231 Front Street, Lahaina, HI 96761 info@givingpress.com 808.123.4567

Nagyböjt 4. vasárnapja

„Isten nem jófiúk fegyelmezett osztályát akarja, akik mosolyogva engedelmeskednek neki. Ő valódi embereket akar, akik tudják, hogyan kell belemenni a játékba, akik igent mondanak a növekedésre (ami nem mindig javulást jelent!), akik felnőttként meg tudják különböztetni magukat saját árnyékuktól.

Jézus nagyon egyértelmű: Isten nem azért küldte el a Fiút világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy a világ üdvözüljön általa. Isten üdvösséget akar, vagyis minden embernek az élet teljességét. Hogy pedig ezt véghezvigye és kimutassa szeretetének komolyságát, a teljes önátadásról, a kereszt misztériumáról beszél. A kereszt, ahogy Hitvalló Szent Maximosz mondja, az ítéletnek az elítélése.

 

Az ember szabadon választhat:

lehet remekmű vagy fakó fénymásolat.

Isten az üdvösségünket akarja – minden áron.

Itt nincs bíró, főnök vagy rendőr.

Csupán egy nagyon kedves apa.”

(Paolo Curtaz)

Nagyböjt 3. vasárnapja

A zsidó hagyomány nem parancsolatoknak hívja az Istentől kapott törvényt, hanem tíz szónak, tíz igének. Az pedig, hogy a mai olvasmányban elhangzott Dekalógus, a „Tíz szó” az Ószövetségben van, nem pedig az Újszövetségben, nem ok rá, hogy érvényességében kételkedjünk. A nemrégiben elhunyt Zörg Zink, jelenünk egyik legtöbbet olvasott protestáns szerzője például Jézus szellemében a következőképpen értelmezi „Az Úr napját szenteld meg” parancsot: Isten közel van hozzád. Hallgass azért rá és válaszolj neki! A következő kifejtést hozza:

„A »sábbát« jelentése: »abbahagyni«. Nem valamiféle istentiszteleti rendezvényről vagy kultikus cselekményről van szó, amelyet szombaton kellene végezni, hanem csak »a munka abbahagyásáról«. Ha továbbgondolom az »abbahagyni« szó értelmét, akkor megjelenik előtt az átok, amely a ma emberén ül: hogy mi semmit nem tudunk abbahagyni. Mindennek növekednie kell, egyre nagyobbá, kolosszális méretűvé kell válnia, és jaj, ha ez az állandó növekedés abbamarad. Vajon a szombat parancsának nem kellene egyebek közt azt is jelentenie: Ti emberek! Ti egyre csak fokoztok mindent! A gazdasági fejlődést, a kutatást, a fegyverek fejlesztését, a mérgek felfedezését, amelyek elpusztítják környezetünket. Sőt, végül az egész földet. Nem lehet a Földet egyre jobban kizsákmányolni, ha nem akarjuk megsemmisíteni világunkat. Mi lenne, ha egyszer egyik vagy másik ponton megpróbálnánk, hogy mi történnék, ha valamit abbahagynánk? Vajon nem hozna-e ez minden időleges hátránya ellenére hosszú távon áldást számunkra? A hét hetedik napja a világtörténelem egyik legzseniálisabb gondolata. Egyike azoknak az útmutatásoknak, amelyek megtanítanak rá, hogyan kell élnie az embernek, ha Teremtője elgondolása szerint akar ember lenn. És gondoljuk alaposan végig, hogy ez ma is halhatatlanul időszerű parancs.”

 

Nagyböjt 2. vasárnapja

Úgy kezdjük a Nagyböjtöt, hogy a Tábor hegyére tekintünk. Úgy fogunk bele szívünk megtisztításába, hogy erre a Názáret közelében fekvő kis dombra tekintünk. Jézus magával viszi legközelebbi barátait egy szép sétára, és ott, a szélfútta hegytetőn valami történik.

