Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Plébánia

fr. Kiss BArnabás ofm, Detroit

2020. december 20.

ADVENT 4. VASÁRNAPJA

Az egek harmatozzák a Megváltót. Isten másként is megválthatta volna a világot. Ő azonban hatalmas, cso-dálatos a megváltásban is: szeretetből lehajolt hozzánk.

KEZDŐÉNEK Iz 45, 8

Harmatozzatok, egek onnen felülről, és ti, felhők, hul-lassátok közénk az Igazat! Nyíljék meg a föld, és teremje az Üdvözítőt!

OLVASMÁNY 2 Sám 7, 1–5. 8b–12. 14a. 16

A gondviselő Isten nagy–nagy szeretettel vigyázott népé-re: kivezette Egyiptomból, neki adta Kánaán földjét, és megvédte az ellenséggel szemben. Igaz, hogy Dávid Fiá-nak a keresztfa lett a trónja, de ez nem vereség, hanem Isten szeretetének jele és eszköze, mert általa kaptuk az üdvösséget.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 88. Zsoltár

Válasz: Hadd énekeljem örökké *

Urunknak irgalmas jóságát!

SZENTLECKE Róm 16, 25–27

Az örök idők csendje után felhangzott Isten szava, üze–nete. Titkainak fátyolát fellebbentette az Úr. Nekünk pe-dig szemet adott, hogy lássunk; fület, hogy halljunk; szí-vet, hogy megértsük: mennyire szeret bennünket és ja-vunkat akarja.

ALLELUJA Lk 1, 38

Íme, az Úrnak szolgálóleáya: * legyen nekem a te igéd szerint!

EVANGÉLIUM Lk 1, 26–38

Még elképzelni sem tudjuk annak a percnek a szentségét és fontosságát, amikor a Názáreti Szűz édesanya lett. Megkedvelte őt Isten, édesanyjává tette, királyi Gyer-mek királyi Anyjává. Mária azonban továbbra is alázatos maradt: az Úr szolgálóleánya.

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

A Szűzanya tiszta lelkületével, alázatosságával, szolgáló szeretetével ajánljuk fel mi is magunkat Istennek! Szol-gálni akarunk: csendben, szerényen és áldozatos lélek-kel.

ÁLDOZÁSI ÉNEK Iz 7, 4 Íme, a Szűz fogan, Fiút szül, és Emmánuelnek nevezi el.

ELMÉLKEDÉS

A római Fórumról származik az a hatalmas márvány–oszlop, amely a S. Maria Maggiore–bazilika előtti téren Szűz Mária bronzszobrát tartja. Ez a szobor 1613–ból való, a francia G. Barthélot alkotása. Az oszlopon ez a fölírás áll: „Büszke vagyok, hogy azt hordozhatom, aki a Megváltót hordozta.”

Üdvözítőnk édesanyja, Szeplőtelen Szűzanya,

könyörögj érettünk, akik hozzád menekszünk!

ADVENTI GONDOLATOK

Érdemes megfontolni

Fonák jelenség: minél kifinomultabb a lélek, annál több hibát ismer fel magában, – minél eldurvultabb, annál tö-kéletesebbnek képzeli magát. Vajon mi hová soroljuk magunkat?

Valahányszor szentmisén veszünk részt, bocsánatot ké-rünk Istentől mindenért, amit hibáztunk gondolattal, szó-val, cselekedettel és mulasztással. Tényleg elismerjük-e ilyenkor hibáinkat, vagy csupán üres frázis az elmon-dott bűnbánati ima? Jacob Koch SVD

Állj mellettem, Uram, a mindennapok során! Ne hagyd, hogy ezernyi dologgal törődjem, csak veled nem! Ne hagyd, hogy ezer felé járjon az eszem, csak terád ne gon-doljak! Segíts, hogy reggel és este szívesen gondoljak rád, el ne fussak előled! Te légy életem központja: te, Uram, aki szent vagy mindörökké! Romano Guardini

A mindennapi életben többnyire nem vagyunk tudatában annak, hogy sokkal többet kapunk, mint adunk. Ha tu–dunk hálásak lenni, akkor gazdagszik igazán az életünk. Könnyen túlbecsüljük saját tetteinket, tevékenységünket, holott sokkal jelentősebb volt az, amivé mások formál-tak minket.

Istent sohase birtokoljuk annyira, hogy már ne kellene őrá várnunk. Viszont ha várjuk őt, ne feledjük: Isten már sokkal előbb várt minket! Dietrich Bonhoeffer

TANULSÁGOS TÖRTÉNET

A NÉGY GYERTYA

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya. Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit egymással beszélgettek.

Az első azt mondta:

– ÉN VAGYOK A BÉKE! De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni. – Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra.

A második azt mondta:

– ÉN VAGYOK A HIT! Sajnos az emberek fölösleges–nek tartanak. Nincs értelme tovább égnem. – A követke-ző pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.

Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:

– ÉN A SZERETET VAGYOK! Nincs már erőm tovább égni! Az emberek nem törődnek velem. Semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám. – Ezzel ki is aludt.

Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott:

– De hát mi történt? Hiszen nektek égnetek kéne mind-örökké! – Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt.

Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:

– ÉN VAGYOK A REMÉNY!

A gyermek szeme felragyogott. Megragadta a még égő gyertyát, s lángjával új életre keltette a többit.

Advent 4. vasárnapja (B év)

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Karácsonyhoz közeledve a mai liturgia egy mindannyiunk számára ismert és kedves evangéliumi szakaszt mutat be, az angyali üdvözlet szakaszát (Lk 1,26–38). Szenteste az egyház ragyogó egyszerűséggel mutatja be a megtestesülés titkát és azt, hogy abban milyen szerepe van Szűz Máriának.

Maga Isten avatkozik bele a történelembe, ennek az alázatos, názáreti leánynak az életébe és új dolgot tesz: egy új szövetséget, egy új csodát, egy új szabadítást, ami magának Istennek a jelenléte közöttünk; felölti a mi testünket és a mi történelmünkben időz. Mindez pedig emberi közreműködés nélkül, kizárólag Isten kezdeményezésére történik.

A bűn előtt az ember életéhez hozzátartozott, hogy szabadon engedte, hogy Isten beavatkozzon a történelembe, hogy Ő legyen az Úr, az élet szerzője. A bűn aláásta ezt a kapcsolatot, mert Ádám azt választotta, hogy maga irányítja az életét, Isten beavatkozása nélkül: annak ellenkezője ez, mint ami Isten vágya volt. Amit azonban az ember egyedül tesz, előbb vagy utóbb összeomlik. Ami Istentől ered, örökre megmarad.

