunk. A föld titokzatos módon mostantól az örökkévalóság öle, annak lehetősége lett.

Az Atya rátekint erre a felajánlásra és kiárasztja Lelkét, mely örökkévalóvá teszi az életet.

Jézus visszatér az Atyához, de köztünk marad, ott, ahol minden ember önnön létezéséről így kezd gondolkodni, az Életnek ebben az új mozgásában.

Jézus más módon marad ebben a világban: tanítványaiban, egyházában marad, amely arra kapott meghívást, hogy pontosan úgy éljen és cselekedjen, ahogyan Jézus élt és cselekedett, hogy az elközelgett Isten Országa legyen. Ezért kell elindulniuk és elmenniük „az egész világra” és kell hirdetniük az evangéliumot „minden teremtménynek” (Mk 16,15).

Nem kell sokat tenniük, nem kell elképesztő vállalkozásokat véghez vinniük.

Csak „hinniük” kell (Mk 16,7), és meglátják, hogy életük egyszerűen megmutatja az Úr jelenlétét: „Az Úr velük együtt munkálkodott, és megerősítette a tanítást az azt kísérő csodajelekkel.” (Mk 16,20). Nem ők adják a jeleket, hanem a jelek kísérik hitüket; ők maguk jel lesznek.

Krisztus jele lesznek, vagyis a jóság gonoszság fölött, az élet halál fölött aratott győzelmének jele: az élet jele lesznek.

Érdekes, hogy azokban a versekben, amelyek a ma olvasottakat közvetlenül megelőzik, a szöveg háromszor említi a tanítványok hitetlenségét (Mk 16,11.13.14): akik arra küldettek, hogy hirdessék az evangéliumot az egész világnak (Mk 16,15), akiktől annyi ember üdvössége függ (Mk 16,16), ők maguk az első hitetlenek és keményszívűek (Mk 16,14).

Éppen ez ad reményt: csak azok vihetik el az Országot testvéreikhez, akik ismerik a hitetlenséget, csak azok, akik számolnak saját bezártságukkal, csak azok, akik megtapasztalták, hogy az Ország valóban kegyelem.

Isten Országa nem azok sziklaszilárd biztonságában közelít, akik még soha nem ismerték a kétséget, hanem azok szavainak és tetteinek szelídségében, akik engedik, hogy átalakítsa őket az evangélium ereje.

+ Pierbattista

Fordította: dr. Sz.Gy.

fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit

2021. május 9.

OKHÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA

USA & Kanada: Anyák napja

A szeretet a legnagyobb a világon. A hívő ember leg–boldogítóbb ismerete Istenről, hogy ő a szeretet. Isten is azt értékeli bennünk legjobban, ha szeretjük őt és egy-mást. A szeretet adja meg cselekedeteink legfőbb értékét is. Aki igazán szeret, annak egyetlen cselekedete sem vész kárba.

KEZDŐÉNEK Vö. Iz 48, 20

Ujjongó szóval hirdessétek, hogy mindenki hallja, hir–dessétek mindenütt a földön: megváltotta az Úr az ő né-pét, alleluja!

OLVASMÁNY ApCsel 10, 25–26. 34–35. 44–48

„A szél ott fúj, ahol akar.” (Jn 3, 8) A Szentlélek jóra és megtérésre inthet pogányt és keresztényt, hívőt és hitet-lent. Értékeljük azt is, ha a Szentlélek másokon keresztül szól hozzánk.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 97. Zsoltár

Válasz: Az Úr megmutatta üdvösségét *

a nemzetek színe előtt.

Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.

SZENTLECKE 1 Jn 4, 7–10

Istent a legjobban a szeretetből ismerik meg az emberek. Tudósokat, nagy embereket vezetett már el a hithez a világ szépsége, a természet törvényei, az élet titka. A legtöbb embert azonban a szeretet vezette el Istenhez; a szeretet szava és a szeretet gyakorlása. Gyakoroljuk a szeretetet, hogy általa Istenhez vezessünk másokat.

ALLELUJA Jn 14, 23

Jézus mondja: „Aki szeret engem, megfogadja szavamat. * Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk.”

EVANGÉLIUM Jn 15, 9–17

Krisztus önmaga szeretetét állította elénk példának. Ő nem felszínesen szeretett. Szeretete nem leereszkedő szeretet volt. Ő az Atyában élt, s az Atyáért élt. Mi meg éljünk őbenne és őérette. Szeretetet vetett szívünkbe, és a szeretet gyümölcseit várja tőlünk.