Az apostolok először látják Jézus szépségét, túllépnek egy határon, felfedezik Isten ragyogását, amely lenyűgözi őket. Néhány egyházatya felvetette, hogy Jézus azért akarta magával vinni tanítványait, hogy majd legyen erejük szembenézni egy másik heggyel, a Golgotával. Egy dolog bizonyos: ha nem találkozunk Isten szépségével, soha nem tudjuk magunkat véglegesen átadni neki. Néhányan úgy vannak, mint Ábrahám és az apostolok: előbb látják a dicsőséget és a szépséget, csak aztán szembesülnek a kereszttel. Mások, mint Simeon, a kereszten élik le egész életüket, hogy aztán találkozzanak Isten szépséges tekintetével. A mi nagyböjtünk is ilyen: várakozás. Szépség nélkül nem élhetünk, jól tudjuk ezt. Szükségünk van a természet szépségére, a művészet szépségére, a gesztusok szépségére és a baráti szeretet szépségére. A szépség valamiképpen Istenhez vezet bennünket. A szépséghez való fordulás hirtelen történik. Szét kell néznünk magunk körül és felfedezni Isten szépségét, hogy végül mi is eljussunk arra, hogy már csak Jézus látjuk életünkben, és magunkat Vele együtt. A szépség fogja megmenteni a világot, mondta Dosztojevszkij. Ez pedig minket, törékeny tanítványait arra sürget, hogy a kapcsolat és az igazság, az emberek és az Ige társaságának szépségében éljünk, hogy testvéreinknek és embertársainknak egy olyan Jelenlétnek a reményét közvetítsük, aminek még a maga teljességében fel kell tárulnia.

Paolo Curtaz

A színeváltozás lenyűgöző jelenete a Tábor-hegyi bazilika főhajójában látható.

Nagyböjt 1. vasárnapja

Jézus a pusztában kezdi meg nyilvános működését. Választása mögött ott van a Biblia nagy része: Izrael népének negyven éves pusztai tartózkodása, aztán a puszta a próféták találkozási helye Izajástól kezdve egészen Ózeásig és Keresztelő Jánosig. Keresztségét követően a Lélek szintén a pusztába „kényszeríti” Jézust. Csak a hívők, a megkereszteltek, akik még és inkább Istent keresik, azok képesek megérezni a Lelket és azt, hogy a pusztába kényszeríti őket. Amikor hívő életünk recseg-ropog, meginog, megfárad, vagy ami még rosszabb „leül”, akkor a Lélek a pusztába kényszerít bennünket. A hívő ember a pusztába megy, mert ott felfedezi, hogy menekült, zarándok, úton járó. A puszta a szívünkben van, mert ott tudjuk megérezni Isten finom és csendes jelenlétét. Márknak különös megjegyzései vannak: „vadállatokkal volt együtt és angyalok szolgáltak neki” (Mk 1,13b). A pusztában, amikor ledobjuk magunkról az álarcokat és bekapcsolódunk a játékba, amikor az ellenség megkísért bennünket, akkor vadállatok törnek ránk. A büszkeség, az irigység, a harag, a káromlás, az erőszak bennünk él, bensőnk egyik sarkában húzza meg magát. Naívság lenne azt gondolni, hogy bennünket nem szednek rá. A keresztény ember döntése, hogy az ajtón kívül hagyja-e ezeket. A tanítvány tudja, hogy nem jobb a nem hívőknél, ő csupán éberebb akar lenni.

Paolo Curtaz

A képen a júdeai puszta holdbéli tája látható, ahol a Názáreti Jézus megkezdte nyilvános működését.

Hamvazószerda, a nagyböjti időszak kezdete

„A nagyböjt nem borongós időszak akar lenni. Csupán abban szeretne segíteni bennünket, hogy magunk mögött hagyjuk azokat a zsákutcákat, amelyekbe befordultunk.”

(Anselm Grün OSB)

Évközi 6. vasárnap

„Jézus azonban szigorúan ráparancsolt a meggyógyult leprásra és elküldte, ezt mondva neki: Vigyázz, ne szólj róla egy szót sem senkinek, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld fel tisztulásodért a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik.” (Mk 1,43–44)

Mit is akart tehát közölni Jézus tiltásával? Körülbelül ezt: barátom, most egy szeletet, egy vonatkozást fölfedeztél belőlem a gyógyító csoda miatt. De a hited még nem teljes, még nem kiforrott –, még nem ismersz teljesen. Majd akkor tudod meg, hogy ki vagyok, ha önkéntesen magamra veszem az ember minden betegségét, minden rútságát (Iz 53,4). Majd ha megváltói áldozatomat ártatlanul bemutatom az Atyának. Majd a kereszten. S ha akkor is Messiásnak tartasz, s teljesen követni akarsz, tehát életedet te is feláldozod a többiekért: akkor majd megérted, hogy azért engedtelek közel magamhoz, azért léptem közösségre veled sebeid megérintésével, hogy kiszabaduljál az elszigeteltségből. Hogy bennem élve te menj felebarátaidhoz egészen közel. Hogy „azt keresd, ami másoknak van javára, hogy üdvözüljenek” (1Kor 10,31).