Az újdonság, az üdvösség csak ez lehet: Isten újra közbelép, az ember pedig újra megengedi, hogy Isten ezt tegye. Mária szabadon kimondott „igenje” nemcsak azt tette lehetővé, hogy Isten a történelembe újra beavatkozzon, hanem hogy történelemmé legyen.

Szűz Máriában Isten még messzebbre megy: eljön, hogy nem emberkéz alkotta templomban lakjon, abban a templomban, amelyik mi vagyunk, a mi életünk, a mi testünk. Nem felhőben, jelenléte egy jelével érkezik: Ő maga jön el, személyesen.

A mai evangéliumban Szűz Mária két útbaigazítást ad számunkra.

Az első, hogy higgyük, Istennek semmi sem lehetetlen (Lk 1,37). Hinni azt jelenti, hogy bízunk abban, hogy Isten keze ma is cselekszik, és éppen ott avatkozik közbe, ahol az ember nem képes: életet fakaszt Erzsébet meddő méhében (Lk 1,36) és Mária méhében, aki pedig férfit nem ismert (Lk 1,34).

Isten emberi kéz beavatkozása nélkül cselekszik, de nem az ember nélkül. Tette megáll a teremtmény szabadsága előtt és engedélyt kér. Csak akkor lép be, miután az ember elfogadta: „Legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,37).

Hinni tehát azt jelenti, mint meghallani, befogadni, rábízni magukat, felajánlani önmagunkat.

A második jelzés, amit Szűz Máriától kapunk, hogy elfogadja a várandósság időszakát, a türelem, csönd, rejtőzködés és várakozás időszakát.

Az ember dolgai azonnal történnek, Isten dolgainak időre van szükségük, lassan történnek meg: azért, mert az újjászületéshez hosszú várandósság kell.

Az ember falánk módon emészti fel idejét, míg Isten ideje nagy távlatokban bontakozik ki: mélyre ás, mély alapot vet. Minden évszak idejére szükség van ahhoz, hogy a mag gyümölcsöt hozzon.

Mária „igenje” után a bizonytalanságok és kételyek nem szűntek meg, senki nem simította el azokat a problémákat, melyekkel élete során találkozott, semmiféle angyal nem érkezett többé, hogy elmagyarázza az eseményeket… Még a kereszt alatt sem. De a hűség az iránt az „igen” iránt mégis egy új világ és egy új létmód kezdete.

Fontos útmutatás ez viharos és egyúttal bizonytalan, mindent azonnal birtokolni vágyó és nagyon megrettent napjainkban.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.

A ma hallott evangélium két különböző részből áll: az első három vers János evangéliumának ünnepélyes Prológusából való (Jn 1,6–8), majd azután az evangélium a Prológust közvetlenül követő, elbeszélő résszel folytatódik (Jn 1,19–28).

Az első részben az evangélista mutatja be Keresztelő János alakját; a második részben Keresztelő János maga mutatkozik be a jeruzsálemi küldöttek kérdéseitől ösztönözve (Jn 1,19), akik tudni akarják, hogy ki ez az ember, aki felébreszti Izrael várakozását, és aki újra utat nyitott a pusztában.

Az evangélista négy lényeges dolgot mond Keresztelő Jánosról. A nevét: „János”; a származását: „Istentől küldött”; küldetését: „a világosság tanúja legyen”; és a küldetés célját: „hogy mindenki higgyen általa”.

A küldetés hangsúlyt kap: a tanú / tanúságtétel kifejezés két versben (Jn 1,7–8) háromszor ismétlődik.

Keresztelő János Jézus első tanúja egy olyan evangéliumban, amelyben alapvető a tanúságtétel fogalma. Ahhoz, hogy számot vessünk azzal, hogy milyen fontos a „tanú” alakja, elegendő azt látnunk, hogy hányszor fordul elő a kifejezés (több mint negyven alakalommal).

Gondolhatunk úgy János evangéliumára, mint egy hosszú útra, amelynek során lassanként, lépésről lépésre egyre jobban megismerhető Jézus identitása, és amelynek során „tanúk” hallhatók (Kána, a samariai asszony, a vakon született, és még sokan mások).

A két fő tanú egyike éppen Keresztelő János, a másik pedig a szeretett tanítvány.

Mindkettő ugyanazt teszi: tanúságot tesznek Jézus Atyához fűződő kapcsolatáról, arról, hogy Istentől jött, hogy visszatérjen Hozzá.

Ezt pedig egyetlen okból teszik. Amint Keresztelő Jánosról, úgy a szeretett tanítványról is meg van írva, hogy tanúságának egyetlen célja van: a tanítványok hite. A 19. fejezetben, Jézus halála után, amikor a katonák átszúrják oldalát, és abból víz és vér jön ki, az evangélista elmondhatja: „Aki látta ezt, tanúságot tesz róla, és igaz az ő tanúsága; ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek.” (Jn 19,35). A tanúság célja a hit, hogy mindenkinek, aki hisz, élete és üdvössége legyen.

A joggyakorlat szerint is tanú az, aki közvetlenül látott. Nem egyszerűen valaki, aki hallott valamiről, hanem olyan valaki, aki jelen volt, aki azért ismer dolgokat, mert átélte azokat.

Valóban, néhány verssel a ma olvasottak után Keresztelő János majd azt mondja, hogy saját szemével látta: „Láttam, hogy a Lélek, mint galamb, leszállt az égből és rajta maradt. […] Én láttam, és tanúságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia.” (Jn 1,32–34)

A tanú tehát nemcsak az, aki látott, hanem az is, aki elsőként hitt: Keresztelő János hallgatta az őt küldő Atya Szavát, és felismerte, hogy ez az esemény Jézus személyében megvalósult, és hitt Benne.

A szakasz azután egy sor, Keresztelő János személyazonosságára vonatkozó kérdéssel folytatódik, hogy ki ő, és ő-e a Messiás.

Ő pedig két utalással válaszol

Van valaki, akit fel kell ismerni, de az nem a Keresztelő. Az ő dolga csak az, hogy jelezze, kit kell felismeri: „köztetek van valaki, akit ti nem ismertek” (Jn 1,26). János világossá teszi, hogy csak azáltal tudnak mások a felé fordulni, akit valóban várni kell, hogy ő nem vonja önmagára a figyelmet. Csak visszahúzódva teljesítheti küldetését és tanúsíthatja a Messiás emberek közötti jelenlétét. Később kifejezetten azt mondja: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem” (Jn 3,30).