RÖVID FOHÁSZOK

Áldd meg, Urunk, Szentatyánkat, Ferenc pápát, hogy a Szentlélek erejével hirdesse Isten szeretetét! * Szüntesd meg, Urunk, a kíméletlen vetélkedést és az ellenséges-kedést a népek között, hogy szeretetben éljenek egy-mással! * Gyógyítsd ki, Urunk, a világot az önzés beteg-ségéből, hogy megszűnjön az ínség és a nyomor a föl-dön! * Engedd, Urunk, egyházközségünk tagjai becsül-jék meg egymásban Krisztus barátait! * Áraszd reánk, Urunk, Szentlelkedet, hogy tanításod szerint helyesen szeressük egymást!

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

Az Eucharisztia a szeretet köteléke. Bárcsak minden szentáldozás erősítené isten– és emberszeretetünket!

ÁLDOZÁSI ÉNEK Jn 14, 15–16

Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat – mondja az Úr. Én pedig kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek, aki veletek marad mindörökké, alleluja.

ELMÉLKEDÉS

HIT ÉS KÖZÖSSÉG

Az Egyház történelmében mindig voltak olyan idősza-kok, amikor egyesek hitvallása mások hitének megerő-sítésére szolgált. Senki sem tud sokáig egyedül küsz–ködve hinni! Közösségre van szüksége, amely védelme-zi, erősíti. A kereszténység csak a szeretet közösségében tud kibontakozni, amelyet Jézus Krisztus Egyházként alapított, s csak benne tud teremtő módon életté válni.

Georg Moser

DSIDA JENŐ: HÁLAADÁS

Köszönöm, Istenem az édesanyámat!

Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!

Körülvesz virrasztó, áldó szeretettel.

Értem éjjel–nappal dolgozni nem restel.

Áldott teste, lelke csak érettem fárad.

Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este

imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.

Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban

– itt a földön senki sem szerethet jobban! –

Köszönöm a szemét, melyből jóság árad.

Istenem, köszönöm az édesanyámat.

Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,

Aki oltalmadat, vigaszodat várja.

Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,

Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!

Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,

Nagy–nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását–kelését,

Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!

Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,

Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:

Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!

SZENT MÁTYÁS APOSTOL

Az Úr feltámadása után választották az apostolok ma–guk közé a hűtlen Júdás helyére, hogy az Úrtól rendelt tizenkettes szám teljessé váljék. Júdeában, majd Etiópiá-ban hirdette a hitet. A pogányok megkövezték, majd bárddal lefejezték. Ünnepe: május 14. (Magyarországon: február 24.)

SZERETETTEL ÉS TISZTELETTEL KÖSZÖNTJÜK AZ ÉDESANYÁKAT!

Húsvét 6. vasárnap (B év)

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Ma folytatódik a János-evangélium 15. fejezetének olvasása, melyet múlt vasárnap kezdtünk.

Jézus a közte és tanítványai között fennálló kapcsolatot szeretetkapcsolatként jellemzi: a szeretet kifejezése ebben a néhány versben kilencszer fordul elő.

A szeretet fogalma mellett egy másik, hasonlóan fontos kifejezéssel találkozunk, amelyet Jézus övéire vonatkoztat. Ez pedig a „barátok” kifejezés: azt mondja el vele, hogy kik Jézus tanítványai, hogy hogyan „érez” Jézus irántuk. Ő ezt a kifejezést használja, „barátainak” nevezi őket (Jn 15,15).

Mit jelent Jézus számára szeretni? Mit jelent számára barátoknak lenni?

Jézus számára szeretni elsősorban azt jelenti, hogy egymással maradni. Szeretni nem azt jelenti, hogy időnként találkozunk, sem azt, hogy úgy vagyunk jelen egymás társaságában, hogy közben kívülállók maradunk, idegenek, mindenki a maga életével. Jézus számára a szeretetnek olyan ereje és olyan mélysége van, ami által a másik belép hozzád és a részeddé lesz. A kapcsolat nem mindig könnyű, és gyakran ütközünk egymással, nem értjük egymást, csalódunk egymásban. De a másik életed része marad, így nem tudod őt többé nélkülözni, nem tudod őt többé elhagyni. És ez kölcsönös.

