Született Jászberényben 1914. december 16-án. Szülei buzgó katolikusok voltak. A Lehel Vezér Gimnáziumban érettségizett 1933-ban. Papi hivatást érzett és jelentkezett a ferences rendbe. Beöltözött Szécsényben 1933. augusztus 29-én. Az egyszerű fogadalmat ugyanott 1934. augusztus 30-án az ünnepélyeset pedig Gyöngyösön 1937. szeptember 8-án tette le. Pappá 1938. június 29-én szentelték.

Magyar Umbria folyóirat: „Június 27. Ordináció… papszentelés… Van-e ennél nagyobb esemény egy klerikát életében? Nem is lehetne! S ez a nap még azzal is nevezeteskedik a krónikában, hogy úgyszólván majdnem az egész kierikát kapott ordinációt és az összes rendek sorra jöttek. Előző este már Kriston Endre püspök úr Őexellenciája feladta Fr. Klárusznak és Fr. Guidónak a tonzúrát, Szerén, Gedeon, Flávius, Lukács, Richárd, Gyárfás, Pacifík és Grátusz testvérek pedig a második két kisebb rendet vették fel. Colecta után Fr. Menyhért a subciaconatust, majd Fr. Félix a szent diakonatust kapta fel. Azután felharsant az archidiákonus várva-várt szólitása: Accedat, qui ordinandi sunt ad presbyteratum… Amuldus Tonigold, Methodus Sípos, Teodorus Takács, Agapitus Marius Nagy, Julius Tátrai, Christoforus Kovács. S jöttek a szent pillanatok., szent olaj­áradás… boldog percek… zúgó Szentlélekjárás… ahogy elütötte a toronyóra a hetet, mar hét pappal gyarapodott a megváltás szolgálatának hős csapata. Papok lettek! … Június 29. Újmiséseink ma mutatták be első szentmiseáldozataikat a fölséges Istennek. Még pedig P. Arndold Pasaréten, P. Metód Nyírbátorban, P. Tivadar Kisvárdán, P. Agapit Bátaszéken, P. Máriusz Kisújszálláson, P. Gyula Kerekegyházán és P. Kristóf Jászberényben.”¹ Kristóf azonban nem 29-én misézett Jászberényben, hanem néhány nappal később. így tájékoztat minket fr. Létusz: „Július 3. Nagy szeretettel vártuk primíciás testvérünket, P. Kovács Kristófot, aki szülővárosában mondta első szentmiséjét. A gyönyörű percek meghatottak bennünket, hiszen mi is oda készülünk az oltár elé. Bartók második miséjét énekeltük a misén. Főt. Kolos definitor atya volt a szónok. Forró szívvel kértük az Örök Főpapot, hogy primíciás testvérünket segítse és gyámolítsa nemesen vállalt hivatásának útjain.” ²

1939. augusztus 8-án Rózsnyóra osztják be. Ott hitszónok, káplán, discretus és a testvérek oktatója. 1940. szeptember 1-én Pécsre kerül Rozsnyóról hitszónoknak, gyóntatónak és valószínűleg hitoktatónak is.

1941. július 26-28-án Kassa I. (Kovács-u. 56.) zárdájába viszik, mint hitszónokot, gyóntatót és discretust. Ugyanott 1942. július 7-8-as tabula már hittantanárnak is jelzi. 1943. július 19-23-án Debrecenbe (Vámospércsi-u. 8.) teszik hitszónoknak és gyóntatónak.

Minek gyüttek maguk ide, vegyék tudomásul, hogy mink nem szeressük magukat.

Innen 1944. június 21-én Pécsre helyezik, de megkéri a P. Provinciálist, hogy P. Verdung Gellért helyett ő mehessen Újvidékre hitszónoknak és gyóntatónak. Így is történt.

Azt óhajtotta elérni, hogy mint pap hitéért vértanúságot szenvedhessen. A zavaros viszonyok között remélte is. Éppen azért szándékosan ottmaradt Újvidéken, pedig a veszély közeledtével onnan eltávozhatott volna. A hívek nemcsak prédikációiért kedvelték, hanem azért is, mert mindenkinek gondját-baját megértően és szeretettel igyekezett elintézni.

