A mai evangéliumban az Úr Jézus ezt mondja tanítványainak: „Ti vagytok a föld sója… Ti vagytok a világ világossága!” (Mt 5,13-14) Ezek a képek mutatják a tanítványok küldetésének és tanúságtételüknek jelentőségét.

A közép-keleti kultúrában a só képe többféle értéket juttatott az emberek eszébe, mint például a szövetséget, a szolidaritást, az életet és a bölcsességet. A világosság a Teremtő Isten első alkotása, az élet forrása, s Isten Igéje is a világossághoz hasonlít, ahogy azt a zsoltáros mondja: „Szavad fáklya a lábam elé, világosság az utamon.”

A mai Olvasmányban Izajás próféta szavait hallottuk: „Ha odaadod az éhezőnek kenyeredet, és jóllakatod az elnyomottat, akkor felragyog a sötétségben világosságod, és homályod déli verőfényre változik.” (58,10)

A bölcsesség magába foglalja a só és világosság jótékony hatásait. Valójában az Úr tanítványainak hivatása, hogy „új ízt” adjanak a világnak és megőrizzék azt a romlástól Isten bölcsességével, amely a maga teljességében a Fiú arcán ragyog fel, mert Ő az „igazi világosság, aki megvilágosít minden embert.” (Jn 1,9)

A közömbösség és önzés sötétségében Jézussal egyesülve a keresztények képesek árasztani Isten szeretetének fényét, az igazi bölcsességet, amely értelmet ad az emberi életnek és cselekvésnek.

Február 11-én, a Lourdes-i Szűz Mária emléknapján tartjuk a Betegek világnapját. Ez alkalom arra, hogy az egyházi közösségekben és a civil társadalomban gondoljunk beteg testvéreinkre, imádkozzunk értük és érzékenyebbek legyünk velük szemben.

Testvéreim, kérjük Szűz Mária anyai közbenjárását, hogy a szülők, nagyszülők, tanárok és papok és mindazok, akik részt vesznek a nevelésében véssék az ifjú nemzedékbe a szív bölcsességét, hogy életük teljes lehessen! (XVI. Benedek pápa)

Az Úr bemutatásának ünnepe, negyven nappal Jézus születése után, Máriát és Józsefet állítja elénk, akik engedelmeskedve a mózesi törvénynek felmennek a jeruzsálemi templomba, hogy mint első szülöttet felajánlják a gyermeket az Úrnak, és áldozat által kiváltsák (vö. Lk 2,22–24). Ez olyan nap, amikor a liturgikus idő tükrözi a történelmi időt, minthogy ma éppen negyven nap telik el az Úr születésének főünnepétől. A Világosság-Krisztus témát, amely a karácsonyi ünnepkört jellemezte és vízkereszt főünnepén elérte csúcspontját, a mai ünnep újra felveszi és meghosszabbítja. Jézus szüleinek rituális gesztusát, mely az Isten Fia megtestesülését jellemző alázatos elrejtőzés stílusában történik, egyedülálló módon fogadja az idős Simeon és Anna prófétaasszony. Isteni sugallatra felismerik abban a gyermekben a próféták által meghirdetett Messiást. Az agg Simeon és a fiatal anya, Mária közötti találkozásban az Ószövetség és az Újszövetség csodálatosan összekapcsolódik a világosság ajándékáért való hálaadásban. Ez a világosság világított a sötétségben és megakadályozta a sötétség eluralkodását: az Úr Krisztus, világosság a népek megvilágítására és népének, Izraelnek dicsőségére (vö. Lk 2,32).