Ez Jézus és az Atya kapcsolata, az ő „egy”-ségük, hogy mindenük közös: ezért mondhatja Jézus, hogy szereti az Atyát és megtartja parancsait (Jn 15,10).

De ez az is, amit Jézus velünk élt át: úgy szeretett minket, hogy nem tud többé nélkülözni bennünket, mert beléptünk hozzá és többé nem él nélkülünk. Jézus azt kéri övéitől, hogy maradjanak meg ebben a szeretetben, vagyis mindenekelőtt engedjük, hogy így szeressen bennünket.

Számunkra a maradás meglehetősen problematikus: emberi törékenységünkben leggyakoribb tapasztalatunk, hogy elveszünk, hogy megfeledkezünk arról, kik is vagyunk, merre tartunk, kivel. Gyakran elsőként menekülünk az élettől, önmagunktól, másoktól.

Az üdvtörténet csakúgy, mint személyes történelmünk megannyi ilyen epizódról vall.

Viszont az a maradás, amelyről Jézus ma beszél, nem zárja ki mindezt, sőt: nem véletlen, hogy János evangélista a búcsúbeszédeket – melynek ez a fejezet is része – Jézus szenvedéstörténete elé helyezte, az elé a pillanat elé, amikor a tanítványok közül szinte senki nem marad, mindegyikük eltűnik. Jézus számára szeretni azt jelenti, hogy a másik számára olyan biztos, annyira nyitott és befogadó hajlékot kínálunk, hogy a másik mindig visszatérhessen és otthon érezhesse magát, mintha soha el se ment volna.

A maradás nem az emberi képességek világába tartozik, hanem Isten irgalmának horizontjához, aki annyira övéivé fogadott, olyan mértékig barátainak nevezett bennünket, hogy olyan helyet kínál, ahol meneküléseink, hiányaink, kötelességszegéseink, vétkeink közepette is ott maradunk: akármilyen messze megyünk is, soha nem lépünk ki ebből az ölelésből, ebből a hajlékból.

Elsősorban tehát arról van szó, hogy maradjunk ott, ahol felismerjük bűnünket, és ne próbáljunk meg ügyetlenül sértetlenek maradni: nem vétkünk akadályoz meg minket abban, hogy maradjunk, hanem önhitt vélekedésünk, hogy nem vagyunk vétkesek. Maradni azt jelenti, hogy az Úr irgalmában lakozunk, ahol elég a kegyelem.

Mindez az ember számára lehetséges igazi, nagy öröm: „Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen.” (Jn 15,11)

Megkísérthet minket az a gondolat, hogy az ilyen, teljes elfogadást és önátadást kívánó szeretet akadálya az igazi örömnek; és hogy modern felfogásunkban a maradni kifejezésnek inkább kényszer, mint szabadság zöngéje van.

Jézus számára nem ezt jelenti: először is, ő ismeri „örömét” (Jn 15,11), ami annak öröme, hogy megtartja Atyja parancsait, vagyis annak öröme, hogy Vele egységben maradt egy akaratban, egy életben osztozva. Ott mindent megkapott.

És azt szeretné, hogy ez az öröme tanítványaié is legyen ott, ahol tanulják egymást szeretni, tanulnak egymás számára azok a jó hajlékok lenni, amelyek a maguk sokszínűségében és erőfeszítéseiben képesek befogadni, képesek egymásnak megbocsátani.

Képesek élni azt az együtt maradást, amely a vérségi kötelékeknél erősebb kapcsolatról vall; olyan kapcsolatról, amely által a másik hozzám tartozik, vagyis érdekel engem és képtelen vagyok nem gondoskodni róla, egészen odáig, hogy kész vagyok odaadni életemet másokért: ezt jelenti barátoknak lenni az Úr stílusában (Jn 15,13).

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz. Gy.

Móra Ferenc: Anyának

Álmomban az éjszaka
aranykertben jártam.
Aranykertben aranyfán
aranyrigót láttam.
Aranyrigó énekét
a szívembe zártam.
Ahány levél lengedez
szél ringatta ágon,
ahány harmatcsepp ragyog
fűszálon, virágon
Édesanyám, fejedre
annyi áldás szálljon.

