A késő délutánokon, mikor a munka és a gond

A hazatérő emberek arcára lomha kormot ont,

Mikor a tömeg úgy szorong, mint szőlőszemek lenn a présben,

És földalatti vonatok futnak testek fülledt hevében,

Szeretném akkor megtalálni szemen, szájon, homlokon

Azt az isteni fénysugarat, mely a jó latorra hullt egykoron.

Drága lelkek, hát senki sem látja, hogy eljön az óra?.. .

Sancta Maria, Mater Dei, ora pro nobis, ora!

Táskámba süllyesztem kezem s mint rejtett ékszert szorongatom

A drága imaszemeket s pereg, pereg az olvasóm,

Halk mormolással idézgetem a testté vált örök Csodát

S szegény szavammal szentelem széppé a kocsik dobozát.

Itt fájdalomban és örömben mindenki idegen,

A könyök összeér, de látod, minden szív széthúz ridegen.

Drága lelkek, hát senki sem látja, hogy eljön az óra?.. .

Sancta Maria Mater Dei, ora pro nobis, ora!

Kesernyés vén hölgy ül amott gyapjú köpenyében

Súrolja az olajpecsétes munkást, ki most öntött fel éppen,

Szilaj, kamasz s kacér lány, akit a holnap könnyel ver meg,

Ifjú anya és az ölében bajos kis babaarcú gyermek,

A legtöbbnek kezébe már olcsó regény került elő,

Vagy amit falnak még mohóbban, a sivár újságlepedő,

Oly távol vagyunk mind itt – magam is természetesen, –

Attól, aki üdvösségünkért halállal halt egy pénteken.

Drága lelkek, hát senki sem látja, hogy eljön az óra? …

Sancta Maria Mater Dei, ora pro nobis, ora!

Ő Mária köszöntelek, malasztfal teljes, meg ne vess,

Lásd, bárkinél jobban tudom, imám mért nem tökéletes,

De mégis hogyha morzsolom e tompa, fásult nép között,

Mária megmentő neved, mely mindig híven őrködött,

Talán leszáll friss, mennyei illat e tévelygő tömegre,

S eljő az Úr e kocsiba, hol a deszka is jajgat egyre,

S Te, aki minden asszonyok közt áldott vagy, megszenteled,

Neveddel minden kocsi közt épp ezt, hol rossz imám pereg:

Drága lelkek, hát senki sem látja, hogy eljön az óra?.. .

Sancta Maria, Mater Dei, ora pro nobis, ora!

Vasárnapi könyvünk, C év, 447. oldal