Elhallgatott szolgálat: a jászberényi szerzetesnővérek története

Újabb, értékes kiadvány jelent meg dr. Suba Györgyné tollából: ezúttal a szeretetszolgálat jászberényi történetét ismerhetjük meg, egészen az első hatvan évig visszatekintve. Erre azért volt szükség, mert az utolsó évtized eseményeit Buschmann Éva A jászberényi Szent Klára Idősek Otthona című összefoglaló munkája már feldolgozta. A kötet ennek ellenére is hiánypótló, hiszen ilyen részletekbe menő, nagy terjedelmű áttekintés még nem született a témáról; korábban csupán rövidebb összefoglalók láttak napvilágot.

Ahogyan azt már megszokhattuk, dr. Suba Györgyné ezúttal is alapos kutatómunkát végzett. Elsősorban a kötet inspirálói, Szalóki Miklós és Szatmári Antalné nyugalmazott intézményigazgatók személyes iratai és visszaemlékezései szolgáltak kiindulópontul. Emellett a Jász Múzeum háztörténeti krónikái, több ezer fénykép, valamint a Besenyi Vendel helytörténeti kutató által lemásolt Felvételi napló (törzskönyv) is fontos forrásként szolgált. A szerző mindezt levéltári dokumentumokkal, a még működő rendek megőrzött irattáraival, további visszaemlékezésekkel, korabeli sajtóanyagokkal és az online publikációk adataival egészítette ki.

A mű bevezetőjében így fogalmaz:
„E munka célja, hogy emléket állítson azoknak a kedvesnővéreknek, szerzeteseknek, akik a kommunista rendszer áldozatai lettek a szerzetesrendek feloszlatásával. Pedig a társadalomnak szüksége lett volna rájuk, hiszen ők azelőtt oktattak, betegeket ápoltak, elesetteket gyámolítottak – és ami a legfőbb –, imádkoztak mindannyiunkért.”

Mint ismeretes, 1950 nyarán az országhatár mentén élő szerzeteseket több kolostorba internálták; ezek között az egyik legjelentősebb a jászberényi internálótábor volt. A rezsim célja az volt, hogy a katolikus egyházzal olyan egyezményt írasson alá, amelyet valójában nem kívánt betartani. Az egyezményt 1950. augusztus 30-án írták alá, majd szeptember 7-én elnöki tanácsi rendelettel megvonták a szerzetesrendek működési engedélyét. Ekkor az idős, magatehetetlen szerzetesekről is gondoskodni kellett. Ennek érdekében jött létre a Római Katolikus Szeretetszolgálat, amely Jászberényben – a volt ferences kolostorban – megalapította a II. sz. Állami Szociális Betegotthont. Ez immár mintegy 70 éve működik. A létesítmény kezdetben állami fenntartású, egyházi jellegű intézmény volt, ahol az idős szerzetesnővéreket helyezték el. 1991-től teljes mértékben egyházi kezelésbe került, mint a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat jászberényi otthona, majd Szent Klára Idősek Otthona néven működik tovább.

A könyv második része az intézmény mindennapi életébe enged betekintést. Meglepő és felemelő élmény volt olvasni – és személyes emlékeimhez visszanyúlva, az 1991/92-es év látogatásai alapján újra felidézni –, hogy az idős és beteg szerzetesnővérek mennyire tevékenyen részt vettek az otthon fenntartásában. A napi szentmisén és rendi imádságaikon túl a ház körüli feladatokat is ellátták: a sekrestye gondozásától a konyhai és mosodai munkán át a takarításig, az ünnepségek előkészítéséig vagy az ágyhoz kötött nővérek ápolásáig. Különösen szépek voltak kézimunkáik, hímzéseik, és nagy népszerűségnek örvendett az ott élő szerzetesek rendi ruháit bemutató babakiállítás is. A közösség a bekerülő nővért mindennapjaiban támogatta, egészen a végső útra való felkészülésig.

A sok fénykép között örömmel fedeztem fel az 1993 nyarán készült csoportképet, amely azon a két héten készült, amikor francia cserkészekkel együtt dolgoztunk az intézményben: régi bútorokat újítottunk fel és festettünk le, valamint részt vettünk a terménybetakarításban.

A könyv talán legizgalmasabb része a 162–274. oldalakon olvasható arcképcsarnok, amely több száz nővér életrajzát tartalmazza ábécérendben. Ezt követi a férfi szerzetesek rövid bemutatása, majd az otthonban szolgálatot teljesítő lelkészek névsora és bemutatása. Ők hosszú éveken át látták el a nővérek lelki gondozását, gyóntattak, szentmisét mutattak be, osztoztak örömeikben, és elkísérték őket utolsó útjukra. Természetesen a szeretetszolgálat vezetői és az intézmény igazgatói is helyet kaptak a kötetben.

Sokan úgy vélik, hogy a függeléket nem szükséges elolvasni, mert a lényeg a fő részekben már megtalálható. Én azonban éppen ezzel a fejezettel kezdtem, hiszen itt olvashatók a jászberényi Újtemető sírkertjében nyugvó nővérek adatai. Többük arca azonnal felidéződött bennem. A függelék tartalmazza továbbá a munkatársak névsorát is.

A mű áttekintését jól segítik a forrásjegyzék, a névmutató és a helynévmutató, amelyek dr. Suba Györgyné munkáinak elmaradhatatlan kísérői.

A nyomdai munkát a debreceni Kapitális Nyomda Kft. végezte, így olyan igényes kiadványt tarthatunk kézben, amely már a tartalom megismerése előtt is élményt nyújt. A könyv kiadója a Jász Helytörténeti Kör és a Jászapátiak Baráti Egyesülete. Támogatói között találjuk a Jászok Egyesületét, „A Jászságért” Alapítványt, az Emberi Erőforrások Minisztériumát, Jászberény Város Önkormányzatát, valamint számos magán- és közéleti személyt és az előfizetők széles táborát, akiknek névsora a kötet végén olvasható.

A kiadvány a kitűzött célját maradéktalanul elérte: méltó emléket állít az itt élt kedvesnővéreknek, megörökítve életüket, mindennapjaikat és utolsó éveiket.

Szívből ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik a téma iránt, legyen akár lokálpatrióta, akár a közelmúlt története iránt fogékony olvasó.

(Dr. Suba Györgyné Kocsis Julianna
: Szeretetszolgálat Jászberényben 1950-től. Jász Helytörténeti Kör–Jászapátiak Baráti Egyesülete, Jászberény, 2020. 387 old