A „jó hír”, amelyet Jézus hirdet ebben a mondatban foglalható össze: „Isten országa – vagy a mennyek országa – közel van!” (Vö. Mt 4,17; Mk 1,15). Mit jelentenek ezek a szavak? Természetesen nem földi régióra vonatkoznak, s ez az ország felette áll térnek és időnek. Ez a mondat azt jelenti ki, hogy Isten az, aki uralkodik, Isten az Úr, és ez az uralom elérkezett és kezd megvalósulni. Krisztus üzenetének újdonsága tehát az, hogy Isten Őbenne elközelgett, és közöttünk uralkodik, ahogy azt a csodák és gyógyítások, amelyeket végbe visz, ezt mutatják. Isten az Ő emberré lett Fia által uralkodik a világban és a Szentlélek erejével, akit „Isten ujjának” neveznek (Lk 11,20) Ahova Jézus megy, oda a Teremtő Lélek életet visz, és az emberek meggyógyulnak a testi és lelki bajaikból. Isten uralma az ember teljes gyógyulásában mutatkozik meg. Ezáltal Jézus kinyilatkoztatja Isten igazi arcát, aki közel van hozzánk, aki mindenki iránt telve van irgalommal, azt az Istent, aki életet ad nekünk bőségben, saját életét. Isten országa olyan élet, amely úr a halál fölött, az igazság fénye, amely elűzi a tudatlanság és hazugság sötétjét.

XVI. Benedek pápa

Keresztelő János úgy mutatja be Krisztust, mint aki minden addigi várakozást felülmúl. Ő nemcsak a Messiás, az Úr Felkentje, hanem Isten Fia (Jn 1,34). Nemcsak leszáll rá az Úr Lelke, hanem rajta is marad (Jn 1,32; vö. Iz 11,2). Nem olyan bárány ő, amelyet az emberek adnak Istennek, hanem az a Bárány, akit az Atya ad oda a világ bűneiért (Jn 1,29; 3,16).

Az ember ősidőktől fogva igyekezett áldozatokat és ajándékokat adni Istennek, s ezek által kiengesztelni őt. Az áldozati állatok az emberek bárányai voltak, amelyeket Istennek adtak. Ezek az áldozatok azonban mégsem tudtak igazi engesztelést, bűnbocsánatot biztosítani (vö. Zsid 10,1–4). A bűn által okozott sebet egyedül Isten képes gyógyítani, ő tudja az embert a bűn halálából újjáteremteni (vö. Zsolt 51,12).

Jézus nem alulról jövő, az emberek által Istennek adott Bárány, hanem odafentről való Bárány, Isten Báránya (vö. Jn 3,31; 6,57; 8,23). Benne Isten veszi magára a világ bűneit, tisztítja és gyógyítja meg a bűntől sebzett világot. Ezért állt be Krisztus a Jordán partján a bűnbánat keresztségét felvevő tömegbe. Bár bűntelen volt, magára vette a világ bűneit. Ez az első keresztsége már előre jelzi a másodikat, amikor a vérében fog megkeresztelkedni, a vérével mossa majd le bűneinket (vö. Mk 10,38; Lk 12,50; 1Jn 2,2; 5,6).

Krisztus tőlünk is várja, hogy vegyük vállunkra mások bűneit, hordozzuk egymás terhét (vö. Gal 6,2; Kol 3,13). Ne visszaütni akarjunk, hanem az ütést elviselve jóval győzzük le a rosszat (vö. Róm 12,21).

Ma az Egyház Urunk megkeresztelkedésének ünnepét üli, ami a karácsonyi liturgikus időszak zárónapja. Krisztus életének ez az eseménye láthatóan mutatja, hogy a testben való eljövetele a Szentháromság szeretetének fönséges cselekedete. Elmondhatjuk, hogy ettől a pillanattól a Szentháromság teremtő, megváltó és megszentelő cselekedete fokozatosan nyilvánvaló lesz Jézus nyilvános működésében, tanításában, csodáiban, szenvedésében, halálában és feltámadásában. Szent Máté evangéliumában olvassuk: „Jézus pedig megkeresztelkedett. Mihelyt feljött a vízből, íme, megnyílt az ég, és látta Isten Lelkét galamb módjára magára szállni. És íme, hang hallatszott az égből: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!” (Mt 3,16-17)