Húsvét 5. vasárnap (B év)

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Múlt vasárnap láttuk, hogy a pásztor alakja, amellyel Jézus meghatározza önmagát (Jn 10), az Ószövetségben gyökerezik: Jézus beteljesíti a várakozást egy jó pásztorra, aki a veszéllyel szembetalálkozva nem menekül el, hanem ott marad és felajánlja életét.

Ma ugyanezt a dinamikát látjuk a szőlőtő képe által: a vonatkozó szöveg, amely segít megértenünk ezt a képet, Iz 5,1–7. Ezúttal nem Izrael az, aki várakozik, hanem Isten: ő remél jó szőlőt, amely egyszerűen gyümölcsöt terem. Ő „nemes szőlőt” ültetett „termékeny dombon”, megtisztította a talajt a kövektől, gondozta a szőlőt, de az csak „éretlen bogyókat” termett, nem hozott jó gyümölcsöt.

Ez az emberiség állapota, amelyet Jézus jól jellemez a mai evangéliumban, amikor azt mondja, hogy nélküle semmit nem tehetünk (Jn 15,5). Egyedül, önmagában nem képes Isten várakozásainak megfelelő gyümölcsöt teremni, mert az ember nem képes igaz és szép életet élni, önmagában nem rendelkezik az örök élettel. A gyümölcs nem a mi erőfeszítéseinktől és vallási szokásainktól függ: az, hogy jó termés legyen, egészen más dolog.

Mi hiányzik hát annak a szőlőnek, amelyről Izajás beszél, ahhoz, hogy a gyümölcs jó legyen? Nem maga Isten gondozta?

Annak a szőlőnek egyszerűen Jézus hiányzott.

Az Úr ezért beszél önmagáról úgy, mint az igazi szőlőtőről (Jn 15,1), mely végre azt a gyümölcsöt termi, amelyet Isten vár, mely végre képes az Atyának feltétel nélküli igent mondani, mely magának az Atyának az életét éli.

Jézus ennek az életnek nyitja meg a kapuit, hogy minden ember élete legyen, és mindnyájan részesüljenek belőle, pontosan úgy, ahogyan a szőlővessző részesül a szőlőtő életéből.

Jézus ennek a szőlőtőnek két vonását hangsúlyozza.

Az első a metszés tapasztalata: ahhoz, hogy a szőlő gyümölcsöt teremjen, elengedhetetlen hogy megmetsszék: „Minden szőlővesszőt, amely gyümölcsöt hoz, megmetsz, hogy még többet teremjen.” (Jn 15,2)

Érdekes, hogy a „megmetsz” igének a görög nyelvben ugyanaz a töve, mint a „tiszta” kifejezésnek, amelyet Jézus rögtön ezután használ: „Ti már tiszták vagytok”, vagyis már megmetszettek titeket.

Ahhoz, hogy gyümölcsöt teremjen, a szőlőtő életét kell óvni, másra nincs szükség. Mindent, ami ennél több, minden egyebet egyszerűen eltávolít, hogy a szőlővessző ne legyen más, mint aminek lennie kell: a szőlőtő része.

A tanítvány élete tehát folyamatosan saját lényegévé válik, azzá az igazsággá, ami: éppen ezt jelenti tisztának lenni, egyszerűen azt, hogy önmaguk legyenek.

Hogyan történik ez a megtisztulás, ez a metszés?

Jézus kijelenti, hogy az ő szava valósítja ezt meg (Jn 15,3), aki igazán hallgatja, felhagy azzal, hogy a maga módján tekintsen önmagára és másokra, és szíve egyszerűvé lesz.

A második jellemző arra vonatkozik, hogy mit jelent egyszerűen önmaguknak lenni: egy szőlővessző önmaga, vagyis igazi, amikor a szőlőtőn, a szőlőtőben marad.

Egyszerűen maradni kell. Egy ige, amely a mai szakaszban legalább hétszer ismétlődik: ez pedig azt jelenti, hogy a belépés az új életbe már megadatott, nem kell keresni vagy saját erőnkből megszerezni. Az új életbe belépés kegyelem, ami a keresztség által adatik. A keresztség tiszta vízzel, az élet nedvével ajándékoz meg minket, Isten életében részesít, beolt, bevezet minket az egyházba.

De nekünk kell ottmaradnunk, hogy el ne vesszünk, miközben másutt keressük az életet: Jézus azt mondja, hogy aki nem marad, azt kidobják és „elszárad” (Jn 15,6), vagyis meghal.