Évközi 5. vasárnap

„Az egész város összegyűlt az ajtó előtt.” (Mk 1,33)

Péter anyósának meggyógyítása után Márk arról a Jézusról beszél, aki kijön a házból az udvarra és megáll a küszöbön. Ez ismét egy határterület. A lépések, amelyeket meg kell tennünk: a zsinagógától a házig tart, amely befogadja a Mestert; majd a házból is ki kell jönni, hogy találkozhassunk a szenvedő világgal a küszöbön.

A Márk által leírt mozgás érzékletes: zsinagóga, ház, küszöb. Erre a küszöbre összpontosul Jézus szolgálata és Márk túlzással él: minden beteget és megszállottat odavittek.

A küszöb, a határ, a találkozás helyévé válik, az evangélium meghirdetésének valódi helyévé. Mi is arra kaptunk meghívást, hogy a biztos menedéket nyújtó hit látomásából kijöjjünk és találkozzunk a való világgal.

(Paolo Curtaz)

A képen egy ókori kafarnaumi ház bejáratát, ajtóküszöbét láthatják: talán éppen egy ilyen
helyen gyűlhetett össze Kafarnaum népe, hogy éljen a gyógyító Jézus szolgálatával.

 

Évközi 4. vasárnap

Gondolatok az évközi 4. vasárnapi evangéliumi szakaszhoz

„A démontól megszállott hívő kijelentése borzasztó: »Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket?« (Mk 1,28)

Démonikus az a hit, amely az Urat távol akarja tartani a hétköznapoktól, amely csak a szakrálishoz köti Őt, és jóindulatúan megmosolyogja a jámbor buzdításokat anélkül, hogy beengedné azokat a kemény hétköznapokba.

Démonikus az a hit, amely Istenben versenytársat lát és szembehelyezi a sikeres, boldog életet a hittel: ha Isten létezik, akkor én »kasztrált« vagyok, nem teljesíthetem vágyaimat.

Démonikus az a hit, amely megreked a szavaknál: a démon felismeri Isten Szentjét Jézusban, de nem ragaszkodik az evangéliumához.

Itt van három tényleges és kézzel fogható veszély számunkra, zsinagógába járó tanítványok számára: megvallani a hitet egy olyan Istenben, akinek nincs köze az életünkhöz, megvallani a hitet egy ellenséges Istenben, olyan Istenben, akit csak szóban kell elismerni.”

(Paolo Curtaz)

A 11. századi freskó Jézusnak a kafarnaumi zsinagógában véghezvitt ördögűzését ábrázolja.

Évközi 3. vasárnap

»Betelt az idő, elközelgett Isten Országa! Térjetek meg és higyjetek az evangéliumban!« (Mk 1,15)

„Jézus meghirdeti Isten jó hírét, hogy elérkezett az idő, a megfelelő pillanat: ne várj tovább: most, ma, itt van Isten!

Hányszor keveselljük, hiányoljuk az időt, hogy elvégezzük tennivalóinkat, találkozzunk szeretteinkkel, és leüljünk, hogy élvezzük az (apró) örömöket, amelyekkel az élet megajándékoz bennünket! Mennyi erőfeszítést teszünk azért, hogy megéljük a jelent, még a hitünkben is, halogatva az Istenhez fordulást, átadva magunkat a mindennapos káosz zsarnokságának!

Isten itt van, akkor is, ha nem érzed, akkor is, ha nem veszed észre, akkor is, ha a fáradtság vagy a fájdalom elhomályosította belső látásodat! Isten itt van, hiszen közelebb került hozzád, Karácsonykor megnyitott bennünket egy elérhető Isten bizonyosságára.”

(Paolo Curtaz)

A képen a Galileai-tó látható, amelynek körzetében Jézus megkezdte nyilvános működését.

 

„Mit kerestek?” (Jn 1,38)

„Ez a kérdés kikerülhetetlen mindazok számára, akik Jézust akarják követni, éppen ezért ez a kérdés hozzánk is szól, akik ma az ő nyomába próbálunk szegődni. »Igazából mit keresel? Mi a legmélyebb vágyad?« A negyedik evangélium szerint Jézusnak ezek a legelső szavai. Nem egy kijelentés, nem is egy nyilatkozat, amire esetleg számítanánk, hanem egy kérdés: »Mit kerestek?« Ily módon Jézus rámutat, hogy a követés nem varázsütésre megy, nem is pillanatnyi lelkesedésből születik vagy az odatartozás egyszerű megválasztásával. A tanítvány rossz útra tévedhet, ha nem tudja felismerni, hogy igazából mit is keres vagy kit is keres.”

(Enzo Bianchi, Monasterio di Bose)