A másik utalás Izajás idézetéhez kapcsolódik, amely Izajás könyve 40. fejezetének elejéről származik, megnyitja a Vigasztalások könyvét és hirdeti a szolgaság végét és egy új korszak kezdetét.

Íme – mondja Keresztelő János –, én csak a tanúja vagyok annak, hogy ez a korszak elkezdődik, és hogy egyetlen dolgot kell tenni: fel kell ismerni azt, Aki már közöttetek van, és ezért nincs már vesztegetni való idő, a várakozás véget ért.

A mai evangélium, amikor bemutatja Keresztelő Jánost, az Egyház küldetését írja le. Az Egyház az, ahol ma újra felhangzik a pusztában kiáltó hang, az Egyházban van jelen a vigasztaló szó. Az Egyház elsődleges küldetése nem más, mint hogy a ma embere számára megmutassa az üdvösség útját, a Krisztussal való találkozáshoz vezető utat. Minden más másodlagos.

Ma az a nyomatékos kérés hangzik el felénk, hogy térjünk vissza a lényegeshez, ahhoz a „kezdethez”, amiről Márk evangélista szólt múlt vasárnap (Mk 1,1): figyeljünk az Egyházban és a világban cselekvő Úrra, és semmivel ne törődjünk, ami nem Őrá irányul.

Erőteljes felszólítás, mely ismerni látszik hajlamunkat arra, hogy megálljunk a részleteknél és szemünk elől veszítsük a lényeget.

Az Advent tehát az az időszak, amelyben az Egyház meghív bennünket arra, hogy újra felfedezzük az élet és a hit lényegét.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.

Fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit

„Az Úr közel van!” (Fil 4, 6), hiszen közeledik az ő szü–letésének ünnepe. De a mi örömünk oka nemcsak a Ka-rácsony, hanem Isten állandó gondviselő szeretete, amelyről Szent Pál azt írja: „Ne aggódjatok semmi mi-att, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadásotokkal együtt” (Fil 4, 6). Ez a keresztény ember örömének az alapja.

KEZDŐÉNEK Fil 4, 4–5

Örüljetek a Úrban szüntelenül: újra csak azt mondom, örüljetek, az Úr közel van!

OLVASMÁNY Iz 61, 1–2a. 10–11

Isten válasza az ember imájára: Üdvözítőt küld nekünk. Az eltévedtet nem tiporja sárba, nem börtönt készít a bű-nösnek, nem szomorúságot a szerencsétleneknek, hanem örömet, szabadságot, békét és igazságot ad.

VÁLASZOS ZSOLTÁR Lk 1, 46–54

Válasz: Lelkem ujjongva hirdeti *

Istenemnek dicsőségét.

SZENTLECKE 1 Tessz 5, 16–24

Aranyszabálynak is mondhatnánk Szent Pál szavait: „Ami jó, azt tartsátok meg! Mindenféle rossztól óva–kodjatok!” A kereszténység nem valamiféle lelki akro-batamutatványokból áll, hanem ebből a magatartásból: minden időben ragaszkodni ahhoz, ami jó, ami krisztusi, és elvetni azt, ami ettől idegen, ami rossz.

ALLELUJA Iz 61, 1

Az Úr lelke van rajtam: * elküldött, hogy a szegények–nek örömhírt vigyek.

EVANGÉLIUM Jn 1, 6–8. 19–28

Keresztelő Szent János prófétai küldetéstudattal tanús–kodott Jézusról. Ő az utolsó az ószövetségi próféták kö-zül. És ő az egyetlen próféta, aki rá is mutatott a Messi-ásra. Nem szédítette meg az, hogy az emberek Messiás-nak tartották őt. Ő mindig tudatában volt méltatlanságá-nak és Krisztus nagyságának.

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

Keresztelő Szent János alázatával mutatjuk be áldoza-tunkat. Örülünk, hogy mi is adhattunk valamit Istennek, de nem bízhatjuk el magunkat; Isten ugyanis ezerszer többet ad nekünk.

ÁLDOZÁSI ÉNEK vö. Iz 35, 4

Mondjátok a csüggedt szívűeknek: Bátorság! Ne félje-tek! Nézzétek, eljön a mi Istenünk, hogy szabadulást hozzon nekünk.

KÖZMONDÁS

TÖBBET ÉR EGY GYERTYÁT MEGGYÚJTANI,

MINT PANASZKODNI, HOGY SÖTÉT VAN.

GAUDETE = ÖRVENDJETEK

Az adventi öröm vasárnapja a mai (Gaudete in Domino, vö. Fil 4, 4–6). E napon szabad rózsaszínben mondani a szentmisét, és szólhat az orgona is. Az Anyaszentegy-ház, mint jó anyánk, ezzel enyhíti a szent idő szigorúsá-gát, és a reményt táplálja bennünk. Az öröm forrása ugyanis nem más, mint ez: „az Úr közel van hozzánk!” Az Úr közelségének öröme nyugodt, aggódásmentes bi-zodalmat, szívbeli békét és derűt közöl. Ez őrzi meg a világ sok baja és veszélye közt a keresztényt az élet nagy Adventjében, Krisztus eljövetelének napjáig. Akkor tud-juk csak igazán felfogni Isten szeretetét, ha átéljük, hogy az egész világ Ura az, aki eljött megmentésünkre. A kö-zeledő Karácsony várakozásában imádsággal virrasz-szunk!

RORÁTE MISÉK

Az Egyház minden adventi hétköznap hajnalán misét mond a Szűzanya tiszteletére. A miseruha színe: fehér. Mária, az igaz Hajnal, aki jelezte, hogy már jön Krisztus, az Igazság Napja. Mária már magában hordja azt, akire a világ még csak várakozik. Ezért énekeljük a Roráték végén: Ó fényességes szép Hajnal…

ELMÉLKEDÉS

Egyszer valaki azt mondta: „A Föld mennyei égitest –, de az élet rajta pokoli!” Ezt nem hisszük. Nem hisszük, hogy Isten azt akarta volna, hogy az emberek pokolban éljenek. De az biztos, hogy ez a Föld pokollá válhat, ha nem vigyázunk egymásra – elsősorban is a szülők a gyermekeikre. És az is biztos, hogy ez a Föld némileg hasonlíthat a mennyre, mert az ember abban a tudatban élhet, hogy a mennyei Atya hazavárja. H. & J. Z.

