https://pannonpilgrim.hu/utazas/2026-06-assisi-ferences-rendtartomany-jubileumi-buszos-zarandoklata/

Urunk színeváltozása a Tábor hegyén: forrás Magyar Kurír

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Az evangéliumi szakaszt, amely Jézus színeváltozását beszéli el, a szenvedés meghirdetései fogják közre. Jézus kezdi elmondani a tanítványoknak, hogy Jeruzsálem felé tartó útja a Húsvéttal lesz teljessé. Rögtön az első ilyen bejelentés után Jézus felmegy egy magas hegyre, amelyet a hagyomány a Tábor-heggyel azonosít. Ott történik a színeváltozás epizódja, amelyet a nagyböjti liturgia minden évben a második vasárnap, a kísértések után javasol bemutatni.

A színeváltozást is értelmezhetjük próféciaként.

A Tábor-hegyen Jézus bejelenti, hogy mi minden emberi élet vége, mi az a meghívás, amelyben az ember részesült: megélni a dicsőség, a teljesség, az Istennel való kapcsolat élményét. Minden ember meghívott arra, hogy egész valójával az Atya kinyilatkoztatásává, az Iránta való teljes nyitottság képviselőjévé váljon.

Felfedezzük, hogy mindez általában nem látható az emberi tekintet számára. Ha testi szemeinkkel nézünk, akkor csak esendő és halandó, az öröklétre képtelen valóságunkat látjuk.

Ha viszont a hit szemével szemlélünk, részünk lehet abban a látomásban, amelyben Péternek, Jakabnak és Jánosnak része volt, amely által az ember élete már mostantól, még mielőtt a halálon átkelne, arra rendeltetett, hogy a feltámadás tapasztalatát élje.

Az evangélium elmondja számunkra, hogyan lehetséges ez.

Mindenekelőtt imádsággal. A szöveg eleje kifejezetten utal az imádságra (Lk 9,29), de a szöveg mögött rejtve mindvégig jelen van, mert a világosságnak ez a pillanata szüntelen párbeszéd, melynek során mindenki beszél, mindenki meghallgat, és mindenki meghallgatottnak érzi magát. Jézus párbeszédet folytat az Atyával, amikor meghallgatja a Törvényt és a Prófétákat, melyeket Mózes és Illés képvisel. A tanítványok az Atya Szavát hallgatják, aki arra kér, hogy ne tegyünk mást, mint hallgassuk meg a választott Fiú jó hírét Jeruzsálem felé tartó útján, ahol majd mindenkiért odaadja életét.

Az imádság az a kölcsönös nyitottság, amely lényegében meghallgatás, és amelyben meghallgatva mindenki a saját arcának kinyilatkoztatásában részesül a másikkal való kapcsolatban. Az új emberség tehát a meghallgató, párbeszédben álló emberség.

De mit hallgat Jézus? Melyik az Atyának az a Szava, amely meghallgatva képes átformálni és teljessé tenni a létet?

Ez az, amelyet a 35. versben találunk: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Imádkozni éppen azt jelenti, hogy megtanuljuk meghallani annyi hang között az Atyáét, aki közölni akarja velünk akaratát, hogy minket választ, bennünket szeret, és hogy a gyermekei vagyunk. Meghallgatni azt jelenti, hogy engedjük, hogy egyre mélyebben hangozzon ez a Szó, hogy engedjük, hogy átalakítsa életünket, önértelmezésünket és kapcsolatainkat.

A meghallgatáson és imádságon túl a tanítványok meghívottak arra is, hogy belépjenek egy felhőbe (Lk 9,34), félelmet éljenek át: előttük van az Úr ragyogó arca, amit valamiképpen el kell hagyniuk, hogy belépjenek egy felhő sötétségébe, ahol minden kontúr eltűnik, ahol elveszítik ellenőrzésüket a dolgok fölött.

A tanítványok az Úr szenvedésének idején ténylegesen meghívottak lesznek arra, hogy belépjenek ebbe a felhőbe, ebbe a sötétségbe. Megteszik majd, amennyire képesek, és bőrükön tapasztalják a kudarc, a hitetlenség és az elmenekülés élményét.