1943 októberétől szolgált az újonnan megnyitott újvidéki rendházban. A rendház a Dusán cár utcában volt, a házat a Léh Mátyás gajdobrai plébános adományozta a rendnek a családi villát. Eredetileg trappistákat akart letelepíteni itt, de magyarul tudót nem talált. A Kapisztrán Provincia elfogadta a felkérést, s házat alapított. A földszintet bővítették, s Uzdóczi Zadravecz István szentelte fel 1943. Krisztus Király ünnepén. Házfőnök Körösztös Krizosztom házfőnök-vértanú: Korábban az amerikai magyarok lelkipásztora, Don-kanayart megjárt, 35 éves, „az öreg barát”. Tüdőbajt szedett össze a fronton. A Don-kanyarból hazavezette katonáit, egyedüli tábori lelkész-tisztként. Ezért vitézségi érmet kapott. A szerbek a visszacsatolás után elmenekültek, s ő bukovinai székelyeket telpeített le Hadik községben. Neki is felajánlották a hazatérést, de így válaszolt: „Amíg hívek jönnek a templomba, a pap nem hagyhatja el a rábízottakat!” Mikor elvitték őket P. Kamarás Mihállyal együtt az újvidéki rendházból, akkor is kedvesen bánt mindenkivel és társai megszerették. Ekkor következett be, amit kívánt. Útközben az ütlegelés következtében elájult, és aztán egy súlyos ütést, halálát okozta.

1944 őszén – több száz éves hagyományoknak megfelelően- az újvidéki rendház értékeit felvitték a budai rendházba. A tartományfőnök figyelmeztette Kristófot, hogy nem kellene visszamennie mert, ha a szovjet hadsereg oldalán a szerbek bevonulnak, bizton számíthat bosszúálló természetükre. Kristóf atya viszont nem úgy mérlegelt, hogy neki feltétlenül meg kell menteni az életét – amikor híveinek jelentős része nem menekül, hanem ott marad Újvidéken. Úgy vélte, ha jó pásztor akar lenni, akkor most itt az alkalom, hogy ezt bebizonyítsa. Közelednek a farkasok, akik a nyájra törnek, s a legfőbb pásztor úgy kívánja, akkor neki életét kell áldoznia juhaiért – nem pedig elmenekülnie. Kamarás Mihálynak ezt mondta: Ha jönnek a partizánok, akkor neki esélye lesz üdvözülnie, ha vértanú lehet.

A magyarok ártatlanságuk tudatában ott maradnak, ott maradnak a ferencesek is, magyar és német papok egyaránt. 1944. október 20-án indult a utolsó vonat, mely a magyarokat menekítette, ekkor rengeteg bukovinai székelyt a Dunántúlra szállítottak. 1944. október 23-án, Kapisztrán Szent János ünnepén értek a szerb csapatok Újvidék közelébe. Todor Gavrilovics Rilc a partizánok politikai biztosan kitűzte a Jugoszláv zászlót a tanácsházára, s a partizánok végigjárták a házakat, aki nem tudta igazolni, hogy szerb, vagy szocialista, azokat összeterlték az embereket: Körösztös Krizosztom, Kamarás Mihály, Kovács Kristóf OFM, Michael Waldner svájci kapucinust, Budai József református lelkészt is. 1944. október 26-án tartóztatták le számtalan hívővel együtt. Különböző barakkokba terelték őket. A város szélén álló folyami laktanyába.

Gyóntatták, vigasztalták az embereket.

1944. október 28-án este 8-9 óra között harmonikazene mellett verték agyon az embereket. A foglyokat hármasával összekötve futásra kényszerítették, s közben puskatussal ütötték. A partizán megkérdezi Kristófot, hogy hány óra: feleli 8. Majd megőrzésre átveszi Kristóf óráját. Kristóf: „Úgy sem lesz már rá szükségem.” November 1-jén rendtársával, Kamarás Mihállyal, és más rabokkal Pétervárad felé hajtották őket erőltetett menetben. Napközben meneteltek, éjjel pedig gyóntattak, mert a hívek halálveszélyt látva sokszor hosszú évek után rendezni akarták életüket.

Menetelés közben „popovi napred” papok hátra felkiáltással terelték őket, a többi fogolynak nem volt szabad hátranéznie. Gépfegyvert kellett hurcoljanak. Krizosztomnak volt egy szép szürke pulóvere, ezt megőrzésre átvették, s egy SS zubbonyt húztak rá. Ettől kezdve mindenki ütötte verte Krizosztommot.

A partizánok haragudtak a magyarokra, de különösen a papokra. Vasvesszővel, puskatussal ösztönözték őket előbbre. Karlovác tájékán bajonettel fölhasították az oldalát, megsebesítették bordáját, fejbe vágták, lábát súlyosan megsebesítették. Homlokáig fölrepedt a bőre, vérzett.

Jártányi ereje sem maradt, hiába támogatták.