ADVENTI IMA GYERTYAGYÚJTÁSHOZ

Uram, annyi fele futunk advent idején, annyi mindennel megtöltjük a készületi időt. Kérünk, ne valami foglalja le adventünket, ne a világ bóvli kínálata, hanem hadd köze-ledjünk Hozzád! Hadd fogadjuk be egészen Jézust, a Megváltót, hogy VALAKI foglalja el karácsonyunk középpontját! Ne egy kivágott fa legyen karácsonykor középen, hanem Te, Urunk, Jézus Krisztus! Jöjj el, jöjj el, Urunk életünkbe!

ATYAI SZÍVVEL

Ferenc pápa új apostoli levelében meghirdette

a Szent József-évet

Ferenc pápa december 8-án tette közzé Patris corde (Atyai szívvel) kezdetű apostoli levelét abból az alakalomból, hogy Szent Józsefet, Mária jegyesét 150 éve nyilvánították a Katolikus Egyház védőszentjévé. Az egyházfő egyúttal meghirdette a Szent József-évet, amely 2020. december 8-tól 2021. december 8-ig tart.

A Szent József-évet meghirdető pápai dokumentum mellett az Apostoli Penitenciária dekrétumot adott ki, amelyben rendelkezik a 2021. december 8-ig tartó szentévi búcsú elnyerésének feltételeiről.

fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit

Szörnyű lehet azoknak a lelkiállapota, akiket egy ka-tasztrófa, például földrengés elzár a külvilágtól. Szörnyű lehet a romok alatt várni.: megtalálják-e őket? Vagy ott kell meghalniok, mindenkitől elhagyottan? A bűn is le-rombolja és maga alá temeti az élet értékeit. De van ki-út! Isten hatalmas, erős király, jó pásztor, jutalmazó, vi-gasztaló és dicsőséges!

KEZDŐÉNEK Vö. Iz 30, 19. 30

Sion népe, íme jön az Úr, hogy megmentse a nemzete-ket, és hallani fogjátok dicsőséges szavát, szívetek örö-mére.

OLVASMÁNY Iz 40, 1–5. 9–10

Jön az Úr, és az embernek utat kell készítenie számára: egyengetni az egyenetlent, simítani, ami göröngyös, fel-tölteni a gödröket és elhordani a halmokat.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 84. Zsoltár

Válasz: Urunk, mutasd meg nékünk irgalmas

szívedet, * és üdvösségedet add meg nékünk!

SZENTLECKE 2 Pét 3, 8–14

Sokat foglalkoztatja az embereket a világvége, amikor az egek megrendülnek, az elemek a hőségben megolvad–nak. Sokan találgatják, mikor is történik meg mindez. Ehelyett inkább azzal kellene törődnünk, hogy szeplőte-lenek és kifogástalanok legyünk azon a napon. Hiszen új ég és új föld vár reánk…

ALLELUJA Lk 3, 4. 6

Készítsétek elő az Úr útját! Egyengessétek ösvényét, * és minden ember meglátja az Üdvözítőt, akit elküld az Isten.

EVANGÉLIUM Mk 1, 1–8

„A végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett min-ket, akik bűneink miatt holtak voltunk” (Ef 2, 4–5). S mi hogyan felelünk erre az irgalomra? Bűnbánattal, megté-réssel és őszinte bűnvallomással?

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

„Vérontás nélkül nincs bűnbocsánat” (Zsid 9, 22). Krisztus vérét ontotta értünk, megtisztított bűneinktől. Szent vére jelen van az oltáron, és új élet fakad belőle.

ÁLDOZÁSI ÉNEK Bár 5, 5; 4, 36

Kelj föl, Jeruzsálem, állj a magaslatra, és nézd az örömet, amely Istentől jön.

KIK AZ ADVENT LELKI MESTEREI?

1. Izaiás próféta, a vágyakozás tanítója: “Harmatozzatok, egek, onnan felülről!” (Iz 45,8)

2. Keresztelő Szent János, a felkészülés tanítója: “Ké-szítsétek az Úr útját!” (Mt 3,3)

3. Szűz Mária, az önátadó, alázatos várakozás tanítója: “Legyen nekem a te igéd szerint!” (Lk 1,38)

ADVENTI IMA

Urunk, Jézus Krisztus, teremts bennünk csendet, hogy az adventi időben Rád, a Te szavadra, útmutatásodra, szere-tetedre figyelhessünk.

Teremts bennünk csendet, hogy lelkünk mélyén meg-halljuk bűnbánatra hívó szavadat! Teremts bennünk csendet, hogy meghalljuk az adventi örömhírt: ember–ként fogsz megszületni. Teremts bennünk csendet!

A hit ajándékát elfogadó csendet. A Te titkaidat elfogadó csendet. A Te szeretetedet elfogadó csendet. A Megváltó érkezését váró csendet. A lélek mélyén megszülető öröm csendjét. Hiszek, Uram, erősítsd bennem, bennünk a hitet! Amen.

SZENT MIKLÓS PÜSPÖK

December 6.

Görög földön élt a IV. században. Myra püspöke, az igaz hit rendíthetetlen védelmezője a niceai zsinaton a tévta-nítokkal szemben. Ugyanakkor a jótékonyság és az aján-dékozó lelkület szentje, adventben az üdvösség aján-dékát hozó Üdvözítő előhírnöke.

A keleti egyház egyik legtiszteltebb szentje. Nyugaton a X. század óta tiszteli a liturgia és a népi áhítat. Életét a középkorban színjátékszerűen is előadták, ennek szár-mazéka ma is a gyermekek közé jövő, őket hittantudá-sukról és életmódjukról megvizsgáztató Szent Miklós-alak („Mikulás”). A kíséretében levő „ördög”-figura a szent legendájának arra a mozzanatára emlékeztet, ami-kor a Sátán támadásait és cseleit híveitől több ízben is elhárította.

SZENT AMBRUS PÜSPÖK

December 7.

A négy nagy nyugati egyházatya egyike (egyháztanító). Művelt római politikus, akit a milánóiak 374. december 7-én püspökké választottak. Tudását egészen a hit szol-gálatába állította. A tévtanításokkal szemben védi a hi-tet, oktatja a népet, fenséges beszédekkel ékesíti az ün-nepeket. Jó pásztora övéinek, a legmélyebb hitigazsá-gokra tanította őket az általa költött himnuszokkal.