Aki nem marad Istenben, aki önközpontú életet él, aki megelégszik önmagával, akinek elég önmaga, az visszautasítja az életet és a termékenységet éppen úgy, ahogyan a búzaszem, amellyel nagyböjt 5. vasárnapján találkoztunk: láttuk, hogy egy beszűkült, önmagába zárkózó és önmagára fókuszáló élet magányos lét, amely csak saját szűk határait ismeri, és amely elmúlásra ítéltetett.

Aki azonban marad, az valóban egészen él, Isten életét éli: Vele osztja meg érzéseit, az ő módján érez és gondolkodik, az ő módján szemléli a dolgokat, úgy szeret, mint Ő, azzal a szeretettel, amellyel mindenkit szeret.

Ezért bármit kérhet (Jn 15,7), mert csak ezt az új, feltámadt életet fogja kérni, az Istennel és mindenki mással, ugyanannak a testnek minden tagjával közösségben (communio) élt életet.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.

fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit

2021. május 2.

HÚSVÉT 5. VASÁRNAPJA

„Az Úr jósága virasszon fölöttünk, őrizd meg a kezünk munkáját!” (Zsolt 89, 17) Az Úr jósága virrasztott Saul fölött s nem engedte elveszni. Így lehetett belőle Szent Pál. Isten jósága virraszt a történelem évszázadain át, folytonosan árasztja ránk szeretetét. Különösen is gon-doskodik azokról, akik a krisztusi szőlőtőhöz tartoznak. Segíti őket, hogy Krisztusban bőséges termést hozzanak.

KEZDŐÉNEK Zsolt 97, 1–2

Az Úrnak új dalt énekeljetek, mivelhogy csodákat mű-velt, tudtul adta hűségét a nemzeteknek, alleluja!

OLVASMÁNY ApCsel 9, 26–31

Örök probléma: a világ nehezen hiszi el, hogy egy bűnös megtérjen. Szent Pál is megtapasztalta ezt a problémát. Szent Barnabás azonban felkarolta őt. Sok ilyen segítő-kész emberre lenne szükség!

VÁLASZOS ZSOLTÁR 21. Zsoltár

Válasz: Dicsérlek téged, Istenem, *

szent néped körében.

Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.

SZENTLECKE 1 Jn 3, 18–24

Keresztény hitünk tanítása szerint a legfőbb parancsolat: szeressük Istent és embertársainkat. Szeretetünket tet-tekkel is kell bizonyítanunk.

ALLELUJA Jn 15, 4a. 5b

Jézus mondja: „Maradjatok bennem, és én bennetek, * aki énbennem marad, bőséges termést hoz.”

EVANGÉLIUM Jn 15, 1–8

Korunkban divattá lett a szőlőművelés. Státusszimbó-lumnak is tartják sokan, hogy szőlőhegyük és saját ter-mésük legyen. Milyen kevés embernek jut azonban eszébe Jézus mai hasonlata, hogy olyan szőlővesszőhöz kell hasonlítanunk, amelyik a szőlőtőből szívja erejét és termését.

RÖVID FOHÁSZOK

Tarsd meg, Urunk, az igazságban Szentatyánkat, Ferenc pápát, püspökeinket és papjainkat, hogy az igazi szőlőtő-höz, Krisztushoz kapcsoljanak minket! * Add, Urunk, hogy minden nép eljusson Krisztusban a testvéri egy-ségre! * Engedd, Urunk, hogy egyházközségünk tagjai tudatában legyenek együvétartozásuknak, és felelőssé-get érezzenek egymás iránt! * Engedd, Urunk, hogy Krisztus tanítása mindig bennünk maradjon, és jótette-inkben sok gyümölcsöt teremjünk! * Árassz, Urunk, új kegyelmi életet azokba, akik bűneik miatt nem hoznak gyümölcsöt Krisztusban!

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

„Életáldozatot mutat be az, aki szeret, s aki alamizsnát ad, az hálaáldozatot” (Sir 35, 2). Mi a jótékonyság és a szeretet áldozatát mutassuk meg mindig!

ÁLDOZÁSI ÉNEK Jn 15, 1. 5

Én vagyok az igazi szőlőtő, ti a szőlővesszők – mondja az Úr. Aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz, alleluja.

