Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Plébánia

Egynek a halála megváltotta az egész világot. Krisztus nem halhatott volna meg, ha ő nem akarja. Ám ő nem akart a haláltól menekülni, és minket sem tudott volna semmi mással jobban megmenteni, mint éppen halálával. Így tehát az ő halála mindenki élete lett. Halála jegyét hordozzuk magunkon, halálát hirdetjük imádságunkban, azt magasztaljuk áldozatbemutatásunkban. Az ő halála győzelem, az ő halála szentség, az ő halála minden évben a világ főünnepe.

Mit mondjunk még a halálról, amikor isteni példa mutatja nekünk, hogy csak a halál szerezte meg a halhatatlanságot, és csak a halál váltott meg minket a haláltól? Nem kell tehát gyászolnunk azt a halált, amely mindnyájunk üdvösségét hozta. Nem kell menekülnünk attól a haláltól, amelyet Isten Fia sem tartott magához méltatlannak, és nem is került el.

Szent Ambrus püspök

E napon érezzük, hogy újraéled bennünk a mennyország iránti vonzódás, s ez arra ösztökél minket, hogy szaporázzuk lépéseinket földi zarándokutunkon. Érezzük, hogy szívünkben felgyullad a vágy, hogy örökké egyek legyünk a szentek családjával, amelyben már most is részesülhetünk a kegyelem által. Amint az ismert ének mondja: „Hívj Atyám a szentek közé!” Égjen minden keresztényben ez a csodálatos lelkesedés és segítsen, hogy legyőzzünk minden nehézséget, félelmet és megpróbáltatást! Kedves testvéreim, helyezzük kezünket Szűz Mária anyai kezébe, hogy a szentek királynéja vezessen minket égi hazánkba, a „minden népből, emberből és nyelvből” álló szentek társaságába. És már most imádkozzunk az elhunyt szeretteinkért, akikre holnap emlékezünk. (XVI. Benedek pápa)

Az év folyamán több koncertet, orgona bemutatót is szerveztünk, az orgonazenén keresztül igyekeztük a komolyzenei kultúrát közelebb hozni az emberekhez. Megmutattuk az orgona sokarcúságát, és a hangszer lehetőségeit. Több alkalommal a hangverseny után beszélgetéssel egybekötött agapét is rendeztünk, ahol bárkinek lehetősége nyílt a meghívott művészekkel találkozni, beszélgetni. Külön öröm volt számunkra, hogy egyes művészek felkérésünkre ingyen vállalták szereplésüket. Fontosnak tartjuk, hogy az orgonát, mint hangszert közelebb hozzuk a fiatalokhoz is. Többször is szerveztünk bemutatókat, ahol iskolásoknak lehetőségük volt az orgonát kipróbálni, és kérdéseket föltenni. Hangszerünket autista fiatalok zeneterápiás foglalkozásaihoz is felhasználtuk, ahol ők nagy örömmel hallgatták a muzsikát. Részt vettünk a nyitott templomok éjszakáján is, ahol szintén megtekinthető volt az orgona. Céljainkhoz az Emberi Erőforrások Minisztériuma két millió forint támogatást (EGYH-KCP-18-0763) biztosított, amely a rendezvények költségein túl az orgona felújítását is lehetővé tette. Templomunk Angster orgonája közel száz éves hangszer. Történetével, múltjával, a 20. század eleji magyar orgonaépítészet egyik jelentős darabja. Mára szükségessé vált a klaviatúra és a szelepek újraszabályozása, illetve a sípok tisztítása, intonálása, hangolása és javítása. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásából a sípmű teljes tisztítását elvégeztettük, megújult a játékasztal, a traktúra és az orgona egyéb szerkezeti elemei is beszabályozásra kerültek. A minőségében és hangzásában megújult orgonát szeptember 21.-én megtartott ünnepi orgonakoncerttel adtuk át a kedves híveknek.

A farizeus jelképezi azokat, akik úgy érzik, hogy egyenrangúak Istennel és közben lenézik embertársaikat. A vámos pedig azokat jelképezi, aki bűnöket követnek el, de azt elismerik és alázatosan kérik Isten bocsánatát. Utóbbi úgy gondolja, hogy nem saját érdeme, hanem Isten kegyelme menti meg őt. A példabeszéd utolsó sorából világos, hogy Jézus melyik magatartást részesíti előnyben: Ez megigazultan ment haza (bocsánatot nyerve és Istennel kiengesztelődve), amaz viszont nem (az önelégültség érzésével, Istennel való kibékülés nélkül).

R. Cantalamessa

„Minden megkeresztelt ember arra kapott meghívást, hogy bátran hirdesse az evangéliumot az élet minden területén” – írja Ferenc pápa a Missziós Világnapra írt üzenetében, amelyet október 20-án tart az egyház. A dokumentum 2013. május 19-i dátummal jelent meg, ami Pünkösd ünnepnapja volt. A pápa kiemeli, hogy az evangelizáció sohasem egy elszigetelt tett, hanem mindig az egyház cselekvése. Egy közösség akkor igazából felnőtt, ha kilép saját határain túlra azért, hogy elvigye Jézus reményét a legtávolabbi helyekre is.