Aki nem megy azt lelőjük – rivallt rá az őr.

Én nem megyek – válaszolta Kristóf, majd felénk fordult és azt mondta: sic debuit esse. Így kellett történnie.

Egy arra haladó orosz teherautó fölvette, de a szerb őr utánaugrott és tarkón lőtte. Majd leszedték a ruháját. S azt mondák, hogy ez egy szvinja (disznó), meg még annál is rosszabb: pap. (Kamarás Mihály ofm) (1994-ben Indija községben nem készíthettek filmet, a szerbek megakadályozták, a frogatócsoportot feltartóztatták.)

1945 őszén Váradi Béla értesítette édesanyját: „Szomorú hírt kell közölnöm. Szegedről és Újvidékről nyert értesüléseink szerint kedves fiát, páter Kristófot a szerb partizánok a múlt év november 2-án a Szerémség egyik kis falujában papsága miatt agyonlőtték. Ez a hír biztosnak mondható.

A necrologium így emlékezik meg róla: „1944. november 2-án Indjijában (Bácska, Jugoszlávia) erőszakos halállal múlt ki P. Kovács Kristóf hitoktató életének 30. szerzetességének 11. és papságának 6. évében.” Hősiességéért szeretettel gondolunk rá. (Tabulák. P. Kamarás Mihály elbeszélése alapján, aki élve került ki a veszedelemből.)

Temerin mellett 900 bukovinai székelyt ásókkal csákányokkal vezényeltek ki, megásatták velük a sírokat, majd belelőtték őket, 15.000 embert végeztek ki a szerbek, 1945-ben 39 papot vittek kényszermunkára, 1945 májusában a „nem délvidéki születésűeket” kitoloncolták. Sok csángót a sínekre kötöztek, majd elindították a vonatot.

Hegyi Béla – Molnár Sándor: Miért fusson az ártatlan c. filmje, 1944. Dunatáj Alapítvány.

Sic debuit esse – Így kellett történnie.

Kristóf így ír a Kelemen Didák boldoggáavatása kapcsán: Dehát miért volna olyan nagy szükség magyar ferences szentekre? Elsősorban és főképpen talajhoz kötő szent hagyományért! A jelen és a jövő törvénye az, hogy a multon épül. Amilyen a mult, olyanformán az okszerűség erejével alakul a jövő, nemcsak az egyes emberek életében, hanem a társadalom és a nemzetek életében is. Így van ez nálunk is. Vértanúink kiömlött vére megszentelte, szellem átjárja a magyar életteret. Bárki bizonyságot szerezhet arról, hogy a magyar nép lelkét gyökerében érintette a magyarrá vált ferences gondolat. És a nép ma is keresi bennünk ezt az ősi szellemet. Sajnos, el kell ismernünk, hogy bizony nagyon megcsappant bennünk az ősi ferences élettér.

Kristóf atya, amikor odaadta az életét, a vértanúság hírében meghalt hét ferences közül a legfiatalabb volt, 30 éves. Megdöbbentő, hogy ilyen életkorban is tisztában volt az áldozat értékével, megkerülhetetlenségével, és volt bátorsága vállalni azt. Mi adta ehhez az erőt, a hitet? Kristóf atya számára a saját üdvösségének a reménye. A róla szóló tanúvallomásokból az a felfogása rajzolódik ki, hogy rá szerette volna bízni magát Isten üdvözítő akaratára. Az üdvösség elérése azonban „embernek lehetetlen, Istennek azonban lehetséges” (Mt 19,26), de ha Istennek is áldozatot kellett hoznia a mi üdvösségünkért, akkor nekünk is készen kell állnunk erre mások üdvössége érdekében. -írja Lukovics Milán ofm Kovács Kristófról 2015-ben.

Erős és igaz Istenünk! Te Bernát szolgád és társai életében / csodálatosan kibontakoztattad / a kereszt misztériumát, / amikor áldozatvállalásuk által / a diktatúrák sötétségében is felragyogtattad / a hit világosságát. / Kérünk, / dicsőítsd meg szolgáidat szent egyházadban, / hogy hitvalló életük / és vértanúságuk példája / ma is bátorító erőforrásunk legyen / a szegény / és alázatos Krisztus követésében. / Aki él és uralkodik, / mindörökkön örökké. Ámen.

1 Magyar Umbria, XII. évf. 3. szám, 1938. 122.0.

2 U.o. (Megjegyzés: Bár Bartók Béla kezdetben katolikus volt, később a protestáns egyházakhoz csatlakozott, majd unitárius lett. Nem írt egyetlen misét sem!)