Az új élet nem az ő erejüknek köszönhetően, hanem Annak ereje által valósul meg, aki viszont nem utasítja vissza, hogy belépjen a szenvedés sötétségébe és élőként, a halált legyőzve fog kijönni belőle, képesen arra, hogy végérvényesen életet adjon mindenkinek.

Íme, a Húsvét, az új élet csak ezen a bizalmon keresztül, egy olyan Szóra hagyatkozás által valósulhat meg, amely Isten egyoldalú, ingyenes szeretetét mondja ki: a nagyböjt arra szolgál, hogy átadjuk magunkat a Szeretet bizonyosságának, az Egyetlennek, aki képes minden életet átalakítani és megszabadítani a sötétségtől.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.

Szaléz a tanítás mellett részt vett a plébánia, a város életében is. Prédikációinak nagy híre volt. Sokszor a templomba sem fértek be. Szívesen hívták a környékbeli városokba, falvakba plébániákra szónoknak. Szuggesztív hatású szónok volt. Újjászervezte a már eddig is működő közösségeket: KALOT, Cserkészek, Leánykör, Mária Társulat.¹ 1945-ben hívta létre a KEDIM-et, a Keresztény Demokratikus Ifjúsági Munkaközösséget, amelynek alakuló ülése 1945. április 23-án 17 órakor volt a Kultúrház tanácstermében.

1944. július 9-én, vasárnap zajlott le a két esemény. 9 órakor mutatta be Szaléz atya utolsó debreceni szentmiséjét, s mondta el búcsúzú beszédét. „Megköszönte a hívek támogatását, imáját és szeretetét. Annak az örömének adott kifejezést, hogy akármilyen nagy is lesz a debreceni Szent István plébánia, tudja, hogy Szent Pál szavai szerint ő szülte Krisztusnak.”¹ Dr. Bánáss László esperes 18 órakor mutatott be szentmisét, s megköszönte Szaléz atya munkáját. Egyben bemutatta Faddy Otmárt, az új plébánost, aki letette plébánosi esküjét.

Részeltek: https://ezazanap.hu/

Baráti beszélgetések

Debreceni plébánossága alatt is hívták lelkigyakorlatok, missziók tartására.¹ Beszédeiben politikai témákat is tárgyalt. Figyelmeztette az embereket mind a szocializmus, mind a nemzeti szocializmus embertelen voltára. Támogatta, mentette a zsidókat, ezért Beregfy² legalább három alkalommal behívatta „baráti beszélgetésre”, és „zsidóbérencnek” nevezte. Nem sokon múlott, hogy Dachau-ba kerüljön.

A Kapisztrán Szent Jánosról Nevezett Ferences Tartományfőnökség új lapot adott ki: AZ EGYSÉG ÚTJA: Havi folyóirat a katolikus és protestáns hívek közeledésének előmozdítására. Ez 1943. január 15-én történt. Szerkesztője Király Kelemen ferences atya volt. Az újságban Szaléz is több alkalommal jelentetett meg cikket.

Az ifjúság megszólítása

Fontosnak tartották az ifjúság megszólítását. Krupa Kolumbán vezetésével játszóteret építettek a vámospércsi utcai katolikus iskola udvarán, kb. félholdnyi területen. Később a MÁV-tól kaptak egy másfél holdas területet, – és 20 ezer pengő segélyt- s ott alakították ki a végleges játszóteret. „Tizennyolc függőhinta, három libikóka, egy fogóhinta, hét asztalitenisz pálya, függőkugli, kosárlabdapálya, a kicsinyek számára valami székjáték, hangszórón felerősített muzsika, színpad várja a közönséget… futballpálya, fürdőmedence park várja frissülni vágyókat.”¹ A gyermekek ide járhattak játszani, csak az volt a feltétel, hogy vasárnapi misén, vagy a reformátusoknak istentiszteleten kellett részt venni. Hétköznap délután 4-kor nyitott, vasárnap pedig 1 órakor. Rendszeresen vitték a gyerekeket kirándulni a környékre, a Nagyerdőbe. Ilyenkor mindig a testvérek gondoskodtak élelmezésről.