A GUADALUPEI BOLDOGSÁGOS

SZŰZ MÁRIA ÜNNEPE

December 12.

1531. december 9-én a Tepeyac–dombon, amely Mexikó–város közelében, a jelenlegi Mexikó állam terü-letén van, Szűz Mária megjelent egy egyszerű indiánnak, Juan Diego Cuauhtlatoatzin–nak, és egy templom építé-sét kérte, hogy ott anyai jóságát megmutathassa. Juan Diego köpenyén, amelyben a Szűzanyától küldött virá-gokat vitte a püspöknek, csodálatos módon megmaradt a Szűzanya képe. Ezt a keresztények azóta is nagy áhítattal tisztelik. Isten Szent Szülője és az Egyház anyja ezen a tiszta hitű férfiún keresztül minden népet hív Krisztus szeretetére. II. János Pál pápa a Guadalupei Boldogságos Szűz Mária ünnepét 2002-ben az egész Egyház számára megülni elrendelte.

Rövid napi gondolatok:

ADVENTpr20_ofm

NE RÉMÜLDÖZZETEK! EMELJÉTEK FÖL FEJETEKET! AZ ÉLET MEGJELENT!

Covidos Ádvent, covidos Karácsony 2020.

Az emberiség állapotának tesztelése.

Az emberiség népviselete napjainkban egységesen a maszk. Nagyon hiszünk benne, hogy ez megvéd a bajoktól. Bár helyes viselete nehézzé teszi a beszédet és a légzést, és a szemüvegünk bepárásodik tőle. Eddig is nehezen értettük meg egymást, most még nehezebb. Még a nem beteg emberek is nehezen tudnak levegőt venni, az öregek sokszor kifulladnak a maszkviselés közben. A maszkviselésnek azonban előnyei is vannak, pl. a rossz fogak nem látszanak, helyettesíti néha a papír zsebkendőt, és a skót esküvői meghívón ezt olvashatjuk: a maszk viselése a vacsora alatt is kötelező. Tehát spórolni is lehet vele.

Az emberiség mossa a kezét, mert ez fontos. Pilátus is mosta a kezét, jelezvén, hogy nincs köze Jézus halálához, közben ő mondta ki a halálos ítéletet. A média csatornái ma is naponta többször bejelentik a covidos megbetegedések számát és a covidos járvány áldozatainak a számát. A magzatgyilkosság, a háborúk és a közlekedési balesetek elhunytjainak számát nem hallhatjuk ilyen rendszeresen, pedig azok meghaladják a vírusban meghaltak számát.

A kijárási tilalom összezárja a családtagokat, de ez sokszor nagy feszültséget okoz. Úgy jönnek ki otthonukból a családtagok egy kis kerti sétára, mint a fogvatartottak a börtönudvarra. Nem jó együtt lenni a családban? Vagy már rég nem egységes a család? Most felszínre jönnek a családok belső problémái.

A templomok elnéptelenedtek, az online-szentmise sokak számára elégséges, pizsamában, kávét, teát kortyolva kellemes és kíméletes. Áldozni nem lehet, tehát gyónni sem kell. De azért mindenki érzi, hogy ez közel sincs ahhoz az imádsághoz, mint amikor a hívő közösség a templomban együtt vesz részt a szentmisén. Az Eucharisztia vétele nélkül szánalmas a készületünk az Eucharisztikus Kongresszusra.

Az online-oktatás eredménytelensége már minden pedagógus számára nyilvánvaló. Egyedül az óvodások és kisiskolások azok, akik önfeledten, vidáman, együtt tanulnak és játszanak. „Ha meg nem változtok, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be Isten országába.” Ezek azok a minden nap tapasztalható jelenségek, amelyek napjainkat jellemzik.

Diagnózis

Ferenc pápa márciusban ezt mondta az üres Szent Péter téren: „ … úgy gondoltuk, örökre egészségesek maradunk egy beteg világban.” Az emberiség egyetemes félelmének az a forrása, hogy az ember készítette fogódzók néhány hónap alatt leszakadtak. A jó Istenbe kapaszkodás eszközeit és módjait pedig már elfelejtette az emberiség nagy része. Valóban rettenetes élmény az, amikor az egyik fogódzkodó tönkremegy, a másikat meg nem érjük el. Napjainkban tehát hívő és hitetlen megtapasztalhatja, hogy az emberi élet egyetlen biztonsága az Úristen. Jézus mondotta: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet!” „Azért jöttem, hogy az embereknek élete legyen, és ez az élet bőségben legyen.” A kórházak tele vannak betegekkel, az orvosok és nővérek halálosan fáradtak, közülük sokan megbetegszenek, közben a tudomány csöndben van, igazán jó ötlete nincs. Sok országban lehet kapni akciós urnát, olcsó koporsót, és a temetések száma megsokszorozódott. Az emberiség közérzete nagyon rossz, mert a félelem uralja, és a bizonytalanság nyomasztja. Jézus minden meggyógyult betegnek azt mondotta: „A hited meggyógyított téged!” Tehát a betegségünk igazi oka a hitetlenségünk. Ennek következménye a félelem és a szorongás. Ez lerontja az immunrendszerünket, és a vírus szabad utat nyer, hogy megbetegítsen. Hogyan szabadulhatunk meg? Ki a szabadító?

A terápia

Egyedül Jézus a Szabadító, a Messiás, aki 2020 éve már eljött közénk, és ő az Emmánuel, ami azt jelenti: Velünk az Isten. „A világosság a világba jött, de a sötétség nem fogadta be. Ám, akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek.” Az Isten gyermeke nem fél, mert élete Atyjának kezében biztonságban van. A hit teszi az ember életét a jó Isten kezébe, a hit segít a legnagyobb bajban is, hogy a Krisztustól kapott békességünket megőrizzük. Jézus mondja ma is nekünk: „Ne rémüldözzetek! Ne féljetek! Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet! Aki bennem hisz, még ha meghalt is, élni fog. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van. Atyám kezéből senki nem vehet el semmit.” A jobb lator a kereszten haldokolva is látta a kiutat: „Jézus, emlékezzél meg rólam a te országodban!” A mennyország sokkal szebb, mint a földi élet. Merjük elengedni a földi életünket és odaadni Isten örök szeretetének. „Mert aki el meri veszíteni az életét, megtalálja azt.” Így imádkozzunk a covidos betegeinkért is! Az Advent a nagy megújulás ideje. Élesszük fel hitünket, mert a tudomány kevés! Imádkozzunk, mert a statisztikák nem segítenek! Vegyük az Eucharisztiát, mert életet ad, a gyógyszerek pedig csak átmenetileg segítenek! A szentgyónás elűzi a szorongást és a félelmet, a szeretet, a másokon való segítés, a betegekért való imádkozás értelmet ad a bezártságnak is. Az élet Krisztusban már legyőzte a halált. A reménységünk tehát indokolt. Az Élet megjelent, az Ige testté lett, ma is köztünk lakozik. Életünk biztonsága tehát kétezer év után is az Úr Jézus Krisztus! Ő szabadítsa meg a világot a járványtól! A Szent Szűz imádkozzon értünk! Szent Ferenc atyánk pedig mutassa meg ma is nekünk az öröm és a békesség útját!