Ma Epifánia, vagyis az „Úr megjelenésének” ünnepét tartjuk. Az evangélium elmondja, milyen mély alázattal és rejtettséggel jött el Jézus a világba. Szent Máté leírja a bölcsek történetét, akik Keletről érkeznek a csillag nyomán, hogy imádják a zsidók újszülött királyát. Valahányszor ezt a beszámolót halljuk, megdöbbent az éles különbség, amely egyrészt a bölcsek viselkedése, másrészt Heródes és a zsidók magatartása között van. Az evangélium azt mondja, hogy a bölcsek szavait hallva „zavarba jött Heródes és vele egész Jeruzsálem.” (Mt 2,3) Heródes nyugtalan, mert abban, akit a bölcsek kerestek riválist látott maga és gyermekei számára. Másrészt a vének és a Jeruzsálem lakói csodálkoznak, ahelyett, hogy felébrednének a letargiából és gondolnának arra, amit Izajás próféta előre megmondott: „Mert gyermek születik nekünk,fiú adatik nekünk;az uralom az ő vállán lesz,és így fogják hívni nevét:Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten,Örökkévalóság Atyja, Béke Fejedelme.” (Iz 9,6)

Miért aggódott Jeruzsálem? Úgy tűnik, az evangélista szándéka az, hogy anticipálja a főpapok és a Főtanács és a nép viselkedését a felnőtt Jézussal szemben. Világos az is, hogy a Szentírás és a messiási próféciák ismerete nem vezet el mindenkit Jézushoz. Eszünkbe jut, hogy Jézus szenvedése előtt sírt Jeruzsálem fölött, mert nem ismerte fel látogatásának idejét (Vö. Lk 19,44). Itt látjuk a történelem egyik válságos pontját: Isten Jézus személyében „övéihez jött, de övéi nem fogadták be.” (Jn 1,11) Az egész Bibliában ott van az ellenségeskedés, a kétértelműség vagy felszínesség magatartása, amely minden személyt és a „világot” reprezentál, amikor elzárkózik az igazi Isten misztériuma előtt, aki eljött, hogy lefegyverezzen minket a szeretetről szóló tanításával. Jézus a „zsidók királya” (Vö. Jn 18,37) az irgalom és hűség Istene. Ő arra vágyik, hogy szeretetben és igazságban uralkodjék, azt kéri tőlünk, térjünk meg, hagyjuk el a gonosz tetteket és induljunk el a jó úton.

Ebben az értelemben „Jeruzsálem” mindnyájunkat jelképez! Mária, aki hittel fogadta Jézust, segítsen minket, hogy ne zárjuk be szívünket a megváltás evangéliuma előtt. Inkább engedjük, hogy azt meghódítsa és megváltoztassa „Emmanuel”, az Isten, aki eljött, hogy köztünk lakozzon és felajánlja nekünk békéjének és szeretetének ajándékát. (XVI. Benedek pápa)

Jézus emberi családba akart beleszületni és abban kívánt felnőni: Szűz Mária volt az édesanyja, és József olyan volt számára, mint egy atya, akik szeretettel nevelték föl. Jézus családja valóban megérdemli a „szent” jelzőt, mert teljesen elkötelezték magukat Isten akaratának megtételére. Egy oldalról olyan család volt, mint bármely más és így modellje a házastársi szeretetnek, együttműködésnek, áldozatvállalásnak és az isteni gondviselés iránti bizalomnak, a kemény munkának és a szolidaritásnak, vagyis azoknak az értékeknek, amelyek megóvják a családokat és segítik haladásukat. Ugyanakkor egyedi hivatásuk Isten Fiának küldetéséhez kapcsolódott. Pontosan ez a sajátosság mutat egy új horizontot minden családnak, de elsősorban a keresztény családoknak: azt, hogy legyen első Isten akarata és a mennyország, ahova meghívást kaptunk. Ezért ma hálát adunk Istennek, de Szűz Máriának és Szent Józsefnek, akik ily nagy hittel és készséggel működtek együtt az Úr üdvözítő tervében.