ELMÉLKEDÉS

A LEGNAGYOBB, AMIT TEHETÜNK

Isten azért teremtett minket és a világot, mert szeret min-ket. Milyen szép és milyen nagyszerű, hogy Istent meg-ismerhetjük, szerethetjük és őt szolgálhatjuk! Ez a fel-adatunk ebben a világban. Minden más ezenkívül el-tékozolt idő. Vianney Szent János

NÉKED AJÁNLJUK, SZŰZANYÁNK,

A LEGSZEB HÓNAP ALKONYÁT…

Tengernek csillaga, Isten édesanyja,

Üdvözlégy mindig Szűz, menny boldog kapuja.

Mutasd, hogy anyánk vagy! Hallja meg imádat,

Ki értünk fiaddá születni nem átallt.

Mosd meg életünket, készítsd el utunkat,

Hogy örök örömben lássuk Jézusunkat.

Ave Maris Stella, Babits ford.

Imádkozzunk a magyar édesanyákért és nagyanyákért ezen a vasárnapon, mivel hazánkban és több országban ma van Anyák napja.

MÁJUSI LITÁNIA

A „litánia” görög szó, esdeklést, könyörgést jelent. Így hívjuk azt az ősi, szinte minden népnél és vallásnál meg-levő könyörgési formát, amelyben a változó megszólí-tásokat és kéréseket előénekesek, előimádkozók jelentik be, a közösség pedig állandó válasszal ostromolja az eget. A Szűzanya által kérjük Isten segítségét! Május hónapban, aki teheti naponta imádkozza a Szűzanya tiszteletére a Lorettói litániát, felajánlva hazánkért, családjainkért és magyar közösségeinkért.

IN MEMORIAM

MINDSZENTY JÓZSEF

bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek

* Csehimindszent, 1892. március 29.

+ Bécs, 1975. május 6.

IMÁDKOZZUNK BOLDOGGÁ AVATÁSÁÉRT!

BOLDOG GIZELLA

Szent István király felesége, megözvegyülve a passaui bencés kolostorba lépett, hogy apáca legyen. Itt halt meg hosszú imádságos élet után. Ünnepe: május 7.

Húsvét 4. vasárnap (B év)

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

A pásztor alakja az Ószövetségben elsősorban Istent jelöli: Ő az, aki kivezette Izraelt Egyiptomból, aki előtte járt, aki táplálta és gondozta, aki nevelte.

Ugyanakkor a királyokat, Izrael vezetőit, az elöljárókat, a papokat is gyakran hasonlítják a pásztorokhoz: ugyanazzal a figyelemmel és gondoskodással kellene viseltetniük a nép iránt, mint amit Isten tanúsított Izrael iránt.

Viszont ez nincs mindig így, Izrael sokszor talál útjain gonosz pásztorokat, akik ahelyett, hogy a nyájat legeltetnék, önmagukat hízlalják.

Maga Isten veti a szemükre, ítéli el őket: „Jaj Izrael pásztorainak, akik önmagukat legeltették! Vajon a pásztoroknak nem a nyájat kellene-e legeltetniük? A tejet megettétek, a gyapjúval ruházkodtatok és a hízott állatot leöltétek, de nyájamat nem legeltettétek. A gyengét nem erősítettétek és a beteget nem gyógyítottátok; a sebesültet nem kötöztétek be, az eltévedtet nem hoztátok vissza és az elveszettet nem kerestétek; hanem keménységgel és erőszakkal uralkodtatok rajtuk. A pásztorok hibája miatt juhaim elszéledtek és prédájává lettek a mező minden vadjának: szétszóródtak.” (Ez 34,2–5)

Ezek gonosz pásztorok, akik miatt Isten meghirdeti, hogy ismét maga fogja vezetni népét, újra ő fogja vezetni őket és életet ad nekik: „Mert így szól az Úr Isten: Íme, én magam keresem fel juhaimat és viselem gondjukat.” (Ez 34,11)

János evangéliumának 10. fejezetében, melynek 11–18. verseit olvassuk ma, Jézus jó pásztorként nyilatkoztatja ki magát, sőt, „szép” pásztorként, ahogy szó szerint mondja a szöveg.

Miért Jézus a jó pásztor?

Főleg azért, mert megakadályozza, hogy a farkas elrabolja és elpusztítsa a bárányokat (Jn 10,12).