Tartalmas Ádventet és szent Karácsonyt!

fr. Kiss Menyhért ofm

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Múlt vasárnap láttuk az Úr és a történelem közötti kapcsolatot. Bizonyos értelemben ma is ezzel a témával találkozunk. Az első szó, amellyel Márk evangéliuma kezdetét veszi (Mk 1,1–8), az arkhé, melynek jelentése: kezdet, eredet, alap. Ez az a szó, amellyel a Biblia első könyve, a Teremtés könyve a teremtés elbeszélésével elkezdődik.

Márk evangélista nem véletlenül használja ezt a szót: ez azt jelenti, hogy amit el akar beszélni, az egy kezdet, egy új történet, egy új teremtés. És ahogyan az „első” teremtés kezdetén ott volt az Isten Szava, amellyel Isten a semmiből megteremtett mindent, úgy most is ott van egy új Szó: olyan Szó, amellyel Isten Fiához, a Messiáshoz fordul épp akkor, amikor a Fiú készül a világba lépni.

Az evangélista az Ószövetségből idéz: „Amint meg van írva Izajás prófétánál: »Íme, elküldöm küldöttemet színed előtt; elkészíti majd utadat. A pusztában kiáltónak szava: ‘Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit’«” (Mk 1,2–3).

Márk az egész idézettel Izajásra utal, valójában azonban az evangélista három idézetet foglal össze, melyek az Ószövetség különböző könyveiből erednek.

Ott van elsősorban a Kivonulás könyve (Kiv 23,20): „Íme, elküldöm angyalomat előtted, hogy őrizzen téged az úton, és bevigyen arra a helyre, amelyet neked készítettem.”; majd Malakiás könyve (Mal 3,1): „Íme, elküldöm angyalomat, hogy elkészítse az utat színem előtt.” És végül valóban ott van Izajás (Iz 40,3): „Egy hang kiált: »Készítsétek a pusztában az Úr útját, egyengessetek ösvényt a sivatagban Istenünknek! «”

A három idézet közös témája az út, az úton lét: az az út is, amelyen maga Isten jár velünk, melyen az Úr eljön, mert Isten visszatér, és újra népével jár. Mindez „evangélium” (Mk 1,1) – mondja Márk evangélista ­–, vagyis „jó hír”, reménnyel teli szó. Maga Jézus hirdeti ezt az üzenetet, de Jézus ennek a tartalma is. A hír és a hírnök azonos. A jó hír Jézusban történelemmé lett.

Márk, még mindig az első versben, két fontos jelzést ad, melyek segítenek megérteni, hogy hová visz minket ez az út. Az evangélista azonnal ad egy meghatározást Jézusról. Kijelenti, hogy Jézus a Krisztus, a Messiás, Isten küldötte, a Dávid nemzetségéből megígért király, aki beteljesíti a próféták írásait. Azután azt mondja, hogy ez az ember Isten Fia, maga az Isten.

Márk tehát azonnal elmondja, mi a cél, hová érkezik az, aki útra kel abból az új kezdőpontból kiindulva, ami maga Jézus. Elmondja hová érkezik az, aki majd apránként elolvassa ezt az „Evangéliumot”.

Valóban, Márk evangéliumát két részre lehet tagolni: az első rész Péter hitvallásával éri el tetőpontját (Mk 8,29), amelyben Jézust Krisztusnak, a várt Messiásnak vallja.

A második rész még továbbmegy és egy másik hitvallásig jut, a százados hitvallásáig, amit a kereszt alatt tesz (Mk 15,39), mikor Krisztus ily módon bekövetkezett halálát látva felkiált: „ez az ember valóban Isten Fia volt!”

Márk tehát elmondja nekünk, hogy úton vagyunk, és utunknak oda kell érkeznie a kereszt alá, hogy meglássuk, kezdetben van egy keresztre feszített Isten szeretete, egy abszolút újdonság, egy olyan Isten újdonsága, aki meghal az emberért.

Isten útja az emberek között elmegy egészen eddig a pontig.

Ez a felismerés az út végén történik meg, és nem érdemként, hanem kegyelemként érkezik.

Ahhoz, hogy hasonló hitvallásig jussunk, meg kell tenni a készület, a megtérés útját. Az egész evangéliumot végig kell járnunk ahhoz, hogy lassacskán el tudjuk hagyni Istenről és önmagunkról alkotott hamis képeinket, és oda érkezzünk, ahová az a pogány százados, akinek kegyelem által megadatott, hogy abban a halálban felismerje Isten kinyilatkoztatását az emberek között.

Nos, azért, hogy ez az új út elkezdődjön, van egy ember, akit elküldenek, hogy előkészítse az utat, hogy újra tudatosítsa, hogy valami új kezdődik, ezért jó felkészülni.

Így amint Keresztelő János keresztelni kezdett, azonnal nagy sokaság sietett hozzá: „Júdea egész vidéke és Jeruzsálem lakói mindnyájan” (Mk 1,5).

Az út ismét megnyílt, az út a sivatagban, amelyen az Úr visszatér: sok ember lép erre az útra, indul útnak. Otthagyják Jeruzsálemet, a Templomot, az áldozatokat, mert mindez többé nem elég, hogy az élet utáni szomjat oltsa, és sietnek (Mk 1,5) a pusztába, ahol újra hallatszik egy hang, mely hosszú ideje hallgatott.

