Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Plébánia

Hittanórák a Gyöngyösi Ferences Plébánián 2018-2019

Sok keresztény számára a hit még ma is azt jelenti, hogy tenni vagy nem tenni valamit. Ez azonban téves. Hinni azt jelenti, hogy találkozom egy személlyel, Jézussal, aki felborítja az életemet és megváltoztatja a hozzáállásomat. Jézus hangsúlyozza: a farizeusok belebonyolódnak az apró rituálékba, kiszűrik a szúnyogot, a tevét meg lenyelik. Ahogy még ma is megesik velünk, ügyes keresztényekkel: kalitkába zárjuk Jézust és aprólékos, rituális előírások sorozatára korlátozzuk hitünket, a lényeget pedig elhanyagoljuk. Hányszor hallok embereket, akik azon siránkoznak, hogy nem tudnak kellő mértőkben szeretni, vádolják magukat, hogy a szentmisét kötelességnek tartják és nem ünnepnek, azon emésztik magukat, hogy nem állnak testvéreik szolgálatukra, és a tehetetlenségükön sóhajtoznak. Bárki találhat kifogásokat, enyhítő körülményeket ahelyett, hogy örömében sírna a bűnbocsánat ingyenességén. Sokkal jobban foglalkoztat bennünket saját, áhitatos képünk csiszolgatása és sminkelés, mint hogy odaadjuk magunkat a szeretet szolgálatára. Tévedésben vagyunk. Csak az a szív gyakorolhat gesztusokat, amelyik igazán találkozott Istennel, és vágyik a Vele való találkozásra. Csak a megérintett szív válik megtért szívvé. Ezután és csakis ezután nyerhetnek jelentést a gesztusok.

Paolo Curtaz

“Az egyház az eucharisztiából él. Ez az igazság nemcsak a hit mindennapos tapasztalata, hanem összefoglalóan tartalmazza az egyház misztériumának lényegét. Az egyház örömmel tapasztalja az ígéret sokféle és állandó megvalósulását: „Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig” (Mt 28,2); de az eucharisztiában – azáltal, hogy a kenyér és a bor az Úr testévé és vérévé változik – páratlan intenzitással örvendhet e jelenlétnek. Pünkösdtől kezdve, amikor az egyház, az újszövetség népe elindult zarándokútján a mennyei haza felé, az isteni szentség folyamatosan elrendezi és bizakodó reménnyel tölti el napjait.”

(Szent II. János Pál pápa)

„Mindannyian tudjuk, micsoda különbség van egy átimádkozott templom és egy olyan között, amely múzeummá lett. Ma abban a veszélyben élünk, hogy templomaink múzeumokká válnak, s úgy is bánunk velük, mint a múzeumokkal: ha nincsenek zárva, kirabolják őket. Nem élnek többé. A templom elevenségének és belső nyitottságának mértéke abban mutatkozik meg, hogy ajtói nyitva maradhatnak, mivel az egy átimádkozott templom. Ezért teljes szívemből arra kérem önöket, hogy vegyünk új lendületet. Emlékezzünk újra arra, hogy a templom mindig él, hogy benne az Úr szakadatlanul közel jön hozzánk.”

XVI. Benedek pápa az Eucharisztiában rejtőző Isten közelségének titkáról

„Amikor manipuláljuk Jézust, akkor ő elmenekül a mi kisstílűségünk elől és eltűnik. A tömeg azonban, amelyet az Úr elbűvölt, utoléri. Talán gratulálnak neki, vagy arra akarják kérni, hogy fogadja el a királyi címet? Jézus hozzájuk fordul és szembesíti őket kemény, de igaz ítéletével: nem engem kerestek, nem is a szavaimat, hanem mert teli a hasatok. Gyakran abban a reményben keressük Istent, hogy majd megoldja a mi problémáinkat anélkül, hogy mi is bevetnénk magunkat. De Jézus kemény: Isten nem mindig cirógat, néha úgy fejezi ki szeretetét, hogy élesen és váratlanul rámutat az igazságra. Jézus túllép a csalódottságán és azt mondja: azt az igazi kenyeret keressétek, amely jóllakat és kielégíti éhségeteket! Való igaz: a siker, a pénz, az elismerés és a jutalom utáni éhségünk gyakran kielégületlenül hagy bennünket. Jobb tehát, ha a belső éhségünket követjük: például az igazság utáni vágyunkat, amit csak Isten tud megadni. Jézus hozzáfűzi: én csak azt a kenyeret tudom nektek adni, amitől jóllaktok. Hiszünk neki?”

Paolo Curtaz

„A kenyérszaporítás csodáját jobban szeretem a megosztás csodájának nevezni. Az egyik részlet különösen szívet melengető számomra: van itt egy fiú, aki felajánlja Jézusnak az uzsonnáját, hogy kiprovokálja a csodát. Egy nagylelkű kamasz meghallja Jézus tanítványokhoz intézett kérését és meghúzza a legközelebb álló tunikáját, Andrásét, és megmutatja neki, amit előrelátó anyja tett a táskájába. Néhány árpakenyeret. A legszegényebbek kenyerét. Egy uzsonna, amit meg akar osztani a hatalmas és éhes tömeggel. Az éhes tömeg előtt ez a fiú kínálja a legalkalmatlanabb és legnaívabb megoldást. Jézus mosolyog: mikor fogjuk megérteni, mi, felnőttek, hogy Istennek szüksége van a serdülők boldog öntudatlanságára? Dávid vajon nem akkor kenték királlyá, amikor még pásztorfiúcska volt? Mária vajon nem akkor hívatott édesanyának, amikor jegyes volt, tizenhárom-tizennégy éves korában? A probléma velünk, felnőttekkel az, hogy elveszítjük az álmainkat, olyannyira realisták leszünk, hogy szinte elsorvadunk. Isten az örök serdülő, kedveli a fiú naív és rendkívüli gesztusát. És táplálja a tömeget.”

Paolo Curtaz

„A tanítványok kiküldésük után újból Mesterükhöz térnek vissza. Újból a középpontot keresik, ahonnan elindultak. Itt Jézus a középpontnak a jelképe; annak, hogy az emberek összegyűlnek a középpont körül. Ezzel kezdődik az a történet, amely a gyógyuláshoz vezet. A kifelé fordulás után a befelé fordulás következik.”

Rolf Kaufmann

Szűz Mária látogatása Erzsébetnél

(Sarlós Boldogasszony)

Szívem magasztalja az Urat,
és lelkem ujjong Isten, az én Szabadítóm előtt,
mert rátekintett szolgálója megalázottságára.
Íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék,
mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas.
Szent az ő neve,
és irgalma nemzedékről nemzedékre az őt félőkön.
Megmutatta karjának erejét,
szétszórta a szívükben gőgösöket.
A hatalmasokat ledöntötte trónjukról,
és a megalázottakat felemelte.
Az éhezőket ellátta javakkal,
és üres kézzel küldte el a bővelkedőket.
Felkarolta szolgáját, Izraelt
megemlékezvén irgalmáról,
amint megígérte atyáinknak,
Ábrahámnak és utódainak mindörökre.