A különböző tanyaközpontokba kerékpárral kellett kijárni, 15-20 kilométereket utazni, néha sárosan, porosan érkeztek meg egy-egy helyre. A gyerekeket össze kellett gyűjteni a különböző tanyákról. Gyakran úgy kellett összekönyörögni őket, hogy engedjék már el hittanra. Jó eredmény volt az elején, ha már 10 hittanost össze tudtak gyűjteni. Három tanerővel hozták létre a Nyilastelepi Római Katolikus Elemi Iskolát. Az igazgató Sleisz Pál, Bátorfi és Szamor tanítókkal. Azután az iskolát többször kellett bővíteni, mert olyan nagy sikere volt, hogy egyre többen jelentkeztek, még reformátusok is. A két tantermet térelválasztóval egybe lehetett nyitni. Hétvégén Kolunbán atya itt tartotta a mozi előadásokat. Budapestről, a filmkölcsönzőből hozattak filmeket. Sok vallásos témájú filmet vetítettek, de nagy sikere volt a Zuru-Huru filmeknek is.

Szaléz atya szívesen foglalkozott a fiatalsággal, főleg a középiskolásokkal, vagy a már érettségizettekkel, dolgozókkal. Rendszeresen szervezett nekik előadásokat, beszélgetéseket, imádságokat. Gyakran a városból is érkeztek a telepre fiatalok, hogy őt hallgassák. „Ferences Ifjúságnak” nevezte őket. Szerinte ezt a korosztályt a legfontosabb nevelni, hiszen belőlük lesznek a családanyák, családapák, felnőtt keresztények, egyházközségi tagok, egyháztanácstagok.

Kolunbán atya névnapjára tangóharmonikát kapott ajándékba. Így megnyílt a lehetőség, hogy vasárnap esténként táncmulatságot tartsanak. Több alkalommal előfordult, hogy Szaléz atya volt a tánc irányítója, vezetője, vagy betanítója.

Az állami rendelkezésekkel összhangban – tekintettel a javuló járványhelyzetre – 2022. március 7-étől a templomokban és más zárt terekben tartandó mindennemű közösségi eseményre vonatkozóan az alábbi módon rendelkezem.

Nem kötelező a maszk viselése és a nagyobb távolság tartásának előírása.

Nem kötelező érvényűek azok a liturgikus korlátozások sem, amelyek kizárólag a járvány miatt léptek életbe. A kiengesztelődéskor a kézfogás vagy békecsók nem kerül visszavezetésre.

Kérem, hogy továbbra is felelősen és körültekintően járjuk el, figyelembe véve az esetleges újabb járványügyi előírásokat. Áldoztatáskor a kézfertőtlenítést továbbra is ajánljuk.

A szociális és egészségügyi intézményekben azonban továbbra is érvényben maradnak a védekezést szolgáló intézkedések. Kérjük azokat, akik ilyen helyeken látnak el szolgálatot, továbbra is tartsák be a helyi előírásokat!

Továbbá buzdítjuk a híveket, hogy – amennyiben lehetséges – személyesen vegyenek részt a szentmiséken és egyéb liturgikus alkalmakon.

Eger, 2022. március 4.

Ternyák Csaba egri érsek

Forrás: Egri Főegyházmegye

Mond ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré!

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Ma, a nagyböjt kezdetén a kísértések elbeszélése (Lk 4,1–13) jelzi annak az útnak az első lépését, amely az Úr Húsvétjáig vezet minket.

Kiemelünk néhány olyan mozzanatot, amelyek segítséget jelenthetnek számunkra, hogy belépjünk a mai nap témájába és így abba az időszakba, ami most kezdetét veszi.

Lukács evangélista a többi szinoptikushoz hasonlóan a kísértések elbeszélését Jézus nyilvános működésének kezdete elé helyezi.

Azért teszi ezt, hogy kifejezze, mielőtt Jézus megkezdené küldetését, választania kell, tájékozódnia kell az úton, meg kell választania, hogy szolgálatának milyen messiási stílust akar adni.

A kísértés kezdettől fogva úgy lép be a világba – amint azt a Teremtés könyve 3. fejezetében olvashatjuk –, mint Isten eredeti tervétől eltérő, másik választási lehetőség. Különbözik attól, ahogyan Isten elgondolta és megteremtette az embert a maga képére és hasonlatosságára.