A múlt vasárnapi téma a virrasztás volt, ami a világban való jelenlétnek és a világban Isten jelenléte felismerésének egy módja. Ma az evangélium megtérést (metanoia) kíván tőlünk (Mk 1,4). Ahhoz, hogy elinduljunk ezen az úton és képesek legyünk felismerni Isten jelenlétét, az első lépés az, hogy belehelyezkedünk az igazságba, hogy bűnösnek és megbocsátásra szorulónak ismerjük fel magunkat. Fel kell ismernünk, hogy változtatnunk kell az utunkon, és elő kell készítenünk azt az utat, amely visszavezet minket forrásunkhoz, Istenhez. Elő kell készítenünk azt az utat, amelyen Isten találkozhat velünk. Ez az a megtérés, amiről Keresztelő János beszél: annak elfogadása, hogy van olyan út, amelyen Isten találkozik velünk még mielőtt mi mehetnénk Hozzá.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

A mai vasárnappal új liturgikus év kezdődik, melynek során Lukács evangéliuma kísér bennünket az Úr megismerésének és a hitben való növekedésnek az útján.

Ebben az évben újraéljük Krisztus életének valamennyi misztériumát, hogy élete évről évre egyre nagyobb teret kapjon bennünk, hogy élete mindinkább a mi életünkké váljon. Mint minden évben, utunk Advent idejével veszi kezdetét, azzal az időszakkal, amelyben lépésről lépésre közelebb kerülünk a találkozáshoz a testben megjelenő Úrral.

Olyan esemény ez, amelyet Isten évszázadok során készített elő: mi pedig belekapcsolódunk ebbe a hosszú készülődésbe.

A szakasz, amelyet ma meghallgatunk, Lukács evangéliumának 21. fejezetében található: abban a fejezetben, amely közvetlenül megelőzi a Szenvedéstörténetet. A többi szinoptikus evangéliumhoz hasonlóan Lukács evangéliuma is erre a pontra, a Passió elé helyez egy „eszkatologikus” beszédet, vagyis Jézus egy eszmefuttatását a végső időkről, az Úr visszatéréséről. Az evangéliumok azért teszik ezt, hogy kifejezzék: a Húsvét az igazi fény, amellyel a történelem értelmére tekintünk.

A mai szakasz két részre tagolódik, s mindkettőből kapunk egy-egy megfontolásra érdemes kiindulópontot.

Az első részben (Lk 21,25–28) meglehetősen világosan látszik az emberiség történetének útja. Milyen út ez? Két eleme van.

Mindenekelőtt van egy zavarodottság, félelem, fájdalom jellemezte időszak. Mondhatjuk, hogy ez az idő semmiben sem különbözik az emberek gyakran e fájdalmas valóságtól alakított mindennapjaitól. Az élet próbatételt jelentő, átmeneti, választási lehetőségekkel, meg nem tett lépésekkel teli időszaka, zajló idő.

A fontos azonban az, amit Jézus mond, nevezetesen hogy ez a történelem egy cél felé tart. Mintha ez a történelem egy anyaméh volna, amely önmagában hordja azt, amire irányul, és amiért van.

A történelem nem a vég, mindennek a megsemmisülése felé halad; nem a káosz vagy a halál felé tart; a történelem az Úrral való találkozás felé halad.

Ezért a nagyszerű hír, amivel a mai evangélium megajándékoz bennünket: az Úr érkezik (Lk 21,27). Miközben a történelem egy befejezés felé halad, az Úr érkezik, hogy velünk találkozzon, és belép a történelembe.

Az evangéliumi szakasz második részéből megérthetjük, hogy az Úrnak ezt az érkezését különbözőképpen fogadják és élik majd át: némelyek számára csapda lesz (Lk 21,35), mások számára szabadulás (Lk 21,28).

A csapda olyasvalami, ami váratlanul ér: némelyek számára az Úr érkezése olyan lesz, mint valami nem várt esemény, ami épp akkor történik meg vele, amikor éppen nem várja, mert mással van elfoglalva. Olyasmi, amiről még csak nem is képzelte, hogy megtörténhet.

Ez azt jelenti, hogy megvan annak a lehetősége, hogy valaki úgy élje le az egész életét, hogy nincs annak tudatában, hogy ennek az életnek értelme van, mert egy nap találkozni fogunk az Úrral; hogy nem úgy éli meg valaki ezt a találkozást, mint valamit, ami már megtörtént, ami minden nap megújul. Anélkül, hogy tudná, hogy egy nap egy ilyen találkozás végérvényesen megtörténik és nem lesz más, mint amit nap, mint nap átélt: találkozás az Úrral.

Ha ez a találkozás nem történik meg, akkor nem meglepő, hogy az életet tobzódás, részegség, bajok terhelik (Lk 21,34): annak a helyzete ez, aki számára élete horizontján nincs más, mint a jelen pillanat, és akinek ezer módot kell találnia arra, hogy egy hiányt betöltsön, hogy a magány elől elmeneküljön. Annak a helyzete, aki életében még soha nem állt meg „az Emberfia előtt” (Lk 21,36), és nem biztos, hogy végül képes lesz ezt megtenni; mert az élet éppen azért adatott, hogy megtanuljuk ennek művészetét: azt, hogy az Úrral legyünk.

Mások számára viszont szabadulás lesz az Úr érkezése: a véső szabadulás a magányból. Az a pillanat lesz, amelyben az ember meglátja, hogy az a szabadulás, amelyben hitt, és amelybe reményét vetette, valóban beteljesül és teljessé teszi az egész életet.

Az emberi élet két eltérő kimenetele elsősorban nem morális következmény, nem a Törvény megtartásától, nem egy személyes tökéletességtől függ, hanem a virrasztásra való készségtől (Lk 21,34.36), vagyis a világban való jelenlét azon módjától, amely azt az embert jellemzi, aki tudja, hogy ez a világ nem minden és vár valami mást. Annak a hozzáállása ez, aki nem falja az életet, aki mindig hagy szabad teret önmagában, hogy képes legyen rácsodálkozni, befogadni. Annak a magatartása, aki újdonságot vár és úgy él át mindent, hogy tudja, az újdonság éppen ott kezdődik.

Jézus a virrasztás mellett az imádságot hangsúlyozza (Lk 21,35): csak imádkozva lehet virrasztani. Ha nem imádkozunk, elalszunk, mint az apostolok a Getszemáni kertben. Mert az imádság a valódi lehetőség arra, hogy menekülés nélkül éljünk, anélkül, hogy elvesznénk, amikor az élet bonyolultságával vagy a fájdalommal kerülünk szembe.

Gyakran úgy gondoltunk az imádságra, mint egy módszerre, amellyel megváltoztatjuk életünket, mint egy választható és kicsit mágikus világra, ahová akkor menekülünk, amikor az élet túlságosan nehézzé vált.