A mai vasárnap evangélium elénk állítja Jézust, aki meggyógyít tíz leprást, de közülük csak egy jön vissza, egy szamaritánus, egy idegen, hogy hálád adjon Neki (Vö. Lk 17,11-19) Az Úr erre így szól hozzá: „Kelj föl és menj, hited meggyógyított téged.” (Lk 17,19) Ez az evangéliumi szakasz kétszeres elgondolkodásra hív minket. Először is gondoljunk a gyógyulás két szintjére: az egyik felszínesebb, s az a testre vonatkozik. A másik mélyebb szint az ember legmélyebb részét érinti, amit a Biblia „szívnek” nevez és áthatja a személy egész életét. A tökéletes és radikális gyógyulás az „üdvösség”. A „gyógyulás” és „üdvösség” közötti megkülönböztetés még a hétköznapi nyelvben segít nekünk megérteni azt, hogy az „üdvösség” sokkal több az egészségnél: valóban az új, teljes és végleges élet. Ráadásul Jézus ezt mondja: A hited megmentett téged! A hit az, ami megmenti az embert, mert helyreállítja a kapcsolatot Istennel, a másik személlyel és önmagunkkal, és a hit a hálában nyilvánul meg. Azok, akik a szamaritánushoz hasonlóan tudják, hogyan adjanak „hálát” rámutatnak, hogy ők nem tekintenek semmit a maguk érdemének, hanem mindent Istentől jövő ajándéknak tartanak, még ha azt az emberek vagy a természet által is kapják. A hit velejárója a személy megnyílása Isten kegyelme előtt, ami azt is jelenti, hogy mindenre úgy tekintünk, mint ajándékra, mint kegyelemre. Micsoda elrejtett kincs van e két szóban: „Hála Neked!”

Nem elég kijelenteni, hogy Krisztus „barátai” vagyunk, hamis érdemekkel dicsekedni: „Veled ettünk és ittunk, a mi utcáinkban tanítottál.” (Lk 13,26)

A Jézussal való igazi barátság az életmódban mutatkozik meg: a jószívűségben, az alázatban, a szelídségben és irgalmasságban, az igazságosság és igazság iránti szeretetben, az őszinte és becsületes elköteleződésben a béke és kiengesztelődés mellett.

Miközben Jeruzsálem felé haladt, ahol a kereszthalál várt Rá, e szavakkal fordult tanítványaihoz: „Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.”

Bárki, aki ismeri Krisztus evangéliumát – még ha felszínesen is – tudja, hogy az par excellence, a béke üzenete, ahogy Szent Pál írja, Jézus a „mi békességünk” (Ef 2,14), aki meghalt és feltámadt, hogy lerombolja az ellenségeskedés falát és elhozza Isten országát, amely szeretet, öröm és béke.

Hogyan magyarázhatjuk Jézus szavait? Mire gondolt az Úr, amikor azt mondta, Ő azért jött – Szent Lukács változata szerint, hogy „megosztottságot”, Szent Máté szerint pedig, hogy „kardot” hozzon a földre (Mt 10,34)?

Az a béke, amit Krisztus hoz nekünk nem a konfliktusok hiányának szinonimája. Ellenkezőleg, Jézus békessége a gonosz elleni állandó harc gyümölcse. Jézus harca nem emberi személyek, hatalmak, hanem a Sátán – Isten és ember ellensége – ellen irányul.

Annak, aki ellen akar állni ennek az ellenségnek és hűséges kíván maradni Istenhez és a jóhoz, szükségszerűen konfrontálódnia kell meg-nemértéssel és olykor valós üldözésekkel.

Aki Jézust szándékozik követni és megalkuvás nélkül elkötelezi magát az igazságnak, tudnia kell, hogy szembesülni fog ellenállással és a megosztottság jele lesz az emberek között, még talán saját családjában is. A szülő iránti szeretet parancsa szent, de az soha nem előzheti meg az Isten és a Krisztus iránti szeretetet.

Az Úr Jézus lábnyomában járni, Assisi Szent Ferenc ismert szavai szerint azt jelenti, hogy a keresztény a „béke eszköze” lesz, nem a következetlen és látszólagos békének, hanem az igazi békének, amelyet bátorsággal és kitartóan kell követni azáltal, hogy naponta elkötelezzük magunkat arra, hogy a gonoszt a jóval győzzük le (Vö. Róm 12,21).

Szűz Mária, a Béke Királynője, osztozott Fiának vértanúságában, aki megvívta harcát a gonosszal. Kérjük, hogy az ő anyai közbenjárása segítsen minket, hogy Krisztus békéjének tanúi lehessünk és soha ne süllyedjünk olyan mélyre, hogy kompromisszumot kötünk a gonosszal.

XVI. Benedek pápa

A mai vasárnapi evangélium bemutatja az imádságba elmerülő Jézust.  Amikor befejezte imádságát, egyik tanítványa kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni!” (Lk 11,1) Jézus nem tiltakozott, de nem is kezdett beszélni különös dolgokról vagy beavatottaknak szóló formulákról, hanem egyszerűen ezt mondta: „Amikor imádkoztok, mondjátok: Atyánk…” és megtanította a Miatyánkot (Vö. Lk 11,2-4), vagyis, hogy Hozzá hasonlóan úgy forduljunk Istenhez, mint Atyához. Lukács rövidebb formában írja le a Miatyánkot, mint ahogy azt Szent Máténál találjuk, s amely általánosan használt forma lett. Előttünk állnak ma azok a Bibliában található szavak, amelyeket elsőként tanultunk meg gyermekkorunkban. E szavak belevésődtek memóriánkba, formálják életünket és kísérnek utolsó leheletünkig. Feltárják, hogy „Istennek nem kész gyermekei vagyunk, hanem a Jézussal való mélyülő közösségünk által egyre inkább azzá kell lennünk. A gyermeki lét azonos lesz Krisztus követésével.”

XVI. Benedek pápa