Tehát Jézusnak is választania kell, és az ördög nem kíméli meg őt ettől a próbatételtől. A többi szinoptikustól eltérően azonban Lukács azzal zárja a szakaszt, hogy „miután mindezek a kísértések véget értek, az ördög elhagyta őt egy időre” (Lk 4,13).

Hogy mi ez a bizonyos idő, azt maga Lukács sugallja: míg Máté evangéliumában az első pusztai megkísértés után az ördög azonnal a „szent városba” viszi Jézust (Mt 4,5), addig Lukács evangéliumában az utolsó két kísértés sorrendje megfordul, és Lukács a kísértés tetőpontjára helyezi a jeruzsálemi próbatételt, ahol az ördög a Templom legmagasabb pontjára viszi Jézust (Lk 4,9).

A harmadik evangéliumban Jézus egész útja, amint azt az év során többször látni fogjuk, Jeruzsálem felé tartó út, ahol Jézus tudja, hogy találkozója van, hogy várnak rá.

A kereszten is, miként ma a pusztában, azt fogják mondani Jézusnak, hogy szabadítsa meg magát, hogy ne legyen olyan, mint mindegyik másik ember, hogy legalább ez alkalommal részesítse előnyben a hatalom, a szenzáció, a csoda útját; azt kérik tőle, hogy szálljon le a keresztről, és ezt háromszor is elmondják (Lk 23,35–39), éppen ahogy a pusztában háromszor kísértette meg az ördög.

Jézus Jeruzsálemben szembesül a végső próbatétellel, és megerősíti, hogy azt akarja, amit ma választ: nem egy önközpontú, maga alkotta életet, hanem olyan életet, amit az Atyától kap, és amit az Atyára bíz.

Jeruzsálemben a próbatétel szörnyűséges lesz, mert eredeti választásához való hűségének ára a kereszthalál: ott Jézus úgy ítéli majd, hogy ez a hűség többet ér saját életénél, és teljesen átfordítja az ördögi logikát.

Ha ugyanis a mai kísértésekben az ördög arra csábította Jézust, hogy vesse be azt a hatalmat, amely abból fakad, hogy ő Isten Fia, és szabadítsa meg magát, kikerülve az emberlét határát és fáradságát, Jézus Jeruzsálemben éppen a korlátozottság, a gyöngeség és a halál útját fogja választani, hogy ily módon maradéktalanul kifejezze engedelmességét az Atyának, végtelen bizalmát az Atya iránt; hogy maradéktalanul kifejezze egy olyan emberi mivolt végső értelmét, amely nem önmegvalósítás által, hanem az Atyához fűződő, alázatos és bizalomteli gyermeki kapcsolatban valósul meg.

Honnan ered Jézusnak az a tudatossága, amely választását megszilárdítja?

Lukács evangélista két választ sugall.

Az első a Lélek említése, ami kétszer ismétlődik ebben a szakaszban (Lk 4,1): Jézus nincs egyedül, hanem a benne élő Léleknek köszönhetően szüntelenül az Atyához fordul. A pusztai magány az a hely, ahol Jézus erősebben tapasztalja meg az Atya jelenlétét, a Vele való kapcsolat erejét.

A második nyilvánvalóan az Igéhez kapcsolódik: Jézus nem saját szavaival válaszol az ördögnek, hanem az Írásból merít. Szavai valóban csak idézetek a Második Törvénykönyvből. Jézus nem a saját szavaival, hanem az Atyaisten Szavával válaszol.

A kísértés, ami arra vihetné az embert, hogy az Atyáétól eltérő, más hangra hallgasson, és más hangban bízzon, nem győzhető le erővel, ravaszsággal, egyszerű értelemmel: pusztán ezekkel az eszközökkel csak vesztesek lehetünk, újra az önmagunkba vetett bizalom rabszolgái. A próbatételen keresztülmenni, azt legyőzni csak az Atya igazságának alázatos és türelmes hallgatásában való megmaradásban, az Atya iránti bizalommal lehet.

Jézus utolsó megkísértésében, a kereszten is ezeket a fegyvereket használja: végső szavai (Lk 23,46) egy zsoltár idézetei lesznek (Zsolt 31,6), egy olyan imádságé, amely képes még egyszer kifejezni teljes bizalmát az iránt a kapcsolat iránt, amely az Atyához fűzi: „Atyám, a te kezedbe ajánlom az én lelkemet.”

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.