Valójában az imádság ennek éppen az ellenkezője: az imádság által az Úrból merítünk erőt ahhoz, hogy meg tudjunk maradni abban, ami történik, tudva, hogy nem vagyunk egyedül. És tudva, hogy minden megszűnhet ezt a jelenlétet kivéve.

+ Pierbattista

Fordította: dr.Sz.Gy.

fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit

Advent arra emlékeztet, hogy útban vagyunk az örök haza felé, Isten vár bennünket. Útiokmányunk a kereszt-levél. Utunk Jézus Krisztus. Közlekedési szabályaink a tízparancsolat. Csomagjainkat egy életen át kell készí-tenünk: szeretet, szolgálat, irgalom, megbocsátás. S in-dulhatunk a nagy „kalandra”: „Uram, tebenned remélek” (Zsolt 24, 21).

KEZDŐÉNEK Zsolt 24, 1–3

Lelkem hozzád emelem, Uram, én Istenem, benned bí–zom, ne valljak szégyent! Ne ujjongjon ellenség fölöt-tem, hiszen, aki benned bízik, meg nem szégyenül.

OLVASMÁNY Iz 63, 16b–17. 19b; 64, 1. 2b. 3–8

Izajás lehullott falevélhez hasonlít bennünket, amelyet a bűn forgószele sodor. Tüzek lobbannak és az avar elég. Az ember számára azonban van remény: Isten ugyanis Atyánk, Megváltónk és Megszentelőnk.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 79. Zsoltár

Válasz: Téríts meg minket, Istenünk, * ragyogtasd

ránk arcodat, és szabadok leszünk.

SZENTLECKE 1 Kor 1, 3–9

Látjuk, hogy milyen sok a kereső, az úttalan utakat járó, sőt az eltévedt ember. Ennek tudatában értékelhetjük igazán, hogy milyen nagy kincsünk a hit. Szoktunk–e időnként köszönetet mondani érte Istennek? Hűségesen kitartunk-e hitünkben?

ALLELUJA Zsolt 84, 8

Urunk, mutasd meg nékünk irgalmas szívedet, * és üd–vösségedet add meg nekünk.

EVANGÉLIUM Mt 13, 33–37

Jézus nemcsak tanítást ad a folytonos készenlétre, ha-nem példát is mutat nekünk: „Lásd, itt vagyok! A könyv-tekercsben rólam írták, hogy teljesítsem akaratodat” (Zsolt 39, 8). Legyünk készen mi is Isten akaratának tel-jesítésére. Így leszünk méltók a vele való találkozásra.

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

Úgy ajánljuk fel ma kenyerünket, borunkat és önmagun-kat, mintha ez lenne életünk utolsó szentmiséje. Fogadd el, Urunk!

ÁLDOZÁSI ÉNEK Zsolt 84, 13

Mindenféle jókat osztogat az Úr, és földünk megtermi gyümölcsét.

ADVENT = ÚRJÖVET

Az adventi időnek kettős jellege van. A karácsonyi ün-nepekre való előkészület ideje ez, amikor Isten Fiának emberekhez való első eljövetelére emlékezünk. Egyúttal azonban olyan időszak is, amelyikben ez a visszaemlé-kezés ráirányítja figyelmünket Krisztus történelemvégi, második eljövetelének várására. E két ok miatt az adven-ti idő a bensőséges és örvendező várakozás ideje.

Az ószövetségi ígéreteket, az igazak vágyakozását fel-idézve az Egyház a mi szívünkben is az Úrjövet szent érzelmeit ébreszti az adventi énekekkel és imádságokkal. Jámbor szokás az adventi koszorú–gyújtás, amelynek énekei a beteljesülés felé fordítják a hívők tekintetét. Az adventi lelkiség legjobb mintája a Szűzanya, aki az an-gyali üdvözlettel már magába is zárta azt, akire a népek várakoznak.

Advent idején az orgona csak az ének kíséretére szorít-kozik, az oltárt – az időszaknak megfelelően – visszafo-gottan szabad virággal díszíteni.

IMA ADVENTI IDŐRE

Íme, jön a te királyod, igaz és szabadító Ő. (Zak 9, 9)

Köszönöm Neked, Uram, Jézus Krisztus, hogy e világba jöttél, hogy segítsd az embert és megmutasd a helyes utat. Bocsásd meg, ha elfeledkeztem róla, hogy eljöve-teled valóban oly döntő. Űzz el minden kételkedést és önts ádventi gondolatokat szívembe. Engedd megtapasz-talnom, hogy Te ma is újra hozzánk jössz. Tarts éber készenlétben, hogy örömmel fogadjalak. Költözz be országunkba, házunkba, közösségünkbe és szívünkbe. Amen.

SZENT ANDRÁS APOSTOL

Betsaidában született, előbb Keresztelő Szent János ta-nítványa volt, majd hálóit elhagyva Krisztust követte. Testvérét, Pétert ő vezette el az Úrhoz. Pünkösd után sokfelé hirdette az evangéliumot, mígnem Achajában ke-resztre feszítették (vö. András–kereszt). A keleti egyház védőszentjét tiszteli benne, Péter testvérében. Ünnepe: november 30.

XAVÉRI SZENT FERENC

December 3–án ünnepeljük Xavéri Szent Ferenc áldozó-pap emléknapját. A spanyol ifjú Páriszban lett Loyolai Szent Ignác munkatársa, az első jezsuiták egyike. Indiában, Japánban térített, a hithirdetők védőszentje.

ADVENTI GONDOLATOK

Itt az Advent. Napjainkban az Advent valóságát újra meg kell értenünk. Nevezetesen: hogy mindig is volt Advent, de ma is van! Hogy az egész emberiség egyetlen család Isten előtt! Hogy az egész emberiség sötétségben jár, – de valamennyi ember számára felragyogott Krisz-tus világossága. Josef Ratzinger

A világ urai jönnek és mennek. A mi Urunk Jézus azon-ban csak jön. Népi mondás

Készítsetek utat a pusztában az Úrnak, egyengessétek Is-tenünk ösvényét, a sivatagon át…. Íme, Isten, az Úr, el-jön hatalommal. (Iz 40, 3. 9)

A forrás árad, és nem kíván magának sem kitüntetést, sem köszönetet. Életed is legyen csupa önajándékozás! A jó Isten számon tart minden csöppet, amit odadtál.

Fritz Schmidt–König