Ez a két nagy veszély fenyegeti a nyájat: hogy a bárányokat elrabolják és hogy elpusztítják.

Az elrabol ige további két alkalommal fordul elő ebben a fejezetben: a 28. és a 29. versekben, ahol Jézus azt mondja, hogy a bárányok az ő kezében és az Atya kezében élveznek oltalmat, és senki nem ragadhatja ki őket a kezükből.

A farkas rabolni akar, vagyis tulajdonává tenni őket, kiragadni a pásztorral való kapcsolatukból, kitépni őket a pásztor kezéből. Tönkre akarja tenni azt a jó kapcsolatot, amely a nyáj és a pásztor között van.

Azután pedig el akarja őket pusztítani: ez a farkas célja, hogy elpusztítsa a nyájat, hogy szétszakítsa. Hogy többé ne nyáj legyen, hanem elveszett bárányok, melyek mindegyike a maga útján jár.

Ahol meggyengül a kapcsolat a pásztorral, következésképpen elkerülhetetlenül meggyöngül a kapcsolat a nyáj tagjai között is: többé nincs senki, aki együtt tartsa őket.

Kicsivel később, a búcsúbeszédekben Jézus ismét ezt az igét használja, és azt mondja, hogy szenvedése idején a tanítványok mindegyike a maga útjára tér, és magára hagyják őt (Jn 16,32): egy pillanatra úgy tűnik majd, hogy a farkas sikerre viszi szándékát.

Ahhoz, hogy a nyáj ettől a két veszélytől megmeneküljön, nem elég egy egyszerű béres: a bérest nem érdekli a nyáj, nincs meg a bárányokkal az összetartozást, barátságot jelentő kapcsolata. A veszéllyel szemben a béres nem kockáztatja saját életét.

Ha a farkas rabol és pusztít, még ha a béres magára hagyja is a nyájat és elmenekül, a jó pásztor vele ellentétben ismeri és összegyűjti (Jn 10,14.16).

Ismerni a szeretni szinonimája, szoros, mély meghittséget jelentő kapcsolatot fejez ki: csak azt ismerik, akit szeretnek.

Egy szó, mint száz, Jézus arról beszél, hogy ugyanolyan meghitt és szeretetteli kapcsolatot szeretne a tanítványaival, mint amilyen kapcsolata neki van az Atyával: ő a jó pásztor, mert oda, az ő Atyjával való kapcsolat szépséges életébe akar vezetni bennünket. Tudja, hogy semmi más nem táplál és éltet igazán, csak ez.

De jó pásztor azért is, mert nem csak kevesekről, a legközelebb állókról, a legjobbakról gondoskodik. Neki mindig vannak „más bárányai” is (Jn 10,16), akikre gondot visel, akiket szintén össze akar gyűjteni, hogy együtt egyetlen nyájat alkossanak.

Az üdvösség, amit kínál, éppen ez az egybegyűjtés: nem egyéni és kizárólagos kapcsolat Vele, hanem közösség, amely árad, amely tágítani akarja a határokat és túl akar lépni a barátságon; közösség, amely mindenkit vonz.

Érdekes, hogy Jézus nem egyetlen akolról beszél, hanem egyetlen nyájról: arról van szó, hogy mindnyájan az üdvösség egyetlen Igéjét hallják (Jn 10,16). Ez az, ami egyesít, ami egybegyűjt.

Azért, hogy mindez megtörténjen, Jézus odaadja az életét (Jn 10,17).

Tisztázni akarja számunkra, hogy ő maga adja oda: senki nem veszi el, hanem ő ajánlja fel egyetlen okból: azon szeretet miatt, amely őt az Atyával egyesíti; mert osztozik vele abban a nagy vágyban, hogy kapcsolatuk nyitott legyen arra, hogy az embert befogadja.

Éppen e tetten keresztül, hogy ő elveszíti önmagát szeretetből, ebben találhat Jézus újra az életre: megtalálja kapcsolatát az Atyával, aki éppen azért szereti őt, mert odaadta életét (Jn 10,17).

És újra rátalál testvéreire, ránk, megváltottakra és a minket elrabolni akaró ellenség kezéből kiragadottakra, akiket az Atyával egyre mélyebb és teljesebb közösség életére vezet, amelyben őt követve hozzá hasonlóan részesedünk.

+ Pierbattista

Frodította: Dr. Sz.Gy.