XVI. Benedek pápa

„Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek!” – így hirdetik meg az angyalok Jézus születését. Isten dicsősége beragyogja a mindenséget. Magát Istent jelöli, fenségében, mindenható erejében, szent lénye dinamizmusában. És megmutatkozik ez a dicsőség Isten nagy tetteiben, minden lenyűgöző felvillanásában. Ez a megjelenés látható valóság. A Sínai hegyen az Úr dicsősége láng alakjában jelenik meg, mely az egész hegyet körülveszi (Kiv 24,15 kk.). Ez a dicsőség tölti be később a Templomot is (1Kir 8,10-12). Az idők végén pedig Isten majd egybegyűjt minden népet és nemzetet: eljönnek és meglátják dicsőségét (Iz 66,18-19). Ez az a dicsőség, amely felragyog Krisztus arcán (2Kor 4,6).

Isten fényét kell meglátnunk a betlehemi gyermek egyszerűségében. Az ő ragyogását a kereszthalál világot elborító sötétségében, de a feltámadásban is, mely az utolsó szót mondja ki. Ez a szó pedig örömhír. Minket is Isten jelenlétébe, közelségébe hív. Ez a célja az egyes emberek, a népek és az emberiség életének.

Minden kedves testvérünknek, honlapunkra ellátogatónak áldott karácsonyi ünnepeket kívánnak a gyöngyösi ferences testvérek!

„József  úgy  tett,  ahogy  az  Úr  angyala  megparancsolta neki, és magához vette feleségét” (Mt 1,24). A gyermek, akit Mária hordoz, „a Szentlélektől származik”. Nem kell ebből a kijelentésből  is  arra  következtetnünk,  hogy  József hitvesi szeretetét  szintén  újjáformálta  a  Szentlélek?   Nem   kell-e   arra gondolnunk, hogy Isten szeretete, amely a Szentlélek által árad az  emberek  szívébe  (vö.  Róm  5,5),  a  legtökéletesebb  módon formál  mindenféle  emberi  szeretetet?  Hiszen  egyedülálló módon átalakítja a házastársak hitvesi szeretetét is, miközben elmélyíti  és  felmagasztosítja  benne  mindazt,  ami  emberhez méltó  és  szép,  ami  magában  hordozza  a  kizárólagos önátadásnak,   a   személyek   összetartozásának   és   a Szentháromság misztériuma szerinti, igazi összetartozásnak a jegyeit.

Szent II. János Pál pápa

Gaudete in Domino semper! Örüljetek az Úrban mindenkor! (Fil 4,4). Advent 3. vasárnapján Szent Pál apostol szavaival kezdődik a szentmise, s ezért e napot Gaudete vasárnapnak hívják. Az apostol azért bíztatja a keresztényeket az örömre, mert az Úr jön, s dicsőséges visszatérése bizonyos és nem fog elkésni. Az Egyház is magáévá teszi ezt a meghívást miközben Karácsony ünnepére készül és tekintetét még inkább Betlehemre fordítja. Igen, reménnyel várakozunk, bizonyosak vagyunk Krisztus második eljövetelében, mert már megtapasztaltuk az elsőt. Betlehem misztériuma kinyilatkoztatja nekünk, hogy Isten velünk van, közel van hozzánk és nemcsak térben és időben, hanem közel van hozzánk, mert „Magára vette” emberségünket; vállalta mindazt, ami emberi, azt választotta, hogy mindenben hasonló lesz hozzánk, hogy megszabadítson a bűntől, s hogy olyanok legyünk, mint Ő! A keresztény öröm ebből a bizonyosságból fakad: Isten közel van, velem van, velünk van az örömben és a szomorúságban, betegségben és egészségben, mint barát és hűséges jegyes. És ez az öröm megmarad a megpróbáltatásokban és a szenvedésekben is. Ez nem csak felszínes öröm, hanem az ember mélyében lakozik, ha valaki Istenre hagyatkozik és bízik Benne!